🌸Felix🌸

Boldog voltam, hogy Binnie nem haragudott rám. Én viszont haragudtam saját magamra. Hiszen igaza volt, észrevehettem volna, hogy akar tőlem valamit. Nem láttam át rajta és ez az én hibám volt, akkor is, ha Changbin egész este próbált meggyőzni az ellenkezőjéről. De hát én hülye nemrég azt sem vettem észre, hogy magának Binnienek tetszem, pedig megcsókolt az égre is. Ki kellene nyitnom a szemem.

Changbin nálunk aludt, én szorosan az ölelésébe bújtam egész éjjel. Ott éreztem magam a legjobban a világon. Changbin ölelésében. Egész életemben kerestem a helyemet és soha nem gondoltam volna, hogy egy mindig feketébe öltözött, dalokat író, verekedős, mégis lélegzetelállító fiú karjaiban fogom megtalálni azt. De az élet ugye mindig hoz meglepetéseket és kiszámíthatatlan dolgokat. És ha el kellett szenvednem a barátaim és apám felém mutatott undorát és megvetését ahhoz, hogy reggel az Ő helyes arcát lássam meg először, mikor felébredek, akkor minden megérte. Ennek így kellett lennie.
- Min gondolkodsz ilyen korán? - mormogta Changbin, miközben fejét a lapockáim közé fúrta és szorosabb lett ölelése a derekamon.
- Honnan tudod, hogy gondolkodom valamin?
- Felkeltem, amikor elkezdtél mocorogni. És azóta nem mozdultál. Tudtam, hogy fent vagy, mert érzem, ahogy próbálod kontrollálni a légzésed. És ha fent vagy, akkor mindig gondolkodsz valamin.
- Nahát, Changbin - fordultam felé mosolyogva - Milyen jól vág az eszed így, korán reggel.
- Nekem soha nem vág az eszem, csak odafigyelek a részletekre, ha rólad van szó. És nem mellesleg már elég jól kiismertelek.
Bátorkodtam egy apró puszit nyomni puha ajkaira, mire álmosan elmosolyodott.
- Na jó, ezért megérte az ébresztő előtt kelni - motyogta vigyorogva.
Már megint zavarba hozott a kijelentésével. Megszokom valaha, hogy ilyen dolgokat mond nekem? Na jó, ki kell másznom mellőle, mielőtt megint belebonyolódunk valamibe, aztán meg elkésünk a suliból. Első óránk matek és nem szeretném, ha Bin megkapná a mindent eldöntő igazolatlanját.
- Már ha fent vagyunk, megyek készülni.
- Menj. Én még alszom.
Nehezen, de lefejtette rólam a karját, én pedig fáradtan eltotyogtam a fürdőig. Megmostam a fogam és az arcom, aztán a tükörbe nézve elordítottam magam.
- Seo Changbin!
- Mi az? - jelent meg pár másodperc alatt a fürdőben.
- Ezzel hogy menjek iskolába? - mutattam a nyakamat díszítő lila és piros szívásfoltokra.
Erre ő mit csinált? Két karját keresztbe fonva mellkasa előtt nekidőlt az ajtófélfának és büszkén vigyorgott, mint a vadalma.
- Hát. Nem állítottál le. Szóval nem csak az én hibám.
Elvettem az első dolgot, ami a kezem ügyébe került - történetesen a fogpasztát - és izomból hozzávágtam, mire felnevetett.
- Ez neked vicces?
- Ja.
Na jól van, Seo Changbin. Most mindent szépen visszakapsz tőlem.
Felé indultam, mire ő még mindig nevetve hátrálni kezdett ki a fürdőből, egészen az ágyamig. Mivel végig a szemembe nézett, nem tudta, hogy a következő lépésénél nekiütközik az ágy szélének. És amikor ez megtörtént, a fiú kibillenve az egyensúlyából háttal az ágyra esett, én pedig fölé másztam. Akkor már nem nevetett. Talán látta a szememben, hogy mit érzek, amikor rá nézek és ez belé folytotta a nevetést.

Changbin, remélem tudod, hogy te lettél a világom közepe. Az én sötétségem fényforrása.

