Hónapok teltek el. A tél lassan telepedett a városunkra, beborítva mindent hóval és hideggel. Minden meghalt, ahogy én is belül. Egyetlen szórakozásomat Nina figyelésében találtam, aki mit sem sejtve, meghunyászkodva élte kicsiny életét.

Mikor Jimin rátalált, nagyon megörültem. Vissza akartam kapni őt, de tartottam a reakciójától. Elvégre fél tőlem. És most már a világtól is. Teljesen elzárkózott, ismét bizalmatlan, rideg, és.. üres. Az álcája tökéletes, az első pár napban nekem is fejtörést okozott felismerni. Hatalmas ruhákba járkál, amit ki is töm, amitől úgy néz ki mint egy túlsúlyos nő. Ráadásul levágatta a haját, és befestette szürkére. Egész jól áll neki, de én mindig is a hosszú tincseit szerettem.

A kisbolt, ahova dolgozni jár nem épp a forgalmáról híres. De még mindig, ennyi hónap után is nevetnem kell. Ugyanis abba a boltba dolgozik, ami közvetlenül az irodaházam mellett van. Zseniális ez a nő. Ha nem lenne nekem Jimin, itt kerestem volna legutoljára, mikor már késő lett volna. Nem ment messze, sőt, a közelemben maradt, mert tudta, hogy csak így nem szúrhat szemet.

- Mikor akarsz odamenni hozzá? - bokszolt vállon hátulról Jimin. Kifújtam a bent tartott levegőmet, és megfordultam.

- Mégis mit mondhatnék? Az első adandó alkalommal elfutna előlem. És ki tudja, hova menekülne. Lehet másodjára már nem lenne ilyen szerencsém, és nem találnánk meg.

- Taehyung, a nő nem hülye - szögezte le, amit én is nagyon jól tudtam. - Vár valamire, azért nem lépett még le. De itt nincs biztonságban, és el fog menni. Onnantól pedig már én se segíthetek. Nem tudom neked mindig megtalálni, nyomkövetőt meg nem lövethetek bele.

Pedig milyen jó ötlet lenne!

- Jól mondtad, elfutna. De ha úgy kapod el, hogy ne tudjon elfutni, talán lenne esélyed. Félni fog igen, de ha elmondod neki azokat, amikkel engem csesztetsz hónapok óta, talán meglágyul.

- Ne haragudj - biccentettem oldalra a fejem. - Tudod, hogy nagyra értékelem, hogy mellettem maradtál és a barátom vagy.

- Tudom, ezért nem lőttelek még agyon. És ezért nem szóltam eddig bele ebbe az egészbe, holott nem tetszik. De még sosem láttalak ennyit teperni egy nőért. Ő lehet neked az, aki majd benöveszti a fejed lágyát. Ha rám hallgatsz, még ma elmész hozzá. A lakásába.

Na igen, a lakása. Nina furfangos, egy panelházba költözött, a tizenötödikre. Ott se keresném soha. Már most elrázott a hideg, pedig még fel se néztem, milyen magasra is kell menjek. De érte muszáj lesz. Szeretném már végre az ágyamban látni reggelente, és újra hallani a hangját az irodában. Nem maradhat ebben a boltban, elvesztegeti a tehetségét.

Nina pov's

Már több mint három hónap telt el, mégse múlik a fájdalom. A félelmem pedig egyre nagyobb. Csendben húztam meg magam, mert tudtam, hogy ebbe a kis boltba Tae soha nem tenné be a lábát. Szerintem azt se tudja, hogy létezik, inkább a környező helyeket túrta fel a hollétem miatt. De tettem róla, hogy ne találjon meg. Az álcám tökéletes.

Viszont mióta megtörtént ez, nem élek. Nem beszélek, nem ismerkedek, nem nézek senkire. Reggel bemegyek dolgozni, délután hazamegyek és ki sem teszem a lábamat. Belül megint halott vagyok, amilyen voltam is, mielőtt megismertem Taehyungot. Aki borzasztóan hiányzik. Ha rá gondolok, a pulzusom az egekbe szökik. Félek, hogy rám talál, és megöl, de azt kívánom, bárcsak sose tudta volna meg, hogy ki vagyok. Bárcsak az, ami közöttünk volt örökre tarthatott volna.

