Másnap mivel összepajtiztam a rehab dokival, aki írt nekem egy jó kis elemzést a kimenőmhöz, hazaengedtek. Igaz gondok voltak a járással, de Taehyung most is a segítségemre sietett, és hazavitt. Persze arra nem válaszolt, hogy ki fog dolgozni helyette. Csak azt vágta hozzám, hogy az én hiányomat is ő oldotta meg, plusz egy fővel már igazán elbánik.

Tudta, hogy Rina nálunk van, ezért nem jött be, elköszönt a kapuban. Megígértem neki, hogy holnap már bemegyek dolgozni, de a lelkemre kötötte, hogy ha nem érzem jól magam, ne erőltessem. Igazából a fáradtságomon kívül nem volt más bajom, leszámítva a végtagjaim sajgását. Bizonyára el fog múlni, amint visszaszokok az irodai élethez.

Amint beléptem Rina rögtön rám ugrott. Még szerencse, hogy a cipős szekrény előtt álltam meg, és arra le tudtam ülni. TeoJin is hatalmas öleléssel köszöntött, és rögtön behívott magához játszani, aminek persze nem mondhattam nemet. Rina főzte a vacsorát, és miután a kisfiú lefeküdt aludni, végre leülhettünk beszélgetni a kanapéra.

- Nagyon összehaverkodott Taehyung-al. Ért a gyerekekhez. Mondhattad volna, hogy csak férfi, az a baja.

- Na igen - nevettem fel. Nekem itt akkor is sántít valami, de most nem tud érdekelni, mert mentségére legyen mondva, kedves és gondoskodó volt velem, mikor arra volt szükségem. - Mesélj, mit tudtál intézni? - tértem át egy olyan témára, amiről már rég nem mesélt. Felhúzta maga elé a térdeit, és vállat vonva felsóhajtott.

- Szakítottunk.

- Ki gondolta volna - mosolyodtam el.

- Ezt meg hogy érted?

- Megpróbálom úgy elmondani, hogy megértsd. Te szeretsz olvasni - bólintott, megerősítve a kijelentésemet. - A könyvekben általában harmónia van. Ami a ti kapcsolatotokban nem volt meg. Ott csak alvás és szex volt. Semmi érzelem, semmi romantika. És ezt tudod te is.

- Jó, igen persze, de.. Ne haragudj rám, de nem akarok a te sorsodra jutni. Érted... Hogy sosincs senkim. Akihez este odabújhatok. És aki mellett nem baj, ha nem zártam be kulcsra az ajtót, mert biztonságban érzem magam.

- Ne beszélj többet, mert elbőgöd magad, és tudod, hogy azzal nem tudok mit kezdeni. Én okkal nem akarok pasizni. Így is...

- Tudom - vágta rá, hogy ne kelljen beszélnem róla. - Örülök, hogy engem megtartottál barátodnak.

- Muszáj. Ezt csak veled tudom kibeszélni. Megbolondulnék, ha nem lennél - átkaroltam, és magamhoz öleltem. Nagyon sokat köszönhetek neki, mert sokan alábecsülik, de tényleg tud segíteni, ha van aki meghallgat téged. Akinek átadhatod a bajaidat. Nem is kell feltétlenül segítenie. Elég ha ott van veled, mikor az kell.

***

Az irodában Taehyung szó szerint kitessékelt maga mellől, hogy csináljam meg először a kinti munkáimat. Tudtam, hogy más van a háttérben, csak a főnöki egója nem engedi, hogy elmondja. Mikor beértem, mindenki megrohamozott a kérdéseivel, amikre alig bírtam válaszolni. Így viszont, hogy közöttük kellett dolgoznom el tudtam oszlatni a kételyeket, és végre visszarázódhattam hozzájuk. Igaz, csak kollégák, de hiányoztak. Mázlim van, hogy nem marjuk egymást, hanem kisegítjük.

- Képzeld, visszajött a főnök barátja - súgta oda nekem Beka.

- Milyen barátja?

- Elvileg van egy gyerekkori haverja, akivel mai napig jól kijönnek. Tegnap bejött hozzá, a fél iroda kifeküdt tőle. Nagyon helyes! - rángatta meg izgalmában a karomat, a hangját pedig annyira felvitte, hogy szerintem még a főnök is meghallotta.

- Hát hívd el - vontam vállat.

- Mintha ez olyan egyszerű lenne. Te se hívtad még el Taehyungot!

- Mi van? - csaptam le a dossziémat. - Ez meg honnan jött?

- Látom, hogy nézel rá. És ő is rád igazából - tette hozzá.

- Beka, pár nap nem elég ahhoz, hogy megismerjem.

- Ahhoz nem, de ahhoz, hogy fellángolj, igen - pöckölte meg az orrom. Felóhajtottam, és visszamélyedtem a feladatomba.

- Nekem a ,,csak fellángolás" nem elég.

Épp kész lettem, és mentem volna vissza Taehyung-hoz, mikor a biztonsági őr feljött hozzám. Azt mondta, egy rendőr keres, és igen siettette, úgyhogy komoly dologról lehet szó. Imádkoztam lefelé menet, hogy most végre más jöjjön, és ne Han, de mikor megláttam az önelégült képét, még az életkedvem is megcsappant.

- Mit akarsz itt? - fontam keresztbe a karom.

- Neked is szia. Be kell jönnöd velem az őrsre.

- Nem, nem kell - vágtam vissza. Már indult volna el, mikor megtagadtam.

- Mint rendőr, felszólítalak - lépett felém egyet, amitől én hátráltam kettőt.

- Mint rendőr, bekaphatod. Nem csináltam semmit, és elegem van a hülyeségedből!

- Gond van? - fogta meg Tae hátulról a vállam, és húzott magához.

- Nincs, az úr épp menni készült. - Kiléptem mellőle, és a lift felé indultam. Han azonban hajthatatlan volt. Ebben semmit sem változott, pedig reménykedtem, hogy feladja.

- Laura!- kiáltotta utánam. Megálltam, de még a vér is belém fagyott. Idegességemben nem gondolkodtam, csak megfordultam, odafutottam és behúztam neki egy akkorát, amitől megingott, és a recepció asztalának esett.

- Ezért feljelentelek! Remélem tudod! - kiáltottam teli torokból. Nem érdekelt, hogy az orra vére is elindult, visszamentem az irodába, és becsaptam az ajtót. Ezért biztos fogok kapni Taehyungtól, elvégre ő nincs bent, ráadásul az ő ajtaját csapkodom, de bassza meg, jól esett! Most pedig engedély ide vagy oda, turkálni fogok a laptopján, és visszakeresem a biztonsági kamerákon ezt a kis képkockát.

Ugyanis tudom, hogy Han nem fogja ennyiben hagyni, és be fog hívatni az őrsre. Ahol én ezt szépen odaadom a parancsnok kezébe, és végre pontot teszek az ügy végére. Igazából örülhetnék, hogy idáig fajult a dolog. Végre van kézzel fogható bizonyíték arra, hogy ténylegesen zaklat. Eddig csak a szavam állt az övével szemben, és mivel belsős, senki se adott nekem igazat. Most viszont el tudok indulni. És akárhányszor fog idejönni, kicsikarok belőle még többet, amíg ki nem rúgatom.