Csumika!

Itt az ősz! A kedvenc évszakom :3
(talán mert őszi gyerek vagyok hihi)
Eláruljam a szülinapom időpontját?
Ehehehe

Valaki küldje el Asahi szülinapi ajinak pls!
Eskü bármi vele kapcsolatosat szívesen fogadok.
Kép szerkesztés, matrica, rajz.. Bármi. Kajakra :0

Na de vágjunk is bele egy lélekmelengető őszi kalandba!
Jó olvasást!

Gyönyörű őszi délután ez a mai. Végre szünet vette kezdetét. Ez a középsuliban is igen hálára késztetett, de most, hogy az egyetem padját koptatod, méginkább olyan jelenség az életben, amiért a két kezed összeteszed.
A lelassult időért pedig a lelkeddel fizetnél a legszívesebben.
Csak magad vagy, a fejed üres, minden aggódásra okot adó gondolattól mentes.
A problémákat hátra hagytad, és minden vele járó kellemetlenséget, ami gyötör.
Nehéz beszokni az egyetemre, nehéz egyedül megbírkózni mindennel, ami ér. A barátaidnak nagyobb problémái vannak, mint neked, így te vagy inkább a hallgatóság. De téged ki fog meghallgatni?
Ki fog magához szorítani, és megígérni, hogy minden rendben lesz?
Senki.
Mert nincs senki.
A családod is állandóan veszekedik, nem szeretsz ott lenni. Emellett bárhogy igyekszel is, nem értenek meg. Mondhatni ég és föld vagytok.

Szövet kabátod zsebéből csúsztatod ki készülékedet, hogy egy idilli fényképet készíts erről a gyönyörű erdőről amelyben sétálsz.

Egyszerűen mesébe illő. Szavak sem tudják illetni, hogy mennyire csodálatos.

A hosszú úton araszolva a távolból egy magas, szövet kabátos alak tűnik fel. Amikor megfelelő távolságon belülre értek, szemeitek valahogy összekulcsolódnak.
Mintha a lelketek csak a másikra várt volna egész életében. Mintha szavak nélkül megértenétek egymást. Mintha ezer éve ismernéd.

Felé közeledsz, de egyszer csak sírás féle hangokat hallatsz egy bokorból kiszűrődni. Rögtön odasétálva pillantasz meg egy igen érdekes színkombinációban pompázó, fiatal rókát.

-Szia Kicsi-köszöntöd a látszólag igen nyugodt kiskrapekot-Megsebesültél?-kezded vizslatni testét.
-Mi történt? -szólal meg valaki melléd guggolva.
Felnézel, hogy megkeresd a kellemes mély hang gazdáját. Ekkor látod meg Őt.
Tekintetetek egybe forr. Az idő megáll. Hirtelen a hideg sem zavar már, csak kellemes meleg járja át a szívedet. Soha nem éreztél még ilyet azelőtt.
Mindketten lefagyva bámuljátok egymást, mire nagy nehezen tudtok elszakadni.
-Nos öm-köszörülöd meg a torkodat-Hallottam, hogy sír, így ide jöttem-pislogsz egy percig sem ránézve a srácra-De látszólag semmi baja-pillantasz a szőrmókra, aki lábra állva mászik fel öledbe nemes egyszerűséggel.
Meglepődve hagyod neki, mégsem érsz hozzá.
-Biztos nem a te kishaverod?-vakarja meg álla alját az ében hajú srác az újdonsült lábmelegítődnek, aki úgy engedi neki, mintha az a világ legtermészetesebb dolga volna.
-Soha nem találkoztunk-simítasz fejére felettébb furcsállva a dolgot.
A róka szemeidbe nézve szuszog tovább.
Teljesen eléri, hogy bízz benne.
Ajkaid mosolyra fordulnak, ahogy boldogsággal tölti fel szívedet a pillanat.
Ezt pedig meg is osztod valakivel. Valakivel, aki mintha nem is lenne idegen. Mintha ezer éve ismerne már.

Minden olyan tökéletes.

-Ismerlek valahonnan? - szólalsz meg pár perc csend után, amely oly édesen ült közétek.
-Nem hiszem, de igazán örülnék neki-húzza mosolyra ajkait, ami szívedbe ezernyi vonzalomszikrát szór.
-Akkor kezdjünk neki-vigyorodsz el kacéran.
-Rendben-vigyorodik el ő is-Hogy hívnak Szépségem? - cikázik tekintete ajkaid és szemeid között.
-T/N-pirulsz el, de hála istennek elég hideg van ahhoz, hogy arra lehessen fogni.
-Legszebb név, amit valaha hallottam-kuncogja szórakozottan-Én Soobin vagyok, örvendek-nyújtja feléd jobb kezét.
Megfogva a hatalmas kacsót rázod meg azt.
-Az érzés kölcsönös-mondod mosolyogva.
Bőrötök szinte izzik, ahogy egymáshoz értek. Tekintetetek ismét egymásba fonódik, és megragadtok az időtlen idők helytelen helyén, ahol csak ti vagytok.

