(Elég sokára, de végre itt a folytatás.)

Elaludtam és álmodtam is. Picit fura volt mert anyukámmal álmodtam úgy mint már nagyon régen nem. Sok szép dolgot újra éltem vele. Boldog voltam. Aztán jött a szörnyű valóság és elveszítettem őt. Azt hiszem ez ébresztett s könnyeim. De valahogy mégsem féltem úgy, hiszen nem voltam egyedül. Az a Seonghwa ott volt, ölelt és rigatott engem. Próbált megnyugtatni, ami egész hamar sikerült is neki.
- Rosszat álmodtál ugye? - arcom simította már miközben én bólogattam neki - El szeretnéd mondani? - bólogattam megint.
- Anyukámmal álmodtam. - bújtam kicsit - Hiányzik nekem. - fejem simította így ezért dorombolni kezdtem - De olyan jó volt, hogy itt voltál és nem voltam egyedül.
- Örülök, hogy segíthettem. - olyan fura, de most is olyan érzésem van mintha az anyukám ölelne - Mondd csak Yeosang, szeretnél itt maradni? - ahogy elhúzódtam még arcom simította - Természetesen ha nem szeretnél megértem és nem erőltetem maradásod. De tudd ha maradsz szeretnék gondoskodni rólad.
- De te kutyaféle vagy és... és azok nem szeretik a macskákat. - mosolygott, nem tűnt úgy mintha megbántottam volna szavaimmal.
- Pontosabban farkas, de ez nem lényeg. - megijedtem kicsit. Hiszen a farkasok vadak és... és igazából még sosem találkoztam eggyel sem Seonghwa-n kívül. - Nem tudnálak bántani téged, ahogy a többiek sem tennék.
- Biztos? - dorombolásom abbamaradt egy kis időre, de most újra kezdtem.
- Egészen biztosan. - azt hiszem tetszik mikor simogat, főleg a fejem. Ezért is fogtam meg kezét és tettem fejemre. - Ez tetszik? - kérés nélkül id tette amit szerettem volna. Erre csak bólintottam neki. - Mondd csak nem bánnád akkor ha itt kellene maradnod?
- Nem. - doromboltam neki - De én nem tudok túl sok mindent. Nem tudom mit tudnék cserébe adni azért, hogy itt lehetek.
- Hm... Mit szólsz, szeretnél tanulni?
- Úgy mint mások? Úgy mint az emberek? - izgatottá váltam egy pillanat alatt.
- Természetesen igen. - mosolygott is közben.
- Tényleg lehetne? - alig mertem elhinni.
- Tényleg. - hirtelen öleltem meg őt és picit el is pityeredtem. Hisz egy este leforgása alatt olyan sok jó dolog történt velem amiről azóta álmodoztam, hogy anyukám elment. Kellett egy kicsike idő mire meg tudtam nyugodni. Akkor jött az az ötlet Seonghwa-tól, hogy pihenjek még kicsit míg ő megy reggelit készíteni. Én persze nem voltam már álmos és vele akartam menni. Kedves volt és nem ellenezte. Így aztán felkeltünk és én vele mentem. Lefelé menet és lent sem, nem találkoztunk senkivel. Biztos még aludtak. Ezt még Seonghwa meg is jegyezte. A konyhában aztán leültetett, adott nekem fincsi tejet, majd nekiállt a reggelihez való dolgok kipakolásához a hűtőből, aztán a reggeli elkészítéséhez. Közben eszembe jutott pár dolog és mert csak ketten voltunk hát mertem is kérdezni, és ő válaszolt is nekem mindenre. Egészen különlegesen éreztem magam. Furcsa is volt így az egész, de valahogy nem foglalkoztam vele. Elvégre lehetnek kedves kutyafélék is a világban nem? Dehogynem.
Mire a reggeli elkészült, megjegyezném, hogy isteni illata volt, addigra megjelent a többi házban élő egyén is. Seonghwa-tól tudom, hogy ők is mind olyan farkasok, tehát kutya félék, mint Seonghwa. Mondanom se kell azt hiszem, de megijedtem tőlük. Egyikük egész morcos volt, de ő másabb lett amint kapott inni olyan kávét vagy mit. A többiek meg simán elsőre ijesztőek voltak. A legfurcsább mégis az volt, hogy egészen úgy kezeltek engem mintha mindig is ott éltem volna, mintha csak a kis családjuk tagja lettem volna. Aztán rajottem azt hiszem miért volt így. Hiszen Seonghwa-hoz bújtam mintha csak az anyukám lenne és csak tőle fogadtam el ennit meg innit, meg neki doromboltam mikor megdicsért, és csakis neki engedtem, hogy hozzám érjen, morgás nélkül.
Reggeli után Seonghwa mondta, hogy azzal a Wooyoung nevűvel menjek nyugodtan játszani, vagy tv-t nézni vagy ki levegőzni míg ő elpakol. Félve bár, de mentem és tettem amire kért. Az a Wooyoung kivitt engem és azt mondta, hogy fogócskázzunk. Fura volt ahogy a mosolya is. De aztán csak belementem a dologba és bevallom egész jól szórakoztam.

- Úgy tűnik egészen megkedvelted.
- Igen. - sóhajtott - Annyira olyan mint ő... lehetett volna.
- Ugye tudod, hogy Yeosang más? Ő egyszer el fog menni.
- Tudom, de.. Addigis gondját fogom viselni. Csak egy kicsit hadd szeressem. Jó?
- Jó. - mosoly - Ugyan ki tudna neked ellenállni édesem.

Elég sokáig futkároztunk Wooyoung-al. A végén Seonghwa szólt nekem, Wooyoung-nak meg a Mingi nevű. Vicces volt látni ahogy a pici Wooyoung szalad és az óriás Mingi karjaiba veti magát. Azt hiszem ők úgy lehetnek mint Seonghwa meg az a Hongjoong. Ahogy ezt elgondoltam eszembe jutott a többi itt lakó is. Furák. Mármint együtt laknak meg minden.
- Gyere Yeosang. Megmosdasz, átöltözöl, aztán elmegyünk vásárolni míg Hongjoong elintézi neked az iskolát. - gondolataim közül Seonghwa húzott ki szavaival.
- Rendben. - mosolyogtam rá.
Azt hiszem ez tényleg a valóság. De mégis olyan nagyon hihetetlen. Csak remélem, hogy valóban nem álmodom ezt az egészet, és nem ébredek fel majd valami koszos kuka mellett végül.