Ｈé， Ｔｅｓó

- Amikor azt mondtad, hogy hazamegyünk hozzád, nem erre számítottam - jelentettem ki elképedve, amikor Diego egyenesen egy küzdőterembe invitált be, amely tele volt izzadó, üvöltöző emberekkel. Kissé megszeppenve figyeltem ahogyan egy izmos, idősebb pasas péppé ver egy másik, nála jóval fiatalabb és kevésbé kigyúrt férfit. A vér mindenhonnan spriccelt az áldozat arcából, de ez láthatóan nem állította meg az ellenfelét, aki továbbra is kitartóan ütlegelte őt.

- Az utcán is alhatsz - jött a várt felelet Diegotól.

- Nem úgy értettem! - válaszoltam rögtön. - Csak meglepődtem, de biztosan megvan az okod rá, hogy ezt a helyet választottad otthonodként.

- Egy luxusvillában nőttem fel. Vagy hát kúriában, mit tudom én minek nevezik az afféle helyeket! Mint láthatod, ez mindannak az ellentéte amihez hozzászoktam. Nem hiányzik a luxus, megvagyok a kis odvamban, ráadásul fizetnem sem kell, annyi a dolgom csupán, hogy kitakarítok esténként. 

- Gondolom nincs nálad nagyobb vérfolt eltávolító az egész városban! - jegyeztem meg cukkolva, mire elmosolyodott.

- De még a megyében sem, Mr. Clean elbújhat mögöttem! Főleg ha nem is egy friss foltot, hanem az alvadt vért kell kapargatni. Álommeló! - tette hozzá szórakozottan, majd intett egyet egy férfi felé aki a küzdőtér mellett ácsorgott, s valószínűleg a tulaj lehetett, majd rám mutatott, erősen célozgatva valami obszcénra, ami először le sem esett nekem. A férfi egy igencsak megkérdőjelezhető arcot vágott erre, majd vigyorogva mutatta fel a hüvelykujját.

- Jézusom - fintorodtam el, amint rájöttem hogy mit jelenthetett ez az egész gesztikulacsere, mire Diego a vállamnál fogva kezdett el előre taszigálni.

- Ne vedd magadra, a világ összes pézéért sem feküdnék össze veled! - közölte kötöszködve. - De könnyebb volt ezt elmutogatni neki, mint azt, hogy ez a csaj bekopogott a régi lakásunkba apám halálának a napján, a testvéremet keresve, aki szellemekkel tud kommunikálni, és arra kért, hogy...

- ... oké, elég lesz, megéretettem! - állítottam le, mert nem volt sem kedvem, sem erőm újrahallgatni és újraélni a részleteket. Ezen a ponton már holtmindegy volt, hogy mit gondolt egy számomra ismeretlen ember, ahogyan az is, hogy Diegoval továbbra is előszeretettel hecceltük egymást. Abban a pillanatban csak egy dolog érdekelt, jobban mondva kettő: egy kiadós zuhany és egy pihentető alvás. Még akkor is, ha reggel volt. 

Diego átvezetett néhány folyosón, majd le egy pinceszerű helyiségbe, ahol több raktárajtót is lehetett találni. A rozoga és rozsdalepte csőhálozatok mentén végigmenetelve olyan érzésem támadt, mintha valami horror filmben lennék és már-már azt vártam, hogy Diego mikor dönt úgy, hogy előveszi valamelyik híven dédelgetett kését, hogy elvágja vele a torkomat. Ám végül nem következett be semmi hasonló, sőt, valami más történt, valami, ami ennél sokkal váratlanabb volt: Diego hirtelen elém helyezte a kezét, hogy megállítson, majd a szájához emelte a mutatóujját, jelezve, hogy maradjak csendben. Először nem értettem mit művel, de amint állával az egyik raktárajtó felé bökött, rögtön leesett nekem is, hogy az résnyire volt nyitva. Szóval valaki behatolt Diego rezidenciájába. 

A férfi ekkor beleszagolt a levegőbe, majd csak ennyit suttogott maga elé:

- Hé, Tesó! - mosolyodott el, kissé szkeptikusan, majd szólt, hogy húzodjak a fal mellé. Megtettem amire kért, ő pedig az ajtó mellé sietett, elővette az egyik kést az övéből és egy szempillantás alatt becélzott vele a résnyire nyitott ajtón, s valószínűleg betalált vele egy falat, mivel hallani lehetett odabentről egy hangosabb, dübörgő neszt. - Megéreztem a szagod, tudtam, hogy te vagy az! - lépett be ekkor a férfi a szobába, engem szégyentelenül kizárva, ugyanis behúzta maga után az ajtót.

