[Itt is az első 😊😊]

Szerelpők:
- Sehun (Exo)
- Yooyoung (Hello venus)
Korhatár: 14+
Megjegyzés: trágár szavak

Izzadtan döltem neki a táncterem falának. Mindig ugyan az. Napközben feidegesítenek és ahelyett, hogy szembenéznék a problémával gyáván megfutamodok és a táncban keresek vigaszt.
De kezdjük az elején. A nevem Yooyoung. Gyakornok vagyok a Pledis Entertainment-nél. Táncosnak jelentkeztem. Amióta az eszemet tudom táncolok. Még akkor is, ha nem szól zene. A mozdulatok, amik egy egész koreográfiát alkotnak...megnyugtatnak.  A mai nap is szokásosan telt. Reggel felkeltem, belenéztem a tükörbe és szokás szerint kurva fos kinézetem volt. Próbáltam kezdeni valamit vele, de inkább hagytam a fenébe. Amúgy is szarul éreztem magam, nem akartam meg ezen is felbaszni az agyvizem. Lecaplattam a lépcsőn egyenesen a konyhába. Egyedül éltem. A szüleim rég meghaltak és a nagynéném nevelt, de ő Canadai szóval elég messze volt. A bátyámmal nem  ápoltam rossz viszonyt, inkább csak nem zaklattuk a másikat a saját apró dolgainkkal. A nagyobb dolgokat persze megosztjuk egymással, de nem beszélünk redszeresen.
Az ajtó nyikordult majd becsukódott és egy elég érdekes külsejű Lime állt előttem. A kék haja tökéletesen összevissza volt, a pólója elszakadt a nadrágján karmolás nyomok.
- Igazán megnevelhetnéd a kurva állatodat!- nézett rám szikrákat szóró szemekkel. Ha nem ismerném tuti megijedtem volna. Igen, Chocho-ról még nem beszéltem. Ő az én apró házi kedvencem. Senkit nem szokott bántani csak is kizárólag Limét. Ezt sosem fogom megérteni, de igazából nem is akarom ezen törni a fejem.
- Pedig szeret téged és csak így fejezi ki- elővettem a legangyalibb nézésemet, de nem bírtam tovább és elröhögtem magam. Lime dühösen felfújta az arcát és öntött magának kávét. Ő már szinte családtagnak számít. Az évek során szinte már a húgommá vált. Ugyan akkor jelentkeztünk a céghez. Egyből tudtuk, hogy minket legjobb barátoknak teremtettek. Ő idolnak "tanul". Sokszor meggondoltam, hogy talán az énekléssel is kezdek valamit, de inkább elvetettem az ötletet. Nem foglalkoztat annyira a "kornyikálás" , mint a tánc. 
- Na, keress valami ruhát a szekrényemben, hogy ne úgy nézz ki, mint a mosott szar- utasítottam ellentmondást nem tűrő hangon.
- Már azt hittem fel sem ajánlod- ölelt meg gyorsan és már el is tűnt a szobámban. A szemeimet megforgatva mentem a nappaliba. Leültem a fehér kanapéra és körbenéztem a lakásban. Megállapítottam ráférne egy alapos takarítás már. Nem volt nagy mocsok, de azért a sarokból egy-két pók már kacsingatott rám. A kuckóm nem volt hatalmas villa, de azért egy kis lyuk sem. A meghatározó szín természetesen fehér volt. Kis korom óta vonzott a fehér szín. Talán az az érzés miatt, amit áraszt magából, a mérhetetlen tisztaságot és becsületet. A nappaliban volt egy fehér bőrkanapé és két fekete fotel. A szófa előtt volt egy üvg dohányzó asztal a falon pedig egy tv, ami teljesen felesleges volt. Egy kis rész ki volt alakítva konyhának, egy pulttal, egy hűtővel, gázzal, mosogatóval és egy 4 személyes asztallal. A nappaliból vezetett egy lépcső az emeletre. Egy ajtó a fürdőbe és egy a szobába nyílt, amit még sosem használtam ki. Néha Lime alszik ott, de csak akkor mikor nem kuncsorog be mellém. Az emeletem szintén volt egy fürdő és egy szoba ami az enyém volt.  A szobámban összesen volt egy hatalmas franciaágy, 2 szekrény és egy író asztal. Meg persze azért egy erkély sem maradhatott ki.
A telefonom jellegzetes hanggal adta tudtomra, hogy valaki éppen beszélni akar velem.
