🌸Changbin🌸

Örültem annak, hogy találkozhattam Wooyunggal és hogy megismerhettem a párját is. Tényleg nagyon rég nem láttuk egymást. Valójában azóta, hogy egyetemre ment. Kissé féltem, Felix hogyan fog reagálni. Láttam rajta a feszültséget az elején, de a kávézóban felengedett. Nevetgélt velünk és sokat beszélgetett. Ez boldoggá tett. Szerettem Felixet boldognak látni.

A kávé után Lixievel hazasétáltunk és mivel a reggeli korán kelés nekem nem volt az erősségem, Lix meg eleve sosem volt kipihenve, úgy döntöttünk, hogy szundítunk egyet estig, amíg nem megyünk Hyunjinékhoz. A szeplős ausztrált szorosan magamhoz ölelve alig egy perc alatt úgy aludtam el, mintha csak valaki fejbe vágott volna.

- Seo Changbin!
Ez Lix hangja volt. De miért kiabált rám álmomban? Várjunk csak. Kinyitottam a szemem és próbáltam felfogni, hol vagyok. Otthon. Az ágyamban. És Lix mellettem ül morcos tekintettel. Amikor pár másodperccel később a fiú fejbevágott egy párnával, már rájöttem, hogy nem álmodom.
- Mi van? - nyöszörögtem.
- Megcsaltál.
- Mi? Kivel? És mikor? És legfőképpen miért tennék ilyet?
- Úgy tíz perce. Wooyunggal.
- Felix, tíz perccel ezelőtt békésen szundikáltam.
- Tudom. Én is.
Akkor esett le, mi történik. Az agyam fogaskerekei lassan dolgozni kezdtek és eljuttatták nekem a felismerést, miszerint Lix azt álmodta, hogy megcsaltam őt Wooyunggal.
Lassan felültem és tenyeremet arcára tettem, ami akkor inkább hasonlított egy morcos kiskutyára.
- Azt álmodtam, hogy megcsaltál vele.
- Bébi. Az csak álom volt.
- Tudom. De nagyon rossz.
- Elhiszem. Én sem szeretném azt álmodni, hogy megcsalsz valakivel. Na, gyere ide - húztam őt az ölembe.
Két combját körbefonta a csípőmön, szorosan a mellkasomhoz bújt, én pedig a hátát simogattam.
- Miért kellene nekem bárki más, amikor itt vagy nekem, bébi?
Válaszként csak még jobban belebújt az ölelésembe.
- Készülj fel, mert most egy darabig biztos rajtad fogok csüngni.
- Én nem bánom - csókoltam bele mosolyogva puha hajzuhatagába.

Hyunjin aznap este nem tartott túl nagy bulit. De mi szokásosan a kezdete után olyan két órával kimentünk a beépített teraszra és mind kényelmesen elhelyezkedtünk a direkt nekünk épített kis bunkerünkben.
Még kisebbek voltunk, amikor Hyunjin szülei építették nekünk. Imádtunk a teraszon játszani, de ugye télen a nagy hidegben nem ülhettünk ott órákat. Ezért készítettek nekünk egy beépített teraszt, amelyben a játék helyét idővel átvette az iszogatás, beszélgetés. Vagy simán csak annyi, hogy feküdtünk a puha szőnyeggel terített padlón és az üvegfedelen keresztül néztük a csillagokat. Voltak benne kis babzsák fotelek, egy kényelmes kanapé. És persze egy saját kis minibár. Persze ezeket nem gyakran használtuk, jobban szerettünk a földön ülni, fogalmam sincs miért. Akkor este Lix a kanapénak dőlve ült a földön, engem szorosan maga előtt tartva. Őszintén, jobban szerettem, amikor ő bújt hozzám, de be kell valljam, Lix mellett belőlem is kijött a bújós én és igazán szerettem a karjai között lenni olyan szorosan, hogy éreztem a teste minden apró kis rezdülését.
Szóval Lixie lábai között ültem, a mellkasához simítva hátam, ő pedig két kezét átvetve vállaimon nyugtatta a mellkasomon.
- Kell nekem is egy Felix - jelentette kis kiskutyaszemekkel Jisung, mielőtt beleivott az üveg sojuba, amit a kezében tartott.
- Keress egyet akkor. Én az enyémet nem adom - vágtam oda, mire Lix felkuncogott mögöttem.
- Csak én vettem észre, vagy ma este tényleg egy pillanatra sem engedtétek el egymást? - kérdezte mosolyogva Seungmin.
- Azt álmodtam, hogy Binnie megcsalt.
- Jézusom. Remélem nem velem.
- Nem. Wooyunggal - válaszolta Lix, ugyanebben a pillanatban Chan a limonádéját félrenyelve kezdett köhögni.
- Woo… Wooyunggal? Te ismered?
- Hát. Binnie mesélt róla pár napja és ma találkoztunk vele, meg a barátjával. Kedves fiúnak tűnik.
- Az a köcsög. Nem is szólt, hogy itthon van - morgolódott Chan, miközben előszedte a telefonját, valószínüleg azért, hogy üzenetben elküldje az említett személyt melegebb égtájakra - Ja, de. Szólt, csak nem vettem észre. Na, nembaj, majd holnap találkozom vele.
- Egyébként nem csak, hogy kedves - szólalt fel Hyunjin a földön fekve - Úgy hallottam, nagyon jó az ágyban.
- Igen, az - vágtam rá Jisunggal és Channal egyszerre.
A kezdeti döbbenet után, melyet a tudat váltott ki, hogy mindhárman kapcsolatban álltunk vele, mindenkiből egyszerre tört ki a nevetés.
- Na ez fasza - nevettem.

