🌸Changbin🌸

Olyan délután kettő körül már mindketten Chan autójában ültünk a hátsó ülésen.
Basszus, még fel sem tudtam fogni, hogy ő is úgy kedvel engem. Nagyon féltem elmondani neki, mert nem akartam barátként is elveszíteni. De már nem tudtam megállni. A hét alatt, amíg náluk voltam vagy ezerszer elterveztem, hogy végre megcsókolom, de valahogy mindig megrettentem. Akkor este viszont már nem tudtam megállni. Olyan érzések fogtak el, mint még soha életemben. Bár mindig ez volt, valahányszor mellette voltam. De az a csók a fellegekbe repített és ott tartott még azután is, hogy apa összevert és kórházba kerültem.
Igazán örültem annak, hogy Felix bejött hozzám. De akkor csesztem el, amikor nem volt elég merszem elmondani neki, mennyire kedvelem. Végül is összeszedtem minden bátorságom és boldog lettem a válaszától. Csak azt sajnáltam, hogy a töketlenségem miatt Lixie csalódott volt és szomorú.

Úgy terveztük, hogy a többieknek csak a nyaralóban mondjuk el, de nem tudtam megállni, hogy ne fogjam meg Lixie kezét az ülésen közöttünk. Ő rám nézett és elmosolyodott, amitől mint mindig, akkor is félreütött a szívem.
- Nem vagy fáradt? - kérdeztem tőle.
- De, egy kicsit.
- Gyere ide - húztam magamhoz közelebb.
Ő kényelmesen elhelyezkedett, fejét a vállamra döntötte és lehunyta szemeit, miközben ujjaimmal finoman simogattam puha kézfejét.
A visszapillantóra esett a pillantásom, így megláttam, hogy Chan modolyogva hol az utat figyelte, hol minket.
Azt hiszem, tudta.

Mire odaértünk, már este volt. Lassan felébresztettem Lixet, aki álmosan mosolyogva nézett rám.
- Itt vagyunk - mosolyogtam rá én is, a fiú pedig kinyújtóztatta valószínüleg összegörnyedt végtagjait.

Kikászálódtunk mind az autóból, mellettünk leparkolt Mr. Hwang Hyunjinnal, Jisunggal és Seungminnal.
- Akkor vigyázzatok magatokra, fiúk. Hyunjin, a nénikéd számát tudod, ugye?
- Igen, apa. Felhívom, ha valami gond lenne.
- Remek. Akkor pénteken jövök értetek.
Hyunjin megölelte az apukáját, aki ezután távozott. Tudom, más szülő nem hagyott volna egyedül egy nyaralóban fél tucat tinédzsert, de a Hwang szülők mindannyiunkat jól ismertek, tudták, hogy vigyázunk. Nem először voltunk egyedül a nyaralóban és soha nem volt gond.

Csomagjainkkal a kezünkben bementünk a nyaralóba, ami akkora volt, hogy egy nagy család simán elélt volna benne.
- Nos. Chan, te gondolom Innievel. Jisung és Minnie velem. Felix, neked marad Changbin, nem gond?
- Nem, dehogy - mosolygott Felix.
- Oké. Akkor szerintem ha felvittük a cuccainkat, mehetünk is grillezni.

És így is tettünk. Gyorsan felvittük a cuccainkat a szobába, aztán úgy volt, hogy azonnal megyünk is le. Viszont már vagy öt órája nem csókoltam meg Lixet, így mielőtt távozni készült volna, csípőjénél fogva magamhoz húztam.
Egy pillanatig sem ellenkezett, sőt, ő volt az, aki kezdeményezte a csókot.
- Alig várom, hogy elmondjuk nekik és végre bármikor megcsókolhassalak - suttogtam neki.
- Én is, Binnie. Már nemsokára. Talán csak pár perc - mosolygott.
Pár perc ide vagy oda, nem tudtam megállni, hogy ne csókoljam meg még egyszer.
- Lixie, elhoztad a... - nyitott be kopogás nélkül a szobába a kis Innie és minket látva azonnal lefagyott - Ti... Ti... Ááá.
Lix felkuncogott, én meg vigyorogtam. Úgy tűnt, az a pár perc, ami elválasztott attól, hogy a fiúknak elmondjuk hamarabb eljött, mint terveztük.
Főleg úgy, hogy pár másodpercen belül a többiek is a szobánkba siettek aggodalommal teli szemekkel. Jeongin visítása miatt azt hihették, hogy valami gond van.
- Innie, mi történt? - kérdezte Chan.
- Láttam Felix és Changbin hyungot csókolózni - kezdett el tapsikolni, mire a többiek nagy, elkerekedett szemekkel néztek ránk.
Jisung még a száját is eltátotta.
- Jisung, csukd be a szád, mert kirepül belőle a légy - szóltam rá vigyorogva.
- Ez... Ez komoly?
- Igen - válaszolt Lix boldogan mosolyogva, miközben megfogta a kezem.
- Ó, te jó ég. Tudtam, úgy tudtam - ugrándozott Chan, majd olyan szorosan ölelt minket magához, hogy majd megfulladtunk.
A többiek ugyanezt tették, én pedig újra hálát adtam az égnek a barátainkért.


