– Megyek, hozok egy kis sütikét! – jelentette ki a vékonyka nő vigyorogva, és kicsoszogott a szobából.

Morrighan tanácstalanul, tátott szájjal fordult utána, végül mégsem szólt. Zevran még mindig Züiyát ölelte, a lány arcára kiült a végtelen boldogság, ahogy a férfi vállába kapaszkodott.

– Végre, Zevran!

Dina először be sem akarta vallani magának, de a helyzet kitörő öröme valamiért megijesztette. Zevran jókedvét azonban nem akarta elrontani, ezért mosolygott, amikor közelebb lépett kettejükhöz.

– Szervusz, Züiya.

Zevran megfogta Dina kezét. – Züiya, emlékszel Dinára?

– Emlékszem – válaszolt a lány, de a pillantását el sem húzta Zevranról.

– Ő pedig itt Morrighan és Leliana, a barátaim.

– Igen, tudom, az imént már mondtátok – mosolygott Züiya.

Morrighan és Leliana összenéztek, úgy sejtették a lány talán hallhatta őket, amikor a verandán a különös nővel beszéltek.

– De... veled... mégis mi történt veled? – tekintett végig Zevran a nemrég még alig nyolcéves lánykán, aki most immár kész nőként állt előtte.

– Állj, várjatok...! – intett közbe Morrighan. – Te... te vagy a próféta?

Zevran felröhögött. – Dehogyis, Züiya nem próféta, ő a lányom!

Ez a mondat még egy igennél is nagyobb meglepetést okozott.

– Neked van lányod? – Leliana szeme is tágra nyílt, tekintete ide-oda ugrált Züiya és Zevran közt, mint aki éppen kiszámolni látszik a kettejük közti korkülönbséget, és hát... nem jut valami megnyugtató eredményre...

– Akkor a próféta a... színes hölgy? - Morrighan arcán is látszott, hogy nem feltétlenül teszi boldoggá ez a következtetés. Mindenesetre az ajtó felé mutatott. – Nem mutatkozott be nekünk. De ugye... szóval azért az elméje ép, ugye?

Züiya kedvesen nevetett. – Persze, hogy az, csak egy kicsit bohókás. Zsibavirágnak hívják.

– Hogyan...? – hajolt előre Morrighan, mintha nem hallotta volna pontosan a szót.

Züiya kacagott. – Zsibavirág.

– És... van hivatalos neve is?

– Ez a hivatalos neve. Zsibavirág.

Morrighan nagyot bólintott. – Óh... értem. Mindegy. – Legyintett egyet. – Akkor én.... Zevran, rendkívül kíváncsi vagyok a lányodra, mindenképpen beszélgetünk majd, Züiya, de most talán inkább váltanék pár szót ezzel a Zs... prófétával, ha nem bánjátok. Jössz, Leliana?

– Persze, menjetek csak, kint van a konyhában. A sütijei imádnivalóan finomak!

Dinának úgy tűnt, Züiya nemcsak testileg nőtt meg hirtelen, de az udvarias vendéglátás szabályait is tökéletesen elsajátította. Még emlékezett arra a kislányra, aki szemrebbenés nélkül tette fel a kérdést Dináról a jelenlétében, hogy vajon Zevran felesége-e.

Leliana a távolodó Morrighan után legyintett. – Menj csak, engem jobban érdekel most Zevran lánya – mosolygott Züiyára őszinte kedvességgel. A lány visszanézett rá, és nem szólt semmit, csak rajta hagyta a tekintetét, enyhén mosolyogva, és pillantott egyet.

Leliana elbizonytalanodni látszott. – Vagy talán... lehet, hogy én is megnézem inkább a prófétát. Hiszen miatta jöttünk ide – nevetett zavartan, majd Morrighan után indult.

– Semmi baj! – kiáltott utána boldogan Züiya, aztán rögtön Dinára vetette a tekintetét. Dina nem tudta megmagyarázni, mit érzett, de úgy látta, a lány mintha várna tőle valamit. Ám Dina nem moccant, így csak néztek egymásra hosszasan...

A lassan kínosba forduló pillanatot Zevran szakította meg. Odalépett Dina mellé, átkarolta a vállát, és közelebb húzta magához, ezzel együtt a lányhoz is.

– Emlékszel, Dinára, ugye?

