Lassan felültem, egy kézzel tartva magam, míg a másikkal a nyakamhoz kaptam, felszisszenve. Mikor Jimin eldobta a szilánkot, felsértette vele a bőröm.
- Baszki! - néztem a kezem, amit a vérem színezett be vörösre.
- Hyung! - térdelt mellém Hoseok nagy szemekkel.
- Nagyon mély? - kérdeztem tőle, felé nyújtogatva a nyakam.
- Nagyon gyér itt a fény. - hunyorgott, közel hajolva. - De nem. Bekötöm.
Hirtelen szakította le a pólója alját, majd azt a nyakamra csavarta, és épp annyira szorosra kötötte, hogy ne fulladjak meg.
- Köszönöm. - mosolyogtam rá, mire megrántotta a vállát, majd felállt, és segített nekem is.
- Vigyük Jimint Jinhez. Szerintem el van törve pár ujja. - hajtotta le a fejét.
- Menjünk. - bólintottam aprót, és már el is indultuk az autó felé, amiben Taetae és Jimin ültek a cicával.

Jiminnek csak úgy csillogtak a szemei, ahogy játszott a macskával, aki boldogan mászott a fiú ölébe, és rágcsálta Jimin ujjait.
Tényleg fel voltak dagadva... Miért csinálta ezt magával? Igaza van Taehyungnak, és ez mind az én hibám lenne?

Beültem az anyósülésre, és hátra fordultam a két sráchoz.
- Hogy érzed magad Jimin? - kérdeztem, mire szikrázó szemekkel nézett rám.
- Mi közöd hozzá? - sziszegte, majd újra a cicára mosolygott, és megsimogatta a hasát. - Olyan puha!
- Bocs már! - fordultam előre, karba tett kezekkel. - Akkor majd Jin elmondja, miután megvizsgált.
- Ok. - vágta hozzám flegmán, mire felment a pumpa bennem.
- Én csak kérdeztem valamit! Örülnék, ha nem hisztériáznál! - erre fel kapta a fejét.
- Rohadj meg, Yoongi, tudod ki hisztériázik! - fújta fel az arcát, amit más esetekben aranyosnak tartottam volna, de most rohadtul idegesített.
- Hyung, te kis görcs! - fordultam újra hátra, hogy a szemébe nézhessek. - A tisztelet szerintem még mindig kijár az idősebbnek!
- Hah! Örülj, hogy egyáltalán szóba állok veled azok után, hogy olyan seggfej módon le se szartál minket érettségi után! - emelte fel a hangját.
- Tudod, hogy miért mentem el? Szerintem nem, úgyhogy leállhatsz! - fordultam újra előre, mert már kezdtem rosszul lenni. - Most itt vagyok, nem? - néztem rá a visszapillantó tükörből. Nem mondott ezután semmit, csak lehajtotta a fejét, és a kórházig a macskát simogatta... Pirosodó szemekkel.

Én igazán nem akartam neki rosszat. Egyikőjüknek sem.
Most is bocsánatot kértem volna Jimintől, de a büszkeségem nem engedte. Honnan is tudta volna, miért döntöttem úgy, ahogy? Jogosan háborodott fel, de mégsem. Egyszer elmondok neki mindent... Hisz megérdemli az igazságot.

Mind a négyen kiszálltunk az autóból, miután Hoseok leparkolt, és a sürgősségire mentünk.
- Miért nem hozhattam a cicát? - kérdezte halkan Jimin.
- Mert ez egy kórház. Nem örülne neki senki sem. - kuncogott Hobi, majd átölelte Jimint, aki erre felszisszent. - Mid fáj? - nézett rá Hoseok aggódva.
- Semmim. - morgott Jimin, és kibújt az ölelő karok közül.

Felsóhajtva közelítettem meg a recepciós pultot, és magamra erőltetve egy mosolyt támaszkodtam meg rajta.
- Szép estét. - köszöntem a fiatal lánynak, aki mosolyogva nézett a szemeimbe.
- Jó estét, Uram! Miben segíthetek?
- Kim Seokjin doktor úrat merre találom? - kérdeztem vissza, mire nagyokat pislogott a nővér.
- Milyen híres a doktor úr. - kuncogott, mire megemeltem a szemöldököm. - Maga a második, aki keresi ebben az egy órában. - ekkor felállt a székéből, és kihajolt a pultból. - Balra a második ajtó az övé. - mutatta, mire bólintottam egyet.
- Köszönöm szépen. - biccentettem egyet felé, majd a fiúkkal karöltve elindultam a megadott irányba.