A hét gyorsan elment és hétfőn már újra az iskola padját koptattuk. Nem hazudok, kicsit sem hiányzott. De persze minden jobb volt, mert mellettem volt Lixie. Az igazat megvallva jobban szerettem iskolába járni már azóta, hogy megjelent és mellém ültették.

Viszont mióta a szünet után visszamentünk, sokszor rossz érzés nyomta a mellkasomat. Úgy éreztem, valami rossz fog történni. Próbáltam nem figyelni erre az érzésre, de mégis ott volt és érzékeltem a jelenlétét.
Szerdán új srác jött az iskolába. Kínából érkezett és velünk egy idős volt. Bár a másik osztályba járt, Lix hamar összeismerkedett vele. Mivel a srácnak sem ment nagyon a kóreai nyelv, Lixie tanácsokat adott neki, hogyan tanulhat könnyebben és gyorsabban. Tudtam, hogy nem kellett volna féltékenynek lennem, mégis az voltam. Valahányszor együtt láttam őket, az a rossz érzés mindig erősebb lett. Pedig csak barátok voltak. Legalábbis Felix oldaláról.

Egyik nap szünetben, amikor megláttam, hogy néz rá az a srác, már eléggé kezdett elborulni az agyam.

Oké, Changbin. Csak ne rendezz jelenetet.

Odamentem a beszélgető fiúkhoz és Felixet magamhoz húztam a derekánál fogva, miközben rá mosolyogtam.
- Szia, bébi.
- Szia, Binnie. Ő itt Jackson, tudod, akiről meséltem - mutatott a kínai srácra.
- Szia, Jackson vagyok - hajolt meg előttem a srác, én pedig jólnevelt létemre viszonoztam a köszönést.
- Én Changbin. És nekem van a legédesebb pasim az egész világon - vigyorogtam, mire Lix elpirult.
- Az biztos, hogy nagyon... Izé... Kedves.

Nem tetszik nekem, ahogy Felixre nézel, te köcsög.

- Na elég, mert már ég a fejem - kuncogott Lix - Mehetünk órára, Binnie?
- Persze.
- Majd később találkozunk, Jackson.
- Oké. Sziasztok.
Az a Jackson elindult a saját irányába, mi pedig az osztályunk felé, miközben egy pillanatra sem engedtem el Lixie kezét.
- Binnie. Haragszol? - kérdezte meg hirtelen kissé félve.
Azonnal megálltam, ezzel őt is maradásra bírva és rá néztem.
- Mégis miért haragudnék?
- Hát... Nembaj, hogy segítek neki? Az előbb elég... Elég fura voltál.
- Felix. Mindenkire féltékeny vagyok, aki csak rád néz. De nem akarok olyan lenni, aki mindenkitöl eltilt. És nem is leszek, mert bízom benned.
Felix ajka édes mosolyra húzódott, majd hozzám bújt.
- Nekem nem kell senki más, Binnie. Remélem ezt tudod - mondta halkan.
Elmosolyodtam a tudattól, hogy Felix csak engem akar.
- Igen, tudom. És ez fordítva is így van.
Akkor a csengő hangjára azonnal elengedtük egymást és rohanni kezdtünk az osztály felé. Matek volt és nem kellett még egy igazolatlan.
Szerencsére beértünk a banya előtt, de csak hajszálnyira. Viszont az órán már képtelen voltam odafigyelni. Inkább minden figyelmemet Lixnek szenteltem. Tisztában voltam azzal, mennyire angyali kinézete van. Ó, de még mennyire, hogy tisztában voltam vele. Ahogy azzal is, hogy amióta valamilyen szinten felfogta, hogy nem szörnyű ember, azóta igyekszik másokkal is kedvesebbnek lenni. És ezzel még nem is lenne gond, hisz lehetnek más barátai is rajtunk kívül. De Felix lelke annyira tiszta, hogy sokszor nem veszi észre, ha valaki ártani akar neki. Ahogy azt sem vette észre, hogy nézett rá az a görény. Én viszont láttam és baszódjon meg. Felix az enyém és soha a büdös életben senki nem veheti el tőlem.
Valójában nem is tudom, miért aggódtam annyit. Talán csak mert valahol mélyen megéreztem valami rosszat, ami egy héttel később be is következett.

