Morrighan éjjel-nappal Zsibavirágot követte, és minden percben csak azt leste, mikor fog végre varázsolni az új próféta, vagy mikor ejt el egy jövendölést, míg a nő leginkább sütött, főzött, takarított.... Így aztán este, amikor Leliana és Dina a szobájában ültek, a fekete hajú nő csak csalódottan magyarázott nekik.

– Őrült nehéz egyáltalán szót is érteni vele! Kérdezel tőle valamit, és mintha meg sem hallaná, vagy ha mégis, mintha másra válaszolna. Máskor meg hopp, egyszer csak előhúz egy témát a semmiből, és te árgus szemmel figyelsz, talán ez lesz a jövendölés, amit te hallhatasz meg először sok-sok emberszerzet közül? De... aztán rájössz, ő tényleg csak a mosatlan edényekre száradt ételmaradék alakjáról beszél, ám hogy van-e ebben bármi rejtély, azt nem tudod kiszagolni...! Vagyis én legalább is nem. Talán nektek is meg kellene próbálni, hátha többre juttok vele. Néha olyan, mintha nem is ő lenne a próféta, pedig muszáj, nem tévedtünk, minden jel ide vezet! A francba is...

Morrighan beleöklözött a levegőbe, majd letottyant a székre, könyökét szétvetett térdére támasztotta, és reménytelen arccal nézett maga elé.

– Ne magadat okold emiatt, Druindar próféta jövendöléseit is nehéz volt megérteni.

Még ha Lelianának igaza is volt, ez ettől még szemlátomást nem nyugtatta meg Morrighant. – Úgy érzem, mintha csapdába estünk volna. Ha most bármelyikőtök azzal az ötlettel állna elő, hogy induljunk tovább, nemet mondanék. Ha itthagyjuk ezt a helyet, valami fontos dologról maradunk le, ez biztos. Mégis, ha így megy tovább, borzasztóan kínlódva fogunk csak bármi épkézláb dolgot kihúzni Zsibavirágból – grimaszolt a név hallatán.

Leliana sóhajtott. – Valóban én sem egészen így képzeltem el a Tünde Nép Prófétáját. – Aztán Dinára nézett, aki bár szintén köztük ült, csak csendben meredt a földre.

– Te mit gondolsz, Dina?

Ő felnézett. Végül kibökte. -- Engem Züiya jobban aggaszt.

– Ugyan már! -- legyintett rögvest Morrighan. -- Az a lányka a báj teteje, és Zsibavirággal ellentétben legalább beszélgetni képes! Igencsak nagy kár, hogy képtelen viszont a varázslatra.

Dina nem tágított. -- Nem, valami nincs rendben vele. Először is ez a kislány alig egy hónappal ezelőtt még fele annyi éves volt mint most. Feltételezzük, hogy Zsibavirág alakította valahogy mágiával idősebbé, de ennek a mikéntjéről fogalmunk sincs, és főleg nincs arról, hogy miért tette. Gondoljatok bele, nem is igen állt érdekében. Értitek mire célzom?

– Nem igazán – felelte őszintén Leliana.

Dina lehúzta a válláról a ruhát, és a hegére mutatott. – Egy nyíl átment a testemen, mérjétek fel, hogy ez mekkora mennyiségű hús, inak és bőr gyógyítását igényelte. Az a mágiatudó emberszerzet, aki meggyógyított, annak ellenére, hogy még segítsége is volt, mégis egészen tönkrement bele, talán meg is halt. Képzeljétek akkor el, mekkora erőfeszítés kellett ahhoz, hogy Züiyából, a kislányból egy tizenhat éves érett lányka legyen. Elképzelni is félelmetes!

Morrighan félrepillantott és bólogatott.

Dina visszahúzta a vállán a ruhát.

– Talán éppen ezért néz ki úgy Zsibavirág, ahogy. Mondhatni... elhasználta már az eszét.

