Az épületet könnyű volt megtalálnia, a kikötőben egyszerűen megkérdezte valakitől, hisz nem volt abban semmi különös, hogy egy fiatal férfi egy bordélyházat keres. Ám most hazudott volna, ha így, előtte állva azt állított a volna, nem voltak kellemetlen érzései. Az életvitele olyan volt, amilyen, de mióta a nevelőapja megvette, nem járt egyetlen bordély épületében sem.

Ám nem engedte meg magának se az érzelgősség se a túlzott emlékezés luxusát. A szembeni ház falának dőlve vizslatta a fahomlokzatot, s a girbegurba cserepeket. Egy csapat lány lépett ki az ajtón, voltak vagy heten-nyolcan, körülöttük három barna ruhába öltözött testőr. Zevran megvárta, míg az utcából is kiérnek.

Majd ellökte magát a faltól, és egy gonoszul sármos mosollyal elindult az épület felé.

Az ajtóhoz közel sem ment. Egy óvatlan pillanatban felkapaszkodott az ereszen, és egy láblendítéssel az erkélyre ugrott. Onnan tovább, a félemelt tetején kúszott végig egészen az épület közepéig, míg egy nyitott ablakra nem lelt, melyen pakolás-rakodás zaja szűrődött ki, mellette egy férfi és egy női hang. Zevran falhoz dőlve hallgatta, mi folyik odabenn.

– ...gy utálom ezeket...! ...fenének tartogatjuk...!

– Hova tudnánk kidobni vagy leadni? Szerinted csakúgy bevenné az ócskavasas?

– Egyáltalán mi a büdös...

Zevran éles szögben bekukucskált az ablakon. A folyosón egy testőr hordott ki a raktárból színes dobozokat.

– Vigyázz, ne dobáld, még felrobbantod vele az egész házat!

– Mert fel lehet?

– Mit tudom én...! Harod lenne a megmondhatója. Akkor vette, amikor keletre utazott, valami távoli néptől, ahol mindennapos ezeknek a használata.

– És mire valók?

– Kültéren szépet robban. Belül meg... hát mittomén... De azért veszélyes.

Zevran eleget hallott, pár ügyes ugrással visszamászott az erkélyre. Innen két nő hangja szűrődött ki, az egyik ugyanaz volt, akit az imént hallott.

– ...édes pofa. Kicsit noszogatni kell, de azért elmegy. Most elaludt.

– És az ágyban milyen?

– Hm, semmi különös, kibírható. A lényeg, hogy folyik belőle a szó, főleg pár korty után.

A mélyebb hangú nő nevetett.

– Azt mondta, a thád a pheres kutat a kis ribi után.

Zevran szemöldöke felugrott, hegyes elf füle még az eddigieknél is jobban figyelt. Azonban a mély hangú nő témát váltott, és valami teljesen érdektelenről esett már csak szó. Zevran lemászott az erkélyről, csimpaszkodva lógott a korláton, mielőtt földet ért volna, majd megpaskolta a tenyerét, és mintha éppen erre járna, benyitott. Csak a szeme fordult, ahogy körülnézett.

Az ajtó zajára nemsokára Siss jelent meg, vöröslő hajából kihúzta a szalagot, és szélesen Zevranra mosolygott. Őt követte Ebony, aki máris csillogó szemmel nézett végig a férfin, keresztbe tett lábbal leült, és sokatmondón Zevranra pislogott. Ő követte a szemével a fekete párductestű nő szép mozgását, és a szeme sarkából küldött neki egy elismerő tekintetet.

– Ó, uram! Örülök, hogy betért hozzánk! – üdvözölte nyájasan Siss. – A legjobb helyre jött.

– Igen, én is úgy sejtem – értett egyet Zevran egy kaján, alamuszi mosollyal.

– Nagy kár, hogy nem vagyunk jelenleg teljes létszámban – mímelt sajnálkozást Siss csípőjét oldalra döntve.