Az idillt a kis öledben kucorgó róka álla kezeiteken zavarja meg, vagy éppen mélyíti el, attól függ honnan nézzük.
Egyszerre néztek le a kiskrapek zöldesbarna íriszeibe.
Szemei harmóniát, nyugalmat és bizalmat áraszt.
-Olyan, mintha azt akarta volna, hogy találkozzunk-mondod ki hangosan az első gondolatodat, melybe bele is vörösödsz teljesen, ahogy eljut a tudatodig.
-Igazad lehet-hallod a mosolyt a hangjában-Ezt szeretted volna Kicsike?-simizi meg a kis buksiját a szabad kezével, közben egy centire sem szakadva el tőled.
A kisfickó szemei köztetek cikáznak, és mintha elégedetten méregetne titeket.
Az egész érzettől egy cinikus horkantásban törsz ki halkan.
-Nem vagy semmi-mondod fülét vakargatva-Na jólvan-engeded el a srác kezét, ami úgynevezett űrt hagy maga után benned-Most, hogy láttam, hogy semmi bajod, így mehetsz-emeled ki öledből nagyon óvatosan. De látszólag ő ezt nem értékeli, így visszamászik a lábaidra.
Fáradt sóhajod és az egész szituáció egy édes kacajt varázsol elő Soobinból.
-Nem akarja-neveti-Kénytelen vagy hazavinni-áll fel melletted jócskán feléd magasodva.
Sóhajtva tartod a karjaidban a vöröses szőrű csodagombócot.
-Nem tehetem. Biztos vannak itt erdészek, akik ismerik-dajkálod a 10 kilós szeretetcsomagot, ahogy elnyúlik rajtad.
A fiú szomorúan sóhajt.
-Jó, megértem...Akkor tedd le és fussunk el-mondja szomorúan.
-Nem bírná a lelkem-öleled magadhoz a kicsikét.
-Akkor csak sétáljunk el-javasolja.
Tehetetlenül nézel magad elé, mire nagy nehezen leteszed karjaidból.
-Ne haragudj-mondod elérzékenyülve-Szia Édes-integetsz neki, majd nekiindulsz az utadnak visszafelé.
A picike keservesen sírva rohan utánad, majd eléd érve ugrál lábaid előtt.
-Kérlek ne csináld-könyörögsz szívszakadva.
-Csak vidd el... Jobban akarja, mint egy menhelyi kutya-kocog melléd a magas fiú, édes mosollyal lenézve rátok.
Szenvedősen felnyögve nézel fel rá.
-De mi lesz vele? Emeletes házban lakom, és egyetemista vagyok-húzod a szádat.
-Hmm-gondolkodik-Én kertesben lakom. Bármikor áthozhatod-kacsint rád-Sőt, hozzám is költözhetsz-simít derekadra közelebb húzva magához.
Zavarodban fülig vörösödve teszed tenyereidet a mellkasára.
-Nem is ismerlek Soobin-nyögöd gondterhelten.
-Megfogsz-fog állad alá.
-Azt gondolod?-kérdezed kacéran, hirtelen felbátorodva, ahogy bőrötök egymáshoz ér újabb tüzet csiholva köztetek.
-Tudom, nem gondolom-hajol ajkaidra, rájuk mosolyog, majd birtokba veszi őket egy új világot megnyitva.
A tűz hirtelen határokat átívelő bozót tűzre hajaz. Hevesség, szenvedély és forróság cikázik köztetek, ahogy nyelveitek csatát járnak egymással.
Az érzés semmihez sem fogható.
Voltál már sok emberrel ilyen helyzetben, de soha senki sem adott neked ennyit és ilyen erősen.
Nem tudod hova tenni, vagy kigobozni mi ez.

Levegő hiány miatt kifulladva váltok el egymástól lihegve.
-Megbolondítasz-pihegi arcodat simogatva hüvelykujjával.
-Az baj, ha már most akarlak?-suttogod megnyalva a szádat, mire egy roppant elégedett mosoly kenődik a srácra.
-Hidd el, hogy kölcsönös-hajol megint közel.
Mielőtt megint egymásba feledkeznétek megint felugrik rád a kisróka, ezért lepillantasz.
-Velem akarsz jönni?-mosolyogsz rá, ő pedig ugrálni kezd hasad vonaláig.
Nevetve kapod fel karjaidba.
-Hazakísérsz minket?-nézel az ében hajú helyeskére.
-Nem is kérdés-vigyorog.
Azonban ahogy tekintetetek ismét egymásba csavarodik minden jókedv eltűnik orcátokról.
Megint eltűnik a valóság, és beszippant a saját, kettőtök világa.

Ekkor jössz rá, hogy mit is jelent a fogalom:eleve egymásnak elrendelt lelki társak.