Emlékszel ki volt ott? Hogyan is emlékeznél mikor nem te voltál. Minhee erősen próbálkozott az egyensúly megtartásával, de nem igazán sikerült neki hála a sok alkoholos italnak. Túlságosan kába volt így úgy gondoltam segítek neki.
– Kicsi Gayeon egyedül mint mindig. Haragszol rám?
– Minhee, hagyjuk ezt, máskor megbeszéljük. Túl sokat ittál és...
– És mi? Az én helyemben akarsz lenni? A barátnőm segíteni szeretne? – kiabálta torka szakadtából
– Miről beszélsz? Mindig segíteni próbáltam.
– Pff, látszik – válaszolta bosszúsan.
A következő dolog ami történt és egyben teljesen ledöbbentet az, hogy Minhee elő vett egy cigarettát mintha ott se lennék. Nem hagyhattam, hogy egyedül tegyen kárt magában, végül is a legjobb barátom, ezért kivetem a cigarettát kezéből és bele szívtam. Morogva nézet rám úgy mint még soha
– Mit képzelsz mit csinálsz? Próbálsz jó barátnak lenni? Mert nem megy ez neked – mondta dühösen
– Bármit is hiszel most rólam, nem hagyom, hogy tönkretetted magad
– Nem érdekel mit akarsz. Tűnj el – amint befejezte mondatát a lábam remegni kezdet.
Soha nem mondott ilyet Minhee, nagyon sokat változott. Valószínűleg a hirtelen változását egy fiúnak köszönhető. A tekintete csak is színtiszta utálatra utal, vagyis én ezt látom benne.
– Minhee mi történt veled?
– Most érdekel Gayeon? Már érdeklődsz irántam?
– Miről beszélsz? Mindig érdekelt mi van veled. Nem veszed fel a telefont, egyáltalán nem keresel, nem is akarsz beszélni velem és mégis én vagyok a rossz? – mondtam mind ezt dühösen és fájdalmasan, mert igaz volt, rég beszéltünk és most mégis ő van megsértődve. De mégis fájt, hogy elveszíthettem a legjobb barátomat.
– Csak menj el. Nem akarlak látni, csak menj el – suttogta maga elé nézve
– Miért csinálod ezt? Hol hibáztam?
– Mondtam már, menj el – ez volt az első alkalom, hogy kiabált velem.
Felemelted a kezed, hogy megüss, én meg szemem becsukva vártam a fájdalmat ami nem jött. Lassan kinyitottam a szemem de arra nem számítottam, hogy egy ismerős alakot fogok látni. Te voltál az, édesem. Ott voltál előttem, Minhee kezét fogva. Érdeklődve néztem rád, hisz nem mondtad, hogy eljössz, te viszont dühösen méregeted a barátnőmet aki megszeppenve pislogott. Felém fordultál egy aranyos mosollyal majd megragadtad a kezem és a kocsid felé vezettél, ott hagyva a megszeppent Minhee-t. Hiába melletted voltál a világ legbiztonságosabb embernek éreztem magam, a könnyeim mégis útnak eredtek.
Segítettél bekötni az övem aztán beindítottad a járművet, nem tudtam hova viszel de tisztában voltam vele, hogy el kell mennem minél előbb és messze ettől a helytől azonban melletted biztonságban éreztem magam akár hol is legyünk. Egy kis idő múlva, megállítottad a kocsit az üres számomra ismeretlen úttesten. Sóhajtva néztél a szemembe néhány másodpercig, én csak némán sírtam így nehéz volt rád néznem.
– Ne sírj. Nem akarlak így látni, túl szép vagy, hogy sírj – suttogtad lágy hangon.
Csodálkozva figyeltelek, óvatosan az arcomhoz nyúltál letörölve az oda nem illő könnycseppeket egy édes mosoly kíséretében. Azzal az imádni való mosollyal ami annyira hiányzott már nekem. Vigyázva simogattad az arcom és folyton engem néztél, majd kiszálltál az autóból, én pedig követem a példád és melletted lépkedtem míg nem álltál meg, csendesen nézve a várost. Olyan nyugodt és meghitt volt a pillanat, volt is miért, a világítás oly gyönyörű volt ahogy egybeolvadva ragyogott. Minden olyan tökéletesen látszott. Felém fordultál eltakarva a kilátást, de nem bántam. Egész életemben képes lennék téged nézni, és legalább teljesen megnézhettelek. Egy fehér öltönyt hordtál kivéve a nyakkendőd, ami fekete volt akárcsak a szemed. Egyre gyorsabban közeledtél hozzám, és megfogtad a kezem, miközben meggyőzően néztél a szemembe.