Mellette úgy éreztem, bármit megtehetek. Sokszor olyan dolgok futottak át az agyamon, amikre egyébként nem igazán gondoltam. És meg is tettem, mert meg akartam. Mert érezni akartam őt és ez elég bátorságot adott ahhoz, hogy néha én kezdeményezzek.
Lehajoltam hozzá és lágyan megcsókoltam ajkait, melyek azonnal belesimultak a csókba. Olyan volt, mint egy kora reggeli adrenalinlöket. És ezerszer jobb, mint a kávé.
Hirtelen megszólalt az ébresztő, de nem igazán érdekelt. Elengedtem Binnie ajkait, hogy sajátommal lefelé utazhassak tovább a bőrén.
- Lix, az ébresztő - figyelmeztetett reszketeg hangon.
- Leszarom az ébresztőt - suttogtam neki, mielőtt ajkammal ezúttal a szépen ívelt nyakát csókoltam meg.
Binnie nyögése csak még több önbizalmat adott, ahogy az is, ahogyan a hajamba túrva tartott közel magához.

Örülök, hogy te sem akarsz elengedni, Changbin.

Finoman megszívtam a nyakát, ezzel lilás foltot hagyva bőrén. És akkor elváltam tőle. Nem fogom tagadni. A borzos, vággyal teli tekintettel rendelkező, lihegő Changbin igen nagyon dögös volt.
- Na jó. Most már biztos nincs szükségem kávéra - jelentette ki mosolyogva.
Ugyanilyen görbülettel arcomon lemásztam róla, kikapcsoltam az ébresztőt és immár mindketten készülődni kezdtünk. Nem tudtam nem arra gondolni, ami az előbb történt, de úgy tűnt, Binnienek tetszett és ez boldoggá tett.
Még a suliban is ez járt a fejemben, egyszerűen képtelen voltam kiverni a fejemből és valahányszor a reggelre, vagy az előző napra gondoltam, elmosolyodtam, miközben éreztem, hogy az arcom felvesz egy erősebb rózsaszín árnyalatot.
- Mi van ma veletek? - kérdezte Jeongin ebédszünetben.
- Semmi, mi lenne? - válaszolt Changbin - Te hörcsög. Mit nézed annyira Lixet?
Az említett Jisungra néztem, aki tényleg engem tanulmányozott. Fura, észre sem vettem, hogy bámul.
- Az ott púder a nyakadon? - kérdezte hunyorogva.
Sikeresen elpirultam a tudattól, hogy megvan az esélye annak, hogy lebuktunk.
- Nem - vágtam rá azonnal és igyekeztem az ebédemre koncentrálni.
Ez éppen elég volt ahhoz, hogy Jis egy szalvétával hirtelen a nyakamhoz nyúljon és letörölje róla a púdert.
- Azt a kurva. Ti sexeltetek?
- Nem - vágtam rá megint, Changbin pedig szintén megszólalt.
- Majdnem.
Olyan tekintettel néztem rá, amiből reméltem leszűri, mennyire szívesen kinyírnám.
- Most mi van? Ha azt mondod nekik, hogy megcsípett a szúnyog, úgysem hiszik el.
Ez hihetetlen. Nekem égett a fejem a zavartól, ő meg csak úgy elrendezte. Egy sima francos vállrántással.
- Mitől foltos a nyakad, hyung? Megettél valamit? - nézett rám Innie ártatlan szemekkel.
- Igen, Innie. Biztosan megettem valamit.

Vagy ő majdnem engem.

- Gondolom Changbin hyung ugyanazt ette, mert neki is foltos a nyaka - jelentette ki, mire mindenkiből kitört a nevetés.
- Changbin te - szólt rá nevetve Hyunjin - Megrontottad Lixet.
- Buta vagy, hyung - szólt rá Innie - Egy embert nem lehet elrontani.
Még alább sem hagyott az előbbi nevetés, máris jött a következő hullám.
- Istenem, Innie - vonta féloldalas ölelésbe Chan - Kérlek, soha ne nőj fel.
A nagy nevetés közepette már nem is éreztem magam annyira zavarban. Jisung kutatni kezdett a táskájában, majd elővett egy púdert és felém nyúlt vele, de pár centire tőlem megállt és Changbinra nézett.
- Hozzá érhetek?
- Jézusom - forgatta a szemét a barátom - Igen. De egyáltalán miért van nálad púder?
Jisung óvatosan és profi pontossággal kezdte el eltüntetni a nyakamon lévő foltokat.
- Azért, hogy eltüntessem a tökéletes arcomat fedő apró hibákat - felelte szarkasztikusan -  Na, szerinted miért?
- Tudod mit? Inkább nem akarom tudni - intette le Binnie, mire Jisung csak perverzen felvonta a szemöldökét.