Mikor befordultunk a folyosóra, hallani lehet két férfi veszekedését.
- Mi az, hogy elment? - kérdezte az egyik idegesen. - Nem mondtam el ezerszer, hogy figyelj rá?
- Rajta kívül még rengeteg betegem van! Egy órára hagytam itt! Értsd meg, ma én vagyok az éjszakás, nem tudok két felé szakadni! - mentette magát a másik férfi, akinek már felismertem a hangját. - Jobb lenne, ha
- Ezt ne folytasd! Most befogod a pofád, megértetted? - ordított az első férfi, mire reflexszerűen a pisztolyomra fogtam, és benyitottam a rendelőbe.

Az érkezésemre felkapták a fejüket. Síri csend uralkodott körülbelül egy percig, csak szemeztünk egymással, míg végül bejött utánam Jimin.

- Hát itt vagy! - közelítette volna meg Namjoon a fiút, de ráfogtam a pisztolyom. - Neked meg mi bajod?! - kérdezte kétszeresére tágult szemekkel.
- Nem érhetsz hozzá, világos? - sziszegtem, összehúzott szemekkel.
- Yoongi, állj le! - rúgott belém Jimin, de nem olyan erősen, hogy kilendítsen az egyensúlyomból.
- Te kussolsz! Van egy olyan érzésem, hogy téged keresnek! - emeltem rá a tekintettem, mire ő lehajtotta a fejét. Bingó.
- Jimin, jól vagy? - kérdezte aggódva Jin, mire a fiú ránézett, és kifújta a tüdejébe rekedt levegőt.
- Nem. Nem vagyok jól, mert ez itt van! - mutatott rám, mire hatalmasra nyíltak a szemeim.
- Parancsolsz? - emeltem meg a hangom.

Szikrázott köztünk a levegő. Ez kurva jó, így hogy dolgozzak vele?!
- Yoongi. - hallottam meg Jin nyugodt hangját, majd a kézfejemre fogott, és lerakta a kezem, fejcsóválva. - Erre igazán semmi szükség.
- Bocsánat. - hajtottam le a fejem bűnbánóan, majd elraktam a pisztolyom. - Csinálj ezzel a kölyökkel valamit, mert rohadt szarul néz ki. Addig ki megyek. - indultam is ki, de még utoljára rá néztem Namjoonra. - Te gyere csak! Beszédem van veled!

~^°^~

- Nem indult valami gördülékenyen a találkozásunk. - adtam át Namjoonnak egy pohár kávét, amit most vettem az automatából.
- Mit nem mondasz! - nevetett fel. - Rám fogtál egy pisztolyt!
- Miért csináltad ezt vele? - kérdeztem, mire Nam elkomorult, és fájdalmas arckifejezéssel nézett rám. Ez fura.
- Én nem csináltam semmit. - rázta meg a fejét, mire felhördültem.
- Ne húzd az agyam, Nam. Tudok mindent.
- Szerintem meg nem. - cáfolt meg, ami meglepett. - De nem is baj. - dőlt hátra a székben. - Ahogy én nem tudok rólad sok mindent, te sem fogsz rólam vagy Jiminről. Mert valljuk be Hyung - mosolygott rám -, valamit valamiért.
- Ilyen tisztességesen játszanál maffia vezérként? - kérdeztem, mire felnevetett.
- Valakinek vezetnie kell az alvilágot, és lásd be, velem jól jártál. Nem sok papírmunkád van velem. - kacsintott, mire most én nevettem fel.
- Nem sokáig fogod tudni kihasználni a barátságunkat, Namjoon. Ha átléped a határaid, én lövöm át a fejed.

Mind ketten mosolyogtunk, de legbelül tudtuk, hogy minden szavam igaz.
- Inkább a kislányról beszélj! - rakta keresztbe a lábait.
Meg kellett volna lepődnöm, hogy tud róla? A mai nap után egy szellemet is körbe röhögnék.
- Mi az, amit még nem tudsz? - kérdeztem vissza.
- Hogy kik azok, akik miatt a Papa hazaküldi a kislányát.
- Tehát nem a te embereid.
- Hyung, nálam a pénz és a drog játszik. Kislányokkal nem kezdek, majd ha picit idősebb lesz, lehet megkínálom a legjobb szállítmányomból. - vigyorgott sunyin.
- Eltértünk a tárgytól. - komolyodtam el. - Segítesz vagy nem?
- Segítek. Az árról később tárgyalunk. - állt fel, de elkaptam a csuklóját.
- Namjoon, figyelmeztetlek!
- Tudom, a határaimon belül maradok, vagy lőttek az agyamnak. - fordult újra felém, majd kezet fogtunk.

