Elvesztem a szép tekintetben egy pár másodpercig. A rozsaszin ajkaid hozzá illet a fehér bőrödhöz, ezzel egy csodálatos képet mutatva rólad. Gyönyörű voltál, édesem. Rám mosolyogtál és egy könnyed mozdulattal a fejemre tetted a kalapom.
– Ez bizonyára a tied – csendül fel a dallamos hangod, mintha csak egy angyal lenne. Megdöbbentett az a tény, hogy létezik ember aki csak a mosolyával képes elfeledtetni velem a fájdalmam. Attól a perctől kezdve te jelentetted számomra boldogságot. Te lettél a mindenem. Te voltál az egyetlen aki ilyen érzéseket tudod kiváltani belőlem, amiről nem is tudtam, hogy létezik. Lehet nem hittem a szerelem első látásban, de tudtam, hogy akkor és ott ez megtörtént. Valami megváltozott bennem neked köszönhetően. Egy "Köszönöm" szót oda suttogtam neked, amit lehet nem is hallottál. Halkan kuncogtál. A gyönyörű nevetésed meghallva, a szívem őrületes tempóban kezdet el verni. Ez egy új dallam volt számomra, amit csak én hallhattam. Mielőtt elmentél, aranyosan köszöntél, és ez nekem elég volt ahhoz, hogy azt akarjam, kövesselek bárhová is mész, csakhogy közel legyél hozzám. Utánad akartam szaladni és mindent megköszöni, hiába csak egy idegen voltál. Utoljára a szemedbe szeretem volna nézni, és ugyan olyan gyönyörűen mosolyogni mint te nekem. De túl késő volt. Egyre jobban távolodott alakod, én meg csak a padon ültem, az elegáns testtartásodat szemlélve, amelyik valahova messzire jár tőlem. Ez volt az első találkozásunk, édesem. És tudod mi volt a legjobb? Az hogy beléd szerettem annak ellenére, hogy nem hittem az ilyesmiben, elfogadtam, velem igen is megtörtént. Tökéletes voltál, Kyungsoo. Már csak azzal a ténnyel, hogy létezel.
Egy teljes hónap telt el az első találkozásunk óta. Ez idő alatt csak a te arcodra tudtam gondolni, a gyengéd hangodra és elbűvölő sötét szemeidre. Egy hónapon keresztül beférkőztél az álmaimba, mint egy kedves kísértet ki csak megnyugtatni szeretne. Néha olyan volt mintha igaz lenne. Nem volt olyan este amelyikben ne szerepeltél volna. De tudod mi a legfurcsább? Hogy a jegyeim elkezdtek jobbak lenni és anya újra elégedett volt velem. Tudtam jól, hogy ez mind neked köszönhetően sikerült. Nem csak egy kísértet voltál az álmaimban, hanem az őrangyalom. Az angyalra akire mindig is szükségem volt, amelyik vissza jött, hogy segítsen. Szerettelek volna megkeresni és megköszöni, bár valószínűleg őrültnek néztél volna, de te megérdemeltél minden fáradozást. Minden nap elmentem, ugyan abban az órában, ugyan arra a padra, reménykedve, hogy egyszer meglátlak. A csalódásom napról napra csak nőtt, lassan elkezdtem minden reményemet feladni egészen egy bizonyos napig. Sokszor mentem a "Kamong" kávézóba. A kedvenc kávézom volt, teljesen véletlenül találtam meg egy viharos napon. Unatkoztam akkor, ezért is kezdem olvasni egy könyvet, miközben lassan szürcsölgetem a teából. Nyugodtan olvastam, néha-néha felnézve a lapok közül az elhaladó emberekre pillantva. Észre vettem egy ismerős alakot. Abban a pillanatban a szívem elkezdte gyorsabban pumpálni a vért. Te voltál az. Egyszerűen tökéletes voltál abban a kék öltönyben, egy fekete csokornyakkendővel. Olyan voltál mint egy modell, csak sokkal szebb. Körül néztél a helyiségben, egy üres helyet keresve azonban csak mellettem volt az egyetlen szabad hely. Mikor ez tudatosult benned, lassan elindultál felém, miután kértél egy teát, ami a kedvencem volt. El kell ismernem édesem, jó ízlésed van. Leültél az előttem lévő székre, én továbbra is a könyvet néztem amit már vagy tízszer olvastam el. Éreztem a tekintetedet rajtam, azonban nekem nem volt elég bátorságom a szemedbe nézni. Meg köszörülted a torkodat, magadra vonva a figyelmem. Félénken rád emeltem a tekintetem, másodjára találkozva a szép sötét szemeiddel. Bájosan rám mosolyogtál, miközben kavargattad a teát. Óvatosan megnyaltad a szád, megnedvesítve azokat a vaskos szív alakú ajkaid.