- Igen?- vettem fel
- Nagyon jó híreim vannak csajsziiii- vinnyogott a másikoldalon barátnőm Nara. Elég régóta ismerjük egymást. Nagyon szeretem, de néha eléggé ki tud akasztani.
- Na mi?
- Újjoncokat kaptunk. Neked koreográfiát kell nekik tanítani. Nekem énekelni. Limének meg reppelni. És most figyelj 12 srácot kaptunk- visított, de úgy, hogy el kellett tartanom a fülemtől a készüléket, mert ha nem, akkor olyan fülsérülésem lesz, amit még orvosok sem láttak.
- Oké, és ezért én miért örüljek?- sóhajtottam fáradtan. Talán még sem lesz elég az az egybögre kávé.
- Mert hátha megtalálod az igazit.
- Ismersz Nara. Soha az életben nem fog engem megtalálni a szerelem, főleg meg nem munkatársba fogok beleszeretni- nyögtem fel fájdalmasan a gondolatra, miszerint egyedül fogok meghalni. Az az elvem, hogy egy betanulóval sem fogok szerelmi viszonyt kialakítani. Ezt semmilyen cukipofa miatt nem fogom megszegni.
- Olyan kurva pesszimista vagy- korholt le
- Én is szeretlek- gúnyolódtam, de mélyen tudtam, hogy igaza van.
-Oké bocsi. Azt üzeni a főnök, hogy gyertek Limevel a stúdióba, mert be akarja mutatni az új cukor falatokat. Majd beszélünk. Puszi!- minden válasznélkül bontottam a vonalat.
- Kivel beszéltél?-dukta ki már rendezett fejét a szobából Lime
- Naraval. Egy óra múlva jelenésünk van a stidióban, szóval siess. Amúgy mi az anyám kínját tökölsz te eddig?- a telefonomat ledobtam a kanapéra és elkezdtem haladni a szoba felé, ahol barátnőm művészkedett.
- Már mindjárt kész- jött a gyors válasz, de amikor beléptem a szám is tátva maradt. Limen igaz az én cuccaim voltak, de rajta egy teljesen már stílust alkottak. A kék hosszú haját éppen akkor fogta össze lófarokba. Egy piros-fehér csíkos ujjatlan pólót vett fel és egy rövid farmer nadrágot. Mindig mondom neki, hogy milyen kibaszott kurva jó stílusa van, de csak egy legyintéssel elintéz. Hát barátom, ez kurvára nem csak egy legyintés.
- Ne nézz így! Neked is szedtem össze- adott a kezembe egy olyan összeállítást, amit én normál esetben sosem vennék fel. Egy fehér ujjatlan hosszabb trikót válsztott, amin a egy BL felirat volt és egy nagyon nagyon rövid farmer nadrágot. Csak tátott szájjal néztem hol a ruhára, hol a kíváncsi szemekkel fürkésző barátnőmre.
- Fel is veszed vagy csak bámulsz?
Elmentem a fürdőbe és gyorsan magamra kaptam a cuccokat. A hajamat leengedve hagytam és a sminkkel nem igazán törődtem. Vissza mentem a szobaba, ami immáron üres volt. Lime az előszobába állt és toporogva várta, hogy zombi mivoltam elinduljon cipőt húzni. Anyuci siettet. Pedig én vagyok az idősebb. Pff...
Az egész utat át beszéltük. Vagyis ő beszélt mindenről, én pedig egy két szóval kiegészítettem. Az agyam már az újjoncok körül járt. Mi lesz, ha valamelyikbe beleszeretek? Nem, az lehetetlen. Én nem fogok elgyengülni. Az ügynökség előtt már egy eléggé ideges Nara állt. Valaószínüleg sokat késtünk.
- Na, végre. Hol az anyám kínjában jártatok?-állt nekünk
- Neked is szia. Köszi, jól vagyok és te?- néztem rá bosszúsan.
- Jajj már! Gyertek, mert nem bírok várni tovább.
Azzal kézen ragadt mindkettőnket és rángatott fel egészen a 10. emeletre, ugyanis ott volt a főnök irodája.
- Itt vagyunk!- kurjantott Nara és minden előzmény nélkül berontott az irodába.
- Végre. Azt hittem nem jösztök-mosolygott vidáman a nagy főnök. Lee egy igen barátdágos ember volt. Mindenki nagyon szerette és ő is szeretett mindenkit. Ezt így volt jól.
