- Nem vagy normális, Jimin! Ezt még Yoongi sem fogja elnézni neked...

Taehyung alig érzékelte az indulatos szavakat a fejében lüktető fájdalomtól. Jimin? Ki az a Jimin? Próbálta összerakosgatni emlékeit a történtekről, azonban ez egyáltalán nem bizonyult könnyű feladatnak. Halvány gőze sem volt arról, hogy hol a fenében van...

- Már elmondtam, hogy ő nem átlagos, hyung.

Ez a hang már ismerősen csengett a fiú füleiben. Nem is olyan rég hallotta... Az első, ami beugrott róla, az a hatalmas csuklya volt és az ijesztő mosoly, amit gazdája kivillantott alóla. De mi történt előtte? 

,, - Törölj ki az emlékeidből! "

A fájó mondat éles pengeként tépte fel a vékony réteget, amely meggátolta Taehyungot a felidézésben. Akár egy kirakósjátékban, a részletek egyesével a helyükre kerültek és minden egyes emlék megkínozta a fiút visszatérésével, aki fogait összeszorítva tűrte a keserű valóságot, amely méregként folydogált végig elméje legmélyebb bugyraiig.

- Felébredt... - állapította meg az ismeretlen hang - Most még van idő végezni vele, mielőtt visszaérnek!

Pár pillanat kellett csak a földön fekvő agyának, hogy rájöjjön, róla szól a beszélgetés. Ösztönei sürgették, hogy meneküljön a veszély elől, azonban képtelen volt megmozdulni. Csupán szemei pattantak fel a testében szétáradó adrenalin hatására.

A másik két személy, aki a szobában tartózkodott nyugodtan figyelte, ahogy az elgyengült fiatal éledezni kezdett. A magasabbik szemében, akit Taehyung nem ismert indulat csillant és ökölbe szorította kezeit.

- Hyung... Nézd meg milyen erőtlen, nem fog semmivel próbálkozni - kelt az alacsonyabbik a védelmére.

Taehyungnak közben sikerült ülőhelyzetbe tornáznia magát, így mostmár közelebbről is szemügyre tudta venni a helyet. Egy viszonylag tágas, sötét szobában voltak, ahová csak nehézkesen szűrődött be a lemenő nap fénye. Tekintete lassan átcsúszott az előtte állóra, aki még mindig széttett karokkal állt előtte. Alacsony volt férfi létére, ezt ismét megfogalmazta magának. Ezúttal nem viselt sem köpenyt sem semmit, ami elrejthette volna igaz valóját.

A másik fiút nem ismerte. Ő sem takarta el magát, frusztrált csillogó íriszeivel egyenesen őt nézte.

A levegőben szinte tapintható volt a feszültség egészen addig, amíg az ismeretlen ki nem fújta a levegőt és ellazította izmait ökölbeszorított kezén.

- Jimin - mutatóujjával egyenesen a Taehyung előtt állóra mutatott vádló tekintettel -, ha Namjoon vagy Suga megkérdez, úgyis rád kenem az egészet.

Jimin... Tehát az apró fiút hívják így. Bármennyire is viccesnek és aranyosnak találta, ahogy a másikok gyerekes durcássággal vitáznak, újra és újra eszébejutott. Fogva tartják őt...

Ráadásul az alacsonyabbik, Jimin... Bántotta az édesanyját.

Taehyung tekintete beborult, a homályos szürke felhők pedig elmosták a csillogást és sötét, tompa fényt hagytak a helyébe. Vihar készülődött a fiú szemeiben.

A megváltozott hangulatot a többiek is észlelték. Valami megmagyarázhatatlan veszélyérzet lengte be az egész szobát.

- Erről a tekintettől beszéltem, Jin...- fordította fejét Taehyung felé a kisebbik.

Jimin kényszeredetten vigyorgott, csakhogy fenntartsa a látszatot, miszerint nem érdekli a fiú. De a szakavatott szemek rögtön látták volna... Az a sötét tekintet ha nem is olyannyira, mint az átlagos embereknek, de az ő lelkébe is belelátott. Az alacsonyabbik pedig azt kívánta, bárcsak legalább a köpenye rajta lenne, hogy elrejtse őt a fekete íriszek elől.

Taehyung azonban nem érzékelt semmit, nem volt hozzászokva a felsőbbrendű szerephez. Jimin gyenge álcája pedig tökéletesen elég volt ahhoz, hogy úgy érezze, nem különösebben foglalkoznak vele. Ettől pedig csak még nagyobb harag árasztotta el.

- Hm... Értem mit mondasz, engem is kiráz tőle a hideg - nevetett fel Jin (mint azt Taehyung megtudta) - Viszont tényleg semmi erő nincs benne, ahogy látom...