A Namjoonnal való beszélgetésem után Jinhez mentem. Taetae és Hoseok közben haza mentek, hisz holnap nekik suli és munka. Még nem tudom, hogy jutok haza...

Bekopogtam az ajtón, nagyot sóhajtva.
- Gyere! - szólt ki Jin, mire benyitottam. Mosolyogva fogadott, majd az asztala előtti székre mutatott, amire leültem.
- Gratulálok az orvosi diplomádhoz!
- Yoongi, bármire is szeretnél megkérni, a válaszom nem. - utasított is el, pedig semmit nem mondtam még.
- Mi? - kérdeztem meglepetten.
- Mikor kérni szeretnél valamit mindig egy bókkal kezded. - kuncogott, amitől zavarba jöttem. Tehát Jungkook is ezért állított le... - Én kiszálltam minden piszkos ügyből - folytatta.
- A meggyilkolt emberek miatt most így vezekelsz? - hirtelen az asztalra csapott!
- Nem tudsz te semmit! - nézett mélyen a szemembe kétségbeesetten. - Én nem öltem meg senkit. Egy pisztolyt, egy kést nem fogtam rá emberre! Még a legelején kiszálltam Namjoon őrült és beteg játékaiból.... Most van egy barátnőm. - ernyedtek el az izmai, ahogy az asztalán lévő képre nézett. - Most költözünk össze, és szeretném már a kezét is megkérni. Most ő és a munkám a legfontosabbak. Ha egy üveg sojut meginnál velem, vagy csak beszélgetni szeretnél valakivel, nem utasítalak vissza. - mosolygott rám. - Ahogy Namjoonnal se tettem soha, de a munkáitokkal hagyjatok békén. - fejezte be, mire bólintottam egyet.
- Egy kérésem azért lehetne? - erre felsóhajtott. - Nem olyan, nyugodj meg. - erre felfigyelt. - Ha bajunk esne
- Hívj bármikor. Akár házhoz is megyek. - tolta elém a névjegyét, amit elraktam a pénztárcámba.
- Köszönöm, hyung. - álltam fel, így ő követte a példám. - Az a soju jól esne. - vigyorogtam, mire felnevetett, és ellépve az asztalától, átölelt.
- Bepótoljuk ezt a pár évet! - veregette meg a vállam. - Most pedig varrjuk össze a nyakad, mert teljesen átázott ez a csodás kötés!
- Köszi...

- Nem tudsz békén hagyni?
- Szívélyes fogadtatás Park Jimin, meg kell hagyni! - fütyültem, majd egy táskát raktam a combjaira, ahogy leültem az ágya szélére. Tele volt kötésekkel. A bal karja gipszben volt, a jobbra csak gézt raktak. Jin azt mondta, nincsen komoly baja. Hát nem is tudom...
- Mi van ebben? - bökte meg a táskát.
- Bomba, szerinted? - forgattam meg a szemem, majd kicipzároztam a táskát, és elővettem a macskát. - Jin csak így engedte meg, hogy ide hozzam.
Jiminnek hatalmasra nyíltak a szemei.
- Cica! - nyújtotta a kezeit, de egyelőre nem adtam neki oda. - Hé! - bigyesztette le az ajkait. - Ő az enyém!
- Tudom. - mosolyogtam. - De meg kell nekem ígérned valamit.
- Mit? - sóhajtotta fáradtan.
- Két hét múlva érkezik egy kislány, akire nekem kell vigyáznom... Viszont nem tudom, hogy kell egy gyerekkel beszélni. Te fogsz segíteni, hogy ne ijesszem el az első alkalommal!

Sziasztok Drága Olvasóim! :3

Meghoztam a következő részt. <3
Mostmár újra járok suliba, úgyhogy nem tudom, mikor, hogyan rakok ki új részeket, de ígérem, sietek mindenképp! ^^

Addig puszillak Titeket, és Vigyázzatok magatokra! ;)