Szokásomhoz híven ültem a padban, bámulva magam elé, teljesen elveszve egy saját, általam kreált világban. Szinte már a szemeim is bekönnyesedtek a szüntelen, pislogás nélküli bámulásba, még sem voltam képes - nem voltam hajlandó - visszatérni a valóéletbe. Fáradt voltam, az éjjel alig aludtam pár órácskát, így szinte csoda volt, hogy egyik pillanatról a másikra, nem bukott előre a fejem, és csapódott be a kemény falappal megáldott padba, akár egy darab kő. Persze, sok velem idős kamasznak volt az álmosság a problémája, ezért - hogy ne idegesítsek senkit - inkább csak el voltam magamban és nem mentem oda minden második diákhoz hisztizni, hogy mennyire aludni akarok. Természetesen magamban már rég tomboltam és már az összes padot felborítottam mérgemben, a külvilág csak annyit látott ebből az egészből, hogy a helyemen ülve töprengem magamban valamin.

-Héj! Jinho! - Csapott az asztalomra erős hangon Chaeryeong barátnőm, kissé mérgesen nézve rám. - Már megint úgy bebambultál az órán, hogy nekem muszáj volt a matekban találni bármiféle érdekességet, de bumm! Képzeld... nem volt, semmi... semmi...

-Bocsi... - Behúzva nyakam a bő pulcsi alá néztem rá nagy szemekkel, min csak elmosolyodott.

-Egy narancslével jóvá teheted a bűnöd. - Kezdett el tapsikolni remek ötletén, mire csak megforgatva szemeim léptem ki vele együtt az osztályteremből, hogy a büféhez menjünk. Mielőtt bárki félreértené, mi szeretjük egymást Yeonggal, mármint, nem úgy, szimplán csak barátok vagyunk, ami rettentő furcsa. Egy részt, nagyon különböző kaliberűek vagyunk, más részt, együtt voltunk - mint pár - egy rövid ideig. Egészen addig, amíg számára megalázó módon, rájöttem, hogy egyáltalán nem érdekelnek a lányok. Biztosan nem esett neki jól, mikor ezzel elé álltam, de meglepő módon, nem ordibált velem, nem sírt és mérgében nem terjesztette szét a suliban rólam ezt a tényt. Enyhe sétrődöttséget lehetett látni a tekintetében, de ez is hamar eltűnt és helyét a baráti szeretet vette át, ez pedig nagyon megkönnyítette a lelkemet. Bár nem szerettem úgy, ahogy kellett volna, barátként mégis szükségem volt rá és bár már előre letisztáztam magamban, hogy ez mindenféle kapcsolatot megöl közöttünk, kellemes csalódásként ért, mikor ez nem így lett.

-Na, még sem én veszem neked azt a narancslevet? - Nevettem fel, mikor már az árus pultnál voltunk és barátnőm fizetni készült.

-Csak vicceltem, nem akarlak kizsákmányolni.

-Állj félre! - Löktem finoman arrébb és kifizetve az italt, hozzá sétálva a kezébe nyomtam. Nem ellenkezett, csak kedvesen elmosolyodott és visszaindultunk a teremben.

-Egyébként... Mostanság gyakran elbambulsz. Mi történt veled? Rosszul aludtál vagy mi...? - Érdeklődött felőlem, ez pedig igencsak megmelengette a szívemet. Nagyon jó barát volt és emiatt nem akartam soha sem elveszíteni.

-Hát... Épp ez az, nem igazán aludtam, bár nem tudom, hogy az állapotomat mennyire lehetne a rossz alváshoz kötni.

-Ezt nem igazán értem. - Ráncolta a szemét értetlenül, miközben a táskáját az ölébe kapva, kezdte el előpakolni a cuccát a következő órára.

-Csak... elvonja valaki a figyelmem. - Zavaromban azt se tudtam, hova nézzek, ezért ajkaimat rágcsálva kaptam fel én is a táskámat az ölembe, serényen keresve a kémia könyvet. Chaeryeong sokáig nem mondott semmit, csak magában hümmögve emésztgette a hallottakat, majd mikor felnézett rám, olyan sunyi mosoly szélesedett ki szép arcán, hogy legszívesebben elszaladtam volna.

-Igen? És kicsoda? Csak nem szerelmes vagy? - Nevetett fel, de én - kicsit se úriasan - befogtam a száját és szúrós tekintettel néztem rá, mire ő teljesen megszeppenve, nagy, kerek szemekkel nézett az enyéimbe.