– Olyan meseszép vagy – olyan csillogó szemekkel mondtad mint még soha
– És ezt csak is neked köszönhetem – leírhatatlanul boldog voltál, a széles mosolyod és a ragyogó szemed, aztán minden egy másodperc alatt megváltozott. Az arcod már sokkal komolyabb volt, nyoma sem volt annak az ártatlan énednek, helyette olyan voltál mint aki épp keresi a megfelelő szavakat. Tudhattad volna, hogy mikor velem vagy felesleges ezen agyalnod, hisz nekem bármit mondhattál sose haragudtam meg, nem tudtam soha. Akkor olyasmit mondtál amit soha nem gondoltam volna, még álmaimba se.
– Gayeon én...vagyis – dadogva próbáltál mondani valamit, én meg nem tudtam miért beszélsz akadozva
– Legyél a szerelmem – mondtad ki gyorsan ami engem teljesen ledöbbentet.
Abban a pillanatban az izmom megfeszült, és a szívem örült tempóban kezdet el verni, mintha ki akarna törni a bordáim közül. Olyan hangosan zakatolt, hogy még a saját lélegzetem se hallottam.
Próbáltam elhinni, hogy minden igaz, hogy te tényleg ott állsz előttem a válaszomra várva, és nem csak képzelem az egészet, hogy nem játszik velem az elmém de ez igen nehezen ment. Kellemetlenül éreztem magam, az oly régóta tapasztalt érzés hatalmába készült keríteni, pillangók a gyomromba elmaradhatatlan volt, így ismét életre keltek. Te csak türelmesen vártál rám, a reakciómra, de én nem tudtam hogyan kéne reagálnom. Még sose éltem át hasonlót, így érthető volt viselkedésem. Álltam és néztem rád anélkül, hogy tettem volna valamit, pedig szeretem volna kimutatni mennyire tettél boldoggá, azzal a ténnyel, hogy te is legalább oly annyira szerettél mint én téged. De képtelen voltam bármit is tenni, szeretem volna átölelni derekad, nyakadba fúrni az arcom és a füledbe súgni azt az egy szót amit már rég kellett volna, azonban csak álltam ott mint egy szerencsétlen. Ám a következő tetted mindent felülmúlt. Kezeddel megfogtad az arcom miközben lassan közeledtél mindvégig a szemembe nézve. Lassan rátapadtál az ajkaimra, hogy aztán pár másodperc múlva elkezd óvatosan mozgatni. Először nem tudtam mit kéne tennem, ezért is nem viszonoztam az édes kényeztetést, de miután ráébredtem, hogy nekem is tennem kéne valamit, lomhán kezdtem viszonozni az édes csókot. Nem akartam, hogy vége legyen ennek a csodálatos pillanatnak, öröké így akartam maradni. A te biztonságot nyújtó karjaidban, a finom csókjaidat élvezve mindörökké, de sajnos a levegő hiány miatt kénytelen voltál elválni tőlem.
– Kérlek... – suttogtad kétségbeesetten, ezzel ráébresztve engem, hogy még nem is válaszoltam a kérdésedre.
Ahogy te is tetted korában, én is hasonloan cselekedtem és nyakad köré fontam a karjaim, lehúztalak egy hosszabb csokra. Éreztem, hogy meglepődtél ám ennek ellenére szinte azonnal vissza csókoltál. Ez volt az első csókom és megkel mondjam, életem a legjobb is mind közül hisz attól a fiútól kaptam aki a világot jelentette számomra. Elmondhatatlanul boldog voltam azokban a percekben. Édesen mosolyogtál az egyértelmű válaszomon.
