- Úr isten, jól vagy? - kérdezte. Kifutott mellém, és feltörölte a kávémaradványt. - Készítek egy újat!

- Ne ez... Mármint.. Nem ma van a születésnapom, de nagyon aranyos vagy - préseltem ki magamból, mintha minden rendben lenne. - Honnan gondoltad? - nagyot nyeltem. Nem akartam hallani a választ, de meg kellett tudnom.

- Kora reggel egy férfi megkért, hogy engedjem fel. Egy kis tortát hozott, és mikor megkérdeztem, kinek viszi, azt mondta neked.

- Vaffanculo! Bassza meg! - káromkodtam.

Lift helyett felfutottam a többiekhez, akik nem értették, miért akarom már kora reggel kiköpni a belem. A hajam szétcsúszott, tudtam, hogy karikásabbak a szemeim mint egy mosómedvének, ráadásul olyan rémülettel kerestem az asztalomon valami oda nem illőt, mintha legalább bombariadó lett volna.

- Nina - kelt fel a helyéről Beka, de nem foglalkoztam vele, csak futottam tovább. Szinte feltéptem az ajtót, amit Taehyung nem nézett túl jó szemmel.

- Késett - köpte felém indulatosan. Tekintetem megakadt az asztalomon levő kis muffinra, amibe bele volt szúrva egy gyertya. A térdeim megrogytak, a kilincsbe kapaszkodva próbáltam tartani magam. Az emlékek feltörtek belőlem. Mikor megtudta, ki vagyok, mikor először fenyegetett meg. És mikor megjelent itt, a munkahelyemen, és a nevemen szólított. Most pedig ez.. Ki akar készíteni. - Nina! - Taehyung hirtelen előttem termett, és már csak annyit láttam, hogy nyúl felém. Elütöttem a kezét, és kihátráltam az irodából, de a küszöb előtt megálltam. Szemei nagyra tágultak, nem értette, mi a baj.

- Ne érjen hozzám - dadogtam. Nem vagyok magamnál, a félelemtől alig látok. Be tudott ide jönni, és ki tudja miket rejtett még el. Bármikor szabad bejárása lehet ide. Pedig már kirúgták. Nem rendőr többé.

Taehyung tette, amire kértem - még ha kicsit indulatosan is - de közelebb jött. Átadta a muffint, amit eltett a mellette hagyott dobozba, és az ajtóra fogott.

- Menjen.

- Tessék? - néztem fel rá, majdnem könnyes szemekkel.

- Látom, hogy nincs magánál. Nagy gond lehet. Menjen, és intézze el.

- Én.. - a kezemben levő dobozra pillantottam. Ehhez én már kevés vagyok. - Köszönöm.

Nem akartam senkivel se találkozni, ezért lifttel mentem, onnantól pedig a hátsó kijáraton. A rendőrségig meg se álltam, és ott is csak a hadnaggyal voltam hajlandó beszélni. Elmondtam neki mindent, ami ma történt, és átadtam a sütit. Azonnal elküldte analizálásra. Több órába telt, de az eredmény azt hozta, amit vártam.

- Altató volt benne. Még szerencse, hogy nem evett belőle senki.

- Ez az ember nem normális. Mi következik? Kitálal mindenkinek a volt életemről? Megszegett mindent, amire felesküdött.

- Kirúgtuk, többé nem rendőr, tehát nem köteles betartani az egykori ígéretét. Ez viszont itt bizonyíték az ő ujjlenyomatával, úgyhogy máris kiadatok egy körözést ellene. Kér védőőrizetet?

- Nem - ráztam meg a fejem. - Ismerem már annyira, hogy tudjam, bárkit kijátszik. Nem lennék nagyobb védelemben, ha két gorilla állna az ajtóm előtt. Csak kapják el minél előbb.

- Ön nagyon sokat segített nekünk a múltban, ezért szavamat adom, amilyen gyorsan csak lehet kézre kerítem.

- Köszönöm.

,,Ha végzett jöjjön vissza" - Ez az SMS várt a telefonomban mikor kiléptem az ajtón. Az idő gyorsan elment, már kezdett sötétedni minden. Mire visszaértem az irodába, már a portán is szedelőzködtek. Én viszont biztos voltam benne, hogy Taehyung még bent van.

Életemben nem éreztem még ilyet, mint most. Ahogy a lift haladt felfelé, az én pulzusom is emelkedett. Mit csinálok itt? Miért akarok magyarázatot adni neki arra, hogy mi történt? Mert ezt akarja majd. Én is ezt akarnám, ha lenyomna előttem egy olyat, mint én reggel.

Az iroda ajtaja nyitva állt. Taehyung az asztalánál támaszkodva várt, összekulcsolt kezekkel. Mint valami kínvallató. Megálltam előtte, tisztes távolságban, és vártam. Ahogyan ő is. Azonban nem kellett két perc se, hogy kezdeményezzen. Eltolta magát az asztal peremétől, és elém lépkedett. Nem szólt semmit, csupán sakkban tartott a tekintetével.

