Oraearon napja

Dina felült. A beszürkült tapéta nagy sárga foltja keserű üdvözléssel meredt rá. Inkább ismét lehunyta a szemét, és elfordult.

Nem sokkal dél előtt lement az ebédlőhöz, bár nem volt éhes.

Hirtelen egy ajtó nyekkent, Harod jelent meg a hallban, vigyorogva rámutatott a lassan leérkező Dinára. – Itt vagy hát, édeske! – Az utolsó lépcsőfokról már úgy emelte le az érkező lányt, majd szorosan, mintha a szerelme volna, átölelte. – Annyira örülök, hogy itt vagy vége, annyira! És még ennél is büszkébb vagyok rád!

– Öhm... miért?

– Jaj, te szerencsehozó malac! – Harod aztán tudta, hogy kell bókolni egy nőnek. Ellágyult tekintettel révedt Dinára, suttogásba váltott. – Ne játszd meg itt a butuskát. Számítottál te erre, tudom én!

Valahol a hátuk mögött pár örömlány összesúgott.

– Mire gondolsz?

– Arra gondolok, édeske, hogy kifizették érted egy Tád a phert!

A Tád a pher többször annyiba került, mint egy átlagos éjszaka, szó szerinti fordításban azt jelentette kétésfél, és a napokra utalt, az Ormenel, az Oraearon és az Orbelain napokat, vagyis a péntek estét, szombatot és a vasárnapot jelentette együtt, a tradíció szerint legalább is. Bár a kliens igazából annyi időt tölthetett ilyenkor a kiszemelt örömlánnyal, amennyit csak akart, ha kívánta, akár heteket. Perubia nevesebb bordélyaiban is ritkaságszámba ment, hogy valakiért Tád a phert fizessenek, ott is csak igazán híres örömlányokat ért ez a megtiszteltetés, őket is csak életükben párszor. Harod csöppnyi lebujában még a legjobbnak ítélt kurtizán sem reménykedhetett semmi ilyesmiben élete során.

Harod és Dina mögött az egyik örömlány levágta a kezében lévő ruhát a legközelebbi székre, és bosszankodva otthagyta őket. Még lehetett hallani, amint Siss nevét említi.

Dina óvatosan kibontakozott Harod öleléséből. – Pontosan... mit is jelent ez a Tád a pher?

– A kliens, aki kétésfelet rendel egy örömlánynál, elragadónak találta őt nem csak az ágyban, de azon kívül is. A Tád a phereket kapó örömlányok nemcsak szépek, de viccesek, jól bánnak a szavakkal, kitűnően táncolnak, különböző társasági játékokat ismernek, azokat űzik is magas szinten, és mindezek felett egész személyiségük megkapó és felemelő. Szakértők a maguk dolgában, megbecsültek, és egyediek. Hát ilyen lettél most te is, kicsikém! – Harod szeme csillogott. – Vagy legalább is ez a hír terjed most rólad, mert azt gondolhatod, hogy a Tád a phernek hírértéke van, de bizony ám! És ez nemcsak neked jó, hanem az egész háznak is!

Dina visszameredt Harod szemébe, de a gondolatai egészen máshol jártak. – És... és akkor hogy is van ez a gyakorlatban? A Tád a pheres lány egész hétvégére foglalt, jól értem? Nem mehet másokhoz, csak ahhoz, aki...

– Így van, szívem, ahogy mondod, egész hétvégére foglalt! Vagy akár még többre is. De az biztos, hogy Orbelain nap estéig nem kell azon törnünk a fejünket, lesz-e kuncsaftod.

Dina lassan elmosolyodott. Akkor hát Zevran ezért volt olyan felszabadult, mert tudta, hogy találkozunk. És ez az a magasabb összeg, ami miatt Morrighan méltatlankodott.

– Ez... – rebegte csillogó szemmel. – Ez tényleg jó hír.

Harod visszamosolygott rá. – Megérdemled a bókokat, kisszívem. Bár... – és itt fejét ingatva félrenézett. – ...azért van itt egy apróság, amit meg szeretnék beszélni veled.

Dina rosszat sejtett.

