- Nagyon megszorítottam? - törte meg a hosszú percek óta tartó csendet. Észre se vettem, hogy a munkája helyett engem bámult, valamint azt se, hogy végig a nyakamat fogtam. Még mindig ott érzem az ujjait. De ami jobban aggaszt, hogy még mindig bizsergek, ha csak az érintésére gondolok.

- Nem ez csak - kezdtem bele de jobbnak láttam elhalkulni dadogás helyett. Olyan érzésem van, mint azon a bulin, ahova még három éve mentünk el Rinával. Ott bepiáltam, de olyan vonzalmat éreztem az egyik férfi iránt, mait nehezen küzdöttem le. Te jó ég, visszagondolva rá majdnem lefeküdtünk! És most, nem történt semmi, csak hozzám ért, mégis azt érzem, többet akarok tőle. Ez nem én vagyok, el kell felejtenem gyorsan. - Semmiség.

- Sajnálom, túl messzire mentem - vágta rá, mintha arra várt volna, hogy végre válaszoljak.

- Ne kérjen bocsánatot - vettem komolyra a hangom, hátha nem tűnik fel neki a zavarom. Az arcom ég, remélem az a kis alapozó amit ma magamra kentem eltakarja a pírt. - Nincs semmi baj, csak kicsit meglepődtem. De legközelebb számítani fogok ezekre.

- És kihátrál valami frappáns beszólással?

- Így van - mosolyodtam el és néztem fel rá. Bár ne tettem volna. Ahogy könyökölt az asztalon, és arcát az öklével támasztotta a homlokára esett tincsei oldalra csúsztak. Tekintetéből pajkosság sugárzott, mint akinek terve van.

- Helyes - nyalta meg alsó ajkát. - Jobban szeretem a csipkelődő énjét, mint azt, aki zavarban van.

- Nem vagyok zavarban - vontam vállat kérkedő hangnemmel.

- Akkor miért piros a füle? Talán fázik a huszonhárom fokos irodában?

- Tudja mit? - álltam fel és csaptam le a laptopom tetejét. - Én most megyek, és megnézem mi újság a többiekkel. Az emailt átnéztem, továbbíthatja az illetékesnek.

- Megyek veled, úgy is rég néztem rá a lentiekre - tudtam, hogy csak az agyamat akarja húzni, ezért ahelyett, hogy beszálltam volna a liftbe, inkább a lépcsőt választottam. Az viszont meglepett, hogy mire leértem, Taehyung már a főmonitor előtt állt, lábát idegesen rázva, miközben az egyik férfi folyamatosan beszélt hozzá.

- Én nem tudom, mit tehetnék. Nem tudok betörni a rendszerbe, és folyamatosan esik a bevétel. Ha ez így megy tovább, lenullázódunk. Sajnálom, én..

- Semmi baj, megtetted, amit megtudtál - nyugtatta Taehyung a vállát paskolva. Megpróbált csinálni valamit, de még messziről is láttam, hogy esnek a számok.

Mit tegyek? Ha ezt most meglépem, gyanússá válok az egész iroda előtt. De nem tehetek mást, itt dolgozom, ez a kötelességem. Még akkor is, ha most egy jó sztori se jut eszembe, amit majd be tudok adni nekik, ha rákérdeznek.

- Engedjen oda! - lágyan ráfogtam a kezére és hátrahúztam a gép elől. Az előttem ülő férfit székestől arrébb gurítottam és igyekeztem annyira ráhajolni a monitorra, hogy a többiek ne lássanak többet a kelleténél. Elővettem a melltartóm rejtett zsebéből a pendrive-omat, aminek régebben az életemet köszönhettem, és csatlakoztattam a géphez.

Ezek után már könnyűszerrel be tudtam lépni abba a vezérlőbe, ahonnan a folyamatot elindították. Azonban ez még az én képességeimet is felülmúlta. Nem kispályás, az biztos.

- Leállítottam a részvényesést, de nem tudom visszatenni őket a cég nevére. Azt viszont meg tudom mutatni, honnan indították el a folyamatot - arrébb álltam, Taehyung pedig rögtön a térképre meredt.

- Az a rohadék kölyök! - sziszegte idegesen a fogai között. Felkapta a telefonját, és a lift felé sietett, én viszont nem hagytam annyiban. Kihúztam a pendrive-ot, és felcaplattam a lépcsőn, azonban a fordulón túl már nem mentem. Nem beszélne előttem, ezt jól tudtam, viszont kíváncsi voltam, mi volt ez az egész. - Jimin! Azonnal menj a címre amit átküldtem és még a szart is verd ki belőle. Ez parancs! Majd elmondom, ha lenyugodtam, most túlságosan ideges vagyok, hogy bármit is hozzáfűzzek. Csak kapd el!

