Nos, mielőtt még belevetném magam holnap a halál kapujába (alias angol érettségi), gondoltam még publikálom nektek ezt a kis randomságot. ^^

Jó olvasást mindenkinek! <3

Kim Jongin, ismertebb nevén Kai mindig is egy érdekes ember volt a számomra. Már frissen idekerült trainee-ként is érdeklődve figyeltem az összes kisebb-nagyobb mozdulatát, amit nem csak a közönség és rajongók előtt tett, hanem maga a színfalak mögött is. Az összes mozdulatáról sütött a magával ragadó elegancia és félisteneket meghazudtoló vonzó báj, ami képes volt mindenki szemét magára vonni; vagy talán csak én voltam ennyire megszállotja mindig is. Gyermeki rajongás volt az egész, hisz mikor még nem is debütáltam, Jongin nagy bizonnyal a létezésemről sem tudott, hiszen miért érdekelne egy legendát egy egyszerű kis gyakornok a több száz között? Alapjáraton nekem sem gyermeki ábrándokkal kellett volna foglalkoznom - többek között Kim Jonginnal -, viszont akármit csináltam, Kai lénye mindig magával ragadott. Kissé meg is ijedtem magamtól, mikor azt vettem észre, hogy az összes EXO fellépésen csak rá vannak ragadva a szemeim, csak őt figyelem; még a különféle műsorokban is, melyekre a kimerítő gyakornoki edzésem mellett is mindig igyekeztem időt hagyni és megnézni őket. Egy időben szerettem volna olyan lenni, mint ő.

Viszont a túlzott rajongásnak vannak hátulütői. Nem mondom, hogy rossz táncos voltam, igenis értettem felsőbb szinten a dologhoz, Jongin tudása mellett, viszont csak egy átlagos, kissé teheséges srác voltam. Annyi szóbeszéd járt róla a SM Ent.-en belül, többek között a tánctudásáról. Tény, nem igen akadt vetélytársa nem hogy a kiadón belül, hanem az egész iparban. Hatalmas nagy teheség volt és még mindig az, viszont ha az ember kicsit konyít a tánchoz, egy előadás megteremtéséhez és egy színpadi alterego kialakításához, hamar jó kritikus válik belőle. Itt nem arra gondolok, hogy mérnöki pontossággal meg tudtam találni a hibát Jongin előadásaiban, egyszerűen csak... megláttam azt az énjét, akit talán a legjobb barátai sem ismertek. Kai sem volt tökéletes, akármennyire is gondolták róla azt ezrek. Nem is egyszer kiesett abból a szerepéből, abból a perszónából, amit ő alkotott magának.

Láttam az apró csúszásokat az arckifejezéseiben; láttam, mikor bizonytalanodott el. Hallottam, mikor sírt a mosdóban, mert egy apró hibát vétett és láttam, mikor nem akart semmi áron sem színpadra lépni. Láttam, mikor volt szomorú és felismertem azokat az apró mimikákat, amik az instabil lelkéről árulkodtak. Mindent tudtam róla és mindent láttam, holott ő nem is tudott a létezésemről.

Miután debütáltam az NCT-vel, maga volt az álom számomra, mikor a színfalak mögött találkoztunk. Hiába a tudás, mi szerint maga Kim Jongin sem volt tökéletes, engem mégis lenyűgözött. Egy kicsit beszélgetve vele, közelebb kerülve egymáshoz rájöttem, hogy nem is volt olyan erős és magas, mint ahogy az videókon és messzibbről tűnt. Persze, ezt simán be lehet tudni annak, hogy magasabb vagyok, mégis, őszintén meglepő volt. Hozzám képest alacsony és vékony volt, holott én sem voltam a megtestesült adonisz. Tipikus langaléta alkat voltam, ami néha még vicc tárgyként is szolgált a barátaim körében, hiszen nagy méreteim ellenére olyan pipaszár lábaim voltak, hogy azt még a kifutón végig vonulú női modellek is megirigyelték. Nem mintha valaha is hátrányként fogtam volna fel ezt a többi férfival szemben; én ilyen alkat voltam és ezt el is fogadtam. Semmi különösebb bajom nem volt a külsőmmel, a széles vállaimra pedig igen büszke is voltam. Mondhatni, saját véleményem szerint, férfiasabb voltam, mint Kim Jongin, de ez szubjektív. Jongin alacsonyabb volt, mint én, nyílván nem lehettek olyan széles vállai, mint nekem. Viszont ahogy egyre többször beszéletünk, úgy tudtam meg, hogy bár a táncban kiemelkedő volt, sportokban nem épp ő volt az ász. Nem volt erős izomzata és utált edzeni, hiába várták el tőle. Mint már sokszor mondtam, Kim Jongin nem volt tökéletes, én mégis imádtam minden egyes porcikáját. Idősebb volt nálam, nem is egy, hanem körülbelül öt évvel, mégis olyan aranyosnak és kedvesnek találtam néha, hogy az már vicc volt.