– Az tényleg kár, bizony – állt be a játékba Zevran is. Ebonyra pillantott, aki csábosan mosolygott még mindig, s ahogy lassan végigtekintett a férfin, úgy húzta el nyelvét felső fogsorán. – Ezt a sivatagi rózsát rögtön elviszem egynek. De azért jöttem, hogy megpróbáljam magam: Kérnék egy másikat is, vele egy időben. Valami fiatalabbat.

Ebony rögtön felállt, és mosolyogva odasimult Zevranhoz, aki erre elkapta a nő derekát, és maga mellé húzta, miközben Sisshez fordult.

Bár a vörös meglehetősen bajban volt. – Sajnos jelenleg csak ketten vagyunk a házban lányok...

– Egek, és ugyan hol vannak a többiek? – Zevran szemrebbenés nélkül diskurálgatott, míg Ebony a nyakába lehelt.

– Nem kívánnám az úrtól, hogy várjon, míg visszatérnek a fogadóból. Harmadiknak magamat ajánlom.

– Hm, hallottam, hogy lakik itt egy Tád a pheres lány is. Igaz ez?

Siss még szélesebbre húzta a mosolyát, közelebb billent a férfihez. – Én volnék az.

Ebony az övcsatja felett cirógatta a hasát.

– Igazán? Úgy tudtam, elf az illető. – Zevran egy hozzáillő, teátrális mozdulattal megnézte először Siss fülét, majd Ebony vállát tolta messzebbre magától, az ő fülét is jól megfigyelte, majd kérdőn ingatta a fejét Sissre.

– Oh, őrá gondol az úr... Valójában két tád a pheres kurtizán is lakja ezt a házat. Vagyis lakta. A másikunk sajnos már nem él.

Zevran anélkül markolt bele Ebony fenekébe, hogy ránézett volna. – Hmm... valóban... milyen kár. De mégis hogy halhatott meg? Nem kellett volna vigyázni éppen őrá?

– Sajnálatos esemény... igen... – sóhajtott Siss. – De nem várakoztatnám tovább az urat. Hányat írhatok akkor?

– Hol van a futtató, akinek fizetnem kell?

– Itt nincs futtató. Ennek a háznak kezdettől fogva is én voltam a madamja.

Zevran nyíltan belemosolygott Siss szemébe. Tisztán emlékezett, hogy Dina egy férfinevet említett mindig. Dina is pont ennyire halott, mi?

– Hm, nem is tudom... – morfondírozott a férfi Ebonyn legeltetve a szemét. – Őt biztosan viszem. Mondták már neked, hogy rendkívül...

Az éjfekete bőrű nő felemelt állal várta a dicséretet. – Mit, uram...?

– ...meggondolatlan vagy?

Zevran hirtelen rántott egyet a karjában lévőn, mintha csak táncolt volna vele, kipörgette, aztán a pillanat törtrésze alatt magához vonta, Ebony pedig felsikoltott, amikor egy penge szorult a nyakához.

– Hol van Dina?! – üvöltött Zevran, világosbarna szemében forrt az indulat.

Siss ijedten hátrált, a lépcső tetején a testőr jelent meg, de megtorpant, amikor meglátta Ebony nyakánál a fegyvert. – Akárki vagy, dobd el a szablyát!

– Hol. Van. Dina?!

– Uram, ez félreértés, nálunk so... – motyogta Ebony saját védelmében.

– Persze, sosem lakott nálatok ilyen nevű lány, hagyd kérlek! Alig két hetet töltött nálatok, de már elfelejtettétek? Pedig a tád a pher híre elég jól hozhatott a konyhára. Szóval hol van?

– Nincs itt! Mondtam, hogy meghalt! – kiáltott vissza Siss.

Zevran megszorította a fekete lány derekát. – A barátnőd nem sokra becsüli az életedet...

– Tedd le a fegyvert, és beszélünk! – rivallt rá a testőr.

– Te se nézz engem madárnak, hólyag! – Zevran tisztában volt vele, hogy a testőrrel legfeljebb az erő nyelvén beszélgethet, abban a beszélgetésben pedig valószínűleg ő maradna alul. Zevrannak használnia kellett az eszét és az ügyességét. – Tudom, hogy tudjátok, hol van Dina, pont ahogy azt is tudtátok, hogy keresem!

