Három nyugis nap után úgy mentem be az irodába, mintha a plafon épp le akarna szakadni. Túlságosan gyanús volt minden. Kivéve talán Rinát. Ismét bepasizott, és mint ahogy ilyenkor mindig, órákon át ecsetelte, miért is kéne nekem egy pasi. Őt leszámítva mintha a világ megfordult volna. Taehyung nyugodt volt, sőt, alig volt bent az irodában. Fáradtnak és ingerültnek tűnt, de mikor kérdeztem tőle valamit, normálisan válaszolt. Az új haverja, aki Beka szerint régi, csak én nem láttam még sose - azt hiszem Jimin - minden nap köszönt nekem, pedig nem is ismer. Mikor az irodában volt, arra a kevés időre amíg Tae is, inkább kint dolgoztam, vagy elmentem szünetre. A hadnagy elintézett nekem mindent, Hant meg mintha elnyelte volna a föld. Ami nagyon aggaszt. Paranoiás vagyok, vagy tényleg készül valamire?

- Nina? - hallottam meg Taehyung hangját. Kávéval a kezében tért vissza, amit az automatából hozott. Pedig azt mondta, utálja, mert nincs rendes kávé íze. - Veled minden rendben?

- Persze. Miért ne lenne? - vontam vállat.

- Mert épp az asztalodon fekszel? - lenéztem a földre, és csak akkor jöttem rá, hogy valóban, külső szemmel ez elég érdekesen nézhetett ki. Pedig csak arról volt szó, hogy a hátam sajgott a kényelmes, de hosszú távon rettentő kényelmetlen széktől, és ki akartam nyújtani. A földre meg csak nem fekszem le.

- Elgondolkodtam.

- Min? - Azt hittem vissza fog vágni, hogy ,,nahát, te olyat is tudsz?", de ezek szerint ma is normális hangulatában van. De azért biztos, ami biztos.

- Beszélhetek a nem főnök Taehyungal? - bólintott, és leült mellém. Kissé feszélyezett, hogy én előtte fekszem, ő pedig szinte fölöttem ül, de nem tettem semmit, csak elfordítottam a fejem. - Rina mondott pár dolgot, ami aggaszt.

- Mégse jött össze a rendőrrel? Máshol is kiszívhatom, ha gondolod - nyalta meg a szája szélét és nézett le a nadrágomra.

- Mi? - néztem rá sejtelmes fejjel. - Ja, az! Nem, azzal minden rendben van. Mondtam, hogy megoldom - mosolyodtam el, és csaptam rá a nem létező bicepszemre. Odaképzeltem a fejét, ahogy arra is ütök egyet, a perverz megnyilvánulása miatt.

- Akkor?

- Neked van barátnőd?

- Elhívjalak randizni?

- Mi? - képedtem el. A legkevésbé sem erre számítottam. - Ez meg honnan jött?

- Nem azért kérdezted?

- Nem. Nem tudlak követni - ráztam meg a fejem.

- Mindegy - legyintett. - Nincs.

- Rina talált magának új pasit - sóhajtottam. Tae értetlen fejjel bámult rám.

- És ez nem tetszik neked?

- Nem ilyen egyszerű. Előtte mondott valamit, ami nagyon böki a csőrömet. Lényegében arra akart célozni, hogy nem akar olyan lenni, amilyen én vagyok. Akinek nincs senkije. Számára ha ott van valaki mellette, az már maga a biztonság. Én ebbe belegondolni se tudok. Rossz ember vagyok, amiért ez nekem nincs meg? - néztem fel a plafonra. Teljesen elbizonytalanodtam. Talán ők a normálisak, és én vagyok a fura. Ez meglehet. De a félelmem annyira hozzám nőtt, hogy már nem tudok kitörni belőle.

Taehyung halkan felnevetett, és megsimogatta az arcomat, hogy kivívja a figyelmem.

- Nem vagy rossz. Gondolom oka van annak, hogy ennyit vársz. Igaz?

- Nem tudok megbízni senkiben - feleltem. Megint elvesztem a szemeiben, amik kíváncsian ragyognak rám. Ha nem találok ki valamit, félek, bármit elmondanék neki. Miért van rám ilyen hatással? Hisz csak a főnököm.

Ezt nem mondhatom el neki. Nem akarok még egy embert magammal rántani. Épp elég volt, hogy Rinára rásóztam a múltamat.

- Tudod, a bizalom nagyon érces dolog - húzta el a száját, és ült kicsit közelebb. Lassan lesimított arcomról az államra, hogy megemelje a fejem. Fülem mögé tűrt óvatosan egy tincset, alig ért hozzám, mintha tudta volna, hogy az érzékeny részem. - Sose tudhatod, mikor tör rád az a magány, vagy külső hatás, ami miatt elkezdesz bízni valakiben.

Szeme most semmihez sem hasonlított, ami egyszerre ijesztett meg és nyűgözött le. Se a bunkó főnököméhez, se a gyerekes de mégis édes Taehyunghoz. Lehet ő az igazi személyisége? De mégis hogy tud ennyi álarcot viselni?

- Én... - kezdtem bele. Megnyaltam az ajkam, mert attól féltem, annyira kiszáradt, hogy nem tudok majd beszélni. - Nem hiszek ebben.

- De igen, csak még nem tudod - mosolyodott el halványan. - Mond csak Nina, hol van a kezem?

Feleszméltem, és rögtön a karjára emeltem a kezem. Kapkodva vettem a levegőt, pedig a nyakamon levő ujjai nem szorítottak egy kicsit sem. Épp csak hozzám értek. Hogy a pokolba nem vettem észre, ahogy lassan lesimít a nyakamhoz?

- Csak beszéltem, és te rám figyeltél. Most pedig a nyakadat fogom. Ki is dobhatnálak az ablakon, el is törhetném a nyakad. De tudod nagyon jól, hogy nem fogok ilyeneket tenni, ezért hagytad.

Lehajolt hozzám, közel az arcomhoz. Lehunytam a szemem, de csak azt vettem észre, hogy keze eltűnik a nyakamtól, és egy lágy csókot hagyva a homlokomon az asztalához sétált, és leült.

- Ezt hívják bizalomnak - nyilvánította ki, mielőtt felvette volna a szemüvegét, és nekilátott volna a munkájának. Összekaptam magam, kinyitottam a laptopom és én is kerestem valamit, amivel elvonhatom a figyelmem.
Ez több volt, mint furcsa.  A szívem még mindig őrülten vert.