– Tegyél le. – A kislány kérése bár cérnaszál vékonyan, de elég határozottan hangzott. Leliana óvatosan leengedte, ám Züiya lába földet ért, már ismét fiatal felnőtt állapotában volt. Érdektelenül kicsúszott a tágra nyílt szemmel rámeredő Leliana öleléséből, és sietősen előrelépdelt. – Gyerünk, menjünk gyorsabban!

Morrighan helytelenítőn nézett utána. – Miért hordod ennek a nagylánynak az álcáját, Züiya? Felesleges, az emberszerzetek közt az terjed, hogy a próféta úgy néz ki, mint Zsibavirág. Mindegy, hogy téged nyolc vagy tizenhat évesnek látnak.

– Sokkal jobban érzem magam nagylányként. – szólt a lány céltudatosan, és még előbbre haladt. – És különben sem fogok Zevran előtt többé kis fruskaként mutatkozni!

Morrighan szeme elsötétedett. – Álljunk csak egy pillanatra. Mit gondolsz, hová megyünk?

– Hát Zevranhoz! – Züiya hátra se nézett. – A kocsmáros azt mondta, Vasandoralban lesz, nem?

– Tévedésben élsz Züiya. Nem, nem Zevranhoz megyünk. Azért megyünk, hogy beteljesíthesd a prófétai küldetésed.

A lány nem szólt, csak haladt előre serényen. Morrighan folytatta.

– És különben is, még azt sem döntöttük el, hogy nem túl kockázatos-e téged odavinnünk. Már mondtuk neked, hogy a vasandorali nagyúrnak sötét tervei vannak a prófétával.

Züiya felrántotta az egyik vállát. – Na és? Ha bántani próbál, megbánja.

Morrighannek el kellett ismernie, hogy Züiyának tényleg volt hatalma elbánni még egy nagyúrral is.

– És Zevrant sem hagyom bántani.

Lelianán volt a sor, hogy elmondja intő véleményét. – Zevran felnőtt férfi, és igen jó harcos. Tud vigyázni magára. Ha mégis baja esett, természeten segítünk neki, ahogy mindig is segítettük egymást. De...

– De mi?

– Vannak harcok, amiket egyedül kell megvívnia. Biztos vagyok benne, hogy Dinával szeretne kibékülni, és ez kettejük dolga. Ebbe nem avatkozhatunk bele. Ugye érted, mire gondolok?

Züiya egy jó ideig nem válaszolt. – Nem akarok semmi rosszat, csupán szeretném látni, hogy Zevran jól van.

Leliana és Morrighan sokatmondón nézett össze.

– Nézd, történtek dolgok, amik miatt már nem hihetünk neked feltétel nélkül. Ha Zevran van a képben, akkor pedig ez különösen is igaz.

A lány megállt, és visszafordult hozzájuk. Ők ketten lassan beérték. Az őszi erdőben a fiatal lány fájdalmas tekintettel pillogott hol egyikükre hol másikukra.

– Hogy értitek azt, hogy nem hihettek nekem? Én a próféta vagyok!

Morrighan felemelte a kezét. – Álljon meg a menet! Ha a próféta vagy, úgy is kell viselkedned. Le kell válnod Zevranról, teljesen. Amit teszel, az elképesztően romboló, nekik is, neked is, és ráadásul nem teljesíted a kötelességedet, ami pedig sokkal fontosabb lenne, mint egy férfi után loholni hasztalan!

– Ti nem tudjátok milyen ez! Ez az egész próféta dolog! Úgy utálom már!

– Talán utálod, mégis jobb, ha megpróbálod megszokni, ugyanis egészéletedben próféta leszel. Ha jól tudom, az Erdő Istene nem vonja vissza a szavát, az ajándékai pedig másra át nem ruházhatók. – Morrighan érdeklődve Lelianára nézett, aki serényen bólintott.

Züiya csak megrázta magát, oldala mellett ökölbe szorította a kezét, és felkiáltott – De én nem kérek az ajándékaiból! –, majd lendületesen otthagyta a két nőt, és tovább trappolt.