- A fiúk?- tért a lényegre Nara. Én csak a szememet forgatva ültem le az asztalhoz és vártam a fejlemémyeket. Lime ugyan így cselekedett.
- Mindjárt jönnek. Addig menjünk át a táncterembe és melegíts be Yooyoung, mert már ma el kell kezdenetek a munkát
- Egyébként milyen koreográfiát kell nekik csinálni?- kérdeztem, mert ötletem sem volt.
- Valami egyszerűt, de a dalt majd megmutatják- adta az instrukciót drága főnököm. A terembe érve belálltam a tükör elé és nyújtani kezdtem. Lime addig kapcsolt zenét. Nara énekelt, Lime reppelt én pedig táncoltam. Hárman mindig is jó csapatot alkottunk. Annyira átéreztem a zenét, hogy már én is elkezdtem dalolászni. Szokatlan volt, de meg tudnám szokni. Kettőt kopogtak az ajtón, mire a levegő a teremben úgy állt meg, mintha késsel szelték volna ketté. Lélegzet visszafolytva vártam az új tanoncaim megjelenését. Az első ember aki belépett egy alacsony barna hajú srác volt. Nem volt semmi különlegességge. A masodik az elsővel egy magas lehetett. Szőke haja eltakarta az egyik szemét. Egész aranyos mosolya volt. Közvetlenül utána egy kb 2 méteres kibaszott colos jött. Aranyos arca és manós fülei mosolyt csaltak az arcomra. Utána egy apró termetű fiú volt. Hatalmas szemekkel és szív alakú mosollyal az ajkain. Egy kreol bőrü kedves mosolyú fiú lépett be az ajtón. Gyönyörű bőre volt. Utána még egy colos. Egy panda srác, akinek olyan szemei voltak mint egy cuki panda macinak. Egy őzike. Bambi~. Hatalmas őzikés szemei és lányos vonálsai aranyossá tették. Hatalmas gödröcskével rendelkező "unikornis". Egy macska mosolyú fiú. Egy mókushoz hasonló arcú srác és végül...az a mosoly, szem, arc, ami megdobogtatta a szívem. Szőke haja enyhén hátra volt fésülve. Barna szemei boldogan csillogtak.
- Szisztok- köszöntek egyszerre és illedelmesen meghajoltak. Viszonoztuk a gesztusukat.
- Üdvözöllek titeket szerény cégünknél. A nevem Lee. Ha bármit szeretnétek vagy probléma van szóljatok nyugodtan 0-24-ben itt vagyok...
Nem figyeltem a főnök szavait. Csak az újdonsült szőkeséget vizslattam. A tekintete kíváncsian fürkészte a főnököt. Amikor rámnézett egy furcs grimasz futott végig az arcán, majd többet rám sem nézett miközben Lee beszélt.
- Bemutatkoznátok a három leányzónak?- utalt ránk a menedzser.
- Sziasztok! A nevem Suho. Én vagyok ennek a nagy és őrült csapatnak a vezére- kacsintott ránk, de a társai lehurrogták, amit pajkos vigyorral díjjazott.
- Hali! A nevem Baekhyun. Énekes vagyok és a csapat dívája egyben- pukedlizve meghajolt belőlünk pedig kitört a röhögés. Talán nem is lesznek olyan rosszak.
- Hali! Chanyeol vagyok. Repper és a Happy Virus- ezer wattos mosolyt villantott ránk.
- Dyo vagyok- köszönt az alacsony nagyszemű srác.
- Kai- biccentett a kreol bőrű
- Kris vagyok- intett a másik colos
- Kínai vagy?- kérdezte Nara őszinte örömmel a szemiben.
- Ahogy még rajtam kívül négyen
- Xiumin vagyok- köszönt a baozi
- Chen- jellegzetes macska mosollyal jutalmazott meg minket.
- Luhan vagyok. Szintén Kínai- mutatkozott be Bambi. Azt hiszem neki megmarad a beceneve, amit magamban találtam ki.
- Lay és Tao- mutatta be mind kettőjüket az unikornis
- Kínaiak?- kérdeztük mosolyogva a lányokkal, amire egy helyeslő biccentést kaptunk.
- Sehun- szólt oda a szőkeség elég ridegen. Aranyos pösze hangjától ott helyben elolvadtam volna. Suho megköszörülte a torkát jelzés képpen, miszerint Sehun elég bunkó. Az nem kifejezés.
