- És ez után mi volt? - kérdezte Rina, mikor látta, hogy nagyon elcsendesültem.

- Hát, ide jöttem. Holnap elmegyek az orvoshoz és eljátszom, hogy náthás vagyok.

- Nem erre voltam kíváncsi. Akkor, mi történt utána.

- Oh, felálltam, felöltöztem, és amíg ő próbált észhez térni, leléptem - vontam vállat. - Pár napig itt maradnék.

- És utána? - kérdezte gúnyosan ismét. - Nina, minél tovább kerülöd annál szarabb lesz. Nem neki, neked! Mégis ki hinné el, hogy miután dugtatok, elkaptál valami kórságot? Gumit legalább használtatok?

- Nem. Szedem a fogamzásgátlót a rendszertelen menstruációmra, emlékszel?

- Tényleg - bólintott. - Na, akkor legalább mini Ninák nem lesznek.

- Hülye - forgattam meg a szemem.

Másnap csak annyira mozdultam ki a házból, amíg elmentem a dokihoz. Nem volt szívem becsapni azt a kedves bácsit, ezért elmondtam neki, mi van velem - nyilván a cenzúrázható részt kihagytam - és megkértem, értse meg a helyzetemet. Azt mondta, mivel őszintén elmondtam, ad három napot, de nem többet. Ez nekem elég volt, így is több mint a semmi. TeoJin óvodában volt, Rina pedig dolgozott, ezért küldtem Bekának egy levelet, miért is nem mentem ma be és letelepedtem a kanapéra. Mintha megérezte volna, rögtön megrezzent a telefonom. Ő írt.

Anonymus143: Tudtad, hogy az emberek szoktak malacot sétáltatni? Basszus, ma reggel mikor sétáltam a kisboltba láttam, ahogy egy néni egy foltos malaccal megy, de olyan hám volt rajta mint a kutyákon! Beszarok!

- Ahha.

Anonymus143: Oh, és ha valaha akarsz enni zselés gyümölcscukrot, ne tedd! Borzalmas íze van mind a négy fajtának. Phejj.

- Oké.

Anonymus143: Na jó, mi van veled? Sose válaszoltál még tőszavakban, biztos nagy lehet a gond. Történt valami?

Nagyot sóhajtottam. Az nem baj, ha elmondom neki, ugye? Hisz úgy se ismerem és nem is fogok vele találkozni. Olyan, mintha egy pszichológussal beszélnék. Csak ő viccesebb és kellemesebb beszélgetőpartner.

- Van baj, igen. És nem tudom, hogy el merjem e mondani.

Anonymus143: Nekem miért ne? Kinek adnám tovább? Azt se tudom ki vagy :D De tiszteletben tartom, ha nem akarod, hogy tudjam.

- Lefeküdtem a főnökömmel.

Anonymus143: Aztakurva! :O

- Szégyellem magam.

Anonymus143: Mert élvezted?

- Azért is. Igazából nem tudom még most se, miért tettem. Előtte kaptam egy elég erős alkoholt, és sokat kellett túlóráznom, ezért lehúztam az egészet. De utána... Jó ötletnek tűnt, és bassza meg, jól is esett!

Anonymus143: Akkor mi a baj?

- Az, hogy a főnököm. Tuti ki fog rúgni ezek után.

Anonymus143: Ha ezért kirúg, akkor írd le a nevét, megkeresem és beolvasok neki. Ebben a dologban sem te, sem ő nem volt hibás. Ti csak két fáradt felnőtt voltatok, akik jól érezték magukat pár percig.

Több volt az annál, de a lényeg valóban ez lenne. Mégse mernék odaállni elé, és úgy köszönni neki, mintha mi sem történt volna.

Rina megérkezett végre, TeoJin pedig rögtön nekiállt rajzolni. Azt mondta, a közelébe se menjek, mert meglepetés lesz nekem. Ezért leültem Rina szobájába, vele együtt.

- A tanár aggódik. TeoJin sokkal okosabb, mint a többiek és fél, hogy ezt nem a gondos nevelés miatt érte el.

- Azt hiszi verem?

- Lehet, nem tudom - vont vállat. - Aggasztja, hogy ő már tud olvasni, míg a többiek csak makognak.

- Persze, hogy tud, mióta ismered olvasol neki és imádja a csillagokat. Amit akar, azt megtanulja. Ezért miért lenne bárki hibás?

- Ne kapd fel a vizet - nevetett fel. - Én is mondtam neki ugyan ezt, ő csak aggódik, de hát ez a dol-

Félbeszakította a megcsörrenő telefonja. A kijelzőre ki volt írva, hogy Nina főnök, így tudtuk mind a ketten, ki az.

- Miért hív?

- Szerinted? - biccentettem oldalra a fejem. - Vedd fel nyugodtan - nyújtóztam el hátrafelé az ágyon. Rina fogadta a hívást, de rögtön ki is hangosította.

- Szia - szólalt meg végül.

- Szia. Tudsz róla, ugye? - csapott bele rögtön a lecsóba. Rina rám pillantott, de mikor nem mozdultam, felvonta a szemöldökét.

- Látom Ninán, hogy valami baja van, de még nem mondta el. Szóval miattad olyan, mint a mosott szar. Mit mondtál neki? - Imádlak Rina, csak így tovább!

- Ha ő nem mondta el, ne tőlem kérdezd. Biztos oka van annak, hogy rejtegeti, majd ha készen áll rá, elárulja. Csak azért hívtalak, mert meg akartam kérdezni, hogy ott van e nálad?

- Hol lenne? - kérdezte pökhendien.