– Persze.

– Most már a menyasszonyom – szorongatta meg a férfi kicsit jobban Dina vállát, és büszkén pillantott le rá.

Züiya nem válaszolt, Dinát nézet egy ideig, szó nélkül, majd hirtelen szélesen elmosolyodott. Dina azonban nem volt benne biztos, hogy a lány mosolya őszinte.

Aztán a fiatal Zevran felé fordult, ránézett, és ismét felcsillant a szeme.

– Jaj, Zevran, annyira örülök, hogy megtaláltál! – azzal ismét a férfi nyakába ugrott, mire ő csak nevetett, de ezzel együtt kénytelen volt elengedni Dinát.

Dina beszívta a száját, és félrepillantott.

Zevran végül úgy tűnt, kezeli a helyzetet, szépen lefejtette magáról a lánykát, és a kanapé felé biccentett, hogy üljenek le. Míg Züiya így tett, Zevran gyorsan elkapta Dina kezét, és maga mellé húzta.

A fiatal lány a kanapé szélére ült, megpaskolva a párnákat mosolyogva maga mellé várta Zevrant. A férfi azonban egy kedves mosollyal biccentett, leültette a párnára Dinát, és odahúzott magának egy széket, így szembekerült a két lánnyal. Végül Dina felé nyújtotta a kezét, de Züiya fogta meg, maga elé kapta, és két kézzel rászorított.

Zevran csak mosolygott a lány hirtelenségén, úgy tűnt, nem vette komolyan, Dina pedig sehogy sem mutatta neheztelését, mely egyre inkább növekedett benne.

– Hogy történt ez? – kezdett bele Zevran inkább Züiya korára célozva.

– Nem fontos. Egyébként pedig magam sem egészen tudom. De a lényeg, hogy Zsibavirág megtalált engem.

– Valami rituálénak vetett alá? – ráncolta a szemöldökét Zevran. – Kinézem belőle...

Züiya felnevetett. – Ugyan, dehogy! Zsibavirág teljesen ártalmatlan.

A férfi hüvelykujjával az ajtó felé bökött. – Tényleg ő az új próféta?

Züiya egy bájos mosollyal felvonta a vállát, tenyere az ég fele állt. Az egész lány elképesztően bájos volt, gyönyörű, göndör haja barna sörényként omlott a vállára, kislányos vonásai még valamennyire megmaradtak, de már nőies alkata és arca sugárzott, ahogy a férfia nézett.

Zevran ezt igennek vette, és csak rázta a fejét. – Ő hozott el téged az árvaházból? De miért?

– Ő volt.

– És miért alkotta meg ezt a világot, ezt a szétszínezett színes buborékját ide?

– A prófétának biztonságban kell lennie – bólintott Züiya komolyan, de Zevran csak hümmögött.

– Eh, és akkor gondolta idehoz magának cselédtársaságnak? Hm...

Züiya előrehajolt, és kedvesen megragadta Zevran vállát, mintha csak ölelné akarná ismét. – Kérlek, ne légy rá mérges, ő olyan kedves, szeretem Zsibavirágot. És nekem tetszenek a színek is, meg a sok minden, annyira csodás itt, mint egy álomvilágban!

– Azt hittem, legalább egy rendes család fogad örökbe! – morgott a férfi, de Züiya csak szorította a kezét, és ártatlan szemmel bámult rá, aminek az lett az eredménye, hogy Zevran kelletlen hümmögése megengedővé lágyult. – De legalább megvagy. Az árvaházban azt mondták, ne keresselek, azt hittem, nem látlak többé.

– Ne is gondolj ilyesmire, Zevran – jött ismét egy csábos mosoly. – Morrighan igazán érdeklődik a próféta után, itt pedig rengeteg a hely, annyi szobánk van, amennyit akarunk, a varázslat megnyitja előttünk a teret. Miért ne maradhatnátok itt egy ideig? Morrighan pedig közben annyit megtudhat a prófétáról, amennyit csak akar.

Zevran tanácstalanul Dinára pislogott, aki nem válaszolt se hanggal, se gesztusokkal.

– Hát... végül is... miért ne. Pár napot eltölthetünk itt, gondolom.

– Morrighan nagyon fog neki örülni – tapsolt Züiya. – És én is.