Percekig álltam odakint, visszafojtva a lélegzetemet is. Bár nem sokat hallottam a bent lezajló beszélgetésből, azt tudtam, hogy elég éles lehetett a szóváltás, főként Diego harsány és nyers hanghordozásából ítélve, ugyanis a beszélgetőpartnere egy fokkal visszafogottabbnak tűnt nála. Vagy több fokkal is. Aztán mire feleszméltem, valaki lehorgasztott fejjel, búbánatosan ballagott ki a helyiségből - a méretéből és magasságából ítélve valóban egy Hargreeves-bratyó volt az, nevezetesen Luther -, észre sem véve hogy én is ott ácsorgok, majd miután eltűnt egy folyosófordulóban, úgy döntöttem, belépek Diego kecójába végre. A férfi a helyiségben sétálgatott, látszólag feldúltan, így inkább nem szóltam hozzá, csak behúztam magam mögött az ajtót. Leballagtam azon az egynéhány lépcsőfokon ami levezetett a tágasabb helyiségbe, ahol a férfi is andalgott egymagában. Elég rumlis volt a hely, tele mindenféle ócska kacattal, amit Diego próbált a saját stílusához igazítani, feldobva a helyet néhány kiálló késdarabbal a falból, dartstáblákkal, rendőrségi szalagokkal és lényegében minden olyasmivel, aminek sötét színe vagy pedig veszélyes kinézete volt. Az asztalához sétáltam, majd a kezembe vettem egy fekete maszkot, finoman végigtapogatva az anyagát. Mosolyogva bámultam a tárgyat, hiszen a gyerekkorom egy része volt nekem is. Sokat adott hozzá a személyiségemhez az, hogy az Esernyő Akadémia kalandjait nézhettem a hírekben.

- Nem hiányzik? - fordultam Diego felé, felmutatva a maszkot.

A férfi rám nézett, s látszólag enyhült kissé a bosszúsága.

- Néha - felelte. - De csak az érzés. Az, hogy jót cselekedhettem, hogy segíthettem. De semmi más. 

Visszatettem a maszkot az asztalra, majd helyet foglaltam egy üres karosszéken.

- Igaz az, amit Vanya könyvében ír? - kérdeztem. - Arról, hogy az apátok...

- A fele hazugság annak, amit ő összehordott abban a szennyben! - horkant fel. Biztosan szenzitíven érinthették a róla leírtak. - Abban viszont, amit apáról írt, egyet kellett értenem. Valóban csak kísérletek voltunk az életében, semmi több - rázta meg a fejét csalódottan. Aztán leeshetett neki, hogy túlságosan megnyílt nekem, így a szekrényéhez sétált, előhúzott belőle egy törölközőt majd bejelentés nélkül az arcomba dobta azt.

- Hé! - szisszentem fel, miközben az arcomról próbáltam levakarni a tárgyat.

- Jobb ha lezuhanyzól, bűzlesz! - jelentette ki higgadtan. - A zuhany amott van! - mutatott a sarokra, ahol valóban ott állt a zuhanykabin, egy elhúzható függönnyel megspékelve.

- Egyre jobb ez a nap! - sóhajtottam magam elé. - Kölcsön tudnál adni pár cuccot?

A férfi felvonta a szemöldökét.

- Nem hoztam magammal ruhákat, ezeket meg ki kellene mosnom! - mutattam magamra.

Diego karba tette a kezeit, majd szkeptikus arccal nézett rám.

- És szerinted jók lennének rád az én cuccaim? - kérdezte.

Szórakozottan néztem végig rajta.

- Hát ha annyira rád feszül az a spandex gatya, akkor gyanítom...

- Ez bőr! - szakított félbe felháborodottan. - Hazudnak a mémek, nektek nőknek fogalmatok sincs az ilyesmiről, mintha Eudorát hallanám újra meg újra! Még hogy spandex, te jóságos ég!

- Oh, hogy Patch nyomozót! - kuncogtam fel. - Még mindig fájó pont neked a szakítás?

- Közel sem, chhh, miről beszélsz? - rázta a fejét elnyúzott arckifejezéssel. - Különben meg honnan tudod hogy mi jártunk? Tudod mit? Inkább ne válaszolj, nesze! - dobott a kezembe egy hosszabb, fehér pólót és egy boxeralsót. 

- Ez ugye tiszta? - emeltem meg az utóbbit.