Este a tábortűznél, amikor a kicsiny lányka már aludt, Morrighan aggódón súgta oda Lelianának.

– Ez az egész egyszerűen rettenetes. Tényleg igaz, hogy a varázslat hatására egy tizenhat éves lány elméjével és testével él. Teljesen úgy is viselkedik!

Leliana a csendesen alvó kislányra pillantott, miközben visszasuttogott társának. – Nézd csak, most, hogy alszik, ilyen kicsinek milyen édes. Valójában ezt a valódi, gyermeki arcát nem is ismerjük, mert még csak meg sem mutatja nekünk. Pedig én kíváncsi lennék rá, milyen gyerekként.

Morrighan hümmögött. – Igazad van. Zevran ismerte ilyen kicsiként is. Te el tudod képzelni őket ketten...? Olyan hihetetlen, nem? Pont Zevran. Amikor hozzánk csatlakozott, én még őt is gyereknek néztem.

– Azt hiszem, Zevran személyiségének vannak mélyebb rétegei is, amelyeket mi talán nem is láttunk sosem. Ha jól tudom, ők ketten laktak is együtt mint apa és lánya.

Morrighan elmerengett.

– Túl korai volt még ennek a kicsinek ez a prófétai cím, nem tud mit kezdeni vele. Mit gondolsz, elképzelhető, hogy az istenség tévedett, amikor őt választotta ki?

A vörös üstökű nemlegesen intett. – Nem hinném. Ahogy a természet rendje sem téved soha, úgy az Erdő istene sem. Züiyának meg kell tanulnia kezelni a helyzetet. Fel kell tudnia nőni hozzá. Az istenségnek pedig biztosan volt oka arra, hogy rá essen a választása. Csak még nem tudjuk, mi.

Morrighan nem válaszolt. Csendben nézte az alvó kislányt.

*

A katonák, voltak vagy öten, akik a vár sötét folyosójára kísérték Zevrant, annyira biztosra akartak menni, hogy nemcsak a csuklóját kötötték össze, de egyikük egészen a könyökéig feltekerte a kötelet. A férfi rángatta magát a rabságban, majd kelletlen hangon hátrakiáltott az ötletelőnek.

– Ki akarod törni a könyökömet, ember?!

De az nem szólt, csak rántott még egyet a kötélen, sőt, egy másik inkább a nyakára tett még egy vastag béklyót is.

– Hé már, eszednél vagy?

– Indulj inkább! – taszított rajt az őrszem, és letoloncolta a lépcsőn, miközben egy harmadik újból és újból be-berúgott Zevran léptei közé.

– Hagyj békén, vagy esküszöm én is a lábad közé rúgok! – ordított neki az elf.

– Hagyjátok – motyogta Alistair hátulról, halkan. Zevran mindössze egy dühödt tekintetet küldött felé, Nem kérek a könyörületedből, mocskos áruló! Alistair nem vágott vissza, csak félrenézett.

Zevrant a trónterembe vezették, ahol már Dina álldogált szintén összekötött kézzel egy katona mellett, és amint meglátta Zevrant, halovány mosolyt küldött felé, mintha azt üzenné, Nincs miért sajnálkoznod.

– Nem tudtalak megmenteni.

– Rengetegen vannak, te pedig egyedül – szólt Dina lágyan. Értékelte, hogy Zevran harcolt érte a kedvezőtlen arányok ellenére is. A férfi pedig nem tudta titkolni, hogy büszke volt, feszítette mellkasát a kötelek alatt, mert a nő, akit szeretett, végre nagyrabecsülő mosollyal nézett rá.

Kettejük között ekkor Logan vonult el sötét pacaként, kellemetlen szagot hagyva maga után. Alistair mögötte érkezett, Zevran pedig legszívesebben utána köpött volna.