- Nos, akkor mi jövünk- csapta össze a tenyerét Nara
- Én Nara vagyok. Velem fognak dolgozni az énekesek- csiripelte a szavakat drága barátnőm.
- Lime vagyok. Velem fognak dolgozni a repperek. Kik azok?
- Chanyeol, Sehun, Kris, Tao és Xiumin- sorolta el Lay a reppereket.
- Az nagyszerű!
- Yooyoung vagyok. Velem pedig mind a tizenketten táncolni fogtok- mondtam halkan, kurva kevés önbizalommal.
- Nyugi nem harapunk- ugrott mellém Luhan és átkarolta a vállamat.
- Csak akkor ha muszáj- karolt át másik oldalról Baekhyun, engem totál zavarba hozva megnyilvánulásával.
- Akkor hagyunk titeket táncolni. A többit még megbeszéljük.
A teremben nem volt kínos csend egy pillanatra sem. A srácok nagyon kedvesek és kurva jól táncolnak. Főleg Lay, Kai és Sehun... Na, igen. Sehun egy pillantásra sem méltatott. Úgy csinált, mintha ott sem lennék. Miért csinálja ezt? Mit tettem ellene?
- Oké, holnap folytatjuk- zártam le a napot talán kicsit idegesen is.
- Ok. Csá- intett Sehun és le is lépett. Morogtam eggyet aztán leültem a parkettára.
- Ne húzd fel magad rajta, mert nem éri meg. Beszélünk a fejével- térdelt le mellém Kris, kezét pedig a vállamra tette. Mosolyogva bólintottam és ők is lassan mentek. Már csak Baekhyun és én maradtunk.
- Te nem mész?- néztem rá hatalmas szemekkel.
- Ezek a balfaszok elfelejtették oda adni a dalt- nyújtott felém egy apró pendrivet.
- Oh, akkor köszi, hogy te gondoltál rá- vettem el és beleraktam a táskámba.
- Maradsz még gyakorolni?
- Szerintem igen. Még nem mozogtam eleget- vállatvonva álltam ismét a tükör elé.
- Nem mozogtál eleget?! Mi hullák lettünk- hitetlenkedett
- Ez van Baekie- nyújtottam ki a nyelvem
- Ne nyújtogatsd, mert leharapom!
Azonnal visszahúztam és pirulva néztem el más irányba.
- Maradhatok?- üllt le a földre.
- Ahogy akatod.
Egy dal elindult én pedig teljesen átadtam magam a zenének. A végére már azt sem tudtam, hogy mit táncolok. A lábaim saját életet kezdtek és kedvük szerint mozogtak. Ez a legszebb ebben a művészetben. Nem szab határokat. A kreativitás határait feszegeti és nem lehet vele betelni.
Fáradtan rogytam Baek mellé, aki idő közben elaludt. Mosolyogva néztem szundító lényét. Eszméletlen aranyos volt...és nyugodt, ami engem is megnyugtatott. Egyszer csak a feje a vállamra csuklott, a mancsaival pedig átölelte a derekamat és úgy bújt hozzám, mint egy plüss macihoz. Nem volt szívem felkelteni ezért csak ültem és minden egyes pontot feltérképeztem a teremben.
Az ajtó lassan nyitódott ki és Sehun lépett be rajta. Az arca megért volna egy oscar-díjjat. Volt ott minden. Döbbenet, csalódottság, szomorúság és mérhetetlen düh. Mikor realizálódott bennem, hogy milyen helyzetbe is kerültem a szemeim kistányér méretűre nőttek, de mielőtt megszólaltam volna Sehun úgy elviharzott, mintha ott sem lett volna.
- Mi történt?- nyammogot Baek álmos hangon.
- Sehun...itt volt....- nem tudtam befejezni, mert nem tudtam hogyan.
- Én így aludtam?
- Azt képzelted, hogy a macid vagyok- böktem meg az orrát
- Uh.. Bocsi, nem volt szándékos- mentegetőzött egyből. Egyem meg, de aranyos Istenem>o<.
- Nem baj, nem zavart
- Akkor máskor is aludhatok a válladon?- jött közelebb furcsán csillogó szemekkel.
- Ha akarsz.
- Sehun mit akart?