- Csak zuhanyozz le, még ki is megyek! - csapta a kezét az oldala mellé, majd azon nyomban ki is viharzott a helyiségből. Szórakozottan bámultam utána, majd miután öt percet követően végre sikerült megfelelő hőmérsékletre állítanom a vizet, lezuhanyoztam és átöltöztem Diego ruháiba, amelyeknek kellemes férfikölni és gránátalma illatuk volt. Gyorsan kimostam a ruháimat, száradni tettem őket a radiátorra, majd indultam is visszainvitálni a férfit a saját rezidenciájába.

- Bejöhetsz! - szóltam ki neki az ajtón, majd kuncogva konstatáltam, hogy a férfi tényleg végig odakint ücsörgött a padlón, unalmában késeket dobálgatva a szemközti falba. Diego feltekintett rám, s barna szempárja megcsillant egy pillanatra amint végigtekintett rajtam. Ettől feszengeni kezdtem, majd türelmetlenül megráztam a fejemet.

- Szép lábak! - jegyezte meg, kétértelmű mosollyal az ajkain, mire megforgattam a szemeim és otthagytam a francba.

- Tedd magad kényelmessé a matracomon, én majd alszom a hálózsákban! - sietett be ő is utánam a helyiségbe, bezárva maga mögött az ajtót. Én gyorsan be is bújtam a vékony takaróréteg alá, majd fejemet a párnára helyeztem.

- Diego! - szólítottam meg a férfit, aki éppen csereruhákat keresett magának is.

- Hm? - fordult az félszegen vissza felém.

- Köszi még egyszer. Mindent - mosolyodtam el hálásan, mire ő csak hümmögött valamit az orra alatt, aztán vissza is fordult a szekrényéhez.

A hátamra feküdtem, majd a pókhálós, kissé omladozó plafont kezdtem el bámulni. Igazából csak most csapta meg a fülemet az odafent még mindig kitartóan dúló harc zaja, a szurokoló tömeg kiabálása és az ütések csattanása az állkapcsokon. Abból, amit le tudtam szűrni Diego személyiségéből ezidáig, tényleg passzolt hozzá a hely. Nem volt ő rossz ember, csak megvolt a maga szeszélyes stílusa, ami nem volt feltétlenül szimpatikus elsőre, de valahol a szívem mélyén elkezdtem megkedvelni. Aztán oldalra pillantottam, ahol a férfi éppen a pólójától szabadult meg, nekem pedig akaratlanul is elkalandozott a tekintetem a felsőtestén. Hiába, a pali nem volt egyáltalán rossz!

- Hé, ne csalj, én tisztességes voltam! - kiáltott rám vihogva, mire fülig vörösödve robbant ki belőlem a nevetés és fordultam a másik oldalamra.

- Csak nem vagy szégyenlős? - kérdeztem, háttal fekve neki.

- Kicsit sem - felelte. - De nem korrekt, hogy te nyerhettél egy kis bepillantást, nekem meg nem jár egy csepp intimitás sem! 

- Na halljunk oda! - kuncogtam. - Tiszta prűd duma ez!

- Prűd? - kérdezett vissza csodálkozó, de teátrális hanghordozással. - Nem, kérlek, ez feminizmus!

- Feminizmus? - nevettem el magam ismét. - Miért is?

- Hát kérlek, ha az egyenjogúságért harcolunk, akkor ugye az nem fair ha a nők kebleire nyáladzik az ember meg nekik illetlen is lenne bárhová besétálni meztelen felsőtesttel, viszont ha férfi csinálja ezt, akkor már nem probléma, mi? Minket lehet szabadon bámulni! Miért fogadja el a társadalom azt, hogy a férfi ciciket szabadon lehet mutogatni, a nőit viszont nem? Érthetetlen! - horkant fel.

- Hihetetlen vagy! - fogtam már a hasamat a nevetéstől. - Mármint igazad van, de gondolj bele, hogy titeket férfiakat senki sem fogdos meg az utcán emiatt vagy hát kevésbé valószínű, miközben mi nők, ha már csak egy rövidnadrágot is fel merünk venni, rögtön egy perverz hímnemű áldozataivá válunk. Megfogdosnak, cicegnek utánunk, ránk dudálnak az autók. Holtbiztos vagyok benne hogy mi is szabad cicivel járnánk ha ez a dolog nem létezne! - érveltem.

- Touché - ismerte el Diego. - Nem is vagy olyan üresfejű liba, mint amilyennek hittelek!

Elmosolyodtam.

- Köszönöm, te sem vagy egy igazi seggfej! - bókoltam vissza az ő stílusában, mire hallottam, ahogyan egy rövidet heherészik, aztán elindítja a zuhanyt és behúzza maga után a függönyt is. A jelentőségteljes eszmecsere után sikerült egész hamar álomra hajtanom a fejem. Muszáj volt pihennem egy kiadósat. Olyan érzésem volt, hogy nem lesz könnyű holnap megtalálni Klaust.