– Vagy a te ismerősöd mégsem volt annyira mélyen a mágiában. A prófétai címmel viszont igen nagy hatalom jár.

Dina bólintott is, de egyben fel is emelte a vállát. – Nem tudom, talán igazatok van. Mindenesetre bennem még mindig ott a kérdés, vajon miért vállal valaki ekkora kockázatot egy tulajdonképpen értelmetlen varázs miatt. Ha Zsibavirágnak Züiya tényleg csak ház körüli segítségnek kellett, miért nem választott magának egy olyan lányt, aki már eleve a megfelelő korban van?

Az, hogy a felvetést elgondolkodtatónak találják, Morrighan és Leliana arcáról is kitűnt.

– Túl sok itt a kérdés Züiyával kapcsolatban, nem tudunk még róla semmit, mégis, a házában lakunk... tulajdonképpen kiszolgáltatva neki.

Leliana a fejét ingatta. – Én kiszolgáltatottságot azért nem érzek. A kislány egyszerűen csak meghívott minket magához, a vendégei vagyunk.

– Neki vagy Zsibavirágnak? – vetette vissza Dina. -- Egyáltalán melyikük háza ez?

Morrighan bólintott. – Ez igaz. A lány alig végez valamilyen házimunkát, mindent Zsibavirág intéz. Van abban valami, hogy a helyzet olybá tűnik, mintha nem is a nő fogadta volna magához a kicsit, hanem fordítva.

Leliana kérdőn nézett Morrighanre a meglehetősen meredek felvetés után, de végül nem ellenkezett.

– Züiyának viszont érdekében állt idősebbnek lenni – pillantott félre Dina gondterhelt arccal.

– Hogy érted ezt?

A lány először Lelianára, majd Morrighanre tekintett, várta tőlük, vajon kitalálják-e maguktól is a teljesen egyértelműt. – Zevran miatt.

– Zevran? Hogy jön ő ide? – Morrighan az ajtó felé indult. – Tényleg, behívom őt is a csapatmegbeszélésbe, hátha lesz valami jó ötle...

Dina azonban közbekiáltott. – Ne! Kérlek, ne hívd ide.

A feketehajú és a répahajú nő is egyszerre fordultak Dina felé meglepettségükben.

– Zevran jobb, ha nem hallja ezt – jelentette ki Dina szomorkásan. Lehajtotta a fejét. – Különben is jól tudja...

– Mit?

– Züiyának azért volt érdekében idősebbnek lenni, hogy... – nyelt egyet. – ... hogy Zevranhoz közelebb legyen korban.

Morrighan ráncolt homlokkal tárta szét a karját. – Mi oka lett volna rá, hogy kisebbítse az apja és a maga közti korkülönbséget?

– Zevran nem a vér szerinti apja.

A mondat egy jó időre csendet teremtett.

– Arra célzol, hogy a kislány rajongása Zevran iránt nem feltétlenül gyermeki? – kockáztatta meg a kérdést Morrighan.

Dina bólintott. – Tartok tőle. Talán azt mondjátok, csupán a féltékenység beszél belőlem, ami... nem tagadom, biztosan igaz ez is, de...

Leliana megérintette Dina vállát, baráti mosolya felmentette őt a teher alól, hogy be kelljen fejeznie a mondatot.

– Zevran pedig nem tud neki nemet mondani – hajtotta le a fejét csüggetegen Dina. – Hogy mi okból, azt kérdezzétek tőle, nem mondhatom el. De a kislány kihasználja ezt a helyzetet, és teljesen az ujja köré csavarja a páromat.

Dina hangja túl búsan csengett ahhoz, hogy a többiek ezt ne vegyék észre. Nem akarta viszont a saját fájdalmát előtérbe helyezni, gyorsan megrázta magát, és visszahelyezkedett a tanácskozó szerepébe. – Csak azért mondtam ezt el nektek, hogy tudjátok, Züiya nem feltétlenül ártatlan, ha Zevrannal képes ilyen játékot játszani, akkor képes lenne velünk is. Vagy Zsibavirággal.