– Örülök, hogy újra láthatlak – mondtad miközben folyamatosan a szemembe néztél. Bátortalanul válaszoltam, de a mosoly nem maradhatod el. Féltem attól, hogy mindent elrontok, hogy nevetségesé teszem magam előtted. Te csodás voltál, én meg csak egy lány.
– Sűrűn jössz ide? – szégyenlősen kérdezted. Úgy tűnt nem tudtad mivel folytasd a beszélgetést.
– Gyakran – feleltem félénken. A szemeid felcsillantak amikor hallottad a hangom, ugyanakkor szélesedett a mosolyod. Annyira szimpatikus voltál. Akkor úgy szerettelek volna megcsókolni. Megkóstolni azokat a húsos ajkakat anélkül, hogy érdekelne a körülőtűnk lévő emberek.
– És...szeretsz gitározni? – másodjára szóltál hozzám.
– Imádom ezt csinálni – közöltem veled mosolyogva. Te csak édesen somolyogtál rám ezzel jó kedvre biztatva engem is. Életem legszebb pillanata volt, hogy ott voltál. Elegendő volt ott lenned és én máris boldog voltam. Csendben beszélgetünk, akárcsak a jó barátok. Nagyon jól éreztem magam melletted. Ugy éreztem, minden olyan tökéletes. Egyfolytában felfelé gödbültek ajkaid, én meg nem tudtam betelni vele. Már késő volt, nekem meg haza kellett mennem, mert anya aggódott volna. Emlékszel mit tettél akkor? Szép lassan megfogtad a kezem és egészen a kocsidig vezettél, persze miután kifizetted a számlát. Nagyon megleptél a tetteddel. Egész úton szerelmes dalok hallatszott a rádióból. Úgy éreztem magam mint egy csapdába csalt kiscica. A szívem minden másodpercben nagyobbat dobbant mint ahogy szokott. Felszabadult voltál, úgy énekeltél minden dalt mint aki kívülről tudja a szöveget. Lenyűgöztél úgy mint eddig senki. Az elragadó hangod teljesen magába szippantott egy természetfölötti erővel. Nem csak beléd lettem szerelmes hanem az elképesztő hangodba is, amit állandóan tudattam veled. Kinyitottad az ajtót mint egy jólelkű úriember, és segíttettél kiszállni a kocsiból. Néhány pillanat erejéig a szemembe néztél anélkül, hogy bármelyik mozdult volna.
– Találkoznunk kellene még – reménykedve mondtad. Izgatott voltál, Kyungsoo? Kuncogtam egy aprót bólintva, beleegyezésemet adva.
– Akkor találkozni fogunk ugyan abban a kávézóban? – mosollyal az ajkaidon tetted fel a kérdést, válaszomra várva. Nem volt időm bármit is mondani, mert te elmentél az autóig, és mikor visszatértél egy kicsi papírt nyújtottál felém. A telefon számod volt rajta. Bátortalanul elvettem tőled a papír fecnit, nagy szemekkel olvastam el a neved.
– Do Kyungsoo – Imádtam a neved első perctől kedve. Remélem nem felejtetted el azt hogy minden alkalommal mikor találkoztunk, azt kiabáltam „Az én Kyungsoo-m".
Tudtam, hogy tetszett mikor így hívtalak, annak ellenére nem tudtad miért is nevezlek így.
– Be kéne menjek a házba.
– Még találkozunk? – félve kérdezted meg. Féltél Soo. Féltél attól, hogy nem fogsz látni? Nem tudhattam mit akartál, de azt nagyon is jól tudtam, nem tudok távol maradni tőled.
– Ott látjuk egymást, Kyungsoo – ígértem meg fülig érő szájjal.
– Jó éjszakát – mielőtt még elindultam volna a bejárati ajtóhoz, óvatosan vissza húztál magadhoz. Édes puszit leheltél a kezemre miközben te is jó éjszakát kívántál. Azt akartam bárcsak meg tudnám állítani az időt, hogy öröké így maradjak veled. Tudod szerelmem, akkor az összes létező pillangó a gyomromban fel ébredtek, és összevissza repkedtek miattad. Az érzés miatt amit kiváltottál belőlem, csupán egy aprócska kis ártatlan puszival. Lassan távolodtam el, minél jobban próbálva elrejteni az egyre pirosabb arcom, ami már nagyon hasonlított egy érett paradicsomra. Mielőtt bementem az ajtón, vissza néztem és intettem a kezemmel, amit egy apró mosollyal viszonoztál. Készen voltam arra, hogy bemegyek a házba, de hirtelen eszembe jutott valami, amit teljesen elfelejtettem.
– Ahn Gayeon vagyok – hangosan kiabáltam a nevem, hogy biztos elérjen hozzád. Még most se tudom miért így reagáltál, tudom, hogy a nevem suttogtad magad elé, de lehet, hogy csak képzeltem. Mikor benyitottam az ajtón, anya már mosolyogva várt. Szorosan magához ölelt ami szokatlan volt, de jól esett.