– Nyald csak a gazdád bűzölgő talpát, kutya...! – morogta a foga közt, Alistair már nem hallotta meg, ám a mögötte érkező Caentrin igen, és egy sokatmondó pillantással válaszolt, de Zevran neki is csak fintorgott vissza. Aztán a tanácsadó még végignézett az elfen, s ő is Logan mellé sorolt a trónszék másik oldalára. Ötükön kívül a teremben megannyi őr, katona állt kezükben alabárdokkal, s még zászlótartók, Loganhez illő kopottas, kifakult, rostosra foszlott zászlókkal. Az ódon sötét falakról fáklyák igyekeztek bevilágítani a helyiséget, elég kis sikerrel. Középütt a trónszék felett több apró fehér zászló feszült, a guifolok jele. 

Logan a trónszékhez ment, aztán mintha meggondolta volna magát lassan odasétált a megkötözött lányhoz.

Zevrannak volt egy olyan érzése, hogy akár erővel is szét tudná feszíteni a kötelet, annyira feldühödött a látványon. Logan Dina mellett állt, és hosszasan nézte, mosolyogva, mire ő összehúzta a vállát, meggörnyedt, és elfordította tőle a fejét. De a férfi megragadta az állát, és kényszerítette, hogy ránézzen. Zevran fejében válogatott kivégzések képei villództak, és nem, egyik módszer sem volt kicsit sem kíméletes.

Logan jól megnézte magának Dina arcát, majd egy lesajnáló mosollyal végül csak annyit mondott rá. – Nem rossz.

Dina azonban nem tűrte tovább a megaláztatást, egy szép nőies ívvel a nagyúr szeme közé köpött.

Logan fintorogva fordult el, egy szolga ruhazsebkendővel futott felé, a Dinát tartó katona megrángatta a lány karját, Zevran indult volna, de béklyóinál fogva visszarántották. Végül a nagyúr hagyta, hogy a szolga lemossa, megtörölje, rendbe szedje az arcát, még küldött egy gyilkos tekintetet a lánynak, majd sértődötten otthagyta.

Zevran pedig egy hangyányit sem lett volna hajlandó kevésbé vigyorogni. – Legalább érte valami víz a testedet, redvakirály... – Logan nem, de a háta mögött lévő katona hallotta, és a vállánál taszított rajta egyet. Zevrannak azonban most ezzel nem lehetett elvenni a jókedvét, így meghajolva, szemöldöke alól Dinára emelte a tekintetét. – Imádlak...! – súgta, s bár a lány hallani nem hallhatta, de azért a szájáról le tudta olvasni a szót. Zevran felegyenesedett, és tovább mosolygott. Igen, az ilyen megmozdulásai miatt becsülte még inkább ezt a nőt, aki nem hagyta magát még egy nagyúrnak sem.

Sőt, igazából már a második nagyúrnak sem.

Végül a trónról Logan vetett véget kettejük szó nélküli párbeszédének.

– Szóval te! A szótlan elf! – mutatott Zevranra. – Hát mégsem vagy olyan gyámoltalan, ahogy először mutattad magad. Hány embert tett el összesen láb alól? – fordult szigorúan a trónszék mellett hajbókló Caentrinhez.

– Öt emberünk és egy lovunk bánta a vele való találkozást, nagyuram.

Logan megrázta a fejét. – Túl sok kárt okoztál már nekem. Már az először meg kellett volna ölesselek. Tudd, csak azért nem húzattalak karóba, mert már akkor sejtettem, hogy te leszel az, aki majd hírt ad nekem a prófétáról.

Zevran nem szólt egy szót sem, legfeljebb az utálatot hagyta kiülni az arcára.

– Szóval?

– Pattanj le erről a témáról, nagyúr! Fogalmad sincs, miféle hatalom van a próféta kezében.

Logan nevetett, majd karjával színpadias lassúsággal intett. – Azt hiszed, nem tudom? Azt gondolod talán, mi itt mindannyian idióták vagyunk, akik nem készültünk fel egy nagyhatalmú emberszerzet fogadtatására?