Morrighan meghőkölt. – A prófétával magával? Gondolod...?

– Nehéz elképzelni, hogy valaki a prófétát befolyásolni tudja – tette hozzá Leliana. – Ő egy istenség közvetítője. A helyzete óriási felelősséggel jár, a dolga az, hogy közvetítse az Erdő Istenének akaratát. Nem használhatja a tudását emberszerzet kívánta dolgok megvalósítására! Az a köznapi mágiaismerők dolga, ő egyszerűen csak nem erre hivatott!

Dina bólintott. – Druindar próféta legalább is így gondolkozott.

Leliana hevesen rázta a fejét. – Nem, nem, Dina, ezt nem a próféta dönti el. Ez egy cím, az Erdő Istenének kiválasztottja vagy, erőt és hatalmat kapsz tőle, de ha ezt rosszra használod, ha nem töltöd be a prófétai szerepedet, meglehet visszavonja a hatalmát...

– És talán még meg is büntet – fejezte be Morrighan. Aztán középre lépett. – Vegyük sorba, mire jutottunk. Azt sejtjük tehát, hogy a próféta, Zsibavirág nem tölti be megfelelően a neki szánt szerepet...? Hogy helyette emberszerzetek kiszolgálására használja az istenségtől kapott hatalmát...? Züiya pedig megkérte őt, hogy varázsoljon rá pár évet, azért, hogy közelebb kerülhessen Zervanhoz?

– Várj, ennek így nincs értelme – emelte fel a kezét Leliana. – Mi érdeke fűződhetne Zsibavirágnak ehhez? Talán a kislány fizetni tudott neki?

Dina megrázta a fejét. – Kétlem. Bár jó helye volt az árvaházban, de nem hinném, hogy onnan bármiféle nagyobb összeggel engedtél volna el.

– Akkor...? – tárta szét a karját Leliana.

– Várjunk csak – morfondírozott Morrighan. – Az viszont igaz, hogy a hivatását betöltő prófétának nem egy mágia által létrehozott helyen kellene bujkálnia, mindenkitől távol. Ahhoz, hogy az Erdő Istenének szavát elvigye a néphez, Euthoria szerte meg kellene fordulnia mindenhol!

Leliana bólintott. – Igen. Druindar is így csinálta.

A három nő összenézett.

– Lehet, hogy Zsibavirágnak tényleg némi noszogatásra lenne szüksége. Ha a szóból nem is ért, a penge éle azért biztosan neki is egyértelmű...– legyezte meg végül a feketehajú, s a hangjából kitűnt a neheztelés.

Leliana szinte megrótta érte. – Morrighan, nem bánthatod! Csak bajt hozol a saját és a mi fejünkre, ha az Erdő Istenének választottjára kezet emelsz!

– Rendben – hunyta le a szemét a nő. – De azért egy próbát tehetnénk. Kíváncsi leszek, mit válaszol, ha ahogy Züiya tette, én is ajánlatot teszek neki.

Lelianának volt egy tippje. – Azt kéred tőle, hogy tanítson meg varázsolni.

– Természetesen! Cserébe felajánlom, hogy megtanítom harcolni – szorult ökölbe a nő keze, aztán gyorsan elnyomta örömteli vigyorát. – Ne aggódjatok, csak egy próbát teszek vele. Ha igent mondd, akkor legalább megtudjuk, hogy Dinának igaza volt-e, kiderül, hogy a kislány valóban önös érdekekből kért-e, a próféta pedig nem látja el feladatát. Ne aggódjatok, egyetlen tűzvarázzsal be fogom érni – nevetett a nő, azzal otthagyta őket.

Leliana leejtett vállal, helytelenítőn sóhajtott.