Lábak csattantak nagyot a fa parkettán, a jól kivilágított helyiségben. Az zene még mindig dübörgött, holott, már csupán csak három olyan ember volt a kilenc tagú csapatból, aki még bírta a tempót. Nem sokára kettő, végül pedig egy; de ez a maradék fáradhatatlanul mozgott továbbra is, már túlontúl tökéletesen kilépve minden egyes ütemet és mozdulatot. A többiek háttal a tükörnek dőlve lihegtek, dőlt róluk az izzadság és ez a helyiségben is jól kivehető volt. Állott víz szag terjengett szét, a tánc tanár is inkább elhagyta a termet, minthogy ezt a bűzt kelljen továbbra is éreznie.
A zene véget ért, mindenki egy csordaként állt volna fel, hogy elhagyja a termet, de az utolsó, még épp lábakon álló ember komótosan a hangfalhoz sétált és újraindította a számot. A többiek lesokkolva néztek hátramaradt társukra az ajtóból, némelyek még a küszöbön álltak. Minho ismét belekezdett, ezúttal már sokkal tökéletesebben a koreográfiába, végig kritikus szemekkel nézve magát a tükörben. Ha csak egy kicsit hibázott, komoly, belső hisztibe kezdett és ismét újraindította a számot, hogy számára minden tökéletes legyen.
A többiek továbbra is megszeppenve néztek rá, letaglózva Minho kifogyhatatlan kitartásán. Ámuldoztak a tökéletes mozdulatokon, ami számukra lehetetlennek tűnt, Minho mégis megvalósította a lehetetlent, ugyanis olyan tökéletesen csinált mindent, hogy azt minden profi táncos megirigyelte volna. Minho viszont felettébb nem volt megelégedve magával, ezt pedig, csupán csak egy tag vette észre, Jisung.
Minho és Jisung az abszolút tökéletes barátság szimbólumai voltak a banda tagoknak. Soha nem vesztek össze, mindig teljes mértékben együtt értettek és nem hagyták cserben a másikat. Ők lógtak együtt a legtöbbet, legyen az csak egy szimpla videójáték, vagy egy séta, egy nyugisabb helyen, ők szinte mindig együtt voltak. Nem tudták megunni a másik társaságát, ez pedig már szemet szúróan tökéletes barátság volt. A többiek sokat gondolkoztak azon, van e valami komolyabb a MinSung páros között, de végül soha nem jutottak semmire. Ami az eszükbe jutott, szimpla csak feltételezés volt, egy ilyennel pedig nem volt szabad mutogatni, meg komolyan venni, mert csak az tudja az igazságot, akiről beszéltek. Már pedig Minho és Jisung is, teljes vérükig állították, hogy nincs köztük olyan kapcsolat, a többiek pedig nyílván hittek nekik. És tényleg, még nem volt köztük semmiféle kapcsolat.

Minho egy váratlan pillanatban összerogyott, az ajtóban állók pedig egy szempillantás alatt termettek mellette, hogy felsegítsék, és a hogy létéről kérdezgessék. Minho mit sem törődött a segítséget nyújtó kezekkel, önmagától felállt és ott folytatta a táncot, ahol abba hagyta. Mindenki értetlenül nézett rá, nem értették a hirtelen hajtás mivoltját. Chan, a leader, határozottan utasította a tagokat arra, hogy menjenek ki a teremből, zuhanyozzanak, majd lent, a kocsinál várják meg őket, mire azok egy emberként - akár a jó katonák - elvégezték a dolgukat. Chan aggódva fordult Minho felé, aki mintha semmit sem észlelt volna az előbbiekből, továbbra is táncolt.

-Minden rendben veled? - Jisung ügyesen leválva a többiektől, a résnyire hagyott ajtóhoz simult, onnan lesve be a táncterembe, halkan követve az eseményeket. A leader határozottan tette fel kérdését, mire Minho a hifihez ment és leállította a zenét. Egy nagyot sóhajtott, majd egy erőltetett mosolyt felvéve fordult Chan felé.

-Minden.

-Nem úgy vettem észre. - Chan hitetlenül húzta fel jobb szemöldökét, nem igazán jutott el a dolog miértje az agyáig, sőt, felfogni sem volt képes Minho maximalitását.