– Gyere, ehhez be kell mennünk a lányok közé. Ők majd elmesélik neked.

Dina hagyta, hogy Harod a kezébe nyomjon egy tányért tele seízű levessel, majd bevezesse őt egy másik szobába, a lányok alvóhelyére. Valamivel nagyobb és kicsit talán jobb elrendezésű szoba volt, mint az, ahol ő aludt az újoncokkal meg a keveset keresett kurtizánokkal együtt. A helyiségben az idősebb, magukat már kiválóan kelletni tudó, vérvörösre festett hajú nők ültek, némelyik az ágyon, mások egy asztal mellett. Öten voltak. A szobában rendetlenség volt, levetett ruhák hevertek szanaszét, ékszerek, fél pár fülbevalók, mintha minden darab mindenkié lett volna. A lányok, ki ahol éppen volt, mindegyike egy-egy tányért ölükben tartva csipegetett, vagy a Dina által már ismert levest ette. Amint meglátták a két belépőt, felhagytak a beszéddel.

– Ülj csak le – utasította Harod Dinát. Ő félénken letette magát egy ágy szélére, míg a férfi a falhoz dőlt.

– Harod, hová lett Siss? – kérdezte tőle az egyik örömlány.

A félvér érdektelen grimasszal felvonta a vállát. – Fogalmam sincs, biztos még az ostoba kártyáit veti. De most nem róla akarok beszélni. Dinát hoztam ide nektek, hogy okítsátok egy kicsit.

Mindenki a lányra nézett. Ő kényszeredetten felfele húzta a szája szélét. Egy kortynyit sem tudott volna lenyelni a levesből.

Egy talán kissé férfias vonású, feketéllő bőrű nő felállt, és lefitymáló tekintetet vetett Dinára. Ebonynak hívták, bár igazi nevét nem tudta senki. Egyértelműen a másodhegedűs szerepét töltötte be Siss mögött. – Lenne még mit tanulnod – jegyezte meg csípősen, és az ablakpárkányra tette üres tányérját.

Dina megsemmisülve, de azért mérgesen tekintett vissza.

– Hagyjuk a körítést, Ebony – szólt rá Harod. – Azért hoztam ide nektek Dinát, hogy Surgie-ról beszéljetek neki.

– Óóóh...! – A szobát hirtelen kelletlen sóhajok töltötték meg. Az egyik örömlány grimaszolt, a másik megrázta a fejét, és tovább evett.

– Akármennyire is utáltam azt a fruskát, ezt nem kívántam neki.

– Csak úgy ne járjon senki közülünk, mint ő.

– Ja! Szerencsétlen!

Ebony a szeme sarkából pillantott rájuk, és lenézőn csettintett a nyelvével. – Ostoba volt.

Dina félénken közbeszólt. – Miért? Hogy járt Surgie?

– Már itt dolgozott majdnem egy éve is, amikor történt vele az eset. Falusi volt, akárcsak te.

Dinának épp csak a szeme rebbent.

– Akadt egy visszatérő kuncsaftja, valami családos ember, elég megnyerő férfi. Ki tudja, mit ígért neki, de az az oktondi fruska elszökött vele. Pár hét múlva találták meg az erdőszélen, vérbe fagyva, megcsonkítva. Senki sem tudta, mi történhetett vele pontosan, állítólag a nagy szerelme magára hagyta, őt pedig elkapta egy vadállat. Mások azt mondják, a férfi kultuszhívők közé keveredett, és az ő emberáldozati szertartásukhoz kellett valaki. Ki tudja.

– Az volt, biztos vagyok benne! Szektások voltak!

– Dehogy is, egyszerűen csak meggondolta magát a pasas, és visszaszökött a családjához, Surgie-t meg otthagyta egy medvének!

– Mindegy is – vetett véget a találgatásoknak Ebony, és Dinára nézett. – De annak sem volt se apja se anyja, aki megtaníthatta volna bármire. Ahogy neked.

Dina úgy kevergette a leves felszínén úszó tésztákat, mintha muszáj lett volna körbe-körbe hajtani őket. – Valóban szerencsétlen eset.