A fiú agyáig már nem jutottak el a szavak, csupán Jiminre és a történtekre tudott koncentrálni. Elméjét egyetlen egy mocskos gondolat borította el. Bántotta azt, akit szeret... 

A legkisebbet jószerével megbénította az a tekintet, amellyel Taehyung rámeredt. Nem félt tőle, hanem valami egészen mást érzett. A puszta félelemnél valami sokkal mélyebbet és rémisztőbbet. Mintha a gyilkos szemek felébresztettek volna benne valami ősi ösztönt, valamit, amire behódolásra kényszerítette volna. Jimin hite sokadszorra is megingott abban, hogy valóban jó ötlet volt blöffölni a másik szerettének megkínzásával kapcsolatban. Hiszen nem ő tette... Miért is csinálta volna, nem az volt a feladata, hogy ártatlanokat végezzen ki. Persze néha ez is elkerülhetetlen volt. Nem is olyan ritkán...

Eközben Taehyungban valami különös dolog ébredezett. A gyűlölet és elkeseredés, amely szikrázó szemeiben szította a lángokat, ezúttal átterjedt az egész testére is. Elsorvadt izmait semmiből jött energia járta át, szinte bábuként mozdítva a fiú végtagjait.

Jimin háta halkat nyekkent, ahogy a kemény betonfalnak ütközött. A lökés nem volt erős korántsem, mégis hátra tudta taszítani a fiút. Fejét meglepetten kapta fel és felhúzott szemöldökkel méregette Taehyungot. Érdekes módon, ilyen közelségből a másikban nem látott semmi ijesztőt. Egy egyszerű gyenge fiatalnak tűnt...

Taehyung nem volt a maga ura ebben a pillanatban, de nem is veszítette el olyannyira az irányítást, hogy ne fogta volna fel a külvilágot. Érezte, ahogy vékony karjai megfeszültek, miközben a másik ruháját markolták. Reális és helyes döntéseket azonban nem tudott hozni.

Egyikőjük sem mozdult, csupán Jin lépett egyet közelebb, hogyha esetleg mégis történne valami, megfékezhesse időben a veszélyt. Érezte a fortyogó dühöt a fiúban, de tudta a legkisebbről is, nincs miért féltenie.

Jimin és Taehyung csak álltak egymással szemben és farkasszemet néztek némán. A falhoz nyomott hallotta a másik szabálytalan lélegzetvételeit. Önmagát jobban megijesztette, mint őt... Ajkait ismént mosolyra húzta.

Hirtelen az ajtó hangos csapódása zavarta meg a kialakult szituációt. Mindhárman a zaj irányába kapták a tekintetüket, ahonnan egy csuklyás alak lépett be a helyiségbe. Még ruhán keresztül is jóval magasabbnak és érettebbnek tűnt mindhármuknál. Ahogy a belépő meglátta Taehyungot, abban a pillanatban elveszítette egy pillanatra az egyensúlyát és Jinnek esett. Gyakorlatilag megbotlott a semmiben. Taehyungot olyannyira meglepte a dolog, hogy szerepéből teljesen kizökkenve még Jimin ruháját is elengedte.

Miután a másik fiú segítségével sikerült visszanyernie stabilitását, az érkező lehúzta a csuklyát a fejéről. Ahogy a legfrissebb tag meglátta az értelemtől és egyben értetlenségtől csillogó tekintetet, haragja egy pillanat alatt elszállt. Neki voltak eddig a legkevésbé nőies vonásai, éppezért cselekedetképesség is áradt belőle, ami nem tette félelmetessé Taehyung számára.

- Nam... Jimint kérdezd! - sóhajtotta Jin a fejét fogva mellőle.

Tehát őt emlegette az alacsonyabbnak korábban.

- Park Jimin... - forgatta meg a szemeit a legújabb szereplő - Miért kell neked mindig valami hülyeséget csinálnod?

Egyetlen perc alatt minden megváltozott, Taehyung pedig csak pislogni tudott. A rajta kívüli három férfi már javában érvelt a saját véleménye mellett, mígnem a küszöböt megintcsak átlépte valaki. A cipő hangtalanul koppant a padlón, mégis mindenki elhallgatott. A belépőt olyan vérfagyasztó aura kísérte, hogy szinte érezték lehűlni a levegőt körülötte.

Taehyung a háttérből is tisztán látta, ahogy Jimin ádámcsutkája megmozdul, miközben a fiú hatalmasat nyel.

Sziasztok! Meghoztam a következő részt is :D Remélem elnyerte a tetszéseteket. Mint az feltűnhetett nem csak VKookot shippelek XD Vajon ki jöhetett be, hogy Chim így lázba jött? Az ötleteket és véleményt nagyon szívesen várom a komment szekcióba... Találkozzunk legközelebb is!

Shiro~chan