- Biztosan tudsz a volt barátjáról. Azt hittem... Mindegy, a lényeg, hogy jól van. Köszönöm. További szép estét - azzal bontotta is a vonalat.

- Látod? - ugrott rám úgy, hogy a bordám majdnem kitörött a helyéről. - Ha egy srácnak csak a szexre kellenél, utána nem aggódna ennyire.

- Nem mondtam, hogy csak arra kellettem. Csak azt, hogy jelenleg nem tudnék hogyan a szemébe nézni. Holnap este pedig hazamegyek.

- Miért? Bolond vagy?

- Össze kell pakolnom. Innentől nem lehetek majd nála. Át kell cuccolnom hozzád, amíg nem kapják el Han-t. Oh bassza meg! - csaptam a homlokomra. - Ott maradtak a holmijaim Taehyungnál. Lehetne ennél kínosabb?

- Bugyi is?

- Bugyi is - sóhajtottam. - A táskámban.

- Akkor, kérdésedre válaszolva, azt hiszem nem.

***

Másnap estefelé hazamentem, és elkezdtem összepakolni. Nem terveztem ott aludni, az ablakot meglátva eszembe jutott az a rémes este, és rögtön összeszorult a torkom. Nem, addig amíg ez le nem zárul nem akarok egyedül maradni. A ruhámon kívül mást nem nagyon kellett vinnem, Rina mindent tudott adni, amire szükségem lenne pár napra.

Azonban mikor kiraktam a táskámat a kanapéra, és a konyhába mentem, hogy igyak valamit, kopogás zavarta meg a ház aggasztó csendjét. Egy pillanatra annyira megszorítottam a kezembe akadt poharat, hogy félő volt, eltöröm. A kopogás elhalkult, de pár másodperc múlva, újra felcsendült. Ez más volt, ugyan olyan, mint aznap este. De az lehetetlen volt, ezért az ajtóhoz mentem, és félve bár, de résnyire kinyitottam.

A lehetetlen itt állt az ajtó előtt.

- Taehyung?

- Bemehetek? - kérdezte nyugodtan. Én azonban nem voltam az. Cseppet sem. Tőle most legalább annyira tartottam, mint Han-tól.

- Én.. Vannak nálam - mondtam hadarva, és be akartam csukni az ajtót, ám ő ráfogott, és belökte azt. Hátrébb léptem, ő pedig becsukta maga mögött, és közeledni kezdett.

- Ne szórakozz Nina. Ha ezt nem beszéljük meg, örökké kerülni fogsz? Tudom, hogy nincs semmi bajod.

- Oké - bólintottam. Leültem a kanapéra, keresztbe fontam a lábam és a karom, majd meredten bámultam magam elé. Véletlenül se néztem rá. Ő az asztalnál maradt, de még így is közelinek éreztem a jelenlétét.

- Ha megbántad, sajnálom. Ha úgy érzed bántottalak, akkor is. Nem tudom, mi ütött belém aznap.

- Én sem - sóhajtottam megadva magam. Nem érdemli meg, hogy ismét bunkó és igazságtalan legyek vele. - Ne rúgj ki kérlek - bukott ki belőlem. Lehajtottam a fejem és behunytam a szemem. - Nem lett volna szabad tudnom, de...

- Miért tenném? Ketten voltunk benne, miért büntetnélek csak téged?

- Mert én nem állítottalak le.

- Na ebből elég - szavai szinte már kiáltásnak számítottak a halk szobában. Felállt, és rohamosan közeledni kezdett, míg végül el nem ért. Levette a lábamat a másikról, és terpeszben fölém magasodott. Először az államra fogott, hogy hátranyomja a fejem, de mikor az elérte a kanapé szélét, a nyakamra simította nagy tenyerét.

Azonban itt megállt. Nem csinált semmit, pedig mindenre fel voltam szinte készülve. Csak bámult, olyan tekintettel, mint aki megbánt valamit.

- Az első közös éjszakánk volt. Az első, hogy végre hosszú idő után megkaphattalak úgy igazán. És még csak meg sem csókoltalak.

- Szeretném azt hinni, hogy azért, mert emlékeztél arra, amit mondtam róla - hümmögve bólintott, de nem engedett el.

- Hányszor csókoltak már meg?

- Egyszer-kétszer.

- Akkor honnan tudod, hogy nem szereted? Lehet csak nem jött be az, ahogy azok csókoltak, akiket hátrahagytál. - Nem válaszoltam, csak elnéztem balra. A fejemet nem tudtam megmozdítani. Nem szorított erősen, mégis olyan érzés volt bennem, pont azért, mert a nyakamat fogta, hogy ne moccanjak. - Rá fogsz jönni, milyen jó. Mikor nem kaphatsz mást csak annyit, de beéred azzal a kevéssel is.

- Miről beszélsz? - pillantottam vissza rá. Elmosolyodott, és felsimított az arcomra.

- Eléggé makacs vagy, de én meg ugyanannyira vagyok akaratos. Azt akarom, hogy ezt - simított a számra. - Bármikor megkaphassam. De ne érts félre. Ezt is ugyanannyira akarom - lecsúsztatta kezét a mellem alá, és kicsit megemelte. Nem kezdtem el ficánkolni, mert éreztem, hogy mást akar. A szívemre mutatott. Reszketegen kiengedtem egy sóhajt. - Nem fogom rád erőszakolni magam. Ezt sem így akartam közölni, de megint kihoztál a sodromból. Te vagy az egyetlen nő, akit nem megfojtani akarok ilyenkor, hanem teljesen más dolgokat csinálni vele, hogy észhez térítsem. És még most is kibaszott nehéz türtőztetni magam.