- Nem tudtam, hogy ma volt a születésnapod.

- Nem ma van - vontam vállat. Nem, aki itt áll előtte, annak a lánynak nyáron van. Akit ma kellett volna felköszönteni, már halott. Nem is létezett.

- Szóval, mi volt ez az egész? - lehajtottam a fejem, és összefogtam a mellkasom előtt a karom. Nem akartam sem válaszolni, sem pedig hazudni neki. Pedig most, az egyiket muszáj leszek. Nem futhatok el csak úgy, mint a filmekben. Pedig mennyivel könnyebb lenne. - Nina, elengedtelek, de nem ingyen. Jogom van tudni azok után, hogy egy kapucnis alak, akinek nem lehetett kivenni az arcát betört az irodámba.

- Betört? - pillantottam rá. Tae csak bólintott.

- Megvannak a felvételek, de már továbbítottam őket a rendőrségre. Gondolom te is oda mentél. Ahhoz az emberhez, aki elvitt innen mikor gyanúba kevertek.

- Igen. Köszönöm.

- Köze van ennek az egésznek ahhoz a tuskóhoz, aki bejött ide kiabálni veled?

- Igen. Ő.. Ki akar készíteni - nevettem fel gúnyosan. - Kirúgták miattam, elhagytam, és nem hagyom neki, hogy visszatérjen az életembe. Ez a bosszúja.

- És - felemelte a kezét, majd az arcomra helyezte és kicsit megemelte a fejem. - Ahogy látom jó úton halad. Meg ne haragudj, de borzalmasan nézel ki - végigsimított a szemem alatt, majd elrendezte pár tincsemet, amit a hajgumi már nem fogott hátra. - Miért engeded ezt neki, ha már nem jelent semmit?

- Miért? Taehyung, betört ide, és altatót kevert a sütibe! Mégis - olyan hirtelen lett csönd az irodába, mint egy kiadós veszekedés után. Elszóltam magam, Taehyung mégis nyugodt maradt, mint aki tudta már ezt. Felsóhajtottunk mind a ketten. Ő a homlokához emelte a kezét, és lehunyta a szemét, míg én hátráltam pár lépést.

- TeoJin?

- Írtam Rinának. Elmondtam, mi történt, otthon várnak - bólintott.

- Hazaviszlek.

- Köszönöm, de-

- Nem kérés volt - vetette felém. Felkapta a kabátját, és megragadta a kezem. Még szerencse, hogy kocsival közelebb lakok, mint busszal. Az a feszült légkör, ami uralkodott közöttünk cseppet sem volt élvezhetőbb, mint az irodában. Ott még talán tudtam volna oldani, de itt megmoccanni sem mertem. Mikor leparkolt a házunk előtt, bezárta a kocsit, és felém fordult. - Tisztáznék valamit. Tudom, hogy van valami, amit nem mondasz el. Valami, ami az egészet összekapcsolja. De.. Most még meghagyom neked. Menj és aludj egyet.

- Rendben. Köszönöm a fuvart.

Tae oldalra nyúlt, és már majdnem megnyomta a gombot, ami feloldaná a zárat, mikor elnézett mögém.

- Az meg ki? - kérdezte felvont szemöldökkel. Félve bár, de odanéztem én is. A tegnapi alak megint ott volt, de most nem a fa előtt, hanem közvetlenül mögötte. Minket figyelt.

- Csak a szomszéd. Éjjelente itt perverzkedik a vén fasz - legyintettem.

Gyorsan kiszálltam, és befutottam a házba, holott Taehyung még azt is megvárta, hogy a kinti villanyt leoltottam. Csakis utána indult el.

Rina mindent részletesen kért, ezért itt maradt éjszakára velem. Nem is volt baj, még azt is elmeséltem neki hány percet késett az őrsön az óra, csak hogy teljen az idő. TeoJin már rég aludt, mikor a végére értem.

- Ugye nem lesz bajod?

- Nem tudom.

- Nem akarom, hogy a B tervhez kelljen folyamodnom - nézett felém aggódó tekintettel

- Jajj Rina - átöleltem, és kicsit magamhoz húztam. Szegény reszketett, tudtam, hogy mindjárt elsírja magát. - Ezt már megbeszéltük. Muszáj tartanunk magunkat hozzá. Emlékszel? Úgy jöhettél velem, hogy ezt elfogadtad, és megígérted.

- Igen tudom. Sosem szegném meg a szavam. De nem akarlak itt hagyni.

Nem ő volt, aki először könnyeket ejtett, hanem én. A szívem belesajdult ebbe az egészbe.

A B terv. Ahol én nem szerepelek. Ahol ők elmennek egy távoli országba a félretett pénzből, és új életet kezdenek biztonságban. Rina csakis így jöhetett el velem. Aztán az alkuhoz csatlakozott még TeoJin is, mikor képbe került.