Caentrin a trón mellett jobb oldalon, csillagos talárjában ő volt az ész, az ötletek atyja. Balról Alistair állt karddal az oldalán, még fényesebbre csiszolt fém mellvértje, mint valamiféle szívét tökéletesen védő réteg, melyen nem hatol be se szerelem, se barátság, büszkén domborodott. Előttük őrszemek és katonák hada. Zevran és Dina kicsinyke pontokként álltak a tömegben megkötözve.

Caentrin szólt. – Sőt, nemcsak mi, de Vasandoral megye egész népe hallotta már a híreket tőlünk, tudja jól, hogy a próféta ide fog érkezni. És izgatottan várják az eljövetelét. Hiszik, hogy a próféta ittlétéből nekik csak jó fog származni. Amint Logan nagyúr kezébe kerül az illető, és nekünk fog dolgozni, Vasandoral dicsőbb hely lesz, mint Perubia, sőt, mint akár a főváros, Euthoria maga!

Zevran lemondón csóválta a fejét. Bár abba nem gondolt bele, nem is akart belegondolni, ha mégsem úgy sülnek el a dolgok, ahogy Caentrin gondolta, akkor egy feldühödött, ellenük lázadó tömegen Züiya miféle pusztítást tudna végezni. Nem, ezt a gondolatot inkább tényleg elhessegette.

Logan Dina felé bökött.

– Ez a lány a próféta?

Zevran felröhögött.

– Ha ő volna, nem gondolod, hogy varázslattal már rég megszökött volna tőled?

Caentrin lebbenő talárral közelített Zevranhoz. – Valóban úgy beszélsz, mintha nagyon jól ismernéd. Tudod, hogy varázsereje van.

Zevran csettintett egyet a nyelvével. – Hagyj már, minden prófétának van varázsereje...!

– Valóban? – sétálgatott előtte Caentrin. – Druindar próféta Tassarion király uralkodása alatt évekig sínylődött börtönben. Nem gondolod, hogy kiszabadította volna magát, ha lett volna?

– Most história órát tartasz? – förmedt rá a szőke elf.

Zevran gyerekkori hányattatásai miatt nem járt semmilyen iskolába, mindössze írni, olvasni és számolni tudott alapfokon, az is csak ráragadt valahogy. Vele szemben Caentrin bizonyára akadémiát végzett emberszerzet lehetett, Zevrant pedig elképesztően irritálta, hogy a sötételf egyetlen ám jól felépített, elmés mondattal vágta kenderbe a hirtelen jött, jellemzően spontán, zevrani érveket.

Logan tanácsadója pedig pontosan észlelte ezt, olvasott az emberszerzetek arcán, ahogy Zevranén is, és válaszul megengedett magának egy nyertes kacagást. – Nos, ki temet itt kicsodát? – bökte oda neki undokan, majd fellengző mosolyával, hátraszorított kézzel visszalépdelt a nagyúr mellé.

– Tudjuk, hogy a próféta nő. Felesleges titkolóznod, most már mond el. Ő az, vagy a másik?

– Milyen másik...? – fintorgott Zevran.

Caentrin az ajtó felé intett. – Hozzátok be őket!

Dina is Zevran is elképedve bámult, amikor újabb őrök jelentek meg a megkötözött Lelianát és Morrighant kísérve. Mellettük botorkált a tizenhat éves Züiya, akin, ha lehet, kétszer annyi kötél volt, a fejére pedig egy zsákot húztak, mely alatt bizonyára az ő száját is betömték.

A két nő bánkódó pillantással üzent Zevrannak és Dinának, ám amint észrevették Alistairt, Morrighan szemét elöntötte a düh, Lelianáét a csalódottság. Alistair kínosan elkerülte a tekintetüket, épp csak Lelianára nézett egy nagyon rövid ideig, aztán inkább szánt szándékkal a trónszék takarásába hátrált.

Züiya mocorgott az erős karok alatt, de az őrök továbbvitték, egészen Dina mellé, és lerántották a fejéről a zsákot. A szája be volt kötve, félénk-dühös szeme körbejárt, majd tágra nyílva Zevranra fókuszált.