A buli vége után, mikor már mindenki elment, mi még egy ideig kint beszélgettünk, majd eldöntöttük, hogy mind a Hwang házban alszunk. Hyunjin, Innie és Chan a szőke szobájában tértek nyugovóra, Seungmin kidőlt a kanapén. Én és Felix megkaptuk a vendégszobát, hozzá meg egy a földön horkoló hörcsögöt.
Igen, Jisungról beszélek.
Lixie, mint mindig szorosan hozzám bújva helyezkedett el, fejét a mellkasomon nyugtatva, kezeink pedig a hasamon feküdtek összekulcsolódott ujjakkal, szabad karommal magamhoz öleltem a vékony testet.
- Olyan gyorsan ver a szíved, Binnie - suttogta halkan.
- Hisz megint olyan közel vagy hozzám, hogy érzem szinte minden porcikádat. Mindig ezt csinálja, csodálkozok, hogy még egyáltalán dobog - reagáltam kijelentésére, mire fejét felém fordítva rám nézett - Ez nagyon nyálas volt ugye? És közhelyes.
- Nem, Binnie - mosolyodott el - Nem nyálas, ha kimondod, mit érzel. Én csak örülök neki. És bevallom, az enyém is mindig ezt csinálja. A közhelyekről pedig… Ha te teszel vagy mondasz valami közhelyeset, nekem az is különleges.

Lixie. Soha nem akarok a gyönyörű szemeid nélkül élni, melyekben tükröződik a tiszta lelked. Nélküled nem akarok élni.

Szavak helyett nyomtam egy csókot a homlokára, mire ajka édes mosolyra húzódott. Számomra az volt a világ legygönyörűbb mosolya.
- Szerintem ez volt a legnyálasabb párbeszéd, amit valaha hallottam - nyöszörgött a padlón fekvő Jisung, mire hozzávágtam az egyik kispárnát.
- Úgy tudtam, a patkányok nem beszélnek.
- Hányni fogok.
- Nem kell a véleményed.
- Nem. Komolyan hányni fogok - jelentette ki öklendezve, majd felpattant és rohant a mosdóba.
Semmi kedvem nem volt kimászni Lixie mellől, de mégiscsak az egyik legjobb barátomról volt szó.
- Megnézem őt, oké? - kérdeztem Lixet, aki bólogatás közepette lemászott rólam, én pedig követtem ittas barátomat a fürdőbe. Nem volt szép látvány, ahogy gyomra tartalmát a WC - be ürítette, de nem először láttam már így. Néha eléggé elszaladt velünk a ló, ha inni kezdtünk.
- Jól vagy, Sungie? - térdeltem le mellé, a hátá simogattam, hogy megnyugodjon.
- Mhm - nyögte ki, amikor úgy tűnt, végre kiadott magából mindent.
- Gyere - segítettem fel a kezét fogva, majd a mosdóhoz vezettem, hogy megmoshassa az arcát - Biztos jól vagy?
- Igen, Binnie. Most már jobb. Köszönöm - mosolygott rám, majd hozzám bújva fújta még ki magát, én pedig magamhoz öleltem - Neharagudj.
- Miért haragudnák, buta?
- A beszólásért. Valójában nagyon édesek vagytok, de tudod, hogy muszály mindig beszólnom neked valamit.
- Mi már csak ilyenek vagyunk egymással, Sungie.
Igen. Jisunggal ilyenek voltunk. Mindig beszólogattunk a másiknak, de tudtuk, hogy egyikünk sem gondol komolyan semmit. Ez inkább olyan testvéries "utállak, de el ne hidd" dolog volt nálunk. Valójában mindannyiuk közül Jisung volt az, aki a legjobban megértett és ez így volt fordítva is.
- De azért szeretsz, ugye? - nézett rám nagy szemekkel.
- Persze, te buta mókus - borzoltam össze a haját nevetve, mire az ő ajka is mosolyra húzódott.
- Én is szeretlek, te emo.
Visszamentünk a szobába, ahol Lix elgondolkodva ült az ágyon.
- Jobban vagy, Jisungie?
- Igen, Lix. De megyek aludni inkább, mert kicsit még mindig forog a szoba.
Jisung visszabújt a földre készített kis ágyikójába, én pedig visszamásztam Lixiehez, akivel ugyanolyan pózban helyezkedtünk el, ahogy voltunk. Nem telt bele pár perc, Lix karját simogatva, azonnal magába zárt az álom.