Tesi óránk volt. Lusta emberek módjára Jisunggal és Hyunjinnal a fűben ültünk és a futó Lixet figyeltem. Aztán hirtelen megállt. És na miért állt meg? Hát mert az a köcsög Jackson ment oda hozzá és azonnal beszélgetni kezdtek.
- Ez az a srác, aki Kínából jött? - kérdezte Hyunjin.
- Ja - feleltem tök lelkesen.
- Szerintetek meleg? - mérte végig Jisung.
- Komolyan, Jis? Bejön? - néztem a mókusarcú barátomra.
És ez elég volt ahhoz, hogy megtörténjen, ami megtörtént. Jisung válasz helyett nagy szemekkel és tátott szájjal nézett a beszélgető fiúk irányába.  Hazudnék, ha azt mondanám, hogy összetört a szívem, amikor én is visszafordultam feléjük, mert biztos voltam benne, hogy Lix soha nem tenne ilyet. Nem mellesleg pedig szemtanúja voltam annak, ahogy ellökte magától azt a szemétládát. De a látvány, ahogy valaki más megcsókolta, akkora haragot ébresztett bennem, mintha körülöttem minden lángba borult volna. Azonnal felálltam és gyors léptekkel indultam feléjük. Felix valamit magyarázott a srácnak, akit elkaptam az ingénél fogva és a kerítésnek nyomtam.
- Changbin - futott utánam a két barátom, bár akkor semmi és senki nem érdekelt.
- Mégis mit képzelsz magadról, te görény?! Kurvanagy szerencséd van, hogy a félév végéig figyelmeztetőn vagyok, különben itt helyben kitépném a torkod. De ha még egyszer a közelébe mész, már az sem fog érdekelni, hogy kicsaphatnak - nyomtam neki még egyszer a kerítésnek, majd elengedtem, mire a kis beszari azonnal elszaladt.
- Binnie, én… Én nem tudtam. Sajnálom - sírt Lix.
Tudtam, hogy rá semmi okom mérgesnek lenni, mégis kiabálni kezdtem vele.
- Bassza meg, Lix! Ennyire vak azért már te sem lehetsz!
- Én nem akartam.
- Komolyan nem vetted észre, valahányszor végigmért, vagy csak nem akartad?
- Mi… Miről beszélsz?
- Arról, hogy nem veszed észre, hogy legszívesebben ágyba vinne, amikor ott áll szemben veled! Kicsit néha kinyithatnád a szemed és észrevehetnéd, hogy az, akit jófiúnak hiszel, az valójában egy kicseszett szemétláda!
- Binnie.
- Látni sem akarlak most.
- De…
Nem kértem meg, hogy menjen el, inkább én húztam el onnan. Le sem szarva, hogy még óránk van, bementem az öltözőbe és a falnak döntve a fejem próbáltam kifújni magam.
Mégis mi a faszt csináltam? Miért csináltam ezt mindig?
Annyira elvakított a féltékenység és a harag, hogy képtelen voltam gondolkodni és oktalanul kiabáltam Lixievel.
- Changbin - lépett be hozzám Jisung az öltözőbe.
- Akkora egy fasz vagyok - morogtam magam elé.
- Mégis mi a fene bajod van neked?! - förmedt rám - Miért kiabáltál vele, amikor nem is tehet semmiről?
- Most mondtam el, süket vagy? Azért, mert egy kicseszett görény vagyok!
- Hát igen, Seo Changbin. És ha nem akarod, hogy az öklömmel térítselek észhez, akkor húzd vissza a segged és kezdj el normálisan gondolkodni!