Miután debültáltam a SuperM-el, el sem tudtam hinni, hogy valaha Jonginnal leszek egy bandában. Annyira boldog voltam, hiszen ez nem csak szakmabeli elismerés volt, hanem maga a főnyeremény, mivel így még több lehetőségem volt közel kerülni a sokak által elérhetetlen Kaihoz. Hamar, egyfajta könnyed barátság alakult ki közöttünk, így már nyugodtabban értem hozzá néha, csak úgy, és könyebb volt vele beszélgetni. Néha az eget áldtam, hogy egy szobába kerültem vele némelyik szállodában. Tökéletesnek éreztem mindent, ami közöttünk alakult. Egészen mostanáig.

Sötét tekintettel meredtem a tőlem pár méterre együtt szórakozó Jonginra és Markra. Talán én rontottam el mindent közöttünk - ami sajnos nagyon valószínű - és most igen csak szívtam a levét ennek az egésznek. Kai nem nézett rám úgy, ahogy eddig, nem nevetett velem együtt és még csak nem is nagyon beszélt velem. Ha tehette, inkább került mással egy helyiségbe, mint velem. Én rontottam el. Túl sokat akartam.

Jongin egy pillanatra felém tekintett - teljesen véletlenül - , mire a tekintetink összetalálkoztak. Ő elmerengve nézett felém, némi aggodalmat véltem felfedezni a szemeiben, mire az ajkaimra csak egy kaján vigyor került, Jongin pedig erre olyan hirtelen kapta el rólam a tekintetét, mintha felém se nézett volna. Kicsit sem volt átlátszó, főleg, hogy talán nálam jobban senki sem ismerte őt. Viszont hiába a felismerés, mély szomorúság terjengett szét bennem, mire a külsőm egy kirúgott kiskutyára hasonlíthatott leginkább.

-Összevesztetek? - Foglalt helyet mellettem Baekhyun, bármi finomságot mellőzve kérdezve rá a furcsa légkörre köztem és Kai között.

-Nem mondott neked semmit? - Néztem hyungra érdeklődön.

-Miért mondott volna? Barátok vagyunk, viszont ez nem jelenti azt, hogy feltétlenül elmondunk egymásnak mindent. Szóval... mi a gond? Nini úgy kerül téged, mint macska a forró kását.

-Lehet, hogy kicsit megbántottam. - Suttogtam Baeknek feszülten, mire ő csak egy meglepett pillantással ajéndékozott meg.

-Jongint? - Kérdezett vissza gúnyosan. - Akármit is csináltál, jobb, ha tudod, Kim Jongint nem olyan egyszerű ennyire megbántani. Jó nagy szarban vagy.

-Tudom.

-Mit csináltál?

-Azt hiszem, jobb, ha tőle kérdezed. Szívesen elmondanám, de nem akarom senkinek sem kikotyogni, amíg Jongin nem ad rá engedélyt.

-De hisz téged is bánt dolog. - Nézett rám kissé aggódón Baekhyun. Akármennyire is volt sokszor gyerekes és komolytalan, mégis a legidősebb volt a bandában. Mindenkivel törődött, no talán Kaival kicsit többet, ami érthető is, hiszen már körülbelül kilenc éve tartoztak egy csapatba. Egyértelmű volt, hogy Baekhyun volt az egyik, akihez a legközelebb állt Jongin.

-Az én hibám, szóval ne sajnálj. Viszont nem tudom, mit tudnék még tenni azért, hogy Jongin megbocsájtson. Talán már soha nem lesz velem olyan jóba, mint anno.

-Az nagyon szomorú lenne. - Jelentette ki hyung határozottan. - Ti ketten nagyon jó és vicces párost alkottok.

-Honnan...?

-Kilenc éve ismerem Ninit. Nem kell sok idő, hogy rájöjjek, mi történt köztetek. - Ezúttal olyan hideg magatartást közvetített felém, amilyet még talán sosem. Tényleg ennyit ártottam egy "kis" cselekedetemmel?

(...)