*

- Jó reggelt! Remélem szereted a rántottát! - kezdtem el birizgálni Diego fülét, hogy végre felébredjen.

- Délután van! - húzta az a fejére a hálózsák kapucnis részét ingerülten. És valóban, az óra délután ötöt mutatott, de mi amúgy is éjjeli baglyok voltunk, nem volt ez nekünk gond.

- Igen, de gondoltam megleplek. Ha már ilyen rendes voltál velem! - mondtam, majd a kezemet nyújtottam az álmos arcú férfi felé. - Gyere már!

Diego felsóhajtott, majd elfogadta a felé nyújtotta kezemet, de nem engedte, hogy felhúzzam, hanem helyette lehúzott a padlóra, amelynek eredményeképpen arccal a szőnyegre estem, ő pedig vihogva pattant ki a hálózsákból.

- Lúzer! - tette hozzá, mire az orromat dörzsölgetve, gyilkos tekintettel meredtem rá.

- Bunkó! - sziszegtem vissza, majd ameddig az asztalhoz lépett, én is összeszedtem magamat a padlóról.

- Köszi az estebédet! - jelentette ki. - Bár a tojást meginni szoktam. Nyersen.

- Fúj! - fintorodtam el. - Undorító vagy!

A férfi vállat vont.

- Természetes protein. Jót tesz az izmoknak, van mit rajtuk bámulni! - kacsintott oda nekem, mire csak egy félig bosszús, félig szórakozott pillantást kapott tőlem válaszul.

- Nos, merre fogunk először menni? - ültem le vele szemben az asztalhoz.

- Hm?

- Klaus után - tettem hozzá.

Diego vállat vont.

- Sikátorokba, hidak alá, kórházakba, elvonókra... hosszú az a lista! - válaszolta teli szájjal. - Bárhol lehet, még a leglehetetlenebb helyeken is!

- Örülök! - húztam el a számat csalódottan. - Miért teszi magát ilyen szinten tönkre?

Diego lenyelte végre a megrágott ételt, majd szigorú tekintettel nézett rám.

- Halottakkal képes kommunikálni, szerinted miért? - válaszolta egyszerűen. - Szidalmazom őt meg minden, de valahol meg tudom érteni, miért választotta az önpusztítást, a hedonizmust és az exhibicionizmust a valós világ helyett!

Lebiggyesztettem az ajkaimat, majd töltöttem magamnak egy pohár vizet.

- Ez annyira szörnyű! - motyogtam. - Az őrületbe kergették őt...

- Talán. De igazából akkor kezdett el egyre mélyebb pontra süllyedni, amikor Ben meghalt - mosolyodott el szomorúan. - Mindig irigyeltem a köteléküket. Én folyamatosan vitatkoztam Lutherrel és Allisonnal, Ötös mindig csak a tanulással és az önfejlesztéssel volt elfoglalva, Vanya pedig csak egyedül tengett a házban. De Klaus és Ben... ők elválaszthatatlanok voltak. Nem csodálom, hogy a halála bélyeget nyomott Klaus életére azon a ponton. Bennek nem kellene halottnak lennie, nem ezt érdemelte.

Visszaültem a férfi mellé, ujjaimmal a vizespoharamat kocogtatva finoman.

- Imádtam azt a srácot! - jelentettem ki szégyenlősen mosolyogva. - Bent. Mindig őt tartottam a legaranyosabbnak, a legszomorúbbnak, de ugyanakkor a legerősebbnek is. Mármint ne haragudj, de a képességei eszméletlenül vagányak voltak a szememben gyerekként! 

Diego kis híján elnevette magát.

- Te tényleg rajongója voltál az Esernyő Akadémiának?

Határozottan bólintottam.

- Már hogy ne lettem volna, amikor... - ám itt elharaptam a mondatot. Majdnem kiböktem a titkomat Diegonak. Majdnem. De erről nem beszélhettem. Addig nem, ameddig nem segített megtalálni Klaust. - ... tele volt veletek a TV! - fejeztem be végül teljesen másként a mondatot. - Meg a képregényboltok. Aztán Vanyanak hála a könyvesboltok is!

- Médiaprostituáltak lettünk! - zabálta be a férfi az utolsó falatokat is, majd a mosogatóba dobta a tányérját.

- Ne mondj már ilyet! - szóltam rá.