Már az utcán sétáltunk. Beleeggyeztem, hogy hazakísérjen. A kérdésétől a gyomrom össze szűkűlt én meg egy kicsit megtorpantam. Mi a fasz van velem? Miért reagálok így már akkor is ha szóba kerül a neve? Én nem vagyok ilyen...vagyis eddig azt hittem. De, én semmit nem érzek iránta...talán...NEM!! Egy hatalmas nagy pöcsfej ráadásul munkatárs, szóval soha nem jöhet össze.
-Nem tudom. Te Baek nem tudod Sehun miért ilyen ellenszenves velem?- minden mindegy alapon feltettem a kérdést, ami már egész nap foglalkoztatott. Baekhyun egy picit megállt és a földet kezdte pásztázni. Szóval tud valamit.
- Ha nem akatod ne mondd csak elég szar ez így- túrtam zavaromban a hajamba.
- Elmondom. Csak előbb gyere- odahúzott egy padhoz és szószerint lelökött rá. Felidegesítettem volna?
- Nos, erről sosem beszélünk, főleg nem Sehun előtt, szóval ígérd meg nem mondod el neki, hogy elmondtam. Ha megtudja kiherél- fájdalmas grimasza apró mosolyt csal ajkaimra, de látva komoly arcát a mosoly is lehervadt az arcomról. Bólintottam miszerint egy szót sem szólok senkinek.
- Na, akkor kezdjük az elején. Sehun egész életében egyszer volt szerelmes...
- Mi?- akadtam ki már az első mondaton.
- Megtennéd, hogy nem szakítassz félbe a mondandóm közben?!- korholt le idegesen.
- Oké bocsánat.
- Na, mint mondtam Sehunnak volt egy szerelme.  Jessicának hívták. Ő volt a koreográfusunk egészen tavalyig. Sehun rettenetesen oda meg vissza volt érte. Jessica sem táplált iránta közönbös érzelmeket, az biztos. Randizni voltak meg kézenfogva sétáltak, de sosem mondták ki, hogy eggyütt vannak. Jessica egyik nap nem jött be próbára. Mindenhol kerestük és a szüleitől megtudtuk...hogy meghalt- hangja szomorúan csengett.
- Oké. Értek mindent..., de hogy jövök én ehhez?- őszintén nem érettem ezért mi a jó faszomért viselkedik velem így.
- Mert kiköpött mása vagy Jessnek.
A szavai hallatán a düh végigcikázott a testemen. Az állam a földet súrolta. Ez túl sok volt nekem így egyszerre. Mondani akartam valamit, de a torkomon nem jött ki egy árva hangsem. Csak tátogtam, mint a hal.
- Má bocsi, de nem tehetek róla, hogy ugyan úgy nézek ki, mint az a szegény lány. Sajnálom Sehunt, de attól még nem kellene úgy bánnia velem, mint egy utolsó...- nem fejeztem be a mondatomat, mert Baek...megcsókolt. A levegő bentrekedt a tüdőmben. Mire reagálhattam volna, hogy ellököm magamtól már el is szakadt az ajkaimtól. Egy kurva értelmes fejet produkálhattam, mert kitört belőle a röhögés.
- Bocsi, de kurva ideges voltál és nem akartam, hogy...- a hadoválása valami hiper aranyos  volt, de még sem mozgatta meg a fantáziámat.
- Oké semmi baj, de még egy ilyen és belerúglak a folyóba- pöcköltem meg nevetve a homlokát.
Épségben és hullafáradtan estem be az ajtón. Már mentem volna a szobámba, de pont elkaptam egy éppen csókolózó Limét és Sehunt...MI? MI A JÓ FASZOM?
- Ti meg mi a faszomat csináltok a házamban??- akadtam ki totálisan. Ordibáltam teljes torkomból. Az sem érdekelt, ha a szomszéd meghallja.
- Na, mi az a kis Baekie lekoptatott?- Sehun gúnyos hangjától a falra bírtam volna mászni.
- Fogd be és nagyon gyorsa menjetek innen mind a ketten- barátnőm őszinte értetlenséggel díjjazta, hogy elküldtem. Sehun szemforgatva elbattyogott Lime pedig ott állt előttem, mint egy szobor. A szemeim könnyesek voltak. Miért? Csak ez az egy kérdés vízhangzott a fejemben. Barátnőmet félre lökve berohantam a fürdőbe és az ajtót kulcsra zártam. Kitört belőlem a keserves sírás. Hogy miért? Azt én sem tudom. Nem érzek Sehun iránt semmit. Vagy legalábbis ezt hittem. Ha még is szeretném akkor is felesleges lenne. Tisztán láttam, hogy Limével csókolózott. Engem utál. Ezt fel kell dolgoznom.
