Kaptam kölcsön még ruhát amiben aztán Seonghwa-val mentem vásárolni. Út közben és utána is, Seonghwa mesélt nekem és persze kérdezett is engem. Hát, én válaszoltam is amire tudtam. Közben persze a sok új, ismeretlen dolog kezdte nagyon magára vonni figyelmem. Bizony volt olyan amitől nagyon megijedtem. Fura csak az volt mikor Seonghwa néha nevetett. Olyankor csak rá figyeltem. Nagyon szép mikor mosolyog.
- Gyere Yeosang ide bemegyünk. - mutatott egy üzlet felé ahová aztán követtem is őt. Nem tetszett a ruhák szaga, de az eladóé sem. Nem akartam ott lenni, de Seonghwa-t sem szerettem volna elszomorítani ezért nem szóltam. Seonghwa nézelődött, közben néha karjára vett pár ruhát. Én csak fogtam felsője alját és mentem vele. Nem értek én az ilyesmihez. - Azt hiszem ennyi elég lesz. - egy függöny féle előtt megállt - Nézd - elhúzta a függönyt - itt fel tudod próbálni ezeket a ruhákat. - be is tette nekem a bentebb lévő székre a ruhákat.
- Mindet?
- Igen. - mondta kedves mosollyal.
- Biztosan? - bólintott is - De olyan sok.
- Dehogy. Ezek csak alap dolgok. Különben sem maradhatsz örökre Hongjoong ruháiban. - ismét csak meglepett engem - Menj csak nyugodtan, én itt kint leszek. - tolt engem oda ahol a ruhák voltak.
- Rendben. - mentem bele végül.
- Ez s beszéd. - el us húzta a függönyt - Ha valami nem jó csak szólj.
- Rendben. - mondtam ismét. Furán éreztem magam nagyon. Persze tettem amire Seonghwa kért engem. Szépen egyesével felpróbáltam mindent. Semmi nem szorított és nem is volt túl bő. Olyan pont jó volt minden. A végén mégis azt a ruhát vettem vissza amiben ide jöttem. Mikor így megvoltam a ruhákat fogva bújtam ki a függöny mögül.
- Na? Jók lettek? - Seonghwa fejemre simított kicsit mire kis dorombolás volt a válasz.
- Igen, jó lett mind. De ez még mindig túl sok ruha.
- Ugyan már... - mosolygott - Na gyere, menjünk és nézzünk neked cipőt is.
- Még azt is? - ismételten meglepett engem.
S igen, ahogy mondta vettünk is cipőt, nem is egyet. Azután még meglátogattunk sok-sok üzletet és vett még mindenféle holmit. Sokról azt sem tudtam, hogy tulajdonképpen micsoda is. Mindennek végén aztán még ennivalót is vettünk. Na hát akkor vesztem el kicsit. Ugyanis megálltam egy irtózatosan nagy üveg előtt amiben sok hal úszkált. Szeretem a halat. Akkor eszméltem fel, hogy egyedül vagyok mikor megfordultam. Egyből elszomorodtam. El is indultam egy irányba hátha megtalálom Seonghwa-t. Kerestem őt sokáig és már azt hittem sosem tálalom meg mikor egy egyenruhás ember mellett végre észrevettem őt. Nyávogva futottam felé és amint oda értem ugrottam karjaiba.
- Már megvan, de köszönöm. - mondta Seonghwa annak az egyenruhásnak.
- Vigyázzon rá. - az az egyenruhás el is ment onnan.
- Úgy féltem, hogy nem talállak meg. - simította hátam meg fejem - Aggódtam érted Yeosang.
- Sajnálom... - doromboltam neki - de én csak... annyira szépek voltak azok a halak. Sose láttam még olyan sokat együtt. Ígérem soha többé nem csinálok ilyet, csak ne haragudj rám.
- Nem haragszom Yeosang, sosem tudnék rád, csak aggódtam és féltettelek. - simította még fejem, majd kicsit eltolt magától - Mondd csak, szeretnél halat? - bólogattam hogy igen és doromboltam id még neki - Hát akkor megyünk és veszünk. Jó lesz? - megsimította arcom még aztán mentünk is.
Seonghwa tényleg vett halat, de nem csak egyet. Biztos azért hogy a többiek is ehessenek belőle.
Fura, de jó érzés volt Seonghwa-val vásárolni. Olyan... Olyan megmagyarázhatatlanul jó volt. Vajon mit szólna ha elmondanám neki mire gondolok, hogy olyan mintha az anyukámmal töltöttem volna az időt.? Nem mertem szóba hozni neki. Akkor sem mikor az autójába pakoktunk, s utána útközben sem, meg még akkor sem mikor visszatértünk hozzájuk.