Tény, hogy Amerikába utazni izgalmas. Talán Mark volt az egyetlen, aki nem olyan nagy lelkesedéssel, mély alvással töltötte a hosszas repülő utat Koreából egyenesen New York-ba. Én személy szerint már régen vártam ezt az utat. Legutoljára az előző promóciók alkalmával jártunk a nyugati kontinensen. Akkor még együtt nevettünk és szórakoztunk Jonginnal. És mint egy áradat, úgy ért a felismerés, mi szerint Jongin igyekezett megint a lehető legmesszibb kerülni tőlem a repülőn. Ezúttal Taemin mellett foglalt helyet, és egy nagy, fekete pulcsiba csomagolva pislogott álmosan maga elé. A mellette ülő Taemin már régen aludt és a repülőgép ablakának döntve fejét pihent. Egész eddig mindenki lelkes és izgatott volt, de látszólag már mindenkin a fáradtság lett urrá. Ten és Taeyong egymásnak dőlve aludtak, Baekhyun egyedül ülve, két helyet elfoglalva nézett valamit az előtte lévő monitoron, de már ő is csak laposakat pislogva meredt maga elé. Én is fáradt voltam, legszívesebben a mellettem ülő Marknak dőltem volna, viszont feledtébb zavart, hogy nem Jongin van mellettem és nem pihentethetem a fejem az ő vállán.

A legutoljára említett személy óvatosan felállt Taemin mellől és egy nagyot nyújtózkodva lépkedett álmosan a mosdóhoz. Megfelelőnek találtam az alkamat arra, hogy kövessem és kicsit kettesben legyek vele.

Amint én is beléptem a szerencsémre nyitva hagyott ajtajú mosdóba, Jongin meglepetten pillantott rám a tükörből. Szemei kissé elkerekedtek, arcáról apró vízcseppek csordogáltak le; nagy bizonnyal fel akart frissülni egy kis mosakodással.

Ebből az lett, hogy pár csendes percig csak bámultuk egymást a tükrön keresztül, majd Jongin - mintha semmi különös nem történ volna - teljesen figyelmen kívül hagyva folytatta cselekedetét. Lassan mellé lépkedtem - ekkor vettem észre enyhén remegő kezeit - és ugyan finoman, nehogy fájjon neki, de határozottan az egyik csuklójára fogtam, úgy, hogy elmenekülni azért ne tudjon a fogásomból.

-Haragszol még? - Néztem rá könyörgően, próbálva felvenni vele egy kis szemkontaktust, ő viszont ahogy csak tudta, elkerülte a tekintetem. - Nem kerülhetsz el örökké...

-Már miért nem? - Nézett a szemeimbe kötözködően. Ekkor vettem észre, hogy az utóbbi hetekben kissé leadott súlyából, ugyanis arca most kissé csontos és a szokásosnál vékonyabb volt. A rajta lévő pulcsi is túl hatalmasnak hatott.

-Ezt nem lehet így. Egyáltalán miért kerülsz ilyen hosszú ideje? Ez nem egészséges.

-Ahogy a kapcsolatunk sem.

-Mi a baj a kapcsolatunkkal? Te is boldog lennél, én is boldog lennék; mi a baj ezzel? Ennyire fáj neked ez? Nem úgy vettem észre. Élvezted minden egyes pillanatát annak az estének.

-Ezt mégis miből gondolod?

-Láttam. Túl jól ismerlek. Tudom, hogy tetszett. Akkor nem néztél volna rám úgy.

-Hogyan?!

-Szerelmesen. - Jongin frusztráltan próbált hátrébb húzódni és ekkor tudtam, nagyon fájó pontot érintettem. Sajnáltam a tetteim, nem akartam neki fájdalmat okozni és nem akartam megijeszteni. Most viszont már késő volt, mire fájdalmasan próbálta kisebb kezét kihúzni szorításomból, ami csak egyre erősebb és erősebb lett az akaratom ellenére.

-Engedj el! Ez fáj! - És mint akibe belecsapott a felismerés, hirtelen elengedtem a csuklóját, mire ő egy kicsit a mögötte lévő falnak csapódott. Aggódón kezdtem őt megközelíteni, Jongin viszont könnyen elsurrant mellettem és kisietett a mosdóból.

-Ezt elbasztam...

(...)

