- Hogyhogy elment?!

Taehyung kiáltása kissé hangosabbra sikeredett a kelleténél. Egyszerűen nem tudta elhinni, hogy azok után a szavak után, amiket pár napja a másik kicsikart belőle, képes volt nélküle indulni. Érzéketlen tuskó...

- Menj utána, kicsi Taehyung! - vigyorodott el Jimin, miközben láthatóan élvezte nézni a másik frusztráltságát.

- És mégis merre?! Fogalmam sincs, melyik irányba indult - fújtatott  dühösen és kétségbeesetten a szólított -...és ráadásul a nevét sem tudom...

Teljesen igaza volt. Még azt sem mondta el neki senki, hogy hogy hívják a ,,társát". Azonban azzal már nem volt tisztában, hogy ez maga a maknae kérése volt...

- Taehyungie... - forgatta meg az apró tag szemeit felhőtlen boldogsággal -, szerintem eddig is tudtad, de ha mégsem, akkor most elmondom...

Jimin kezei vállára fogtak, akárcsak aznap éjjel és mélyen a szemébe nézett.

- Ha valaki, akkor Ő tényleg az az ember, aki soha semmit nem csinál ok nélkül.

A barna íriszek kétszeresükre tágultak a megvilágosodástól és egy pillanat múlva Taehyung keze már a kilincsen volt.

- Akkor bizonyosan próbára akart tenni... - motyogta maga elé és sietve kilépett az ajtón.

Jimin mosolyogva, egymásba font kézzel hallgatta a másik távolodó lépéseinek hangját, majd kissé megrázta a fejét.

- Azt nem tudom, hogy annak szánta-e, de mindenesetre így sokkal érdekesebb lesz...

-----------------------------------------------------------

Ahogy Taehyung csupasz lába a poros földhöz ért, a fiú egy pillanatra felszisszent. Most jött csak rá, hogy mennyit is számított egy hét a falak között. Teljesen elszokott ettől a végtelen nyüzsgéstől.

Az utca zsúfolásig volt telve emberekkel, akik a város belseje felé igyekeztek. Egy-egy elveszett kisgyermek sírása is kihallatszott időnként a kígyózó tömeg morajlásából.

A vékony végtagok kissé reszketegen tették meg az első lépéseket, utána azonban már nem volt megállás. Hiába égette talpát a föld, hiába kapkodta ide-oda fejét, a csoport már sodorta őt magával a végtelennek tűnő úton.

- Engedjenek, Jung Ho Seok tárgyalásán kell ítélkeznem! - ütötte meg Taehyung fülét egy bátortalan hang nem sokkal mellette.

Fejét hitetlenkedve kapta az apró férfi irányába, mint aki nem hallott jól. Hoseokot mondott? De hiszen akkor még nincs minden veszve! Csupán követnie kellett az alcsony (feltehetően) bírót és már kezeiben is érezhette a dolgokat. Ekkora szerencsét... Szinte nem is akarta elhinni.

Iparkodnia kellett, a férfi mérete miatt kisegérként suhant át az emberek között, Taehyung alig tudta tartani vele a lépést. Nem ismerte, azonban mégis hálás volt neki...

Ekkor még nem is sejtette, hogy minden jó, amit neki kívánt... nem éppen abban a formában fogja érni, mint ahogy ő azt szerette volna.

Ahogy előrefurakodtak a végeláthatatlan embertömegben, idővel egy hatalmas épület vetett árnyékot rájuk. Az ormótlan falak szédítően magasodtak Taehyung fölé, aki nagyot nyelve olvasta el a bejárat fölött díszelgő, festett feliratot. Bíróság...

Félelem járta át szívét és egyben boldogság is. Sikerült hűtlen társa közelébe férkőznie... Innentől azonban vakmerő fejest ugrott a mélyvízbe, ezt pontosan tudta. Gondolkodásra nem jutott idő, már csukódott is volna előtte az ormótlan vaskapu, de még időben feleszmélve sikerült beslisszolnia a vastag ajtók között.

- Hozzák elő a foglyot! - harsant egy éles hang a terem eleje felől.

Az épületben oldalról két karzat lógott a padsorok fölé, ahol egymást lökdösve próbáltak a korláthoz jutni az egyszerű emberek. Egy szinttel lejjebb, mindennek a közepén foglaltak helyet a feketébe öltözött bírók és az esküdtszék.