A nevetésünk viszont azonnal abbamaradt, amikor egy nem kívánatos személy állt meg az asztalunknál. Fogalmam sincs, hogy volt mersze odajönni úgy, hogy Changbin ott volt mellettem.
- Felix. Beszélhetnénk?
- Nem megmondtam világosan, hogy ne menj a közelébe? - sziszegte Changbin - Felix nem akar veled beszélni.
- Szerintem ezt nem te döntöd el.
Changbin fejében abban a pillanatban borult minden. Felpattant ülőhelyéről és már láttam a fiú felé mozdulni, de azonnal felálltam hozzá és kezére fogva visszatartottam.
Nem akartam, hogy bajba keveredjen megint. Főleg nem miattam.
- Mit akarsz, Jackson?
- Nem lehetne négyszemközt?
- Egyre jobban baszod az agyam, kölyök - köpte oda neki Chan.
- Ha valamit mondani akarsz, mond itt a barátaim és A barátom előtt.
- Én… Én csak szerettem volna bocsánatot kérni. Én tényleg nagyon kedvellek, Lix. Már az első pillanattól. És nem tudtam megállni.
- Ezt elfogadom, de nem tudom viszonozni és tényleg nem szeretnék többet beszélni veled.
- Megértem. Csak ennyit akartam.
Azzal el is tűnt, mi pedig visszaültünk a helyünkre. Kissé ideges lettem. Nem azért, mert megjelent, hanem mert Changbint felidegesítette. És ismertem már Bint. Ha valaki felidegesíti, azt hajlamos megütni és nem akartam, hogy megint elzárást kapjon. Vagy rosszabb. Meg úgy eleve nem szerettem, ha mérges volt. Mármint megértem, hogy vannak dolgok, amik kihozzák ezt belőle, de nem akartam feszültnek látni.
- Jól vagy, Lix? - nézett rám kissé aggódva, de az arcára kiült még a harag is.
- Igen. Te?
- Nos. Nem verekedhetek minden nap - mondta félénk mosollyal, majd mindkét kezével magához ölelte a karomat és a vállamba fúrta arcát - Nemsokára átmegy.
Úgy tűnt, Jackson mindenki kedvébe beletaposott, csöndben ettünk tovább. Changbint kivéve, aki pont akkor hajolt a fülemhez, amikor éppen beleharaptam az ebédembe.
- Ha a reggelire gondolok, máris jobb lesz.
Szúró érzés közepette a torkomban nyeltem félre az ételt. Megakadt a torkomon és Changbin perverz hangjának és a reggeli emlékének volt köszönhető.
- Felix - veregette meg a hátam a mellettem ülő Jisung,
- Igyál vizet - nyújtotta oda nekem a vizemet Seungmin, amibe azonnal beleittam és pár fájdalmas köhintés után végre sikerült lenyelnem az ételt.
- Bocsi - vigyorgott rám Changbin, majd megsimogatta a hátam - Jól vagy?
- Egyszer kinyírlak - döntöttem fejemet a vállának, hogy végre megpróbálhassam rendezni a légzésem.
Annak ellenére, hogy legszívesebben tényleg kinyírtam volna, amiért majdnem megfojtott, kedveltem a perverz Changbint is. Meg a kedves Changbint. A bújós Changbint. Még a morcosat is. Kedveltem Bin minden porcikáját, minden tulajdonáságával együtt. És az a pont lassan a végtelelnségig nőtt a mellkasomban.

Ha így folytatod, Changbin, akkor menthetetlenül beléd fogok szeretni.

