Egész nap eset az eső, illetve reggel nem annyira mint most. Ennek nagyon örültem egészen mostanáig. Bíztam benne, hogy ma szép napsütéssel köszönt be a reggel ezzel együtt egész nap meleg lesz mint ahogy az illik május lévén, így nyugodtan, boldogan egy piknik közepette ünnepelhetem meg a születésnapom barátommal, de hát ez már órákkal ezelőtt megsemmisült. Két okból kifolyólag is köszönhetően vagyok most itt a kanapén teljesen egyedül valami hülye doramat nézve. Az első ugye az idő miatt a másik ok pedig a drága párom miatt, mivel a mai nap folyamán színét se láttam, még csak egy nyamvadt üzenettel sem köszöntöt föl, pedig minden más ismerősöm megtette ezt amit ő nem. Pufogva kapcsolgatom a rosszabbnál rosszabb doramakat de hát ezt is megunja az ember, főleg hogy egy jót se találok. Idegesen dobom le magam mellé a kapcsolót ami a kanapé másik végében talál helyet magának, jobb is ott neki. Régebben olyan jó doramák voltak mára már ez is a kihalás szélén áll mint anno a dinoszauruszok. Nagyot sóhajtva veszem magamhoz a megtalál kapcsolót és újból a doramak keresésével töltöm az unalmas perceimet. Egyszer csak valami zajra leszek figyelmes a bejárati ajtónál, mire izgatottan megyek ki a nappaliból de csak a legjobb barátom az, nagyot sóhajtva adom tudatára, bizony nem rá vártam.
– Na mi van hyung nem is örülsz nekem? – nevet fel mellém érve – Még egyszer boldog születésnapot – gyengéd puszit nyom homlokomra mire hatalmas mosoly húzódik ajkaimra. Félre értés ne essék, nem vagyunk szerelmesek csupán gyerekkori legjobb barátok.
– Köszönöm – öleltem meg
– Baj van? – vált át aggódó barát szerepre amit annyira szeretek benne
– Nem csak szinte már mindenki fel köszöntöt, te még kétszer is viszont ő még egy nyamvadt üzenetet sem küldőt – panaszkodtam Yixingnek.
– Tudod milyen – a konyhába megy viszont én nem követem, had főzőn csak úgyis olyan finom akárcsak egy mester szakácsé, nem véletlenül az – Amúgy is biztos nem felejtette el, hisz a szerelme vagy és eddig is mindig meglepett valami cukisággal. Szóval ne búsúly, el fog jönni csak bízz benne – mind ezt a konyhából kiabálta mintha olyan nehéz lett volna itt elmondania, de igazat kell adnom neki. Taehyung, habár ő a fiatalabb sokszor érettebb mint én, és a romantika embere, valamint ilyen fontos eseményeket soha nem feled el, lehet nincs ideje vagy épp az ajándékon dolgozik. Mivel nincs dolgom vissza lépkedek a nappaliba helyet foglalva a kanapén és tovább keresek valami hülyeséget, de mivel nincs semmi nagyot sóhajtva terülök el az ülőgarnitúrán, szemem becsukva. Eszembe jut az első egyben az utolsó szakításom, legalábbis eddig még csak egyszer dobtak és remélem többet nem is fognak. Ugyan nem nevezném szakításnak hisz tulajdonképpen nem is voltunk együtt, de én szeretem azt a fiút. Nagyon rosszul éreztem akkor magam miatta, napokig a szobámba zárkóztam és nem voltam hajlandó senki beengedni legjobb barátomon kívül. Sokat sírtam amit meg is jegyzet Yixing, azt is mondta, hogy nem éri meg egy ilyen ember miatt sírni de ha egyszer szeretem nem tehetem mást. Azonban be kellett látnom nem állapot amit tettem. Egyszerűen nem tudtam elfogadni, hogy az a fiú akit szeretek, mást csókolt meg előttem. Egy idő után Yixing megelégelte semmi tevésem, így egyik nap kirángatott nem hogy a szobámból de még a házból is egy kiadós sétára, és akkor találkoztam először Taehyungal. Mivel barátom ismerte bemutatott neki azonban valamiért nagyon sietett, ezért nem volt alkalmam megismerni, de ez nem sok idő múlva bekövetkezett méghozzá egyik házi bulin. Nem tudom hogy, de valamiért mindig sikerült találkoznom vele, minden alkalommal elhívott egy kávéra vagy sütire és hosszú órákba nyúló beszélgetésbe kezdünk. Eleinte feszengve éreztem magam a közelében de ez nagyon megváltozott a kisebb-nagyobb beszélgetések alatt, oly annyira hogy megkedveltem. Aztán ahogy az idő telt úgy töltöttünk egyre több időd egymással míg nem hívott el egy randira, aztán még egyre és meg egyre míg meg nem kért, hogy legyek a szerelme. Természetesen igent mondtam azonban nem voltam benne biztos, mármint magamban. De ezt is átvészeltük mind eddig minden akadályt, ahogy ezt a késői születésnapi ünneplést is. Vigyorogva baktatok ki a konyhába a sürgő forgó Yixinghez.
– Segíthetek? – nézek a válla felet az éppen most készülő ételre nézve.
– Köszönöm, de nem kell vagyis megterítenél? – pillant rám mosolyogva, válaszként bólintok majd előveszem a tányérokat szépen megterítve. Mivel már nincs szüksége rám úgy döntöttem felmegyek a szobámba de ez még várhatott mivel a nappaliban lévő ember megakadályozta.
– Jézus Isten, mit keresel itt? – szinte felsikítok a látványtól.
– Milyen kérdés ez szívem? – kuncogja el magát Tae –Az én kis ünnepeltemhez jöttem – lépet elém a nagy macival kezében átnyújtva egy csokor rozsát. Nem érdekelt, hogy én vagyok az idősebb mégis tini lány módjára viselkedtem, csak az, hogy tényleg képes volt egy ilyen nagy macit megvenni csak is miattam. Remegő kezekkel vettem el a rozsát majd boldogan ugrottam nyakába. – Boldog születésnapot hyung – csókolt meg amit hülye lettem volna nem viszonozni.
– Köszönöm – suttogtam nyakába.
– Sajnálom, hogy nem írtam vagy nem hívtalak csak szeretem volna ha jól sikerül a meglepetésem egy része – ölel szorosan magához, szavai hallatán kicsit eltolom magamtól
– Egy része? – értetlenül nézek rá, mosolyogva enged el a nadrágja zsebébe kezd el keresni valamit. Mit találtál ki Taehyung?
– Ez az igazi ajándékod – nyújt felém egy borítékot amit kapkodva veszek ki kezei közül ennek ellenére óvatosan bontom ki hiszen ki tudja mi van benne. Azonban még álmaimba se gondoltam volna, hogy szerelmem képes erre.
– De hiszen ez...repülőjegy Angliába, ez... – sírom el magam
– Ezért késtem remélem meg...
– Szeretlek Tae – hallgattattam el egy hosszú csókkal amit hevesen viszonoz.
– Én is szeretlek hyung – homlokát az enyémnek dönti. Nyugodt szível kijelenthetem, ez életem legjobb születésnapja, hála Kim Taehyungnak.