-Tényleg, semmi gond. - Minho még magyarázkodott egy ideig, de már látszott rajta, hogy legszívesebben kitessékelné a vezetőt a táncteremből, a gyakorlás érdekében. Chan kitartóan hallgatta társát, nem akart egy tapodtat sem mozdulni addig, míg az valami komolyabb indokot nem mond viselkedésére, de végül feladta és egy fej rázás kíséretében elhagyta a helyiséget.
Minho megszeppenten nézett a vezető után, de végül egy vállrándítással lerendezte a dolgot, gyakorolnia kellett. Míg Chan hagyta el a termet, addig ő a hifihez sétált és ismét beindította a zenét.
Mikor a leader kilépett a teremből, meglepetten nézett az ott maradt Jisungra.

-Hát te? Miért nem mentél a többiekkel?

-Beszélhetnék kettesben Minho hyungal? - Jisung bánatosan tekintett a vezetőre. Nem beszélt még erről Minhoval, de már egy jó ideje sejtette, valami gond van. Nem akarta a témát erőltetni legjobban szeretett hyungjánál, de már kezdett nagyon aggódni. Minho az utóbbi időben már túlságosan is túlhajtotta magát, éjszakába nyúlóan edzett, ez pedig nagyon nem tetszett a fiatalabbnak. Azt gondolta eleinte, pár hét, és az idősebb túl lesz ezen időszakán, de nagy pofon volt ez az élettől Jisung számára, hogy nem így lett. Minho továbbra is hajtotta magát, megállás nélkül gyakorolt és edzett.

-Persze. - Chan csak bíztatóan elmosolyodott, majd magára hagyta Jisungot az entertainment kihalt folyosóján. A fiú nagyot sóhajtott, próbálta összeszedni a gondolatait, hogy mi lenne a legjobb mondat, vagy kérdés, amit az idősebbnek kéne szegeznie. Nem akarta megbántani Minhot, vagy esetleg megijeszteni a durva szavakkal, csak nyugodt körülmények között akart vele beszélni.

-Gyakorolhatnék veled? - Jisung hangja halkan szelte át a levegőt, Minho mégis meghallotta a számára oly' szeretett és félénk hangot. Őszintén mosolyogva nézett az ajtóban állóra, majd bólintott egyet. Jisung lepakolta a cuccait és levette magáról fekete pulcsiját, majd a terem közepére lépve várta, hogy az idősebb újraindítsa a zenét.
Olyan húsz perce gyakorolhattak, mikor Jisung fáradtan rogyott össze, ott, ahol volt és nagyokat lihegve vizslatta a fehér plafont. Minho kissé aggódva sietett a fiatalabbhoz és a másik felé hajolva ismét elmosolyodott.

-Miért maradtál, ha ennyire fáradt vagy?

-Féltelek hyung. Te is bármikor összeeshetsz. - Minho ledöbbenve nézett a fiatalabbra, majd annak arcára simított.

-Nem lesz gond Jisung.

-Már, hogy ne lenne gond?! Nem egészséges amit csinálsz hyung és nem csak én aggódom érted, hanem a többiek is. Mire való ez a nagy hajtás? Nem gondolod, hogy már így is eléggé sokat kell güriznünk nap, mint nap? - Jisung fújtatva csapta ökleit a fapadlónak, míg Minho tekintete elkomorult.

-Ezt nem érthetitek. Ti tökéletesek vagytok. - Az idősebb csalódottan ment ismét a hifihez és megint lejátszotta előröl a zenét. Jisung közbe értetlenül nézett legjobban szeretett hyungjára, aki megint csak a gyakorlásnak szentelte minden figyelmét. A fiatalabb idegesen pattant fel a padlóról és egy nagyobbat dobbantva kisietett a teremből, hangosan vágva be maga után az ajtót. Minho szomorúan nézett utána és hogy elfelejtse bánatát a tükörbe nézett; tekintete szomorúvá, csalódottá vált, ahányszor csak önmagát nézte a valóságot visszaadó tárgyban, és ahogy mindig, csalódott a valóságban.