– Hát igen – sóhajtott Ebony is, sajnálkozást mímelve. – Ugyan kitől tanulná meg az ember lánya, kiben bízzon, hacsak nem gyerekkorban a szüleitől? Az ilyenek nem olvasták Druindar próféta tanmeséjét a tünde lányról, aki a farkassal találkozott – szólt sokatmondóan, leült, enni kezdett, és közben végig Dinára nézett.

A kellemetlen társalgást Harod szakított félbe, felegyenesedett, és kinyújtott karral kiterelgette Dinát a folyosóra. – Menjünk kedvesem. Nektek pedig és köszönöm, hogy elbeszélgettetek a kis újoncunkkal – modoroskodott Harod, még hátrakacsintott a nőknek, majd behúzta maga mögött az ajtót.

Dina némán állt a folyosón. A tányérját a szobában hagyta, szerencsére. Megvárta, míg Harod beéri. A férfi bizalmas közelségben állt meg mellette, a füle mellett duruzsolt neki.

– Azt akartam, hogy tőlük halljad. Nehogy azt mondd, túlzottan féltelek. – Dina elé fordult, s a tekintete egészen komollyá változott, nem maradt benne semmi az iménti hízelgésből. – Tudom, hogy kivitt téged a fogadóból.

Dina szinte leforrázta az utolsó mondat. Zavartan megrázta a fejét, magyarázkodni próbált. – Nem, az csak egy ártatlan...

– Ha legközelebb ilyet kérnek tőled, neked kell lenned az, aki nemet mond. A bordélyház szabályait mindig, ismétlem, mindig be kell tartanod! És a kuncsaftokkal is be kell tartatnod! – Enyhén felemelte a hangját, majd halkan hümmögött. – Nem olyan sok szabály ez, kicsikém. Az első és legfontosabb, hogy nem szabad megbíznod a kuncsaftokban. Akárki is ez a te varázsló politikusod, felejtsd el azt, hogy bármi közötök legyen egymáshoz. Visszatérő vendég lehet, ez rendben van, sőt, kívánatos. De nem mehetsz el vele errandokra, amikor kedved tartja, se földön, se levegőben.

Dina nem egészen értette ezt a levegő dolgot. – Hogy érted, hogy...?

Harod megrázta a fejét. – Ugyan már, tudom, hogy varázsló. Repülni tud. Ne tégy úgy, mintha nem tudnád, hiszen téged vitt magával.

Dina fejében lassan összeállt a kép. A levetett cipők.

– Ez a második szabály, nyuszkókám, ne hallgass el soha titkokat előlem a kuncsaftjaidról. Hm? – A félvér megérintette az állát. – Bólints szépen.

Dinának nem maradt más választása, mint bólintani.

– Látod, megy ez. – Harod felsóhajtott, és kissé eltávolodott tőle. – Hidd el, jót akarok neked. Te már egy Tád a pheres, kiváló örömlány vagy, nem követhetsz el kicsinyes hibákat. Most pedig fel kell készülnöd a hétvégére, menj.

Hirtelen zsivaj hallatszott a folyosó végéről. Pár örömlány állt ott méltatlankodva, közülük a magas, vörös hajú nő előrébb lépett, és belevakkantott a levegőbe. – Mi van?! Biztos ugratsz minket, Harod!

– Siss, te most hallgass! – emelte a kezét a félvér anélkül, hogy megfordult volna. – Dinácskám, mucikám, menj, egyél még valamit így a leves után. Ne túl sokat, de nyugodtan válogasd ki a legjobb falatokat. Aztán készülődj, a lányok majd csinálnak neked egy forró fürdőt, tőlem pedig a legszebb ruhákat és ékszereket kapod mára. – Harod egy-egy gyors és cuppanós puszit adott mindkét orcájára, Dina elhúzódni sem tudott, csak kilengett. – Gyorsan, lányok! Igyekezzetek enni, aztán melegítsétek a vizet! Ne legyen se túl hideg se túl meleg, a kis hercegnőnknek tökéletesnek kell lennie!

Hátul valaki kelletlenül morgott.

