-Olyan nehéz, csak értsd meg!- kiabál most először velem Sooah miután közölte, szakítani akar.
-Igy bizonyítod be szerelmed?- szinte én is kiabálok a dühtől, néhány könnycsepp lehull  gyönyörű arcáról majd felkapja táskáját és kiviharzik szobámból – Csak úgy elmész?- ordítok utána menve de akárhogy próbálkozom nem tudom vissza fogni, csak nézem ahogy beül a taxiba ezzel együtt kilép az életemből. Elvesztetem, ö a mindenem de egy másodperc alatt vesztettem el mindent, leesek a földre és érzem ahogy könnyeim  elindulnak arcomon, lehet mások számára szégyen ha egy férfisír  ám nekem nem, nem szégyellem, hogy miatta sírok hisz nélküle egy senki vagyok.  Egyszerűen lemondott rólam, tudom nem könnyű velem de ha igazán szeretet volna még mindig itt lenne, nem adta volna fel olyan könnyen, kitartott volna mellettem ahogy én is.
-Hyung, mit csinálsz ott?- hallom Sehun hangját így felállok leporolva nadrágom –Történt valami?- kérdezi amint közelebb érek hozzá, de képtelen vagyok válaszolni csupán fejem rázom.
Egész este nem beszéltem, Hunnie észre vette, hogy van valami ennek ellenére nem kérdezősködött, pedig tudom mennyire nehezére esik vissza fogni magát mégis megteszi,  hagyja hadd mondjam el mikor készen állok. Nem történt semmi lényeges csak az életem csúszott ki kezeim közül. 
~Egy éves később~ 
-Hyung, gyere velem nézünk meg egy filmet- könyörög Chanyeol, aki egyébként ma különösen izgatott
- Pont most? Nincs túl sok kedvem hozzá- próbálom minél kedvesebben visszautasítani
-Miért nem akartok velem jönni? Nem szeretek?- sóhajt egy nagyon a colos amivel sikerül meg győznie, hogy mire nem képes ez a Chanyeol... Akárhogy is csak a csapat és a rajongok miatt vagyok boldog, bár nem teljesen de hálás vagyok nekik. Beültem a kocsiba, miután Chanyeol ijesztő módon megfenyegette a managert, hogy ö vezethesse a kocsit természetesen nélküle, így csak ketten mentünk. Bekapcsolta a rádiót és persze pont most kell menyen az a dal amit Sooah annyira szeret, amíg ez a dal ment az ablakon néztem ki az elhaladó ember tömeget. Azt mondják idővel minden elmúlik, ez nem igaz mert öt nem felejtettem el pedig már egy teljes év telt el az esett óta. Annyira nagyon hiányzik még ha elmondhatatlan fájdalmat okozott én még mindig szeretem, bármit megadnék csakhogy újra láthassam  édes mosolyát. Az ablaknak döntöttem homlokom gondolataimba mélyülve, figyelmem kívül hagyva szegény Chanyeol-t aki kommunikálni próbált velem.  Hamar megérkeztünk,  mielőtt kiszálltunk volna a kocsiból, álcáztuk magunkat, kapucnis fel, fekete mackós  maszkot feltettük majd kiszálltunk a járműből a mozihoz indulva. Szerencsére gond nélkül eljutottunk a célhoz elfoglalva a helyünket, ami csak is egyet jelent, nem vett észre senki.  Még el se kezdődött a film de már haza mennék a szobámba be zárkózva, zenét hallgatva vagy  tucatnyi vaníliás fagyit tömnék magamba, ilyenkor olyan vagyok mit egy tini lány aki szerelmi bánatában búslakodik az egyetlen biztonságos helyen, ami nem más mint a szobám.  Chanyeol még mindig nagyon izgatott volt, ugyan okát nem tudom de örülök neki, legalább ö legyen boldog. Utolsó sorban ültünk leghátul így kevesebb az esély annak ,hogy észre vesznek bár ahogy a tömeget nézem nem áll fen a veszélye ennek, nagyon kevesen vannak ami nekünk pont jó.  Annyira nincs kedvem ehhez de Chant sem hagyhattam egyedül jönni, az említettre nézek aki egy pontot figyel az ajtó irányában. Kíváncsivá tesz  így  oda emelem tekintetem, nagyot nyelve nézek fel a nem is olyan ismeretlen lányra. Az idő mintha megállt volna arra a pár másodpercre ameddig végig néztem rajta, rögtön elkaptam a fejem róla amint észbe kaptam miképpen akaratlanul is mosolyra húzódott a szám.
-Elmehetünk ha szeretnéd- töri meg ezt a kicsit sem kellemes pillanatot, Chanyeol.
-Nem. Rendben van amúgy is kezdődik a film- nemlegesen rázom a fejem hisz tényleg nem szeretnék menni, egyrészt  Chan miatt másrészt még hát... miatta is. Lassan Sooah felé pillantok, vagy két sorral arrébb van tőlem, tökéletesen látom. Megnőtt a haja mióta nem láttam, boldognak látszott az ismeretlen  fiú valamint a legjobb barátnője társaságában. Vajon ki ö neki? Talán a szerelme? Sokat szenvedtem miatta és bár fáj mással látnom, valahol mégis boldog vagyok, hisz ö is az nekem pedig ez éppen elég. Egyszer csak a fiú vállára hajtotta fejét egészen a film végéig nem is mozdultak, úgy ültek ott akár valami próba baba a kirakatban. Nem tudom miről szolt a film, az igazat megvallva nem is érdekes sokkal inkább a lány akit még mindig oly annyira szeretek. Nem hittem volna, hogy ez igaz de sokkal szebb lett mint egy évvel ezelőtt, szeretem volna oda menni hozza, elmondani mennyire hiányzott és még mindig szeretem aztán szorosan megölelni de ehelyett csak néztem miközben elhagytuk a termet Chanyeol-al. Úgy éreztem újra elveszítem.
