A támadás után Dina arra kárhoztatott, hogy Harod külön részlegén készülődjön. Egy kissé zavart volt még. Fals hálát érzett Harod, sőt még a testőrök felé is, amiért megmentették. Siss valószínűleg az arcába akarta vágni az ollót, ami elcsúfíthatta volna egész életére, de az éles tárgy kiköthetett volna akár a szemében, s azon keresztül egyenesen az agyában is.

De nem akart erre gondolni. Magához szorította holmiját, és bár azt hitte, tudja, hová megy, de a bordélyháznak ezen részén még nem járt, így véletlenül benyitott egy raktárhelyiségbe. Megtorpant. A sötétben dobozok sorakoztak, a bevetülő fény megvilágította rajtuk az ismeretlen betűs feliratot, mellette pedig pálmafa alakú tüzet idéző képeket, színes robbanások imitációit. Dina odalépett az egyik dobozhoz, kivett belőle egy rakétát, és elgondolkozva szemlélte a végén a madzagot.

Aztán hirtelen egy testőr jelent meg a hát mögött, ahogy széles vállával eltakarta az ajtót, a raktárban egy rövid időre szinte sötét lett. Dina megperdült, a kikapta a rakétát a kezéből, majd megragadta a karját, és elráncigálta onnan. A lány többször szólt neki, hogy hagyja végre békén, tud menni vezetés nélkül is, de az rá se nézett, csak megragadta a karját.

Dina pedig rögtön megértette, hogy a testőrök az imént segítették ugyan, de parancsra az ellenkezőjét is megtennék. Mindannyian szótlan, kifejezéstelen, érzelemmentes gépekként működtek, Dina még a nevüket sem hallotta soha. Ráadásul magasságukkal kívül estek a lány látóterén, üres tekintetükkel elnéztek felette. Dinának esélye sem lett volna nemhogy maga mellé fordítani őket, de még csak beszélgetni sem velük, hát egyszerűen csak eltűrte, míg el nem vezeti Harod részlege felé.

Csend volt. A tiszta tapétával borított folyosón elegáns pálmák ültek. Amikor a lány elhaladt egy szoba mellett, megtorpant, hátralépett. Bordó bársonyanyagot látott a falon, mellette sárgás fémmel csillogó girlandos fejtámaszt. A luxus zavarba ejtette, gyorsan továbbhaladt.

A fürdőszobára a folyosó végén lelt. Habár hideg volt és sötét, a fénylő fekete csempe, amely plafontól falig terjedt, és az arany csapok a szépen ívelt sarokkád mellett lenyűgöző fényűzés hatását keltették. A résnyire nyitva hagyott ajtón még beszűrődött a napfény, aztán Dina gyertyát gyújtott, és behúzta maga után.

Sietve vetkőzött, minél kevesebb időt tölt itt meztelenül, annál jobb. A hatalmas tükör előtt azonban megtorpant, és aggódón figyelte fehérlő hajában a pirosló melírcsíkokat. Fürdés közben megpróbált megszabadulni tőlük, de hiába dörzsölte, azok alig halványodtak valamennyit.

Váratlan gyorsasággal nyílt az ajtó, Harod lépett be rajt. A víz sietve loccsant Dina felett.

– Miért jöttél be? – úsztatott némi habot idomai fölé.

– Tán csak nem ki vagyok zárva a saját fürdőszobámból? – nevetett a félvér, mintha a jelenléte volna a legtermészetesebb. – Egyébként tetszik? Csodás, nem igaz? – A fürdőkád szélére helyezkedett, és csendes merengéssel nézte a lányt. Ujja hegye érintette a víz színét.

Dina rápillantott a kezére. Nem mozdult.

– Hoztam neked valamit. Szállj ki, megmutatom.

A lány visszabámult rá, aztán pislogott kettőt.

– Gyere már, mire vársz?

– El... öhm... elfordulsz, kérlek?

Harod harsányan felnevetett. – Nem.

Dina nyelt egyet. Állóháború. Ugyan mit tehetne vele, ha ennek ellenére a víz alatt maradna? Talán kirángatja?

Harod végül letette a fegyvert, felállt, és feltartott egy törölközőt. Dina is valamelyest megadta magát, amilyen gyorsan csak tudott, kiemelkedett, elkapta tőle a törölközőt, és villámgyorsan magára csavarta, majd kilépett a kádból.

Harod túl közel volt. A szemébe nézni szörnyű hiba lett volna. Két kéz szorult Dina csupasz, vizes vállára, Harod a tükör felé fordította a lányt, és a háta mögé állt.

– Nézd – parancsolta neki egészen halk, mély hangon. Dina engedelmeskedett. Egy lányt látott, borzolt, nedves hajjal, és mögötte egy sötét hajú, s még sötétebb tekintetű szörnyeteget.

Harod egy kis fadobozt szedett elő, kinyitotta, vöröslő belsejét mutatta a tükör felé. – Karmazsin. Nagyon drága. Az ajakra kenik. Csak igazán különleges alkalmakkor engedem használni. És azt hiszem, ez olyan.

– Igen. Egészen biztosan – értett egyet vele a lány. Ezúttal tényleg.

– Tedd fel.

– De... először fel kell öltöznöm, nehogy foltos legyen a ruha, amikor...

– Azt mondtam, tedd fel.

Dina a férfi szemébe nézett, aztán belemélyítette az ujját a dobozba.

Harod tekintetében egyértelmű érzések ültek, ahogy Dina végighúzta a lágy, bársonyos krémet az ajkán. A férfi hirtelen a hátához simult, Dina megtántorodott, a keze remegni kezdett Harod leheletétől. A tükörben a lány nyakának ívébe belecsókolt a szörnyeteg, az ujjai a csípőjére tapadtak, és maga felé húzta őt.

– Várj, Harod! – megragadta a férfi csuklóját, és eltolta magától. – Nekem most a legtökéletesebb formámat kell mutatnom. Mit szólna a kuncsaft, ha egy másik férfi illatát érezné rajtam?

Ő nem mozdult, csak mély lélegzetet vett a lány nyaka felett.

– Hmm... Sajnos... igazad van.

Dina felsóhajtott.

– Legyen hát – emelkedett el Harod a nyakától. – Erre a hétvégére a lovagodé vagy. De azután én jövök – és hirtelen belemarkolt a fenekébe. Dina képtelen volt tovább tűrni, ellökte Harod kezét, megperdült, és védekezőn rámeredt.

A félvér először mintha kissé sértett arcot vágott volna, majd gúnyosan elmosolyodott. – Készülj!

Harod enyhén lenéző tekintettel fordult el tőle, épp ahogy a Tád a pher bejelentése előtt tette volna. Az ajtó nyílt, majd csukódott, míg Dina végül a melle felett szorítva a törölközőt egyedül maradt.

Tudta, hogy nem sikerült átejtenie a félvért, aki talán sosem hitt neki. És az is egyértelmű volt, hogy Dina visszatérte után már tényleg beváltja az ígéretét.