Harod kilépett Dina mellől, egyszerűen csak otthagyta őt, neki pedig szembesülnie kellett Siss gyilkos tekintetével. A nő azonban nem sok időt pazarolt rá, a félvér után viharzott. Dina sem maradt a többi örömlány pillantásainak össztűzében, inkább Harodék után sietett a folyosóra. Jócskán lemaradt, észrevétlen akart maradni. Látta, ahogy a vörös hajú nő kivágja Harod ajtaját, majd eltűnik a szobájában. Dina előre osont, és az ablaküveg tükörképén keresztül követte a benti eseményeket. Két testőr Harod háta mögül mintha nekiindult volna a felbőszült Sissnek, de Harod csak intett nekik, az asztalhoz ült, és nyugodtan, szipákolva szivarra gyújtott.

– Kis hercegnőnk, mi? Nagyon remélem, hogy ez az egész nem komoly, Harod!

A félvér megrántotta a vállát. A hangja tettetett bánkódással csengett. – De bizony, hogy az. – Aztán ledobta magát a bőrfotelbe, és pöfékelt kicsit.

– Ez egy ügyetlen kis fruska! A rohadt életbe, mit látott benne a kuncsaft?

– Ne ordibálj, Siss. Azt látott, amit, teljesen mindegy. Sokat fizetett érte, nekem, neked, mindannyiunknak, arról nem is beszélve, hogy ezután ömleni fognak hozzátok is az érdeklődők. Úgyhogy tartsd azt a gyönyörű kis pofikádat, és inkább örülj!

– Örüljek?! Elment az eszed? Ez a ribi a helyemre fog lépni, vagy mi?

Harod hátradőlt. – Jaj, Siss, az ostobaságod kiállhatatlan.

A nő előrehajolt az asztal fölé, mélyen dekoltált ruhája kellő betekintést engedett a félvér férfinak. – Küldj engem helyette.

Harod jól láthatóan benézett a mellei közé. Egyikük sem szólt, csak a füst gomolygott felfele a férfi ajkáról.

– Egyáltalán ki ez a kliens? Ismerjük? Nem! – folytatta Siss bólogatva. – Semmit sem tudunk róla! Biztos valami tapasztalatlan kis ficsúr, aki fel akar vágni! Te magad sem hiszed el, hogy miatta fizette a Tád a phert! Az a lány egyszerű, mint a valagam! Gyerünk már, Harod, küldj engem!

– Őt kérte, Siss – tárta szét a karját Harod. – Túl kockázatos volna. Még sosem volt ilyen lehetőségünk, és most azt kívánod tőlem, hogy hazardírozzak?

– Egekre, értsd már meg, ha jót akarsz ennek a háznak, engem küldesz!

Harod elfordulva intett. – Csillapítsd magad, Siss, túl sok vagy!

– Te meg egy beszari pöcs!

A nő fájdalmában felordított, ahogy az egyik testőr a háta mögé csavarta a karját. A férfi unott közönnyel nézett végig rajtuk. – Csak óvatosan vele. Szüksége van még a kezére.

– Nem! A kuncsaft engem akar, csak engem, és ebben biztos vagyok. Találkoznom kell vele.

Dina hangja a reszketéssel kevert elszántság volt. Az ajtóban állt, egyenesen, mozdulatlanul, öklét a combjához szorítva.

Siss és Harod mereven bámult rá. Siss pillantása égetett, Harod ellenben csillogó szemmel elvigyorodott. – Hagyd el a szobát.

Dina összerezdült.

Siss fellengzően tekintett le a lányra, és már nyílt a szája, amikor...

– Nem hallottad, Siss? Hagy el a szobát!

A nő felkapta a fejét, egy sikoltásszerű hang hagyta el az ajkát, de a félvér megálljt legyintett. – De mielőtt mész, béküljetek ki. Semmi morcikázást nem akarok látni köztetek, semmit a világon. Menj, öleld meg ifjú barátnődet.

A levegő mintha kődarabokká szakadozott volna körülöttük, Siss állát behorpasztotta a bosszú. Egyikük sem mozdult.

– Lépj előbbre, édeseke – nyúlt a férfi keze Dina fele. – Te meg hagyd ezt az öri harit. Legyetek szépen barátnők.