– Kettejük közül lesz az valamelyik, így sejtjük. Csak még azt nem tudjuk, a megfontolt nő-e vagy az ugrándozó kislány. Te viszont tudod.

Zevran elkapta róluk a tekintetét.

– De lásd, ismét megengedő leszek. – Logan kényelmesen elhelyezkedett a trónon, hátradőlt, és keresztbe vágta a lábát. – Ha megmondod, melyikük a próféta, a másikat megkapod.

Leliana és Morrighan összenéztek.

– Az ajánlatomat pedig vedd ígéretnek. Gondolhatod, hogy ritkán teszek ígértet alattam állóknak, de ezúttal kivételt teszek veled, elf. Érezd magad megtisztelve.

– Miért is kellene hinnem neked? Miért mondanék bármit is, ha nem adsz biztosítékot a szavadra? – pörkölt vissza láthatóan sokkal idegesebben Zevran.

– Biztosítékot? Mit kívánsz még, talán nem adtam elég engedményt? Megmondtam, a másikat viheted. Ahogy viheted a csapat többi tagját is – bökött Morrighan és Leliana felé. – Nekem nincs szükségem rátok, van elég emberem. Nekem csak a próféta kell.

– Minek kellek én neked ehhez? Engedd el őket, és magadtól is rájössz!

Logan nevetett. – Eh... megint bolondnak nézel. A kislány varázsolgat, ezt már megtapasztaltuk, mit gondolsz, miért van megkötözve? Érdekes, hogy a varázslók tudását milyen könnyű hatástalanítani, nem? Csak egy kis kötél, a két tenyér a megfelelő szögben, a szája bekötve, és máris védtelenebb, mint bárki.

Caentrin büszkén mosolygott. Bizonyára ő volt, aki a varázslók hatástalanítását könyvekből kiszagolta, és úgy tűnt, Züiyával gyakorlatra is váltotta az elméletet.

– De ez nem jelent semmit, én biztosra akarok menni. Hatalmas hiba lenne bedőlni egy egyszerű kis varázslólány trükkjeinek, míg talán az igazi próféta ereje bölcsen megbújik a csendben. – Dinára tekintett. – Mindazonáltal a prófétáról az a hír járja, hogy idősebb már. Ez pedig – célzott Züiyára –, csak egy nagyhangú fruska. Ha én lennék az Erdő Istene inkább a bölcsebbiket választanám...

– Már csak rád van szükségünk. Nézd meg őket jól. – Caentrin odaállt Zevran mögé, és a két lány felé irányította a fejét, de Zevran elhúzódott. Caentrin ekkor rámarkolt a halántékára, és kényszerítette, hogy feléjük nézzen. – Nézd csak meg őket jól! Nézd őket, és dönts!

Logan mosolygott. – Hallgatunk.

Leliana szava érkezett oldalról, halkan. – Zevran... sajnálom kimondani, de ugye tudod, hogy nem szolgáltathatod ki a Tünde Nép Prófétáját?

És Zevran tudta, akármilyen gyér vallási érzéke is volt, ezt még ő is tudta. Ezt még egy iskolás gyermek is tudta volna, akár elf vagy bármely más fajból való. A próféta egy istenség hírnöke volt, és bármiféle ellene elkövetett tett olyannak számított, mintha maga felé az istenség felé irányult volna, és nemcsak a földi életben, de még azután is örök átokkal járt.

Züiya könyörgőn leste Zevrant, míg a férfi csak Dina szemébe nézett. Nem akarta elengedni Dinát. Épp csak most kezdtek bele abba, hogy újraépítsék, ami elromlott, most nem, Zevran úgy érezte, most nem teheti, hogy Züiyát választja helyette, ha az egész világ azt várja tőle, akkor sem. És a francba is, nemcsak most, különben sem! Dinát akarta.

Leliana hangja azonban még mindig ott csengett a fülében, és tudta, igaza van. Zevran ettől fogva átkozottnak számít majd. Talán az emberszerzetek is látják majd rajta, de az Erdő Istene pontosan tudni fogja, az átok pedig idővel meg is nyilvánul majd Zevranon. És Dina, vajon mit fog megélni egy átkozott mellett?