Tudom, fura. De Jisung kiabálása segített. Sokszor, amikor elborult az agyam, a többiek is próbáltak észhez téríteni, de mindig csak neki ment. És miért? Hát mert ő is olyan idegbajos rohadék, mint én vagyok. És talán pont emiatt mindig csak mi ketten voltunk képesek észhez téríteni a másikat, amikor ránk borult a köd.
- Mindent tönkretettem, Jis - csordult ki egy könnycsepp a szememből.
- Felix meg fog neked bocsátani. Bár tényleg egy idióta vagy, tudja, hogy nem akartad. Szóval a terv a következő. Most szépen átöltözöl, átmész nála, mert hazament és ha kell, térden állva fogsz a bocsánatáért esedezni.
Olyan sebesen öltöztem át, mint még soha, aztán azonnal rohantam Felixhez.

És húsz perccel később, amikor beléptem a szobájába, csak még jobban meggyűlöltem magam. Felix cuccai, a könyvei az íróasztalról mind a földön hevertek, ő maga pedig szívszaggatóan sírt a sarokban kuporogva. Szinte fizikai fájdalmat okozott úgy látnom őt. Főleg azért, mert tudtam, hogy miattam van ilyen állapotban.
- Lixie - szólítottam meg sírva.
Ő meg sem moccant, mintha nem is hallotta volna. Bátorkodtam letérdelni vele szemben és megfogtam a kezét, mire felfigyelt rám. Szemei vörösek voltak a sírástól és a levegőt is nehezen vette. Istenem, mit tettem vele?
- Én tényleg nem… Nem a…kartam ezt, Bin. Úgy sa… sajnálom.
- Nem, bébi. Én sajnálom. Mérges voltam rá és rajtad is kitöltöttem. Semmit sem kell sajnálnod, mert nem a te hibád. Tudom, hogy egy fasz voltam, de nem akartam. Tényleg nem akartam, kérlek bocsáss meg nekem.
Lixie akkor szorosan hozzám bújt, én pedig olyan erősen zártam remegő testét a karjaim közé, mintha ezer éve nem öleltem volna.
- Sajnálom, Lixie. Nagyon sajnálom.
- Én nem haragszom rád. Te haragszol rám?
- Egy hangyányit sem, kicsi.
Végre leesett a kő a szívemről és Lix is megnyugodott lassan. Bár a bűntudatom nem tűnik majd el ilyen könnyen. Amikor már teste nem remegett annyira és pár apró hüppögés után abbahagyta a sírást, picit eltoltam magamtól, hogy megsimogathassam az arcát.
- Olyan nagyon szép vagy. Nem csodálkozom, hogy lekapott - pásztáztam végig arcát, mire felkuncogott. Végre nevetett.
- Undorító volt - fintorgott nevetés közben.
- Mit szólnál hozzá, ha elfeledtetném veled? - suttogtam közelebb hajolva hozzá.
Válaszként kissé sós ajkai az enyémhez értek és el sem engedték egymást. Esküszöm, ez a fél óra, mintha egy év lett volna. Talán percek is elteltek, míg tudatosult bennem, hogy még mindig a földön ülünk. Ezért anélkül, hogy elengedtem volna ajkát, felvettem az ölembe és az ágyhoz mentem vele, amire lefektettem és fölé magasodva csókoltam tovább. Őszintén féltem attól, hogy túl heves ez neki, de ő nem állított meg. Sőt. Egyik kis kezével vállamba marva, a másikkal a hajamba túrva húzott még közelebb magához.
Ne félj, Lix. Én sem akarlak elengedni. Elengedtem ajkait, hogy levegőt vegyek, a legközelebbi csókot a nyakára kapta. Imádtam a reakcióját, az édes kis nyögéseit, amik mély hangja miatt csak még jobban beindítottak. Fejét hátrahajtva adott jobb hozzáférést a nyakához, amit pár ponton finoman megszívtam. Még többet akartam belőle. Egyik kezemmel benyúltam pólója alá és finoman végigsimítottam a hasán, melyen minden izom megfeszült. Basszus, Lix. Mi a fenét csinálsz velem? Tudtam, hogy le kellett volna állnom, de egyszerűen képtelen voltam elszakadni tőle. Gondolkodás nélkül a farmerja gombjához nyúltam.
És akkor Lix megfogta a kezem.
- Binnie.
- Sajnálom, Lix - suttogtam levegőért kapkodva - Ne haragudj.
- Te ne haragudj. Én még…
- Tudom, bébi - csókoltam meg a homlokát, majd lemásztam róla - Nincs ezzel semmi baj, addig várok, ameddig csak kell. Azt nem ígérem, hogy soha többé nem foglak így elkapni, de amint szólsz, leállok.
- Őszintén nekem… Nekem nagyon tetszett az előbbi - vallotta be vörös arccal.
- Nekem is, Lixie. Nekem is.
Lix felállt az ágyról és rám mosolygott.
- Hozok valamit inni.
- Oké.
Ő eltűnt, én pedig kényelmesen elfeküdtem az ágyán. Ez a fiú teljesen elvette az eszem. A szeplői az oka. Meg úgy az egész angyali arca. Meg a tiszta lelke. A teste, amit olyan puha bőr fed, mint egy kisbabáé. Na jó, mindene.
Ő az oka mindennek. Annak, hogy mostanában sokkal boldogabb vagyok. Miatta. Hogy sokkal többet is aggódom. Miatta. És annak, hogy már vagy öt perce lement a konyhába, de a szívem még mindig képtelen volt normális ütemben verni.