-Hol lehet...? -harapott ajkába Taehyung aggódva.

Már hozzák elő a társukat és a másiknak semmi híre! Nem jutott volna be?! Az képtelenség, hiszen Róla volt szó, de akkor meg hol lehet?!

Kezdte elveszíteni maradék bátorságát is, az idő pedig egyre csak telt. Hirtelen lánccsörgés hallatszott háta mögül és a vasajtó újra kitárult.

Kim Taehyung úgy rezzent össze, mint egy apró kisegér a halál torkában cincogva. Nagyon rossz helyen állt és ezt érezte is.

- Menj innen, kölyök! - lökte odébb valaki az útból.

A fiú egyensúlyából kibillenve esett neki az egyik padnak, csuklója fájdalmasan ütődött a fakarfának. Félve emelte tekintetét az ajtón belépőkre.

A kis csoport közepén haladó körül legalább öt fegyveres őr vigyázott. Taehyung gyomra már a kések és kardok látványától is gyilkos bukfenceket hányt, hát még a pisztolyoktól. Szíve ki akart ugrani a helyéről, emlékeiben egyre csak ugyanaz az emlék játszódott le. Az a bizonyos pillanat, amikor elveszítette édesapját...

Hófehér homlokán csillogva gyöngyöztek az izzadtságcseppek, miközben halkan lihegett. A világ elmosódott körülötte, már csak kivehetetlen foltok kötötték az ébrenléthez olyan hányingere volt.

A kíséret közepén megcsörrentek a láncok. Az elítélt felnézett alvadt vértől összetapadt tincsei alól. Arcát friss sebhelyek tarkították, azonban tekintetében nyoma sem volt meggyötörtségnek. Érdeklődő szemekkel bámult egyenesen Taehyung reszketeg alakjára.

Vérbeli gyilkos volt, kedves mosollyal az arcán. Távolról ki tudta szagolni a halálfélelmet, akárcsak néhai csapattársai. Ez a fiú pedig még így első látásra is felkeltette a figyelmét. Ahogy belenézett a tompán villanó, sötétbarna íriszekbe, valami egészen furcsát látott. Egy ízig-vérig bátor harcos nézett vissza rá, vékony és reszkető testbe bújtatva.

Nem volt sok idejük megszemlélni egymást, a bilincset megrántották és a fogoly kénytelen volt indulni. Hoseok  haragos tekintetettel méregette az őröket, azonban keze a szó szoros értelmében meg volt kötve. Egy cseppet sem félt...

Bízott a társaiban annyira, hogy nem rettegte a bíró ítéletét. Kérdés nem volt... Aki ölt, arra halál várt, legyen az akárki is. De ő nem volt akárki, ő Jung Ho Seok volt, egy a gyilkosok közül, akit már számtalanszor próbáltak kivégezni. Ez az alkalom sem ígérkezett másnak...

Egyszerűen nem számított. Remélte, hogy kihúzzák a bajból barátai, de hogyha mégsem... Nem volt mit elveszítenie, csupán visszafizethette volna földi mértékekkel mérhetetlen adósságának egy kis részét.

- A főbíró urat kérném, hogy fáradjon a katedrához!

Néma csend lett a termeben, az összes szem az első padsorban komótosan felálló, fehér köpenyes alakra szegeződött. Lassú, vontatott lépései voltak, mégis... valahogy hasonlított valakiére a mozgás.

Taehyung kissé kábán, immár saját lábain támaszkodva figyelte az eseményeket. A járás túlzottan ismerős volt...

- Jung Ho Seok, tizenkilenc gyilkosság elkövetője, lopással és erőszakkal gyanúsított személy - olvasták föl hangosan - Mi a főbíró ítélete?

A fiatal fiú szíve hevesen verdesett és ide-oda kapkodta tekintetét a fogvatartott és a köpenyes között. Valami furcsa volt... Hoseok vigyorgott, miközben egyenesen a katedrán állóra nézett, kinek csuklyája alól egy kósza fekete tincs bújt elő.

- Nem lehet... - suttogta Taehyung hitetlenkedve.

Már egészen biztos volt benne, hogy...