A lány rámosolygott. Némán, bölcsen.

Mellette Züiya már nem bírt magával, ugrált, ficergett, és mindenképpen mondani akart valamit, de a szája elé kötött kendő ebben erősen akadályozta. Végül addig próbálkozott, míg a kendő valamelyest lecsúszott az állára, ő pedig ki az őt fogó őr kezéből, és máris rohant Zevran felé. Az utána kapott volna de Caentrin egy intéssel jelezte neki, hogy hagyja, s inkább árgus szemmel figyelte a jelenetet.

– Zevran, Zevran! Kérlek, engem válassz! – nézett fel rá a lányka közvetlen közelről, könyörgőn.

Zevran búsan tekintett le rá.

– Kérlek, én vagyok az, akit választanod kell!

A férfi nyelt egyet. Itt volt az idő. Már ő is tudta. Sokatmondón visszapillantott még a távolban maradt Dinára... majd a kis Züiyára mosolygott bánatos, kényszerű mosollyal.

– Tudod, Züiya... te igazából nem akarsz engem – szólt neki halkan.

Egy győzködő tekintet. – Én csak téged akarlak, Zevran!

Majd egy halk, mély hang, megint. – Nem. Csak azt hiszed.

– Nem hiszem, én tudom, én tudom!

Zevran lehunyta a szemét. A mondat égette belül, mégis tudta, ki kell mondania.

– Apád... igazán becsületes férfi volt. Az utolsó pillanatban is anyádat védte.

A halk szavak csendet teremtettek, mély, kétségekkel teli csendet, és kérdéseket szinte mindenki fejében. Egyedül Dina tudta, mi történik.

Züiya meghátrált, tátott szájjal nézte Zevrant.

– Ne aggódj, nem szenvedtek sokat. Anyád álmában halt meg.

A lányka letaglózva, remegve vette a levegőt.

– Miért beszélsz most erről...?

Zevran nem válaszolt. Az arcán érzelmek keveredtek, az öngúny a sajnálattal.

– Honnan tudod hogyan haltak meg? Ott voltál?

– Igen, Züiya. Ott.

A szavak súlya koppant a padlón.

A lányka értetlenül nézett körbe a felnőtteken. Talán már mindenki tudta.

– Akkor miért nem segítettél nekik? Vagy segítettél nekik? Téged nem támadtak meg? A régi ismerősük voltál?

Zevran kínjában mosolyogni próbált. – Züiya... mióta sejtheted már az igazat. Túl okos lány vagy ahhoz, hogy ne tudd.

– Miiit? Mit, Zevran, mit???

– Csak nézz szembe vele. Kérlek.

Züiya sírásra torzult arccal kiáltott. – Mivel Zevran?! Mivel?!

– Én voltam az. Én öltem meg őket.

Zevran nem tudott a lánykára nézni. Nem akarta látni a fájdalmát, ahogy először csak a feje, majd az egész teste remegni kezd. Nem akarta látni a csalódottságot, a félelmet a szemében.

– Nem akarsz engem, Züiya. Én vagyok a legutolsó, akit akarnál.

Eget zengető kiáltás hallatszott, Züiyáról maguktól oldódtak le a kötelek, de a lány mintha észre sem vette volna, meggörnyedve kapott a hasához, a szeméhez. Zevran elfordult.

– Miattad van! Akkor miattad van az egész?! Te juttattál ebbe a helyzetbe, te juttattál az árvaházba?! Miattad vagyok én a próféta, miattad szakadt rám minden baj! Ha te nem lennél, most otthon élnék, a falumban a szüleimmel, békében, és semmit sem tudnék semmiről!