- Yooyoung, ha nem nyitod ki és nem engeded, hogy megmagyarázzam esküszöm rád baszom az ajtót!
Nem válaszoltam. Reccs! Az ajtó kidőlt Lime pedig idegesen trappolt felém. Abban a helyzetben az sem zavart volna, ha rámdönti a házat.
- Jajj Istenem- guggolt le elém barátnőm és védelmező ölelésébe zárt. Elakartam lökni, de túl erősen tartott. Feladtam a próbálkozást és mindent kiadtam magamból.
- Elmondod mitörtént?
Nem tudtam, hol kezdjek bele.
- Nem szakítassz félbe- emeltem fel a mutató ujjamat. Bólintott én pedig el kezdtem mesélni. Elmondtam milyen érzelmet váltott ki belőlem Sehun, amikor belépett a terembe. Elmondtam amiket Baekhyun mondott ( a csókot kihagytam) és, hogy rájöttem...
- Szeretem Sehunt- suttogtam. Lime akkorát sikított, hogy azt szerintem még kínában is hallották.
- Akkor mire vársz? Mondd el neki- ujjongott barátnőm.
- Bocsi, de fel kell, hoy ébresszelek a fangörcsös mivoltadból, miszerint Sehun és én valaha egypár leszünk. Ő utál engem és ezen nincs mit ragozni. Megvagyok nélküle, ahogy ő is nélkülem. Majd csak elfelejtem- az utolsó szavaknál egy ujjabb könnycsepp tört utat magának hatalmas barna szemeimből, melyet követett még egy és még egy, míg újra sírásba törtem ki.
- Yooyoung. Az egyetlen amit a szerelemről tudni kell, hogy nem mindig a felejtés a legjobb megoldás. Néha harcolni is kell. Ahogy most neked is.
Sosem hittem volna, de Lime most egész okosat mondott. Persze nem volt hülye csak néha túl pozitívan látta az életet. Amolyan szokásos rózsaszín felhők, vattacukrok, csillámpónik meg még ezer ilyen undorítóan nyálas cuccok. De a mostani tanácsának sikerült egy kis életet lehelnie belém. Legalább annyit, hogy fel tudjak menni a szobámba és ledőlni aludni.
Aznap Lime ott aludt nállam. Megegyeztünk, hogy nem hagyom Sehunt elmenni. Lime pedig szemmel tartja. Egész jóba lettek. Kiderült Sehun csak azért smárolta le, mert túl sokat beszélt és valahogy el kellett hallgattattnia. Minden Exos tag ehhez folyamodik? 
                            ***
Másnap kurva fáradtan ébredtem.
- Mennyi az idő?- kérdeztem Limét aki a telefonját baszogatta
- Fél tízenegy. Miért?
- Bazd meg nekem fél óra múlva a fiúkkal kell lennem!- úgy kelltem ki az ágyból, mint aki kísértetet látott. Ittam egy bögre kávét, felöltöztem, fogat mostam és már rohantam a stúdióba. Hiába siettem még így is késtem fél órát. Én meg a kurva álvós énem. Csapzottan és lihegve futottam be a terembe.
- Bocsi a késés ért- letettem a cuccom és leültem Baek és Luhan közzé.
- Semmi baj-  mosolygot...SEHUN! Ez a kibaszottul édes és kedves mosoly tényleg nekem szólt?! Próbáltam normálisan vissza mosolyogni, de csak nem jött össze, mert a fiúkból hatalmas nevetés tört ki. Duzzogva felfújtam az arcom és elfordultam tőllük.
- Bocsiiiii- nevetett bele a fülembe Yeol
- Oké, felállni és kezdjük. Nem leszek kíméletes- a legördögibb nézésemet és legédesebb mosolyomat láttak abban a pillanatba. A vigyor mindenki ajkáról lehervadt, amikor realizálódott bennük, hogy nem viccelek.
3 óra kőkemény tánc után már konkrét tócsában álltak. Persze rajtam meg sem látszódott semmi.
- Hogy a faszomba van az, hogy te sosem fáradsz el?- hülledezett Baekhyun
- Hallottál már a duracel ellemről?- és itt volt vége mindennek. Annyira röhögtek- velem az élen-, hogy az egész épület tőllünk zengett.