-Ne ilyen hangosan, oké? Már így is elég kínos.

-Mi, neked ebben a kínos? Sokkal inkább aranyos. - Mosolyodott el ismét, úgy, hogy az előbbi rémülete egyáltalán nem látszott már rajta. - Inkább mond el, hogy ki az!

-Olyan vagy, mint egy yaoi mániás kis csaj. - Forgattam unottan szemeim, inkább figyelve a beérkező tanárra, mint barátnőmre, aki bár játszotta emiatt a sértődöttet, tudtam jól, hogy nem gondolja komolyan. Már ha a sértődésről van szó, azt biztosan nagyon tudni akarta, hogy ki tetszett meg nekem, de inkább nem mondtam el neki, mert akkor biztosan totál felpörgött volna és nem jó értelemben. Olyan pár hónappal ezelőtt volt egy plátói szerelmem, akinek kilétét, amint megtudta, beindult nála az FBI kupidó akció és szegény srác... mondjuk úgy, hogy nem lettem volna a helyében. De főleg amiatt volt rossz, hogy már számomra is olyan kínos volt az egész, hogy legszívesebben a föld alá süllyedtem volna.

(...)

-Naaaaa! Mond már el! Ki az?

-Addig nem nyugszol le, míg el nem árulom, igaz? - Hevesen bólogatni kezdett. Szombat volt és épp közös sorozat maratont tartottunk, mikor pár óra eltelte után, kibukott belőle megint ez a téma. Egész héten zaklatott vele, kedd óta nem bírt leakadni a témáról és bár rohadt idegesítő volt ez így, mégis mosolyogtam a kislányos megnyilvánulásain. - Hát jó... HyungGu az... - Sóhajtottam fel és már épp indítottam volna a következő Attack on titan részt, de Chaeryeong elkapta jobb csuklom és lány létére, olyan nagy erővel fordított maga felé, hogy majdnem leszédültem az ágyról. - Aish! Mi az?

-Miért nem mondod el neki? - Nézett halál komolyan a szemeimbe.

-Mert tuti, hogy nem meleg.

-Biztos vagy ebben?

-Igen. - Szeretetteljesen elmosolyodtam, próbáltam ilyen pillanataiban is megérteni őt, de drága barátnőm olyasféle hiperaktív személyiség volt, akit nehezen lehetett kezelni a kevésbé nyugodt embereknek.

-Akkor szerinted van nála esélyem? - Még a nagy korty gyümölcslevet is kiköptem kérdése hallatán és körülbelül olyan fejjel nézhettem rá, mint egy gyerek, aki el se bírja hinni, hogy nem kaphat vattacukrot.

-Ez mégis milyen kérdés?!

-Hát... tudod, nekem is tetszik, de mivel jó barátok vagyunk, ezért ezt a kis nézeteltérésünket is könnyen elintézhetjük. - Nézett maga elé elmerengve, miközben én alig bírtam hinni a füleimnek. - Versenyezzünk! Aki a végén megkaparintja magának Kinot, azé lesz, nyilvánvaló módon, de! A másiknak ezt el kell fogadnia.

(...)

Igazság szerint, teljesen felesleges volt Chaeyeonggal versenybe szállnom HyungGuért. Ő lány volt, én meg fiú, Kino pedig szintén fiú, mi több, egy heteró fiú. Semmi esélyem nem volt ebben a versenyben, ezért már a legelején úgy voltam vele, hogy nem érdekel. Hadd legyen drága barátnőm boldog, én pedig majd kiheverem ezt az egészet, talán. Könnyen szerelembe eső fajta voltam, ezért az éppen kiszemeltjeimet, mind elkönyveltem plátóinak, így nem is szenvedtem miattuk. Igen ám, de Kino pont egy kivétel volt.
A következő héten, majdnem minden nap, végig kellett néznem,ahogy Chaeyeong HyungGunak teszi a szépet. Yeong elég szép és mutatós lány volt, de most még inkább. A nagy Kino meghódítás verseny miatt, úgy kiöltözött a hét minden napján és egy olyan ízléses sminket kent fel magára minden nap, hogy komolyan mondom, meleg létemre még nekem is tetszett. Az összes fiú megbámulta a folyosón, nagy nyálcsorgatás közepette, emiatt pedig, szinte teljesen biztos voltam benne, hogy a közös kiszemeltünknek is tetszeni fog.

-Jinho! Kinonak ma foci meccse lesz. Nem jössz?