Caentrin Loganra pillantott, a nagyúr pedig bólintott, már éppen adták volna ki a parancsot Züiya elfogására, amikor egyszerre csak megmozdult alattuk a föld. Nem volt nagy rengés, és csak egy pillanatig tartott, de hirtelensége rémületet keltett a teremben. Aztán követte még egy, egy erősebb, a zászlók rezzentek, a falak megremegtek, az egyik fáklya a földre csúszott a szőnyeg szövetére, egy katona kapta fel gyorsan, és tiporta el a lángot. Egy másik csoport kiáltozott, a szolgák összeszaladtak, mentették uruk életét, ki akarták vezetni a teremből, de az pont a tömegtől nem tudott lépni, idegesen rájuk kiáltott.

Aztán már az épület tartóoszlopai is megremegtek, az egyiken hosszanti repedés szaladt végig, épphogy egybemaradt, mindenki rémülten nézte, vajon rájuk szakad-e a súlyos kőmennyezet, a katonák közül volt, aki elmenekült, a Morrighant fogva tartó például egyszerűen otthagyta a nőt.

Kiabálás hallatszott mindenfelől, a teremben kitört a pánik. Aztán váratlanul süvíteni kezdett a szél, ki tudja honnan, egy zárt térben, Leliana átkiáltott a hangzavaron Züiyának, hogy hagyja abba, a fiatal lány pedig felemelte fejét, a szeme fehérje elfeketedett, és eltorzult arccal, teli torokból Zevranra sikított, amitől a férfi métereket repült hátra, a mögötte lévő katonákkal együtt.

Dina szabadulni akart, de őt őre még kitartóan fogta, ő is kiáltott a lánynak, de úgy tűnt, mintha mit sem ért volna, Züiya talán nem is hallotta. Caentrin igyekezett visszaállítani a rendet, ordítva küldte vissza a menekülő katonákat, Logan már sehol sem volt, a trónterem tetejének egy része beszakadt, a lehulló kövek elől őrszemek futottak el, aki tudott...

Pár katona megpróbálta lefogni Züiyát, aki vicsorogva feléjük intett, csak egy pillanat, és máris öt-hat közülük szürke kőszoborrá dermedt, az egyikük megingott, a földre borult, és apró darabokra tört.

Zevran felnyomta magát, amikor is Züiya érkezett felé, mindenre kész arccal, íriszei körül a feketeség okkersárgába fordult, és szemének sima felülete mintha rücskössé vált volna.

Zevran mégis szeretetteljesen nyúlt felé.

– Züiya, kérl... – De nem tudta befejezni, a lány megragadta a felkarját, és mintha delejes ütést vezetne bele, a férfi reszketni kezdett, mintha nem lett volna magánál, a fejét hátravetette, és lassan oldalára borult...

Dina kiragadta magát az őrszem szorításából, feléjük rohant, miközben Zevran nevét kiáltotta. Tudta, hogy nem lökheti arrébb, nem rángathatja el a feldühödött Züiyát, nem nyúlhat bántó szándékkal a prófétához, de ha nem tesz semmit, a lány mérgében megöli Zevrant. Dina nem bírta tovább nézni a férfi rázkódó testét, gondolkodás nélkül rávetette magát, nem törődve azzal, hogy a varázs így őt is éri majd. Ám nem érzett fájdalmat, a levegő hullámai ekkor hirtelen mintha visszajutottak volna Züiya testére, aki ettől lehunyta a szemét, és ájultan bicsaklott a földre.

Dina rémülten nézte a lányt, majd hirtelen elfordult, a férfi fölé hajolt, és a kezébe vette az arcát.

– Zevran? Jól vagy...? Zevran!

A férfi nem válaszolt. A feje oldalra hullott.

– Zevran...!

Beletelt egy kis időbe, míg résnyire nyitotta a szemét. Aztán bólintott Dinának, és küldött neki egy halovány, gyenge mosolyt.

Mögötte pár katona az ájult lila ruhás kislányt, a kicsi Züiyát nyalábolta össze, megint páran távolabb valakik arrébb futottak, Morrighan kiáltó hangját lehetett hallani, a hiányos mennyezeten besüvített a szél, Alistair jelent meg egy pillanatra, a teremben káosz uralkodott.

Dina maradt egyedül mozdulatlan Zevran mellett, ráborult, átölelte a férfit, és a vállára hajtotta a homlokát.