– Láttam kicsim – rád értette anya. Nem tudtam mit kéne tennem vagy mondanom, de anya nagyon boldog volt.
– Jó embernek látszik – mosolygott szülöm
– Nem rég ismertem meg, anya
– Esküdni mernék, hogy ennél sokkal több lesz – és igaza volt anyának. Mintha mindig tudná mit mondjon. Épp te mondtad milyen jó anyukám van, és hogy felnézel rá. Azon az éjszakán veled álmodtam. Ugyan olyan szép voltál mint mindig. Attól a naptól kezdve minden jobb lett. Anya várta, hogy láthasson egy nap, hisz miattad jobbak lettem. Azon a héten minden nap elmentem abba a kávézóba, reménykedve, hogy találkozni fogunk, de te nem jöttél el. Hiányoztál Kyungsoo. A telefon számodat néztem megbabonázva, azon gondolkodva, hogy hívjalak fel vagy ne. De túlságosan is hiányoztál ahogy, hogy ne hívjalak így nagy bátorságot vettem és tárcsáztam a számot. Elhiszed, hogy én tényleg felhívtalak? Sose fogom megbánni a döntésem. Elég rekedt hangon szóltál bele. Fáradnak tűntél, viszont a hangod olyan édesen csenget, attól félem, hogy ott fogok elolvadni.
– Szia Kyungsoo – köszöntem szándékosan nem mutatkoztam be, bízva benne hogy meg ismersz.
– Gayeon – amint kimondtad a nevem, szívem egy nagyot dobbant. Tényleg felismerted a hangom, ezt nem tudtam elhinni, de igaz volt.
– Történt valami? Nem láttalak a kávézóban – kérdeztem picit félve a választól
– Tudom Gayeon, nem voltam a városban. Sajnálom, én voltam az aki mondta, hogy találkozunk erre meg nem tartottam meg a szavam – saját magad hibáztattad amiről egyáltalán nem tehetsz? Miért kértél bocsánatot? Nekem csupán annyi elég lett volna ha csak a hangod hallom.
– Nem kell elnézést kérned. Látni szerettelek volna, ha jól érzed magad.
– Elfoglalt vagyok mostanában, de jól érzem magam. Örülők, hogy felhívtál - hallottam a hangodon, hogy mosolyogsz amitől nekem is felfele görbült az ajkaim. Jó volt végre hallani téged. Ezek után minden egyes este beszélgetünk. Minden alkalommal elnézést kértem, hogy zavarlak, de te mindig megnyugtattál, miszerint ez nincs így. Annyira jókedvű voltam Kyungsoo. Te olyan fáradtnak látszottal, és én ilyenkor rosszul éreztem magam, azt akartam, hogy jól legyél. Beszélgetésünk hosszúra sikeredet mindig, és néha értelmetlen dolgokról esett szó, de nem érdekelt. Engem minden egyes beszélgetés örömmel töltött el. Sose volt unalmas amit beszéltünk, tarthatott egész éjjel, mindig volt mit mondanunk egymásnak. Néha azonban átkoztam magam, hisz tudtam, hullafáradt vagy, de egyszerűen nem akartam, hogy abba maradjon a beszélgetésünk. Mosolyogtam minden nap mint egy örült, leginkább mikor rád gondoltam, a te angyali lényedre. Azonban a kávézón kívül sehol nem találkoztunk. Hiányoztál...nagyon hiányoztál, látni kívántalak de te egy másik városban tartózkodtál.
Mikor az évzáró elérkezett, minden egyes apróságot elmondtam neked, emlékszel? Azt mondtad nagyon tetszik a kék ruha és illene hozzám. Minden alkalommal hangoztattad, hogy én leszek a legszebb lány mind közül, tudod milyen jó érzés volt ezt hallani? Magabiztosnak és szépnek éreztem magam, holott tudtam nagyon jól, ez egy kicsit sem igaz. Az összes fiú a suliból hülye és beképzelt volt, ezért nem is volt partnerem a bálon, aminek részben örültem. Nagyon izgatott voltam a bál napján, kíváncsi voltam milyen lesz. Jó hangulat áradozott a teremből és látszólag mindenki jól érezte magát, viszont én nem igazán buliztam. Nem volt kivel, volt egy pár kedves fiú akivel táncoltam, azonban a végtelenségig ők se maradhattak. Csak rád gondoltam, angyalom. Egy idő után elég idegesítővé vált a nagy hangzavar, így hát kimentem az udvarra egy kicsit. Meleg idő volt így Júniusban, és a lábam is iszonyatosan fájt. Nem voltam megszokva a tánccal. Egy jó masszásra volt szükségem, és egy kedvenc könyvemre. De látszólag nem voltam egyedül.