-ADRIEN!-kiáltottam,majd felültem az ágyamban,ahol Adrien aggódó tekintetével találtam szemben magam.  

-Marinette! Hála az Istennek,hogy jól vagy! Annyira aggódtam! Azt hittem,hogy valami nagy bajod történt!-ezzel megölelt.

-Már nem értek semmit sem... De hisz az előbb még arról meséltél,hogy Nathanielt leütötted,és...

-MI?-vágott a szavamba-hogy mit csináltam?!

-D-de hiszen az előbb...

-NEM! KI MONDTA EZT A ZAGYVASÁGOT NEKED? MÉG MINDIG ÁLMODSZ?

-De akkor...azok a dolgok...-gyorsan a hasamhoz kaptam-Akkor ez is csak...-NE! NEM AKAROM! EZ CSAK EGY ÁLOM! FEL TUDOK ÉBREDNI! 

Gyorsan felálltam az ágyamból és a konyhába siettem.Adrien értetlenül utánam kullogott,majd félúton megállt,és onnan kémlelt.A kredencen találtam egy kést,és beleszúrtam a szívembe.Szapora lépteket hallottam,majd elestem.

-Marinette! MIÉRT? MINDEN RENDBEN LESZ?HALLOD?!

-Sz-szer...szer...e...tlek....

-MARINETTE! Hívom a mentőket! Ne aggódj,minden újra a régi leeeeeeeessszzzzzzzzz-hallottam,majd mindem elsötétült.

...

-Marinette,kicsim,ébredj!-hallottam anya hangját-Emma már felébredt,és az anyukáját akarja-nevetett .

-M-mindjárt megyek.-kinyitottam a szemem,és egy teljesen más szobában ébredtem.

A szobában volt egy tükör,amibe belenéztem,és nem hittem a szememnek.Teljesen más lettem.Idősebb,érettebb,szebb,és mindenek előtt...TERHES.Azt hittem,menten elájulok,amikor a baba rúgni kezdett.Lesiettem a lépcsőn,majd egy kislány-gondolom EMMA-elém futott.

-Anya! Hugo nem hagy játszani!

-Nem igaz! Anya! Emma elvette az űrhajómat! 

-Gyerekek,miért nem játszotok együtt,és miért nem osztoztok a játékaitokon?-kérdeztem mosolyogva.

-Oké anya,ez nem is olyan rossz ötlet,ugye Emma? Emma?

-Hova lett Emma?

-Jaj ne! Kifutot az útra!

-NEEE!-majd láttam,ahogy egy jármű elüti a lányomat.

...

 -NEM AKAROM!-kiáltottam,majd felültem az ágyamban,ahol ismét Adrien aggódó tekintetével találtam szemben magam. 

-SSSHHHH...

-NEM AKAROM! NEM AKAROOOM!NEEEEEE! NEEE....EEE...E...

-SHHHHH...-csitított Adrien-csak egy rossz álom volt...minden rendben lesz.

-Miért én,oh miért én-suttogtam.

-Inkább miért mi,miért mi-suttogva szipogott Adrien,majd az ágyra mutatott,ahol egy vérfolt volt.

-Ne,ne,NEEEE!-kiálltottam,majd a nyitott ablak felé futottam,és tudtam,ha kiugrom,talán újabb napra ébredek.