Miután leszálltunk a repülőről, finoman fogalmazva is mindenki egy darab szar volt. Álmosak és fáradtak voltunk, Mark jól a fejére húzva hatalmas kapucniját bóbiskolt Ten hátának dőlve, így nem volt gondja az ember tömeg közötti közlekedéssel. Csak követte az előtte haladó tag hátát és minden rendben volt. Én egy kissé csalódottan pillantgattam Jongin felé, aki legelől ment Baekhyunnal karöltve. Az előző promóció alatt Jongin gyakran nekem dőlve próbált pihenni mindig a reptéren, most viszont elég nyílvánvalóan még mindig került. Mondjuk nem is tudom mire számítottam; főleg a repülőn történtek után.

A repülőteret elhagyva egy fél órás autó út következett. Egy minibuszt béreltek ki nekünk, ami elvitt mind a hetünket a menedzserrel karöltve a szállodába, amiben a következő egy hetet terveztük tölteni. Kai itt is a lehető legmeszibb ült tőlem, viszont pár percen belül olyan álmos lett, hogy egyből el is aludt és ugyan nem túl diszkréten, de megkértem a mellette ülő Markot, hogy cseréljünk helyet. A csapat maknaeja ugyan furán nézett rám, de bármi ellenkezés nélkül átadta a helyet, én pedig elégedetten telepedtem le Jongin mellé, fejét a vállamra döntve. Nem volt túl erkölcsös cselekedet, de olyan nagyon hiányzott már a közelsége, hogy muszáj volt ezt megtennem.

Időközben hallottam, hogy mögöttünk Taemin és Baekhyun a szoba elosztásokon agyalnak, ami csak újabb szorongást idézett elő bennem. Folyton csak az a kérdés járt a fejemben, hogyha egy szobába kerülnék Jonginnal, vajon az javítana a helyzeten vagy inkább rontana? Így inkább úgy döntöttem, hogy a véletlenre bízom a dolgot és lesz, ami lesz.

(...)

És ahogy sejtettem, Jongin nem reagált valami jól. Mikor elértük a szállodát, a szokásos módon a felém eső karját kezdtem el simogatni, hiszen már jól tudtam, hogy így lehet a leghatékonyabban, egyben a legkíméletesebben felébreszteni őt. Eleinte csak laposakat pislogva kezdte nyitogatni szemeit, viszont mikor kitisztult a látása és maga mellett nem Mark arcával találkozott, egy hangosat sikítva pattant fel mellőlem és kisietett a kisbuszból. Döbbenten néztem utána, azért ilyen heves reakcióra korán sem számítottam. Viszont az is tény, hogy nagyon vicces volt, mégha a gondolataim hátuljában az motoszkált, ez még nagyon ronthat az egész helyzeten.

A buszból kiszállva kellemes, hűvös esti levegő fogadott, ami így a fülledtség után nagyon jól esett. Végre ki tudtam kicsit szellőztetni a fejem, még ha nagyon rövid időre is. Az összes tag furcsán nézett rám, mintha csak gyilkosságot követtem volna el nem rég, míg Kai a hatalmas pulcsijába elbújva próbált tőlem minél távolabb lenni.

-Jól van. - Szólalt meg először Taemin, majd a kezében tartott listára nézett. - Jongin biztosan fáradt szóval tessék, ez a szobakulcsod. Lucassal leszel. - Meglepetten néztem Taemin hyungra, aki Baek hyunggal karöltve egy sejtemes pillantással ajándékoztak meg, míg Jongin látszólag vérig sértve vette el a kis kártyát és fittyet hányva mindenkire indult meg a nem is olyan hatalmas épület felé.

Időközben nekem is megjött az eszem - miután Baekhyun vagy századjára köszörülte meg a torkát - és Kai után sietve a szállodába lépkedtem, a bőröndömet hangos zötykölődések közepette magam mögött húzva. A nagy, kivilágított épületbe beérve elégedetten konstatáltam, hogy Jongin a recepció közelében állva, dühös tekintettel méregetve vár rám. Örültem neki, mert legalább annyi volt benne, hogy meg vár, hogy legalább annyit tudjak, merre is van a szobánk, egyáltalán melyik a mi szobánk. Az ominózus dolgot egyenlőre nem akartam neki felhozni, látszólag most eléggé pikkelt rám, ráadásul fáradt volt; ilyenkor sokkal nehezebb eset volt. Jobb volt várni ezzel az egésszel.

A szobába belépve Jongin elfoglalta az első ágyat, ami az útjába esett és a kipakolással már csak nem is bajlódva elővett egy törülközőt, tusfürdőt, sampont és egy pizsama szettet, majd magamra hagyva belépett a fürdőbe; egy szó nélkül. Normális esetben ilyenkor mindketten elterültünk volna az ágyunkon és beszélgettünk volna, vagy épp Jongin ölelgettem volna halálra valamelyikünk ágyában. Nos... erre ma biztos nem lesz lehetőségem; pedig nagyon szerettem volna.

