Pár szobával arrébb Alistair ült az ágyban, a szája széle lebiggyedt, szeme mozdulatlanságban lesett maga elé. Amikor Siss odabújt mellé, és meztelen vállát az ő csupasz vállához tolta, Alistair hümmögve elhúzódott.

– Ostobaság volt tőlem – sóhajtott a lovag. – Ha Leliana tudná, többé szóba se állna velem.

– Ugyan már – duruzsolt mellette a nő. – Én nem hinném, hogy a te kis hercegnőd egy szende szűz lenne.

– Egy zárdában nevelkedett! – vágott vissza a lovag.

– Az nem jelent semmit.

Alistair bánatos képpel ismét előrefordult.

– Azt mondod?

– Biztos vagyok benne. Van szemem az ilyesmihez.

– Hm... Talán ő is most másvalakivel mulatja az időt! Áh, belegondolni is borzasztó! – A lovag megrázta a fejét. – Vagy ami még rosszabb... talán van valakije, titokban. Persze nem komolyan, csak tudod, úgy néha, alkalmanként. Nem hinném, hogy az a fajta lány lenne, aki mindenféle jöttmenttel ágyba bújik, de... De mi van, ha behálózták? – Alistair agyában végigpörgött mindazoknak a férfiaknak a képe, akik huzamosabb ideig Leliana közelében tartózkodtak, a versenyzők sorban estek ki, majd a végén egy maradt. – Zevran! Róla el tudom képzelni, hogy nem átallotta ügyes szavakkal ágyba könyörögni Lelianát!

Siss a lovag tarkóját cirógatta. – Mondd, ki ez a Zevran? Ismerhetem én is?

– Szőke elf, éppen a minap dobott ki egy halom pénzt valami Tád a pherre, ha így mondják, úgyhogy hozzád is eljuthatott a híre, igen.

A nő felemelte az egyik szemöldökét, a takaró ráncaira meredt, és mélyet bólintott. – Milyen érdekes.

– Érdekes? Hát inkább rettenetes... meg kell tudnom, hogy lefeküdtek-e valaha!

Siss belemosolygott a lovag fülébe. – Látod, ezért vagyok én itt neked. Ugyan miért kezdene ez a Zevran Lelianával, ha ennyire érdekli egy kurtizán? Nincs okod az aggodalomra.

Alistair érdektelen ábrázattal hagyta, hogy a nő a haját simogassa. Úgy tűnt, nem volt teljesen meggyőzve. Majd magához tért, elhúzódott Sisstől, és kérdőn nézett rá. – Na és te? Még mindig nem mondtad meg, mit kívánsz tőlem.

Siss szemérmesen lehajtotta a fejét, bár az orcájáról hiányzott a pír. – Őszinte leszek veled: magányos vagyok. Szeretném, ha volna valaki, akivel megoszthatnám a gondolataimat, sőt még inkább szívesen hallgatom mások fáradt gondolatait, bajait. Mint most a tiedet ezzel a Zevrannal.

A lovag bár nem volt túlontúl megrendülve, de azért megértőn hümmögött.

– Bevallom inkább beszélgetőtársat keresek. A kurtizán-lét olyan unalmas és fárasztó. De persze... – Siss egy kaján mosollyal közelebb húzódott Alistairhez. – ...pont tőled miért vonnám meg az élvezeteket?

Alistair először csak a szeme sarkából pillantott a nőre, majd teljesen felé fordult, és lepillantott. Nem tolta el magától a simogató ujjakat. – Hát... tulajdonképpen tényleg nem állhatok Leliana elé teljesen képzetlenül...

Siss belenevetett az ölelésbe. – Na ugye...!