– Szóval ez egy igen? – huncut mosollyal az ajkaidon kérdezted
– Te mit gondolsz? – kuncogtam el a végét hisz jobb választ nem adhattam volna. Akkor mutattad meg az igazán csodálatos boldog mosolyod, amit szerintem eddig nem láttam még senkitől nem hogy még tőled. Boldog voltál, Kyungsoo? Én boldog voltam, talán nagyon is. Karjaidba vettél néhányszor megpörgetve, ezzel köszönve meg viszonzásom. Azon az estén haza vittél és beszéltél anyával. Elbűvölted, teljesen oda volt érted. Ha nem az enyém lennél már rég elcsábított volna anya. Minden egyes nap beszélt rólad és a tényről, hogy te milyen egy rendes, tisztelet tudó fiú vagy, hogy mennyire vagyok szerencsés veled. Tudtad, hogy nagyon babonás egy lány vagyok, így mindig fogtad a kezem nehogy félre lépjek és elesek. Vigyáztál rám, én meg próbáltam minél tovább húzni az időt, hogy veled lehessek. Ha nem találkoztunk egy nap akkor telefonon beszéltünk, ami ugyan nekem nem volt elég viszont hallhattam a hangod, ami kissé boldoggá tett, ám nem annyira mintha mellettem lennél. Mindig olyan közzel voltál hozzám. Emlékszem minden nap, kora reggel vittél a suliba és nem engedtél el míg nem adtál csókot. Nekem nagyon is tetszett, ugyan néha birtokló voltál de egyáltalán nem zavart sőt, örültem neki. Azt jelentette, fontos vagyok neked. Mond csak Kyungsoo, féltékeny voltál? Mert nincs okod féltékenynek lenni, soha senkit nem tudnék úgy szeretni mint téged, ezt tudod jól. Néha, mikor késő estig dolgoztál, eljöttél nálunk és hoztál csokit, viszont egy idő után mondtam, hogy ha így folytatod akkor kövér leszek. Azonban ez téged nem érdekelt, minden alkalomkor azt mondtad legyek boldog. Az is voltam, amíg velem voltál. Nem volt szükségem semmire csak is rád. A tavaszi szünetben, nálad voltam mert egy hét szabadságot vetél ki, hogy együtt tölthessünk egy kis időt. Minden reggel a te álmos arcod volt az első dolog amit láttam, ami iszonyat aranyos volt. Hiába aludtál sokat, a szemeid alatt ott voltak a sötét karikák. Olyan angyali voltál, még mindig az vagy és az is leszel örökre. Állandóan azt mondtad, ne keljek fel olyan korán, mert te akarsz lenni az első aki lát engem. Azonban valami finomat akartam készíteni neked, valamit amit megérdemelsz. Olyanok voltunk mint egy klasszikus pár, minden létező romantikus dolgot csináltunk akárcsak mint a többi szerelmes pár. De mi sokkal különlegesebbek voltunk mint a többi. Mikor csókoltál nem engedtél el míg kaptam levegőt, és ez nagyon is tetszett. Hevesebben dobogott a szívem a gondolatra, hogy ennyire birtokló vagy. Szinte minden nap filmet néztünk, de nem szerelmeset hanem akció filmet. Nekünk érdekesebbnek tűnk az akció film. Néha még olvastál nekem egy pár sort a kedvenc könyveidből, esti mese helyet. Úgy éreztem magam mint kisgyerekként, mikor anya elalvás előtt mindig olvasott nekem valamilyen mesét. Az a hét volt a legszebb az életemből, nem bántam volna ha mindig olyan napjaim lennének, persze csak is veled. Kyungsoo, annyira szeretlek.
Mikor véget ért a kis közös hetünk, szomorú voltam, de ahogy láttam te se voltál másképp. Nem távolodtunk el egymástól, noha kevesebb időnk volt egymásra, én mégis boldog voltam. Utolsó estén haza vittél. Mikor az ajtónál álltunk, el akartál menni, viszont mégis meg gondoltad magad és felém fordultál egy hosszú és szerelmes csókért, amit mosolyogva viszonoztam. Emlékszel arra, hogy mi volt a következő cselekedeted? Fülembe suttogtál egy „szeretlek"- szót. A hirtelen jött vallomásodtól, elkezdtem sírni. Nem tudtam miért sírok, a hirtelen jött boldogságtól vagy, hogy végre szerelmet vallottál nekem. Miután sikerült kissé lenyugodnom, csillogó szemekkel néztem rád majd én is elmondtam mennyire szeretlek, hogy beléd estem első látásra. Egy csodálatos pillanat volt. Mikor bementem a házba, anya könnyes szemekkel fogadót, és minden félé kérdéssel halmozott el. Azt mondta, hogy mindent látott ami köztünk történt. Ő is boldog volt, ahogy én is mert elfogadott téged. A napok nagyon gyorsan teltek, és az érettségi is már közeledett. Minden nap beszéltünk és mikor időd engedte, eljöttél hozzám és segítettél tanulni. Mindvégig mellettem maradtál míg tanultam, próbálva megnyugtatni mikor éppen téptem volna a hajam idegességemben. Állandóan mondtad, hogy minden rendben lesz, jól fogok teljesíteni. Amikor indultál, emlékeztettél mennyire szeretsz, és hogy vigyázzak magamra.