A helyzet viszont kicsit sem javult, a fürdőből kilépve Jongin egy mély morgással közölte velem, hogy csendben fürödjek meg, majd elterülve az általa elfoglalt ágyon látszólag pár percen belül el is aludt. Nagyon álmos volt, erről pedig mi sem árulkodott jobban, mint a szemei alatt húzódó méteres karikák. Még talán soha nem láttam ennyire fáradtnak. Aggódtam érte.

(...)

Másnap szerencsére nem kellett korán kelni, hagyták, hadd aludjuk ki magunkat. Talán csak Jongin volt az egyetlen az egész csapatban, aki még simán elviselt volna egy huszonnégy órás alvást, de ő valójában mindig álmos volt egy kicsit. Emiatt gondoltam mindig is azt, ő valójában csak egy nagy, ölelgetni való maci. Most viszont túl morcos volt ehhez a szerephez.

Egészen a fotósúdióig hozzám sem szólt, olyan mogorva arccal nézett rám mindig, mintha abban a pillanatban képes lenne elvágni a torkomat. Őszintén ijesztő, egyben nagyon aranyos volt ilyenkor. Eldönteni nem tudtam, hogy most inkább félnem kéne tőle vagy csak szimplán nevetnem kéne rajta. Talán az útóbbi opció kissé sértő lenne neki.

A fotózás már egy órája tartott, Markkal sokat bíbelődtek, holott nem volt rossz modell, ma viszont egy kissé feszült volt. Izgult a közelgő fellépés miatt. Engem személy szerint most ez tudott a legkevésbbé meghatni; mármint a fellépés. Sokkal inkább érdekelt, hogy Jongin meg fog e egyáltalán bocsájtani valaha. Pontosabban mondjuk azt se tudtam, mi a baja, egyszerűen csak nagyon zavarta valami. Nem akart passzív lenni? De hisz egyáltalán nem volt ellenére. Vagy csak azért nem, mert részeg volt? Nem kellett volna kihasználnom a helyzetet. Nem volt szép tőlem. Jongin az nap nagyon sebezhető állapotában volt. Olyan állapotban, amilyenben csak ritkán látni őt, akármennyire törékeny valójában; igyekszik nem kimutatni, ha fáj neki valami.

-Igyál, mielőtt kiszáradsz. Idióta... - Az említett szamár ekkor egy üveg vizet vágott hozzám, majd mintha ott se lett volna, magamra hagyott. Kissé meglepetten, később viszont elégedetten néztem utána, hiszen ez az apró cselekedete nem jelentett mást, minthogy még mindig törődik velem. Még mindig figyel rám.

Kai volt az egyetlen ember, aki tudott arról, hogy a nagy rohanás közepette gyakran elfelejtek inni, emiatt pedig gyakran volt ebből kisebb-nagyobb bajom. A SuperM promóciók alatt mindig ő volt az, aki odafigyelt, hogy eleget igyak.

Egy elégedett mosollyal az arcomon tápászkodtam fel a helyemül szolgáló fotelből és a stúdióba lépve Jongint vettem észre, ahogy már nekiálltak a fotózásának. Mindig is csodáltam, hogy milyen jó modell. Bármilyen kompozícióban megállta a helyét, az arca pedig sokféleképpen alakítható volt. Kellően magas és karcsú volt. Imádattal néztem, ahogy a fotós utasításainak megfelelően cselekszik. Olyan gyönyörű volt.

-Lucas! Állj kérlek Kai mellé. Szeretnék közös képeket is csinálni rólatok. - Ekkor Jongin arckifejezése egy pillanatra megrándult. Ismertem már annyira, hogy tudjam, ez egy apró csúszás, repedés volt azon az állarcon, amit a közéletben viselt. Nehezen észrevehető mozdulat volt, én mégis mindig észrevettem.

-Nem találom jó ötletnek. Szerintem jobb, ha maradunk az egyedüli képeknél. - Tudtam, hogy intézkednem kell. Legalább ennyit meg kellett tennem Jonginért, ha mást nem. Mások nem látták, de az egész lénye konkrétan a félelemtől ordított. Nem akartam őt ilyen helyzetnek kitenni.