- De hát ha apa ezt tette velünk! - öblítette le az estebédet ő is egy pohár vízzel. - Villogtunk az embereknek az "adottságainkkal" meg a "tehetségeinkkel" miközben valójában kísérleti patkányok voltunk egy szívtelen, érzelmek kimutatására képtelen milliárdos futóbolond házában! - borzongott meg. - Még anya is több szeretetet és törődést volt képes adni nekünk, pedig ő még csak nem is ember! - horkant fel, majd indult is volna ki az ajtón, de én a nyomába szegődtem.

- Hanem? - érdeklődtem. - Földönkívüli? Mumus? Mutáns?

- Robot - felelte Diego, majd megragadta az ajtókilincset, de aztán megtorpant és sűrű pislogásokkal kísérve fordult vissza hozzám. - Mit csináltál a ruháimmal? - sápadt el egy pillanatra, ugyanis kicsit kutakodtam a szekrényében és neki csak most tűnt fel az, hogy nem a saját öltözékem volt rajtam.

- Nem száradtak még meg a ruháim - közöltem vele. - Ez a feszülős gatya pont jó volt rám, igaz, szükség volt hozzá erre az övre, hogy le ne csússzon, de majdnem egy méretet hordunk, hát nem csodás? - cukkoltam.

- Az nem érdekel, de a pulcsim! - habogott megrettent arccal.

- Oh? Hát igen, az kicsit hosszú volt, felturbóztam! - kuncogtam. - Totál úgy nézek ki, mint Kim Possible, nem? - forogtam egyet a haspolóra átszabott, hosszú ujjú, eredetileg feszülős pulcsiban, ami rajtam természetesen lógott egy kissé, de legalább kényelmes volt.

- Istenem, keressük meg Klaust, szeretnék végre megszabadulni tőled! Borzalmas nőszemély vagy! - vetette oda nekem, majd elindult a folyosókon, én pedig követtem. Már-már sikeresen kisettenkedtünk volna az edzőteremből, amikor Diego főnöke észrevett bennünket.

- Ácsi, hova-hova? - vonta fel a szemöldökét, a kezében egy felmosórongyot tartva. Diego felmordult, majd egy hamis mosolyra váltott, így kezdett el alkudozni vele.

- A barátnőmmel el kellene intéznünk néhány dologot, nem lehetne későbbre hagyni a takarítást?

- Kizárt! - felelte a főnöke. - Ha hancúrozni volt időtök, a felmosóronggyal sem lesz gond, a kishölgy biztosan segít majd neked!

- Oh, hát persze! - vettem át a főnöke kezéből a felmosórongyot. - Bilincset később is szerezhetünk, Mackó! - nyomtam egy puszit Diego arcára, mire az elkerekedett szemekkel nézett vissza rám, a főnöke pedig annyira megilletődött, hogy félrenyelhette a nyálát is, mivel erősen elérte őt a köhögőroham és azonnal odébbiszkolt egy másik helyiségbe.

- Nem vagy komplett! - rázta a fejét Diego, most már egy kicsit ő is megilletődve.

- Most miért? - vontam vállat. - Ha már azt hiszi, hogy földöntúli légyottokat tartunk kettesben, akkor legyen már hiteles az alakítás! - vigyorodtam el, mire a férfi felnevetett.

- Utállak! - jelentette ki, majd megragadott egy rongyot a küzdőtér széle mellől és sikálni kezdte az ott található vérfoltokat. - De miért pont Mackó? - fordult felém ingerülten úgy öt perc után.

- El sem hiszem, hogy még mindig ezen jár az agyad! - sóhajtottam fel vihogva. - Különben meg talál hozzád. Mégis mit szerettél volna? Kis Krakenem? - vontam fel a szemöldökömet kérdőn.

- Igazából az jobban hangzott volna, igen, különlegesebb, egyedibb, extravagánsabb, találóbb! - sorolta nekem drámaian, mire csak vigyorogva megráztam a fejem.

Fél órán belül sikerült is patyolatra tisztítani az egész kócerájt, s mindketten elterültünk a pálya szélén, kifulladva. Már éppen újra megszólaltam volna, hogy most már igazán ideje lenne Klaus nyomába eredni, amikor Diego adóvevője hangokat kezdett el kiadni. A nyomozás, amelybe az előző napon beleütötte az orrát úgy tűnt, hogy újabb fejleményekre jutott. A férfi sebtében ülő helyzetbe húzta magát, majd csillogó szemekkel, lelkesen tekintett rám. Néhány pillanatig tartottam vele a szemkontaktust, de aztán felsóhajtottam, mint aki megadta magát.

- Oké, menjünk, de az életedre meg kell esküdnöd, Diego Hargreeves, hogy utána azonnal, minden további kifogás nélkül...

- Ígérem! - tette a szívére a kezét. - Amint otthagytam a helyszínt, megkeressük Klaust!