– A tád a pheres... te vagy az! Zevran! – vicsorgott rá Siss.

– Teljes valómban, hölgyem! – vigyorgott a másik. – Örülök a találkozásnak! Tudom, a barátnőd nem a szablyámat várta volna belé hatolni, de ez a mai nap már csak így sikerült, bocsi. Úgyhogy ha meg akarjátok menteni, daloljatok, hallgatom a kórust, magas és mélyebb szólamokat egyaránt! – nézett Sissre és a lépcsőn álló testőrre.

Csend lett. Mindannyian mozdulatlanul álltak. Végül Zevran lemondón csettintett egyet a nyelvével. – Gyönyörű feketerigó, talál te dalolsz-e nekem...? A saját életedért, ha már a többiek nem mentenek meg. Hm?

Ebony feje óvatosan fordult Zevran felé, lassan, hogy saját maga el ne nyiszálja a torkát egy hirtelen mozdulattal. Ujjai elértek a férfi hajáig, gyengéden maga felé húzta a fejét, és a fülébe súgta.

– Uram, kérlek, ne ölj meg...

– Ezt a mondatot hanyagoljuk, haladjunk tovább.

– A testőr...! Láttam őket, az egyik éjszaka titokban elvitte a lányt, akit keresel – mutatott a nő a lépcső irányába.

Siss bosszúsan tekintett fel a férfire, aztán a fekete bőrű lányra, mint aki nem tudja, kire haragszik jobban.

A testőr fenn a karzat mellett azonban jól tudta, gyűlölködő tekintetet vetett Ebonyra. – Hazudik!

Zevran köszönetképpen nyomott egy nagy puszit a nő arcára, majd ellökte magától, Ebony egy cseppet sem bánta a lendületet, beiszkolt a sarokba.

Zevran vigyorogva lesett a testőrre, aki lassan, hatalmas testével elindult lefele a lépcsőn.

– Gyere medve, fogócskázzunk!

A kandallóban halovány tűz égett, Zevran odafutott, felkapott egy kiálló, még csak feléig égett fadarabot, aztán egy huncut rosszgyerek nevetését adva eltűnt az egyik folyosón.

Siss félve nézett utána, a testőr sietett csak le a lépcsőn, és fordult ő is a folyosóra, de addigra Zevran már sehol sem volt.

– Hová...? Hová tűnt? – hisztériázott Siss.

A testőr hatalmas súlyával végigtrappolt a földszinti folyosón, benyitogatott a szobákba, egyesével, de Zevran nem volt sehol.

– Mi az, talán köddé vált?! Fogd el! – Siss utasításai nem kedveztek a tagbaszakadt férfi idegeinek, hátrakiáltott. – Ebony meg te, maradjatok a hátam mögött, szorosan! – A csizmaszárából előhúzott egy tőrt, és azt szorongatva, óvatosan haladt előre.

A másik, emeleti folyosón Zevran a falnak dőlve támaszkodott, látszólag unalmában játszott a kezébe vett fadarabbal, próbálta feldobni, majd újra és újra a még nem égő részét elkapni. Amikor észrevette őket, megrovón grimaszolt. – Na végre már, hogy elértetek idáig, mi tartott ennyi ideig? Mint akik nem is itt laknak, komolyan...!

Mögötte ott sorakoztak a tűzijátékrakéta dobozok halomra rakva.

A folyosó végén Siss és Ebony a testőr válla és karja felett kukucskált ki ijedten.

– Uram...! Ettől mind meghalhatunk...! – rebegte Ebony.

– Tényleg? – Zevran nem úgy tűnt, mint aki komolyan veszi a jótanácsot, a dobozokhoz sétált, zsonglőrködött még felettük kicsit a fadarabbal. – Mondjuk én nem szándékoztam sokáig itt maradni, gondoltam leteszem ezt ide, és megyek is. – Lassan hajolt a dobozok felé.