A fotós csak furcsálva grimaszolt rám, majd csak megrántva a vállát küldte el Jongint, aki pillanatok alatt kisurrant mellettem a teremből, ezután pedig én következtem. Fáradtan sóhajtva néztem hyungom után, ő viszont a mosdóba menekülve gyorsan eltűnt a látóteremből. Álatalában mindig itt maradt a teremben a fotózásom alatt és bíztatott, most viszont még csak rám se nézett.

(...)

-Jongin...

-Figyelj Yukhei... - Frusztráltan simított végig lenőtt haján, mikor a fotózás után összetalálkoztunk az épület kissé elhagyatott részén. Az egész teste arról árulkodott, hogy mennyire aggódik valami miatt és én nem tudtam neki segíteni, mert nem tudtam semmit. Legszívesebben magamhoz öleltem volna, de megmozdulni sem voltam képes, mikor megláttam a könnyektől nedves, barna szemeket. Természetes reakció volt. Ha Jongin sírt, belül én is sírtam. - Sajnálom, hogy bunkó vagyok veled, de... A történtek után nem tudok ugyanúgy viselkedni veled. Sajnálom, de... nagyon megviselt ez. Én...

-Semmi baj. Érthető, ha kicsit kiakadtál. De meg tudjuk oldani.

-Nem... Yukhei ezt... senki nem értené meg. Elveszíteném a családom. Én ezt nem akarom... sajnálom, de túlságosan félek.

-Szóval inkább leéled egy nő mellett az életed, végig hazudva neki és a leendő gyerekeidnek, holott valójában soha nem fogod tudni igazán szeretni a feleséged, ahelyett, hogy hallgatnál a testedre és azzal lennél, akihez igazán vonzódz? Csodálatos... soha nem gondoltam volna, hogy ilyen vagy Jongin. - Ekkor Kai szemeiből apró könnycseppek kezdtek csordogálni. Basszus! Ezt elrontottam! Nem kellett volna ezt mondanom! Őszintén szólva... Jongin állapota... kibaszott szívszorító volt. - Jongin, én nem akar...

-Hagyj békén!

-Jongin...

-Nem! Azt hittem, hogy meg fogod érteni, de nem. Én tudom, hogy neked kurva egyszerű úgy, hogy a családodban mindenki elfogadta azt, aki vagy. De nálam ez nincs így! Nem választhatok közted és a családom között. Ők neveltek fel, én... Csak hagyj békén és bazd meg magad!

-Jongin... - És ismét olyan gyorsan elrohant tőlem, hogy azt se tudtam pontosan merre járhat.

(...)

-Mit csináltál idióta? - Baekhyun mérgesen nyitott ajtót, mikor este kilenckor bekopogtam a Taeminnel és Taeyonggal közös szállodai szobaajtójukon. Igazából... teljesen érthető volt a reakciója. Jongin borzalmasan nézett ki egész nap, látszólag minden egyes pillanatban a sírás határán állt, ezt pedig ezúttal nem csak én, hanem mindenki észrevette. Mark emiatt egész nap Kaihoz tapadva követte az idősebbet és apró hülyeségekkel próbált javítani Jongin hangulatán. Az apró tettek viszont aligha akartak működni, Jongintól csak egy apró, nagyon műmosolyora tellett. Nagyon elcsesztem ezt az egészet. Nem akartam neki azt mondani, amit. Egyszerűen csak elszállt az agyam, én is fáradt és ingerült voltam a köztünk lévő folytonos feszültség miatt.

-Hyung... Nem lehetne csak, hogy... valamelyikőtök szobát cserél velem? Jongin biztosan nem is akar látni. - Baekhyun erre csak frusztráltan sóhajtott egyet, majd kilépett a szobából, bezárta maga mögött az ajtót, aztán egy akkora pofont kaptam tőle, amilyet még sosem. Meglepetten pillantottam hyungra, aki csak idegesen lépkedve kezdett maga után húzni, ki a szállásunk udvarára. A hőmérséklet viszonylag kellemes volt ma este, emiatt nem volt szükség kabátra és legalább a fejemet is kicsit kiszellőztettem. - Oké... elismerem. Ezt most megérdemeltem.

-Nem akartalak megütni Lucas, sajnálom. Igazából Jongin is kicsit megérdemelné, de nem hiszem, hogy most pont erre lenne szüksége. Félek, hogy csak még jobban összetörne... Voltál már bent nála? A szobátokban?

-Nem... Miután visszaértünk, vagy tíz percig a folyosón járkáltam. Nem voltam képes bemenni hozzá, akármennyire szeretnék térden állva könyörögni neki, hogy bocsájtson meg.

-Annyira hülye vagy Lucas...