A többiek furák voltak, már akit láttam. Nagyon nem akarták, hogy Seonghwa felmenjen a lépcsőn, és engem sem engedtek fel. Aztán az volt fura még, hogy mindenféle színű volt a ruhájuk, mintha csak festettek volna, és a szaguk is olyan volt.
- Hát jó, majd ti nem esztek csak én és Yeosang. - Seonghwa megharagudott arra a nagyon magas Yunho-ra meg Mingi-re is - Mehettek, közölhetitek a többivel is. Yeosang te gyere és süssük meg a halakat és együk meg mind. - szó nélkül követtem őt.
Azért vicces volt ami ezután következett. Alig pár perc múlva nagy hanggal jöttek lefelé a többiek, aztán egymás szavába vágva igyekeztek jobb belátásra bírni Seonghwa-t.
- Mondd csak Yeosang te hallottál valamit? - nem akartam nevetni, ezért fejem ráztam nemlegesen miközben számba haraptam picit.
- Ne csináld már Hwa!
- Éhesek vagyunk és tudod, hogy szeretjük a főztödet.
- És nagyon imádunk.
- Az én hibám minden Seonghwa. - az a Hongjoong volt aki szavaival kicsit csendre intette a többieket - Csak meg akartuk lepni Yeosang-ot.
- Hm.. Úgy tűnik egyedül fogunk enni Yeosang. - Seonghwa semmibe vette a többieket.
Én meg... Hát én nem bírtam tovább visszafogni magam, hangosan felnevettem és majdnem lefordultam a székről amire az egész felhajtás közben ültem. Rám is néztek mind nagy meglepetten, csak Seonghwa mosolygott és kacsintott egyet.
- Ti olyan buták vagytok. - lassan, de lenyugodtam miközben Seonghwa odajött és megölelt kicsit.
- Mit gondolsz Yeosang ne pakoljuk el mégis előbb a vett holmijaid?
- Hát.. Lehet. Még nem vagyok éhes.. - mosolyogtam.
- Akkor gyere. - indult is volna...
- Ennyit a meglepetésről. - morogta Hongjoong - Na gyertek. - és ő ment előre mi meg mind utána. Felmentünk mind az emeletre ahol aztán megálltunk a szoba előtt amiben az este aludtam.
- Ha nem jó a szín azért Jongho a hibás.
- Hé, én csak azt csináltam amit mondtatok.
- Minden más csak úgy jött.
- Kussoltok! - emelte meg Hongjoong a hangját, aztán nyitotta ki a szobát és tolt befelé engem.
Ledöbbentem... Az a szoba nagyon nem olyan volt már mint előtte. Más színe volt, más illata, és sok holmi volt benne. Nem mertem semmihez sem hozzá érni. Csak nézelődtem.
- Na milyen?
- Tetszik?
- Ez mind a tiéd Yeosang. - az a nagyon magas Yunho szólt kedvesen.
- Mi csak szerettük volna, hogy kicsit otthonosabban legyél itt. - annak a Mingi-nek a mély hangjára kicsikét összerezzentem.
- Nyugodtan megmondhatod, hogy ha valami nem tetszik. - az a Wooyoung.. neki olyan kedves, nyugodt hangja van mint Seonghwa-nak.
- Bármikor kicseréljük neked. - az a fura Jongho... Ő volt aki hozzám ért és így ő érte el, hogy ijedten odébb ugorjak és felsírjak.
- Semmi baj. - Seonghwa jött és ölelt meg én meg bújtam is el ölelésében. Nem azért sírtam mert megijesztettek, inkább csak azért mert nem értettem miért kapok tőlük okyan sok dolgot, hiszen nem is tettem érte semmit, meg nem is tudok érte adni semmit. Én csak nem érdemlek ennyi sokmindent.
- Lent leszünk. - mondta valaki, aztán már csak arra eszméltem, hogy ketten maradtunk a szobában.
- Azt hiszem kitettek magukért. - mondta Seonghwa miközben fogott engem - Igazán szép tőlük. - olyan volt mintha ő is elérzékenyült volna. S így volt, mert éreztem és láttán is könnyeit ahogy rá emeltem tekintetem.
- Olyan sokminden van itt... Én nem is....
- De bizony... - mosolyogva arcom simította - Üdv a családban Yeosang.