Jisung elkeseredetten hagyta el a nagy épületet, szorosan összehúzva magán kabátját. Tavasz vége fele járt, mégis, az idő a napokban igen csak hideggé formálódott. A vékony dzseki, ami a rajta volt, aligha védte meg az éjszakai hidegtől, de mivel egy kissé ideges volt, nem intett le egy taxit sem, hanem inkább a saját lábán kívánt visszajutni a dormba. A szél egy nagyobbat libbent, a kabát vékony anyagán pedig átszökött a hideg fuvallat. Jisung megremegett, érezte, hogy az egész testét elborítja a libabőr, ezért sietősebbre vette séta tempóját.
A dormba érve egy nagyot sóhajtott, kellemesen esett neki a bent található meleg levegő. Hideg dzsekijét egyből lekapta magáról és az előszobában található fogasra helyezte. Nehezen lépve vánszorgott el szobájáig, hogy összeszedve a szükséges dolgokat, fürödni menjen.

-Tudtál valamit kezdeni vele? - A leader fáradtan dugta ki szobájának ajtaján, kissé kócos fejét és nagyokat ásítva nézett érdeklődön, a már folyosó végén lévő Jisungra, várva egy pozitív visszajelzést, de az csak szomorúan megrázta a fejét, ezzel mindent elmondva, ami történt. A vezető elkeseredetten bólintott egyet, útjára engedve a fiatalabbat, a fürdő felé.
A meleg zuhany végig perzselte Jisung átfagyott bőrét. Élvezte azt a kellemes komfortot, ami ezekben a percekben elárasztotta, így pedig sikerült egy kicsit elengednie a negatív gondolatokat. Aggódott, viszont magával is törődnie kellett néha. Hallotta, ahogy a dorm bejárati ajtaja nyitódik, majd csukódik. Tudta, hogy csakis szeretett hyungja érhetett haza, ez pedig még inkább ellazította, mert úgy gondolta, talán megjött az idősebb esze és ezen az éjszakán, végre normálisan, minimum nyolc órát fog aludni és nem kettőt, ahogy azt az utóbbi időszakban tette.
Pár perc után, Jisung mosolyogva adta át a fürdőt az idősebbnek és fáradtan csoszogott szobájába, hogy egyből a puha ágyra vethesse magát és az álom elragadja. Egy ideig még fáradtan pislogott, végig a résnyire nyitva hagyott ajtót szuggerálva, de végül a kimerültség magával rántotta és elaludt.
Olyan hajnali kettő fele ébredhetett meg, nem messze tőle, halk dobogást és lihegést hallott. Először csak érdeklődve emelte meg a fejét, próbálva rájönni a hang forrására és mikor a szoba másik végében lévő ágyra nézett, aggódni kezdett, Minho hyungja ugyanis nem volt a fekhelyén és nem aludt ugyanolyan édesen, mint pár perccel ezelőtt fiatalabb szobatársa. Jisung nagy nehezen megemberelte magát és kikászálódott az ágyából. A takarót magára terítette és úgy sétált komótosan az ajtó felé, hogy a kilincset halkan lenyomva, elhagyja a szobát. Ahogy kilépett a folyosóra, a már szobában hallott hangokat intenzívebben észlelte, ezért követve a zajt, a nappaliban kötött ki. Minho épp egy mozgás gyakorlatot végzett elszántan, fehér atlétája teljesen átázott az izzadságtól; mikor meglátta a tőle nem messze álló Jisungot, a füllhallgatót kihúzta a füléből és sajnálkozóan nézett a fiatalabbra.

-Felébresztettelek? - Jisung csak legyintett egyet, majd helyet foglalt a kanapén. Minho vissza helyezte a helyére a füllhallgatót, majd ismét a gyakorlatba kezdett. Tíz perc eltelte után, hevesen lihegve a dohányzóasztalra helyezett üvegért nyúlt és nagyokat kortyolt abból. Hirtelen lemerevedett, tekintete elkomorult. Jisung nem tudta, hogy mi lehet a gond, majd követve az idősebb tekintetét, a tükörrel találta magát szembe. Minho leemelte szája elől az üveget és továbbra is a tükörben vizslatta magát, hogy aztán idegesen csapja az asztalra a vízzel megtöltött műanyagot és a földön helyet foglalva, felülésékkel folytassa az előbbieket. Jisung eközben szomorúan nézett rá, oda akart menni hozzá, hogy megölelje az idősebbet és elmondja neki "Minho, te ugyanolyan tökéletes vagy, mint bárki más a csapatból. Ne törődj a tükörrel".