-Tudom...

-Nem azért. - Nézett rám tudós pillantással. - Nem tudom, mi történt köztetek a fotózáson, de akármit is mondtál neki, akármivel is bántottad meg, szerintem most pontosan arra van szüksége, hogy bemenj hozzá és megöleld. Nininek nem kellenek szavak. Tudod... mikor még anno frissen debütált banda voltunk az EXO-val, nem csak Sehun, hanem Jongin is még csak egy gyerek volt. Sírt amiatt, mert hosszú ideje nem láthatta a családját és sírt amiatt is, mert hibázott a színpadon. Amikor lázasan feküdt a dormban, nem volt másra szüksége, mint egy ölelésre. Akármennyire fájt neki valami vagy akárki bántotta meg, egy öleléssel mindig meg lehetett nyugtatni. Nini egy nagyon könnyen megérthető srác. Nem kellenek neki komoly vallomások és szavak. Elég, ha egy kis dolgot teszel érte. - Meglepetten pillantottam hyungra. Szóval volt olyan, amit még én sem tudtam a nagy Kim Jonginról: egy ölelés a világot jelentette neki. Túlságosan elbíztam magam. Azt hittem mindent tudok róla, de ez nem volt így. De hát ezért is vannak egy részben a párkapcsolatok, nem? Hogy még jobban megismerjük egymást a párunkkal. - Mit mondtál neki?

-Azt mondta, hogy nem akarja ezt az egészet a vállalni. Nem akarja, hogy a családja tudja, valójában meleg. Én pedig... kicsit kiakadtam. Nem kellett volna, de akkor annyira csalódottnak és idegesnek éreztem magam. Azt mondtam neki, hogy egy hazug, ha soha nem vállalja fel magát. - Baekhyun erre lemondóan megrázta a fejét.

-Annyira hülye vagy... Biztos neked sem volt egyszerű, mikor fiatalabb korodban rájöttél erre. Biztosan te is féltél, hogy a szeretteid nem fogják ezt elfogadni. Legközelebb gondolj erre is. Jongin imádja a családját. Habár az apukája már nem él, az anyukája ugyanolyan fontos a számára, ahogy a nővérei is. Nem egyszerű ez most neki, ezt meg kell értened. - Egy idióta vagyok, ez tény. Baekhyung hyung szavai órákig a fejemben jártak, még azután is, hogy magamra hagyott kint, a szálloda udvarán. Ezek után nem tudtam, mi lenne a helyes döntés. Mármint... persze, talán az lenne tényleg a legjobb, ha bemennék Jonginhoz és egyszerűen csak megölelném. Ennek ellenére viszont féltem. Mi van, ha ez most egy kivételes eset? Mi van, ha ellök magától? Mi van, ha megijesztem? Mi van, ha csak rontok ezen az egészen, amit már egy ideje próbálok rendbehozni?

Éjfél felé járt az idő, mikor kezdtem úgy érezni, a kinti hőmérséklet drasztikusan lecsökken, ezzel együtt pedig az eszem is megjött. Nincs más lehetőségem, most utoljára tennem kell valamit. Természetesen még mindig féltem attól, hogy esetleg végleg elveszíhetem Jongint, de már nem volt más, amit tehettem volna...

A hidegtől remegő testtel siettem fel a szálloda második emeletére, majd a szobaajtónk előtt megállva megint gondolkozóba estem. Biztos jó lesz ez így? Viszont ahogy kezdtem volna az újabb gondolathullámot futtatni a fejemben, az ominózus ajtó kitárult és egy megviselt ábrázatú Jongin nézett vissza rám. Kissé lenőtt haja ide-oda állt a fején - mintha aludt volna -, szemei vörösek és dagadtak voltak. Az ajkai helyenként kissé sebesek voltak, melyekre időnként még most is ráharapott. Kai rossz szokása volt, hogy mikor ideges volt, folyton az ajkait harapdálta. Az utóbbi hetekben elvékonyodott teste a lány pizsamában olyan kicsinek és törékenynek tűnt, hogy egyszerűen mást sem akartam, csak úgy igazán magamhoz ölelni és óvni.

-Már... - Szakította meg a köztünk beesett csendet. - épp indultam volna megkeresni téged. - Erre csak pimaszul elmosolyodtam és mikor Jongin eltávolodva tőlem beljebb lépkedett a szobába, én is utána mentem.

-Aggódtál értem? - Kérdeztem kajánul, hideg kezeimet lehelgetve. Jól átfagytam kint, az biztos.