Azt hittem, aznapra vége lett az izgalmas történéseknek, de a java csak délután ért el minket, amikor is úgy döntöttünk, hogy suli után sétálunk egyet, mielőtt hazamennénk. Péntek révén estére Hyunjin megint bulit rendezett, de addig még volt pár óránk.
Akkor délután találkoztam vele. Az én Binniem első párjával. Éppen egy park mellett mentünk el, amikor is jött velünk szembe két fiú kézenfogva. Nekem idegenek voltak, de Changbin és az egyik félig szőke, félig fekete hajú fiú szinte egyszerre kiáltották egymás nevét, amikor meglátták egymást.
- Changbin.
- Wooyung.
Megálltunk egymással szemben és a két fiú jó szorosan megölelte egymást. Most mi ez a fura érzés? Ilyen féltékenynek lenni?
- Hát ti? - nézett ránk a Wooyung nevezetű mosolyogva, amikor elengedték egymást.
- Csak sétálunk egyet. Ő a barátom, Felix - fogta meg a kezem Binnie.
Na jó, ettől egy kicsit megnyugodtam. Ha Changbint érzelmileg valahogy felkavarta volna, hogy találkoznak, akkor szerintem csak mint egy barátját mutatott volna be.
- Ó. Szia, Felix - mosolygott rám - De cuki szeplőid vannak. Wooyung vagyok.
- Köszi. És örülök - viszonoztam félénken a mosolyt, kissé elpirulva, miközben illedelmesen meghajoltam az idősebb előtt.
- Ő az én barátom - fogta meg társa kezét - San.
- Sziasztok - intett jókedvűen, amit ugyanígy viszonoztunk.
Neki is van barátja. Ez jó. Nekem.
- Majd egy éve nem találkoztunk BinBin. Nincs kedvetek beülni valahová?
- Lixie? - nézett rám kérdőn Bin, mire csak bólintottam - Oké, menjünk.
A parkhoz legközelebb eső kávézóba ültünk be és mind kértünk egy kávét. Eleinte kicsit feszengtem és fogalmam sem volt, miért. Hiszen csak egyszer lefeküdtek. De Wooyung annyira helyes volt és sokkal férfiasabb, mint én. Rögtön elkezdtek dolgozni az agyamban a rossz gondolatokat keltő kerekek. Mi van, ha nem leszek olyan jó Binnienek, mint ő?
Bin valószínüleg észrevette, hogy megint rossz dolgokon gondolkodom és feszült vagyok, mert az asztalon fekvő kezemet megfogta, összekulcsolta ujjainkat és édesen rám mosolygott ezzel elűzve a fejemben gomolygó ködöt.
Ez segített, ahogy az is, hogy mindketten kedvesnek tűntek és ettől kissé felengedtem, amikor beszélgetni kezdtünk.
- Mióta vagytok együtt? - kérdezte Woo.
- Úgy két hete.
- Remélem Bin jól bánik veled, Felix - nézett rám - Ha nem, csak szólj és beverem az arcát. Aranyos fiúnak tűnsz.
- Köszi, megint. És igen, jó… jól bánik ve…velem.
Mi van velem? Pedig már olyan jól ment.
- Nem csak, hogy aranyos. Ő egy kibaszott angyal.
- Binnie - szóltam rá elpirulva.
- Édes - mosolygott San.
- És ti… ti mióta vagytok e…együtt? - csatlakoztam a beszélgetésbe.
- Három hónapja. Az egyetem első napján beleszerettem - nézett szerelmesen párjára San, aki ugyanígy tekintett rá.
Nagyon édesek voltak együtt.
- Ez szép. De ha így állunk, én is kitéphetem Woowoo torkát, ha megbánt - vigyorgott Bin Sanra, mire mind felnevettünk, Wooyung pedig hátbavágta a barátomat.
- Te hülye. Hiányoztál.
- Te is, Woowoo.
Tudom, még féltékenyebbnek kellett volna lennem, de fura módon nem lettem, Sőt, kicsit megnyugodtam. Wooyungon látni lehetett, hogy fülig szerelmes Sanba, Binnie pedig… Binnie úgy nézett rám sokszor, amitől úgy éreztem, mintha én lennék a világ közepe. És ennek hála, amikor más felé terelődött a beszélgetés, felengedtem és sikerült néha dadogás nélkül is megszólalnom. Igazából, azt hiszem, még hálás is voltam Wooyungnak. Hisz ott volt Changbinnak, amikor összekuszálódott gondolatai miatt fogalma sem volt, mit kezdjen magával. Megkedveltem őt.

Úgy érzem, be kell ide raknom egy Woosan képet, mert annyira édesek. Uwu🥺😍