Lixie nem sokkal később visszatért a szobába és két pohár üdítőt tett le az éjjeli szekrényre, majd leült mellém az ágyra. Más volt az arckifejezése, mint pár perccel azelőtt. Mintha valamin nagyon elgondolokodott volna.
- Minden oké. Lix?
- Igen, csak… Csak gondolkodtam. Azon, hogy te már…
- Igen. És nem vagyok rá büszke.
- Miért nem?
- Mert nem voltam együtt az illetővel, idősebb volt nálam és lényegében én kértem meg rá, hogy feküdjön le velem. Sokáig nem voltam tisztában azzal, hogy a fiúk vagy a lányok jönnek - e be. Idegesített, hogy magam sem tudtam, mit akarok. Mikor felmentünk középsuliba, ugye összeismerkedtünk Channal. Neki volt egy nagyon jó haverja, aki akkor volt végzős és meleg. Egyszer, mikor nem bírtam tovább, kiöntöttem neki a lelkem. Ő felajánlotta, hogy ha akarom, lefekszik velem, én pedig azonnal belementem. Azt mondta, ha szólok, leáll és tudom, hogy megtette volna, de nem kértem, hogy álljon le. Szóval igen. Így jöttem rá, hogy meleg vagyok, mert azután már képtelen voltam elképzelni magam lánnyal. Most már nem is bírsz annyira, ugye?
- Dehogy, Binnie - vágta rá azonnal és megfogta a hasamon elfektetett kezem - Ez nem változtat azon, mennyire kedvellek. Ki akartad deríteni, melyik nemre buksz és ezzel nincs semmi baj.
- Mondjuk ez változott az utóbbi időben. Már senki nem érdekel rajtad kívül. Azt hiszem, Felix szexuális lettem - mondtam, mire úgy elkezdett nevetni, hogy nem bírt ülő helyzetben maradni és fejét a mellkasomra ejtette.
- Olyan bolond vagy, Binnie. De…  - ült fel hirtelen, a mosolya egy pillanat alatt eltűnt - Mi van, ha velem neked nem fog tetszeni? Mármint… Mi van, ha elrontom, vagy…

Jaj, Lix. Mindig mindent túlgondolsz.

Felültem vele szemben és mélyen a szép szemeibe néztem.
- Ezen nincs mit elrontani, Lixie. Ha valaki olyannal csinálod, akivel igazán szeretnéd és az illető fontos neked, akkor minden jön szépen magától. Csak haladsz ösztönösen. Úgy, ahogy az előbb. Ne rágódj ezen, oké? Mondtam, hogy várok, ameddig készen nem állsz. És már most tudom, hogy tökéletes lesz, mert veled fogom átélni.
Fejét a mellkasomnak döntötte, én pedig puha haját kezdtem simogatni.
- Miért vagy mindig ilyen aranyos?
- Nem vagyok aranyos, csak neked, Lixie.
- És miért hozol mindig zavarba ilyenekkel?
- Mert szeretem, ha zavarban vagy miattam. Olyan édes.
- Élvezed, hogy nem csak elpirulok, de még a szívem is félreüt ilyenkor?
- Mhm. Nagyon.
Felix ajkát édes nyögés hagyta el a zavartsága miatt. Én meg csak halkan nevettem, miközben belecsókoltam a vörös hajzuhatagába.