-Talán... - Válaszolt halkan, szemei végig a padlót nézték, még csak egy pillanatra sem mert felnézni rám. - Egy kicsit... - Erre csak ismét elmosolyodtam, majd határozott léptekkel hozzá siettem és bármi ellenkezést nem tűrve magamhoz öleltem, jó szorosan. Szegény, talán még levegőt sem kapott és talán kettőnk közül inkább nekem volt szükségem erre az ölelésre legjobban, de olyan jól esett a testéből áradó meleg, hogy nem is szándékoztam egyhamar elengedni. A hirtelen cselekedetem miatt hyung feje a mellkasomhoz szorult, emiatt pedig perceken belül finoman ütlegelni kezdte a karom, jelezve, hogy okvetlenül szüksége lenne már levegőre.

-Yukhei... nem kapok levegőt... Héj!

-Olyan kicsi vagy hyung. - Nevettem fel, mikor egy kis esélyt adva neki gyengítettem a szorításomon, így kissé eltávolodva tőlem dühösen kezdett méregetni.

-Nem vagyok kicsi.

-Dehogy nem. Pici vagy hyung.

-Nem vagyok!

-Tudom, hogy Chanyeol is ezzel szokott piszkálni.

-Nem tehetek róla, hogy égimeszelők vagytok! Nem vagyok pici! Én is a magasak közé tartozom! - Jongin ilyenkor olyan volt, mint egy kisgyerek. Imádtam ezt az oldalát. Ez volt az a Jongin, aki abszolút nem volt megjátszott és csak is önmaga volt. Hyung ilyenkor mindig játékos és vicces volt, néha még a maknae pozíciót is simán rá lehetett volna aggatni.

-A magasak között a legkisebb. Viszont én imádom, ahogy a karjaimba illesz. - Pusziltam gyengéden a homlokára, mire az egész feje úgy elpirult, mint egy érett paradicsom. Jongin hirtelen a nyakhajlatomba temette az arcát, ezzel is próbálva elrejteni előlem a nyílvánvaló zavart, ami konkrétan rá volt írva. - Na, most miért bújsz el?

-Sajnálom, amit mondtam Yukhei... nem érdemelted meg és igazad volt. Csak egy gyáva féreg vagyok.

-Héj... - Simítottam szeretetteljesen a fejére, újabb csókot adva a buksijára. - Ne vedd komolyan a szavaimat. Csak elragadtattam magam. Jongin, én... Kérlek, ne utasíts el. Segítek mindenben, amiben kell és ígérem, nem fogod elveszíteni a családod. Soha többé nem lennél egyedül, ha úgy döntesz, hogy velem maradsz. - Hyung erre eltávolodott tőlem és könnyektől csillogó szemekkel nézett fel rám. Barna gömbjei olyanok voltak, mint két csillogó drágakő.

-Jó... Rendben... - Olyan boldog voltam, mint még talán soha. Örömömben azzal a lendülettel megcsókoltam Jongint, vidáman ízlelve újra azokat a puha és dús ajkakat. Csókunk közben finoman az ágy felé terelgettem hyungot, míg végül a bolyhos ágyneműben végeztük, gyengéden csókolva egymás ajkait. Néha óvatosan végigsimítottam Jongin törzsén és combjain, egyértelműen jelezve a továbbhaladási szándékom, ő viszont finoman eltolt magától és szórakozottan mosolyogva nézett fel rám. - Nem lehetne, hogy ma csak... alszunk? Nagyon álmos vagyok. - Drámaian sóhajtottam egyet, mire Jongin csak aranyosan kuncogott alattam. Mit tehettem volna? Tiszteletben kellett tartanom a döntését, elvégre nekem sem biztos, hogy mindig lesz kedvem mindenhez... azt hiszem.

Azon az estén úgy aludtunk együtt, ahogy azelőtt is. Én a hátamon fekve, Kai pedig az oldalomhoz simulva ölelt át, feje a vállamon. Talán soha nem voltam még boldogabb.

(...)

Másnap Jongin és Lucas felszabadultan nevettek egy újabb fotózáson, míg a többi SuperM tag látszólag megkönnyebbülten fújt ki egy nagy levegőt. Lucas és Jongin vitája látszólag végetért, és végre megint minden a régi kerékvágásba ment. Ez sokak nyugtalanságát csillapította.

-Egy ölelés tényleg mindent megoldana? - Nézett Taemin cinikusan Baekhyunra, aki csak sejtelmesen elmosolyodva nézett a vidáman nevető párosra.

-Látod.