Dina hátrahúzta a vállát. Mikor a nő a hátához ért, belekarmolt a bőrébe, a karja pedig ólomként nehezedett a vállára, mintha azt sugallta volna, Összeroppantalak, aztán kitépem a gerinced.

– Akkor hát együtt mennek a barátnők a nagy kalandra? – fordult Siss halk követelőzéssel Harod felé.

A félvér az íróasztal védettsége mögé sétált, és kibámult az ablakon. – Amilyen ügyes kurtizán vagy, Siss, akad majd neked is kuncsaft a hétvégén, ebben biztos vagyok.

– Te rohadék! – Siss még minden bizonnyal folytatta volna a köpdösést, de egy testőr megragadta a karját, és kitoloncolta onnan.

– Hagyd el te is a szobát – hangzott Harodtól szigorúan, és Dina már fordult volna, ekkor azonban a másik testőr suhant el előtte kötelességtudóan, és behúzta maga mögött a vöröslő ajtót.

Harod fél combjával az íróasztalára ült, és egy nyájas tekintetet küldött Dina felé. – Gyere ide.

Dina elnyomta mellkasa zihálását, és remélte, hogy a mosolya nem volt túl átlátszó.

– Gyere már közelebb, tudhatnád, hogy nem bántalak – integetett Harod. Dina odaért elé, ő megfogta az egyik kezét, és óvatos gyengédséggel rásimított az arcára. – Talán keveset láttad ezt az oldalamat, de igen figyelmes tudok ám lenni azokkal, akik jót tesznek velem.

Dina pislogott. Akárcsak Sisszel, mi?

– Láttam rajtad a múltkori beszélgetésünkkor is, hogy habár az akarat megvan benned, még mindig tartasz tőlem. Pedig nem kell félned, immár igazán nem. A mai napra már megtanultad, amit meg kell. Most menj, édeském. Menj csak, készülődj!

Dina sietve magára hagyta. Amikor becsukta az ajtót, felsóhajtott, és megtörölte a homlokát. Léptei lelassultak, és a folyosó hatalmas üvegablakának párkányára ült. A bordélyháznak ez a része egészen másként festett, mint a kurtizánok szobái, a fehérre meszelt fal, és a beszűrődő napsütés megnyugtatta.

– Mi van, nincs merszed eljönni idáig? – Egy lefitymáló hang a folyosó végéről. Siss állt két lépcsőfokkal lejjebb, támaszkodva, mintha várta volna Dinát. Ő mérgesen felpattant, és előreiramodott, azt tervezte, szó nélkül kikerüli a magasabb kurtizánt, azonban amikor a közelébe ért, ösztönei veszélyt súgtak. Siss egyforma, gúnyos mosollyal nézte, mozdulatlanul.

A folyosó egyszerre szörnyen szűknek tűnt.

– Na, nem jössz?

– Mire készülsz? – szembesítette Dina a nőt, de az csak nevetett.

– Ugyan már! Félsz?

Dina egy bátor lépést tett, de látta, ahogy erre Siss előremozdul, így rögtön meg is torpant.

– Mi van már? – kacagott a nő, a helyzethez képest talán kissé árulkodóan hangosan.

Aztán egy lendülő kar, egy ököl, és egy olló, amint Dina arca felé közeledik, a lány felsikoltott, nem tudta, mit csinál, csapdosta, lökte el magától az őt földre teperő nőt. Hallotta ugyan, ahogy az olló a földre esik, de nem látta, hova, és azt sem tudta, Siss látta-e, az egyetlen, amit tenni tudott, hogy hadonászott, és segítségért kiabált. Pillanatokon belül érkezett Harod az egyik, két testőr a másik irányból, egy pofon csattant, aztán otromba rikoltások és szitkozódások mindenhonnan, az egyik testőr sziszegése, ahogy válaszol a kurtizánnak, Harod ordít, a lányok a lépcső alján sikoltoznak.

Dina arcát eltakarva, pihegve hevert a földön. A feje oldalra dőlt, az olló ott feküdt mellette. Aztán valaki elkapta a karját, és felráncigálta.