– Azért még egy dolgot mondj meg nekem – szólt Zevran. – Az álmokat ugye te küldted Zsibavirágon keresztül?

A lány értetlenül nézett vissza Zevranra. – Miféle álmokat?

Zevran még bőven kérdezett volna erről, de ekkor beszélgetésüket a visszatérő hármas szakította félbe, meg egy tál sütemény. Züiya kislányosan felpattant, körbekínálta a sütit, mindenkitől megkérdezte, finom-e, de jellemzően most se várta meg a választ, hanem fecsegni kezdett nekik, és pár mondat múlva már Morrighan véleményét kérte ki igen célratörően a csapat maradásáról. A fekete hajú nő pedig vacillálás nélkül igent mondott.

Dina hátradőlve szemlélte a képet. A kis Züiya úgy tűnt, kedveskedő modorával legtöbbször képes elérni, amit akar.

Aztán Zevranra pillantott, aki a széken üldögélve mosolyogva harapott a sütibe, és közben mosolyogva nézte, amint Züiya a másik kettővel csacsog. Amikor a tekintetük találkozott, Zevran elkomolyodott, és megnyugtatón bólintott neki.

Aztán Züiya körbevezette őket az emeleten, és megengedte, hogy mindenki válasszon magának egy szobát, s egy kis időre magára hagyta a társaságot. Az emeleti szobák egyébiránt nem mutattak akkora anomáliát, mint a földszinti helyiségek, viszonylag tiszták és egyszerűen voltak, a túldíszítettség szerencsére hiányzott belőlük. Morrighan és Leliana éppen a saját szobájukkal voltak elfoglalva, amikor Dina elkapta Zevrant a folyosón. Nem látta ugyan magát kívülről, de talán túl komoly arccal közeledhetett, mert Zevran rögtön felemelt kézzel védekezett.

– Várj, kedvesem, várj, ne mondj semmit, tudom...!

Dina megállt előtte, és kérdőn nézett rá.

– Tudom, hogy Züiya átlépi a határokat, ne rój meg érte, én is érzem. De kérlek... kérlek szépen, légy egy kicsit elnéző vele.

Dina elhúzta a száját, mire Zevran megsimította mindkét vállát. – Mégis csak a lányom, és amikor legutolján visszamentem Perubiába, már nem volt az árvaházban, tényleg azt hittem, hogy teljesen elvesztettem. Valószínűleg ő is így érez most, ahogy én, örül, hogy itt vagyok neki.

Dina sóhajtott. – Zevran. Te is tudod, hogy ő nem a lányod.

A férfi belegyezőn bólogatott. – Tudom, tudom...

– És már nagy lány. Ki tudja, hogy lett az, de már nagy ahhoz, hogy a nyakadon lógjon.

Zevran lehunyta a szemét. – Tudooom...

– Akkor miért hagyod neki?

– Mert a lányomként szeretem, és mert... – A férfi megakadt. Dina kérdőn nézte. – Mert tartozom neki.

Dina lehajtotta a fejét. Egy ideig az ujjaival babirkált, aztán végül felnézett egyenesen Zevran szemébe. Megnyugodott, sértődöttségét félretette, és igazán őszintén nézte a szeretett világosbarnákat. – Nem a te hibád volt.

Zevran nem szólt, talán nem egészen értett egyet.

Dina folytatta. – De akárhogy is, nem szeretném, hogy a felelősség, amit magadra veszel fájdalmat okozzon neked, nekem, kettőnknek. Csak egy önvádból jövő hazugság az, hogy nem mondhatsz neki nemet.

Zevran még mindig nem szólt, bár az arca megváltozott. Nem volt benne ellenkezés.

Dina megérintette az arcát, a tenyerébe fogta, és lábujjhegyre állt, hogy egészen közelről mondhassa a férfi szemébe. – Zevran, én szeretlek. Én nem vádollak téged, és könyörgöm, te se vádold magadat.

A férfi, mielőtt még válaszolni tudott volna, egyszerre csak a folyosó távolabbik vége felé kapta a tekintetét, melynek végén Zsibavirág állt mozdulatlanul, mint egy szobor.

Dina hátranézett, majd ellépett Zevran mellől, de azért előtte még végigsimította a vállán a kezét, lágyan. A férfi utánafordult volna, de helyette csak felsóhajtott, és elindul előre.