- Na én elmegyek kávéért- állt fel Suho a nevetés álltali könnyeit törölgetve.
- Én iiiis- mondták együtt a többiek és már ott sem voltak. Egyedül Sehun üllt a falnál engem bámulva. Istenem azok a szemek ●０●.  Pirulva fordultam el. Miért válltja ki belőlem ezeket a reakciókat? Mondjuk már kezdek hozzászokni ahoz a gondolathoz, hogy beleszerettem egy munkatársba.
- Naaa, nézz rám- szólalt meg Sehunnie. A szemöldökeim az égbeszöktek, a tekintetmet pedig Sehunra vezettem
- Nw így!
- Akkor még is hogy bazdmeg?
- C-c-c ... Hogy beszélsz az idősebbel?- állt fel és lassú lépésekkel közelített felém. Ugyan úgy tettem.
- Nem vagy annyira idősebb- álltam meg előtte néhány centivel.
- Igazad van. 3 év ehhez nem sok-meglepődni sem volt időm, mert akaratosan az ajkaimra mart. WTF? Tegnap még bunkózott velem most meg csak úgy lesmárol? Lassan és bizonytalanul viszonoztam a csókot. Mire már élveztem is volna úgy vállt el tőlem, mintha megégedte volna a száját.
- Sajnálom...én nem...Csak feletsd el- dadogott össze vissza. Ki akart menni, de még pont időben elkaptam a karját.
- Hé, várj! Nem haragszom. De most ez...mi volt? Ennyire rosszul csókolok?- tettem fel az egyetlen értelmes kérdést, ami akkor megfogalmazódott a buksimban.
- Nem csak... Vagyis nem csókolsz rosszul csak... Felejts el ezt az egészet és hagyjuk egymást békén.
Azzal kiviharzott a teremből engem pedig ott hagyott kérdések tömkelegébe.
- Mi történt?- jött be az ajtón Kris, Taoval a nyomába.
- Semmi...nem...történt...
Rettenetesen fájtak ezeket a szavakat kimondani, de muszáj volt.
                           ***
1 hónap. Ennyi idő telt el azóta, hogy Sehun megcsókolt. Ennyi ideje szenvedek. Van az a klisés idézet, hogy Kívül happy, belül depi. Na, ez az, ami rám sosem lesz igaz.. Kívül is ugyan olyan szarul néztem ki, mint ahogy belül éreztem magam. Fájt. Rettenetesen fájt, hogy minden egyes nap látnom kell és úgy viselkednem vele, mintha csak egy barát lenne. Pedig ő több volt annál. Sokkal több. Szerettem és sosem fogom elfelejteni.
A mai nap is egy szokásos szar nap volt. Átnézett rajtam én pedig mosolyogva tűrtem pedig legbelül felképeltem volna magam. Meg akarom neki mondani, hogy szeretem és semmi mást nem akarok csak őt, de nem tehetem. 5 órája táncolok egyfolytában, de meg sem érzem. Van az a mondás, miszerint, aki belül szenved az meg sem érzi a fizikai terhelést. Nos ez igaz. Amúgy sem voltam egy lefáradós típus, de most végképp nem.
A stúdióban ültem. A hátamat a falnak vetettem és gondolkoztam az élet dolgain. Felmondok. Elköltözök. Ez a két szó vízhangzott már egy hónapja a fejemben. De mire lenne jó elmenni? Mindig utáltam elfutni a problémáim elől, de ez most más.  A probléma legalább nem fog utánam jönni, mert nem  érdeklem.
                             ***
A bőröndömbe pakoltam. Elmegyek. Elköltözök Canadába a nénikémhez. Ott kezdek új életet, ha már ezt sikeresen elszúrtam. Taxit fogtam, mert minnél hamarabb le akartam tudni a búcsúzást. A lányoknak már egy hete elmondtam, hogy utazok. Elég rosszul fogadták. Marasztalni akartak, de tudják, hogy ilyen ügyben hajthatatlan vagyok.
- Sziasztok!- léptem be az irodába, ahhol ott volt Lee, a két legjobb barátnőm és a 12 jómadár.
- Ne meeeeeeeenj- borult sírva a nyakamba Lime. Őt viselte meg legjobban a hír. A szemeim már könnyesek voltak, de megfogadtam, hogy nem sirok. Erős leszek, bármi is történik.