Az érettségi napján elkísértél a suliba, de még mielőtt bementem volna a terembe, vissza húztál egy szenvedélyes csókra. Azt hitem nem lesz meg az érettségim, hogy mindent rosszul írtam. Ugyan nem a legboldogabb napjaim következtek, de én mégis jókedvű voltam hála neked, Kyungsoo. Énekeltél nekem, ott voltál ha szükségem volt rád, és ez nekem elég a boldogságomhoz. Azonban mikor megtudtam, az eredményeket felesleges volt szomorúnak lennem, hiszen sikerült. Le érettségiztem. Annyira örültem neki, Soo. Mosolyogva öleltél meg a fülembe súgva "Gratulálok kedvesem. Látod, én megmondtam, hogy sikerülni fog" mennyire igazad volt, hercegem. Azon az estén meg lettem hívva az egyik osztálytársam bulijába, az érettségi miatt. Szeretem volna, ha te is ott vagy, azonban nem tudtál jönni, amiért bocsánatot kértél ám nem volt okod rá. Tudod, hogy soha nem hibáztattalak téged, Kyungsoo. Nem szeretem volna senki figyelmét felkelteni, ezért csak egy egyszerű kis rozsaszin ruhát vettem magamra. A buli egész jó volt. Jól éreztem magam és örültem, hogy végre megvan az érettségim. Nem tudom mikor és hogyan történt, de sokat ittam és mivel eddig nem fogyasztottam ennyi alkoholt, elég hamar lerészegedtem. Furcsa mód egyáltalán nem érdekelt. Jól éreztem magam, csak ez számított.
Késő este lett, nekem pedig haza kellett mennem, különben anya mérges lett volna. Jaehyun felajánlotta, hogy haza kísér. Kedves volt tőle, így nem mondhattam nemet. Azon az estén megváltozott a mi kapcsolatunk. Mikor haza értünk, nem igazan tudtam mit kéne cselekednem, így csak álltunk az ajtó előtt. Pár perc elteltével, Jaehyun adott egy apró puszit az arcomra. Nagyon meglepődtem ezért nem löktem el, pedig kellett volna, mert te ott voltál és néztél minket.
Nem számítottam rád emiatt nem mozdultam Jaehyun mellől. Úgy volt nem jössz de mégis ott voltál előttünk dühösen, ökölbe szorított kezekkel, könnyes szemekkel vizslatál minket. Fájt így látnom téged és annak ellenére, hogy oda akartam menni hozzád megmagyarázni, hogy ez csak egy félreértés, a lábaim nem mozdultak. Szegény Jaehyun csak értetlenül állt, nem tudta mi van. Akkor eszméltem fel, mikor a kocsiba akartál szállni, szinte kiabálva szóltam neked.
– Kyungsoo...ne menj – hangomra megálltál és lassan felém fordultál
– Ne menyek? Ezt te sem gondolhatod komolyan, mert ahogy látom nélkülem is jól el vagy – szinte köpted a szavakat ami sírásra késztetett. Még sose beszéltél így velem.
– Kyungsoo, én csak...ez nem az aminek látszik-suttogtam szipogva.
– Nem? Komolyan, ennyire hülyének nézel? – ezek voltak az utolsó szavaid mielőtt elmentél.
Zokogva estem össze, nem akartam elhinni, hogy itt hagytál. Egy félre értés miatt nem láttalak egy hónapig.
Egy hónap ami maga volt a pokol, nem ettem rendesen, nem beszéltem senkivel, néha anyával de az is csak egy pár szó volt. Üresnek éreztem magam nélküled az estén mindent elveszítettem, de most, hogy itt állsz Előttem a park kellős közepén, minden fájdalmam és haragom elmúlt. Már nem éreztem azt a maró fájdalmat a szívembe, azt, hogy nem volt értelme kijönnöm ide, mert végre láthatlak. Sírva bújok hozzád, nem foglalkozva, hogy mennyien néznek minket. Óvatosan ölelsz át, arcod a hajamba fúrva. Olyan boldog vagyok, ugyan ez még nem jelent semmit, de nem számít. Pár perc múlva elengedtél de csak annyira, hogy meg tudj csókolni. Hogy hiányzott ez már nekem. Lassan érinted meg az arcom, meg nem szakítva az édes csókot. Mosolyogva nézel rám miután elváltunk.
– Hiányoztál Gayeon – súgod kettőnk közé
– Kyungsoo, kérlek bocsáss meg, én... – nem hagytad, hogy befejezem, mutató ujjad az ajkaimra tetted
– Ssss...Mindent tudok, Jaehyun elmondott mindent, és nagyon sajnálom amit tettem szerelmem. Meg tudsz bocsájtani? – kérdezted csillogó szemekkel. Ez valami csoda? Vagy egy álom? Mert akkor soha nem akarok felébredni.
– Szeretlek, Kyungsoo – suttogtam ajkaidra.