- Az ítélet Jung Ho Seok súlyos bűneire tekintettel -hangzott fel a jól ismert mély hang -, szabadság!

A fehér csuklya susogva hullott le, miközben a termen zavart morajlás futott végig. Az emberek felháborodva  emelkedtek fel székeikről, azonban hirtelen hangos dörrenés hallatszott.

Taehyung ajkait néma sikoltás hagyta el a pisztoly elsülésétől, térdei pedig jószerével összecsuklottak alatta. A tömeg sikoltozva menekült a kijárat felé, magával sodorva mindent, ami az útjába került.

A katedrát füst lengte körül, elrejtve az eseményeket az idegen szemek elől, így csupán velőtrázó ordítások rázták meg a helyet. Taehyung szívével együtt... A fiú kétségbeesetten kapaszkodott a pad karfájába, hogy egyhelyben tudja tartani magát. Ujjai elfehéredtek és a tömeg felé eső oldalát karmolások, ütésnyomok díszítették már.

Végül az utolsó ember is kiviharzott az ajtón, s az épületben csak fájdalmas nyögések és fegyvercsattogások hallatszottak. Az őrök harca reménytelennek látszott.

A füstből itt ott kivillanó éles penge villámgyorsasággal vágott húsukba védhetetlenül. Vértócsák ömlöttek a hideg padlóra, és az elesettek fénytelen tekintetükkel meredtek gyilkosukra. Az ónix tincsek ide-oda röpködtek a levegőben, néha látni engedve a hideg fekete szemeket.

Pontosan tizenkét ember élete ért kegyetlen, vérben úszó véget abban a percben, s a fiú kezéhez egy tucat új, súlyos bűn tapadt.

- Ennél parádésabb megmentést nem is kaphattam volna! - törölte le a friss vért homlokáról Hoseok.

A bilincs halkan kattant, foglya pedig elégedetten dörzsölte össze elgémberedett ujjait. Büszke volt társára, azonban tisztában volt vele, hogy a maknae mekkora árat is fizetett érte.

- Tűnjünk el innen, hyung... - húzta fel a fiatalabb kezétől fogva.

- Ezer örömmel! - mosolyodott el a szólított megértően.

A feketehajú ajka undorodva szorult össze, miközben átlépett a holttesteken. Értelmetlen mészárlás volt az egész, ő azonban mégsem érzett sajnálatot. Szíve nem dobogott hevesebben a kelleténél, s gondolatai üresek voltak. Azaz egy dolog azért mégiscsak járt bennük...

- V-várjatok!

A vékony, akadozó hang szinte villámként csapódott véres köpennyel takart mellkasába. Mindketten meglepetten fordultak hátra, azonban csak az ében szempár kapcsolódott össze a könnyes, barna íriszekkel.

- Taehyung... - nyögte ki a legfiatalabb megrökönyödve.

A vézna fiú egész testében remegett. Tincsei kócosan tapadtak nedves homlokához, miközben közelebb lépett. Alig állt a lábain, ez a másik kettőnek is feltűnt.

- Ismere-...? -fordult volna Hoseok a mellette állóhoz.

Alig hallható huppanás hallatszott. Taehyung ájult testét még időben el tudták kapni az erős karok, így a fiú nem csattant a földön. Az ónix szemek végigfutottak felforrósodott mivoltján , majd gazdájuk ujjai végigsimítottak a tüzelő homlokon.

-Jungkook?

Hoseok leesett állal meredt barátjára, mint aki szellemet látott. A büdös életben nem látta még a maknae gyengéd oldalát, és ez eddig egyszerűen... elképzelhetetlennek bizonyult számára.

- Ki ez a fiú? - húzta fel egyik szemöldökét sokat sejtően, miközben a másik mellé ért, karjaiban az eszméletlen angyallal.

- A csapat új tagja, Kim Taehyung.

Boldog húsvétot!

Azt hiszem a nyuszi most véres tojásokat hozott nektek tőlem, de azért remélem elnyerte a tetszéseteket ez a rész :3, én mindenesetre nagyon élveztem megírni. Hogyha ti is olvasni, akkor kérlek dobjatok rá egy csillagot és kommentben írjátok le, mit váltott ki belőletek így első benyomásra! Köszönöm :)

Shiro~chan