- Lee. Vigyázz a lányokra. Ha bármi történik velük, kiheréllek- fenyegettem meg főnökömet.
- Vigyázz magadra Yooyoung- szoros ölelédébe zárt.
- Isten áldjon Esmeralda- jött oda Nara. Tipikus. Viccel próbája oldani a feszültséget.
- Úgy legyen barátom- öleltem meg.
- Szia Tökmag- lépett elém Chanyeol
- Szia óriásom- nevettem el magam
- Másik óriás- léptem Kris elé és őt is megöleltem.
- Baek- nyögtem fájdalmasan a nevét.
- Bambim- Luhan hatalmas őzike szemeibe könnyek csillantak mev
- Meg ne sirass- fenyegettem és szorosan magához ölelt.
- Pandám és Unikornisom- utaltam Layre és Taora.
- Sátán- Dyo csak mosolygott és két puszit nyomott az arcomra.
- Jó utat duracel ellem- röhögött Kai.
- Hülye!
- Legyél jó- Suho szokásos féltése.
- Baoziiii- nyújtottam el a nevét és már a sírás határán voltam
- Cheeeeeeniiiiiiiiie- nyivákoltam sírva a nevét. Nem sikerült kibírni.
- Most már én jövök- lépett elém Lime. Tőle fájt a legjobban a búcsú de muszáj volt. Nincs vissza út. Legalább 2 percen keresztül öleltük egymást.
Most jön Sehun. Megálltam előtte. Próbáltam a szemébe nézni, de ő csak a földet bámulta, mintha valami nagyon érdekeset látna. Nem érdekelt semmi. Oda mentem hozza és megöleltem. Nem érdekelt, hogy nem viszonozza. Csak éreznk akartam utoljára az érintesét és az illatát. Bő 5 perc után elengedtem. Az ajtóból még intettem mindenkinek majd vegül kiléptem az életükből.
A repülő térre vezető út sokkal hosszabb volt, mint álltalában lett volna. Sosem hittem volna, hogy valaha el fogok válni Limétől. Persze a többiek is hiányoznak, de valahogy Lime mindig közel állt hozzám. Ha bánatom volt ő megérezte és segített megoldani. Ha boldog voltam velem együtt örült. Olyanok voltunk, mint a testvérek. Most elszakítottak minket, de tudom, hogy kibírjuk.
A felszálló kapunál álltam. Tudtam senki sem jönne utánam, ezért nem is reménykedtem filmbeli lezárásra. A jegyemet vették el amikor...
- Yooyoung!- kiáltotta a nevemet egy túl ismerős ember. Úgy tettem mintha észre sem vettem volna.
- Yooyoung hallgass meg.- kapott a csuklóm után, amit meg sem próbáltam kiszabadítani a szorításából.
- Képes vagy feladni az álmod miattam? Canadában mi az istent fogsz csinálni? Ha miattam mész, ne tedd. Nem érek annyit, hogy feladj mindent, amit szeretsz. Maradj és utána soha többet nem kell látnod a fejem-a hangja elcsuklott és egyre halkabb lett.
- Most komolyan azt hiszed, hogy nem akarom látni a fejed? Van fogalmad róla mennyi ideje szenvedek, hogy az a hülye fejed az enyém legyen? Van fogalmad arról, mit jelentett nekem az a csók? Legalább már 2 hónapja szenvedek azért, mert te ellöktél magadtól. SZERETLEK TE IDIÓTA!- üvöltöttem az utolsó mondatot, hogy még véletlenül se hallja rosszul.
- Lehet idióta vagyok, de a tiéd- karomnál fogva rántott magához, hogy az ajkaimat birotkba vegye. Nem voltam rest viszonozni. Nem volt sem gyengéd, sem lassú csók. Inkább szenvedéllyel fűtött. Próbáltunk minden dolgot abba a csókba beleadni, amit egy hónapja kellett volna. Lihegve váltunk el egymástól.
- Ugye nem mész el?- villantott rám kölyök kutyákat megszégyenítő szemeket. Hogy lehet ilyen cukiiiii? (=^.^=)
Megráztam a fejem és ismét megcsókoltam. Hiába volt ez a pillanat filmbeillő meg minden faszom. Még várt ránk egy hosszas beszélgetés, de azt inkább majd máskor...

                           VÉGE

[ KÖSZÖNÖM, HOGY ELOLVASTAD. REMÉLEM TETSZETT*^▁^*]