TeoJin-ről és Rináról semmi hírem. Én kértem, hogy ha ez bekövetkezne, soha többé ne keressen, de nagyon hiányoznak. Hol lehetnek, mit csinálhatnak, minden rendben van e velük. Szegény kisfiú nem értheti, miért kellett ilyen gyorsan országot váltaniuk, Rina pedig ismét visszazuhanhatott abba a magányba, ahonnan még én sem tudtam kirángatni. Ő mindig mosolygott, pasizott, élte az életét, de mivel senki se maradt meg az oldalán, egyre jobban mardosta az egyedüllét.

Otthon mire megszabadítottam magam az álcáktól, és beálltam a zuhany alá, este nyolc is elmúlt. Az idős bácsi, aki a boltot vezette nagyon megörült nekem, és azóta mindent megtesz, hogy jó helyem legyen. Nincs okom panaszra, mindenki kedves, aki oda jár, csendes életet biztosít ez a munka, amilyet szerettem volna, mégse érzem azt, hogy hosszútávon ez működhet. Amint megszedem magam, elmegyek innen.

Egyetlen partnerem az internetes haverom. Vele még mindig tartom a kapcsolatot. A telefonváltásom után első dolgom volt letölteni az appot, és megkeresni, nehogy eltűnjön ő is. Nem tudok róla semmit, éppen ezért nem lehet belőle baj, hogy őt ,,megtartottam magamnak".

Anonymus143: Milyen napod volt?

- Ugyan olyan, mint tegnap. Unalmas. De legalább most lesz két szabadnapom. Mivan veled? Megtaláltad a cicádat?

Pár napra írta, hogy talált egy macskát, de véletlenül nyitva hagyta az ablakot, és elszökött tőle.

Anonymus143: Igen! De szegény eléggé fél tőlem, elfelejtett engem. Nem is merek a közelébe menni, mert elfutna. Most újra a bizalmába kell férkőznöm.

- Az nem lesz egyszerű.

Anonymus143: Vettem neki tonhalat :D

- Oh, akkor le fogod nyűgözni.

Minden nap beszélünk valamennyit. Sokat jelent nekem, még akkor is, ha ilyen ki semmiségekről. Tiszteletben tartja, hogy nem szeretnék elárulni magamról személyes dolgokat, mint például a nevem, vagy, hogy hol lakok.

Este alig tudtam elaludni. Forgolódtam, de nem jött álom a szememre. Még szerencse, hogy holnap ezt bepótolhatom. Ilyenkor egész nap pizsamában vagyok, és sorozatokat nézek. De még azok se tudják elvonni a figyelmem.

Félálomban megint olyat álmodtam, ami után zihálva tértem magamhoz. Az ajtómat hallottam halkan kinyitódni, majd lépteket a szobám felé. Lassan felültem, és felkapcsoltam a villanyt, ekkor vettem észre, hogy a szobaajtóm nyitva van. Nem szoktam így hagyni, rémképeim lesznek tőle, most mégis résnyire kinyitódott. Felvettem az ágyam alatt tartott késemet, és elindultam a kilincs felé nyúlva.

- Nina? - hallottam meg Taehyung hangját. Lábam a földbe gyökerezett, kezemből kiesett az eszköz. Annyira remegtem, hogy az ajtó nyikorogni kezdett. Taehyung tenyerével belökte azt, és beljebb lépett. Beharapott alsó ajakkal nézett rám.

- Ne - suttogtam magam elé. Könnyeim hamar kiszöktek, lépteimet az erkély felé irányítottam. Kinyitottam az ajtót, és kiléptem a hideg kőre. Megint esik a hó. Mintha csak el akarná tűntetni a világ mocskát a fehér leple alá.

- Hallgass meg - emelte fel a kezét. Megláttam az oldalához erősített fegyverét, és megragadva a korlátot, átléptem azt. Taehyung megállt, tekintetével követte az enyémet, majd fogta a pisztolyt, és kihajította a nappaliba. Láttam rajta a félelmet, nem mert kijönni hozzám.

- Nem hagyom, hogy kínozz, inkább magam vetek véget az életemnek - feleltem remegő hangon.

Csend volt, hideg, és félhomály. Nem érdekelt már semmi. Látva őt, az érzéseim összemosódtak bennem, amitől a gondolataim elcsendesültek.

Elengedtem a korlátot.