-Chaeryeong... így totál zavarba jövök! - Szidta meg egy kicsit a lányt, a mellette szorosan álló HyungGu, mire barátnőm csak belekarolt a nálam magasabb fiúba ás bájologva nézett rá.

-De hisz oppa! Egész biztosan jó leszel. - Kuncogott az orra alatt és barátság ide, vagy oda, legszívesebben most megfojtottam volna Yeongot. Abban a pillanatban, úgy néztem arra a kicsi lányra, mintha a világ leggonoszabb teremtménye lett volna, pedig pontosan tudtam, hogy ez nem igaz és, hogy nevetséges amit csinálok. Viszont engem annyira elfogott a féltékenység, hogy teljesen feldúltan rontottam el onnan, egyenesen be a fiú vécébe.

-Minden rendben? - Jött be nem sokkal utánam a helyiségbe Kino, egy széles, de egyben zavart mosollyal arcán. - Miért lettél ilyen hirtelen mérges?

-Semmi közöd hozzá HyungGu! - Húztam fel megjátszva orrom és már oldalogtam is volna ki arról a helyről, de a magasabb hirtelen elkapta jobb csuklómat és azt megszorítva kényszerített megállásra. - Mi az? - Flegmán kérdeztem problémájára, egyszerűen nem bírtam vele normálisan viselkedni, pedig se ő, se Chaeryeong nem érdemelte meg ezt a fajta bánásmódot.

-Csak annyit szerettem volna, hogy gyere el a meccsre és kérlek, hívj Kinonak, azt jobban szeretem.

(...)

-És... és... láttad, hogy hogyan nézett rám? Majdnem elolvadtam ott helyben. - Ecsetelte a Kinoval töltött időt Yeong, én pedig magamban sikítozva tomboltam azért, hogy én lehessek a helyében.

-Nem érdekel...

-Naaaa... Mi az? Csak nem féltékeny vagy? - Barátnőm sunyin elmosolyodott, megbökve a zavartságtól vörös arcom.

-Nem!

-Áhhh... nem. Totál belehabarodtál és most nagyon féltékeny vagy.

-De nem vagyok!

-De igen!

-De nem! - Akár egy hisztis kis csaj, úgy pattantam fel mellőle a padból, próbálva elővenni a legcsúnyább nézésem. Ideges voltam, zavart és úgy éreztem, hogyha tovább feszegeti a Kino témát, én totál bekattanok. - Elmentem a mosdóba. - Barátnőm csak kuncogott rajtam és egyet legyintve tett arra magasról, hogy mit csinálok. Igazság szerint, jól is tette ezt. Ha még húzta volna az idegeimet, biztosan megpofoztam volna, pedig egyáltalán nem érdemelte meg. Én voltam az, aki nem mert vallani Kinonak és inkább húzódtam vissza, minthogy tettem volna a vágyaimért.

-Jinho! - Még csak fel sem fogtam, hogy mi történik, már csak azt láttam, amint Kino lezúg előttem a lépcsőről, nagy bizonnyal, miattam és a figyelmetlenségem miatt. Szegény akkorát esett, eskü, még a csillagokat is láttam körözni a feje fölött, amit nagyon fájlalva fogott.

-Jesszus! Kino! Jól vagy? - Rohantam le hozzá, amint képes voltam magam megfelelő mértékben összeszedni. Sajnálkozva fogtam két kezem közé arcát és ide-oda forgatva a fejét, vizsgáltam át az összes négyzetcentiméterét. Aztán, amint realizáltam, hogy mit is csinálok, hogy hogyan érek hozzá, totál elvörösödve kaptam el onnan kezeim. - Elkísérjelek az orvosiba vagy...

-Nyugi... Minden rendben. - Legyintett és felállva magasodott fölém, ami más esetben eléggé zavart volna, de most nem igazén érdekelt, hogy hozzám képest mindenki egy óriásnak számított. Aggódtam érte, elvégre ő volt az a személy ebben az egészben, aki tényleg nem érdemelte meg, hogy én és a kontrolálhatatlan dühöm fájdalmat okozzanak szegénynek. Nem mintha az apró termetemmel túlságosan tudtam volna neki ártani, de azért nem árt az óvatosság.

-Nagyon bocsi, egy kicsit felhúztam magam, de tényleg nem akartam, hogy megsérülj.