– Állj, állj! – A testőr rákiáltott, felé nyúlt széttárt ujjakkal, de közelebb nem mert lépni.

– Nem tetszik az ötlet? Hát akkor én még mindig hallgatok. Szóval hol is van Dina? Talán csak nem itt bújtatjátok valahol?

– Nincs itt!

– Akkor...? – A láng vészesen közeledett a dobozokhoz.

Zevran látta a testőr arcán a kínlódást, amint lassan elér ahhoz a ponthoz, hogy beszéljen, akkor is, ha a bordélyház jelenlegi főnöke épp a háta mögött áll. Zevran arcán a tetoválás íve mosolyba húzódott, füle győzelmesen várta az információt. A testőr is tudta, hogy nincs más választása.

Ekkor azonban váratlanul nyílt az egyik ajtó, hármójuk és Zevran között. Egy álmos, túlontúl ismerős hang...

– Mi ez a hangoskodás, az előbb mintha kiáltást hallottam volna, ne...

A férfi szava elakadt, amikor Zevranra nézett, az elf keze pedig hirtelen megállt a levegőben. Arcáról egy pillanat alatt eltűnt a játékos fölényesség. A két férfi meredten nézte egymást.

– Alistair...?

Igazából nem kérdés volt, Zevran hangját csak a döbbenet színezte át.

Alistair azért megpróbálkozott egy mosollyal. – Zevran? Hogy kerülsz te ide?

– Én?! – Zevran kíméletlenül dobta vissza a kérdés terhét a másiknak. A lovag elbizonytalanodva nézegetett jobbra-balra, talán Sisstől várt volna segítséget.

Túl sok ideig volt csend, Zevran pedig tudta a választ.

– Te rohadt besúgó.

Alistair szeme is szája is nagyra nyílt.

– Otthagytad Lelianáékat...!

– Mintha én hagytam volna őket ott előbb! – förmedt vissza Alistair.

– A vörös hölgyemény tudta, hogy keresem Dinát! – lendítette Zevran az égő fát Siss felé, aki ettől maga elé kapta a kezét, és meghátrált. – Meddig pletykáltál volna a hátam mögött, míg valami igazán fontosat el nem kottyintasz, mi?! – Zevran lelki szemei előtt lepergett hányszor hányféle módon tudná most kivégezni Alistairt, és egyik sem volt túl szép.

– Te talán hű voltál hozzám és az ügyemhez?!

– Az voltam! Bár már bánom. Te nem érdemled meg, hogy uralkodó légy.

Zevran vett egy nagy levegőt, kezében a fadarab kezdett túlságosan leégni. Hát sóhajtott egyet, és a testőr meg a két nő felé nézett, még el is mosolyodott.

– Uram, készséggel várom Tharoden fogadójában! Ha nem jön, kénytelen leszek újból felkeresni ezt a remek helyet! Hölgyeim, nektek is köszönöm, A gyönyörű fekete hölgynek különösképpen is az asszisztenciát! Ez volt a legizgalmasabb bordélyi látogatásom ez eddig! A viszontlátásra! – Már épp fordult volna, majd még visszapillantott. – Oh, és még valami. Te pedig, Alistair... hát... nem is tudom, talán... baszódj meg.

Azzal lánggal lefelé, a legfelső dobozba szúrta a hasábot, megiramodott a folyosó másik vége felé, s a legutolsó, az utcára néző szoba erkélye felé vette az irányt.

Hallotta még, ahogy Siss sikoltozik, hogy hozzanak vizet, valaki őrülten trappol le a lépcsőn, Zevran pedig kiugrott az erkélyen, ugyanúgy vissza a félemelet tetejére, majd onnan le a sötétedő utcára.

Két rakéta egyszerre ütötte át a bordélyház tetejét, Zevran kecsesen szökkent arrébb a lehulló cserepek elől. Az emberszerzetek ámulva, s egyben félelemmel telve nézték a jelenséget, Zevran pedig hetykén vigyorogva, öles léptekkel távolodott, s közben számolta a robbanások hangját.