Azzal le is tette. Bement az irodába, pár másodperc után pedig behívott engem is a hangosbemondón keresztül. Még álltam pár percet a lépcsőn, várva, hogy higgadjon, és ne legyen gyanús neki, hogy két másodperc alatt felértem hozzá. Mikor benyitottam, az ablak előtt állt, pedig ő mindig háttal van a kilátásnak. Elvégre tériszonyos. Most viszont mintha ezt elfelejtette volna, zsebre dugott kézzel, kissé zilált hajjal kifelé bámult. Intett, hogy menjek közelebb, de nem mellé, inkább a háta mögé sétáltam.

- Hogy csinálta? - kérdezte reszelős mély hangon. Még a hideg is kirázott tőle. Teljesen más volt, tudtam, ez az a Taehyung, akivel először találkoztam. A kegyetlen. Az elborult elméjű.

- Tudja kedves főnök, másokkal ellentétben én jártam továbbképzésre - mosolyodtam el. Próbáltam viccesre venni a figurát, hátha megenyhül. Nem szeretem bevallani, de ilyenkor félek tőle. Megfordult, feketévé mélyült tekintetét egyenesen rám vezette, és megindult felém. - Elég! Térjen észhez vagy itt hagyom! - nyújtottam ki felé a karom. De ő csak közeledett. Én pedig nem tehettem mást, mint hátrálni. - Minek hívott be ha ezt akarja csinálni? Nem elég, hogy folyton megaláz? Nem akarok félni magától! - kiáltottam fel utolsó mentsváramként, mikor a hátam elérte az ajtót. Taehyung egyik kezével hátranyomta a vállam, a másikkal megragadta a csípőm, és lassan elkezdett simogatni.

Egészen addig csukva tartottam a szemem, amíg a tenyere el nem érte a mellem. Ijedten felpillantottam rá, azonban ettől csak még feljebb szökött a már amúgy is szapora pulzusom. Kegyetlen, rideg és megingathatatlan sötétség ült a szemében. Megmarkolta a mellem, és benyúlt a nyakamnál a blúzom alá. Ujjai a melltartóm szegélyénél táncoltak, le, egészen a csatig. Ott azonban már tudtam, mire ment ki a játék. Gúnyos mosollyal az arcomon lehunytam a szemem, és megnyugodva felhajtottam.

- Mi ez? - emelte arcom elé a pendrive-ot.

- Pendrive - vontam vállat. - Tartsak róla kiselőadást?

- Nem, Miss Malley, arról kérek részletes beszámolót, hogy mégis hogy volt képes erre. Talán kém a NASA-tól?

- Jó is lenne - nevettem el magam. - Kiskorom óta értek a számítógépekhez, de ezt le is írtam az önéletrajzomba.

- Ha jól emlékszem, nem nálam kezdett el dolgozni. Minek olvastam volna el az önéletrajzát? - vonta fel kérdőn a szemöldökét. Egyre jobban kezd tisztulni a feje. A szeme is már inkább hasonlít a mogyoróra, és nem egy fekete lyukra.

- Ön nem kíváncsi, kikkel dolgozik együtt? Kivel osztozik az irodáján, mikor a munka úgy kívánja? Mi van, ha igaza van, és én egy kém vagyok, aki egy esetlen kislányt játszik? Arra várva, mikor lesz sebezhető? Uram - tettem hozzá, nehogy tiszteletlenségnek vegye a csipkelődésemet. Nem értem, hogy képes rávenni erre. Én nem vagyok ilyen. Aki ennyit beszél, ráadásul egy férfival.

- Ön minden, csak nem esetlen. Bizalmatlan, okoskodó, naiv. De nem esetlen.

- Nos, azt hiszem ez egy burkolt bók volt, úgyhogy köszönöm. Most pedig, kell egy kávé ezek után, ha már whiskyt nem ihatok. Kér egyet?

- Naná - sóhajtotta. Elindultam volna, ám észrevettem, hogy a kezével még mindig a csípőmet tarja. Lepillantottam a már vörösödő ujjaira, ő pedig lassan,m kínzó lassúsággal elengedett, de még utoljára végigsimított a hasam vonalán.

Majd mintha mi sem történt volna az asztalához vonult, és leült abba a nyikorgó gurulós székbe, amit úgy utálok.