-Esse kő, na de! - Emelte mutatóujját a magasba, mint aki a megvilágosodást fedezte volna fel éppen, majd serényen rám mutogatva hozta rám a frászt. - Eljönnél velem a délután valahova?! - Legszívesebben felröhögtem volna, leginkább az eset komikussága, de a sok véletlen miatt is, amik csak nem hagytak nyugodni, pont úgy, mint a hevesen zakatoló szívem az előttem álló kérdése után.

(...)

Délután négy óra van és meg kell, hogy mondjam, csalódtam. Én komolyan elhittem azt, hogy Kino majd valami romantikus, nyálas randira visz, mint ahogy az a filmekben szokott lenni, de ez nem így lett. A lakónegyed közelében elhúzódó focipályára jöttünk ki és legnagyobb bánatomra, HyungGu mással sem volt elfoglalva - még most is -, csak hogy végre megértesse velem ennek a számomra szörnyen bonyolult játéknak a szabályait. Már kezdtem nagyon kikészülni a végére és nem tudom hányadik Kino győzelem után, tüntetőleg terültem el a fűben, ott, ahol voltam.

-Baj van? - Legszívesebben behúztam volna egyet a fiatalabbnak, mikor hirtelen termett fölöttem, egyenesen az arcomba nyomva a sajátját. Ajkain széles mosoly ült, mint mindig és bár láttam rajta, hogy ő még szívesen játszana velem egy-két meccset, én már rég úgy döntöttem, hogy fel nem állok innen addig, amíg nem lesz elegendő oxigén a szervezetemben.

-Idegesítő vagy...

-Igen? Én nem úgy hallottam... - Nézett rám a lehető legperverzebb tekintetével, de nem is ez zavart igazán, sokkal inkább az a mondat, aminek nagyon féltem a mögöttes tartalmától.

-M...mi...mire gondolsz? - Torkomon egy égtelen nagy gombóc keletkezett. Legszívesebben ellöktem volna magamtól az idiótáját és bár alig kaptam levegőt, de biztosan futottam volna jó pár kilométert, egészen a házig, ahol laktam.

-Na, vajon mire? - Hajolt még közelebb hozzám és még felfogni sem volt időm, mikor ajkait a sajátjaimon éreztem meg. Teljesen leblokkoltam és bár szívesen viszonoztam volna a csókot, még sem voltam képes rá. Annyira megdöbbentett ez az egész, hogy csak feküdtem alatta, mint egy nagy rakás szerencsétlenség és hagytam, hogy azt csináljon velem, amit akar. - Valami rosszat csináltam? De hisz Chaeryeong azt mondta...

-Mit mondott neked az a liba?! - Ebben a pillanatban löktem le magamról szegény, megszeppent srácot, aki pislogni sem mert, nem hogy még megszólalni. Kino szerencséjére viszont, hamar lenyugodtam és ismét letelepedtem mellé a fűbe, ezúttal ülve és egy kicsit bánva azt a jelzőt, amivel barátnőmet illettem.

-Azt mondta, hogy tetszem neked... De ezek szerint valaki másra gondolt, vagy nem tudom... - A mérhetetlenül nagy csalódottságot látva az arcán egy kissé összeszorult a szívem, egy részt azért, mert a félreérthető viselkedésem miatt HyungGut elszomorítottam, más részt azért, mert Yeong egyáltalán nem érdemelte meg, hogy libának emlegessem. - Én... azt hiszem, hogy... megy... - Most Kinonak nem volt esélye arra, hogy felfogja a dolgokat, ugyanis ezúttal én voltam az, aki hevesen kapott utána és csókolta meg a másikat.

-Ne menj. Jól mondta Chaeryeong, tényleg kedvellek. - Néztem rá őszintén vigyorogva, mire ő is elmosolyodott és egy nagy csókcsatát rendezve egymás között, terültünk el a már kissé hideg fűben.

-Örülök, hogy így egymásra találtatok... khm... - Lépett elő valahonnan drága barátnőm, mire a szar is belém fagyott. - De hogy is hívtál? Liba?! Igen?! Liba?!

-Holnap tali Kino! - Sokkos állapotban kezdtem el menekülni, a most fenyegető jelenségként szolgáló Chaeryeong elől, pedig jól tudtam, még egy légynek se tudna ártani, azzal az alacsony és vékony testtel amivel meg volt áldva. Körbe-körbe rohangáltunk a pályán, miközben Kino csak egy helyben állva fogta a fejét, néha egy csókot dobott felém, mintha drukkolna, de összességében inkább csak égett miattunk a képe.