~ Sooah szemszög ~
-Minden szerelmes film tragédiával végződik- viccesen mondom ahogy elhagyjuk a mozit. Ezzel próbáltam álcázni mennyire hiányzik, remélem jól van. Tudom mennyi gondot, fájdalmat hagytam magam után, de az utóbbi időben úgy éreztem csak nyűgnek vagyok ott még ha nem is mondta. A kijáratnál láttam egy plakátot róla és a csapatról, boldognak látszik, igazán boldognak mégis valami más is csillogott sötét szemeiben.
-Itt voltak?- egy lány kiabálását hallom, valamit mutat a mellette álldogálónak telefonon. Elég izgatottnak tűnik.
-Joonmyeon oppa rám mosolygott, érted? Olyan szép- mondja a másik mire szemeim kikerekednek a hallottak miatt. Minden energiám egy szempillantás alatt elszállt, lehajtott fejel követem barátaim a parkolóban, hogy a kocsiba ülve menyünk haza vagy nem tudom hova. Hyunwoo lassan tolatott hátra nehogy történjen valami, azonban vagyunk olyan szerencsétlenek és neki mentünk valaminek, rosszabb esetben valakinek.
-A francba. Nem látsz?- kiabálva szál ki a kocsiból, tehát embert ütöttünk el ezért én is kiszállok a járműből, hogy le nyugtassam de ez a terv meghiúsul ugyanis földbe gyökerezik lábam amint szembe találom magam egy kicsit sem nyugodt Chanyeolal. Egyből Suhot keresem akit meg is találok a kocsival szemben áll de hátal így nem vett észre, még nem. Telefonon beszél, nagyon idegesnek tűnik.
-Ki fizetem a költséget csak kérlek ne tudja meg senki- Chanyeol hangja vonja el a figyelmem egy kis időre, nem bírom ki,  ismét öt kezdem el nézni. Idegesen túr hajába, ami szőke volt mikor utoljára láttam most azonban ez a sötét szín jobban tetszik. Zsebébe tette a telefont Chanyeol-hoz fordulva.
-Nemsokára jön a manager...- feszülten informálja csapattársát. A kocsiba szeretem volna menni amíg nem néz rám, csakhogy testem nem engedelmeskedett valamint már késő volt. Lefagyva álltunk egymással szemben, zavartalanul bámulva a másikat. A barátnőm is ki szál a kocsiból, ugyan olyan sokkos állapotban van mint mi. Chan és Hyunwoo elkezdek beszélni az imént történtekről, természetesen barátom megértette  mivel nem akart problémát egyikünknek sem, Suho csak ott állt a kocsi mellet engem mustrálva.
-Sooah hogy vagy?- kérdezi Chanyeol miután minden el van intézve
-Nagyon jól, és te?- mosolyogni próbálok a colosnak
-Kiélvezem a szabad napom- válaszol szórakozottan, én azonban továbbra se tudok másra figyelni csak is Suhora
-Ismeritek egymást?- szólal meg egyszer csak Hyunwoo, nem tud semmi a Suhoval való kapcsolatomról. Csupán pár hónapja van Koreában, eddig Amerikában élt, viszont itt akarta folytatni tanulmányait. Egy szere bólintunk Chanyeolal, egy időben a leadere nézve.
-Hogy-hogy?- folytassa kérdéseit, mindig tudnia kell mindenről...
-Végre megjött a manager- hosszú perc elteltével végre fel szólal Suho. Nem akartam hazudni Hyunwoo-nak de most képtelen lennék beszélni a kapcsolatomról, örülök a managernek, hogy jött. Természetesen ö is elnézést kért aztán a fiúkra parancsolt, hogy szálljanak be a kocsiba.
-Várjanak. El vinnék a barátaimat is, nem hagyhatom itt őket? - kissé félénken ejti ki a szavakat Hyunwoo
-Sooah?- csodálkozik a manager mihelyst észre vesz, én meg a föld alá süllyednék
-Örülök a találkozásnak- mosolygok rá, barátom furán néz, gondolkodnom kéne hogyan magyarázom meg ezt neki.
-Én is. Gyertek üljetek be a sofőr haza visz- int az említett járműre. Hiába próbáltam meggyőzni afelől, hogy egyedül is boldogulunk, ragaszkodok hozzá ,sóhajtva szálltam be a kocsiba, Suho pedig az anyós ülésre mondva sofőrnek  a régi lakcímem amit kijavítottam ugyanis már nem ott lakok. Sokat változott az elmúlt időben, sokkal ridegebb volt de nem panaszkodhatok, megérdemlem.
-Fura ennyi idő elteltével újra találkozni- ismét Chanyeol az aki megtöri a kínos csendet, Suho frusztráltan fújja ki a levegőt- Hiányoztatok- teszi hozza szinte suttogva a colos
-Te is nekem- akaratlanul is kicsúszik számon, amivel ismét fájdalmat okozok Suhonak. Miért kell mindig mindent elrontanom? Végre új lappal kezdhetem volna de erre mit teszek? Hát persze megint elrontom. Ismét csend telepedet ránk, Suho hátra dőlt halkan bekapcsolva a rádiót, miközben Chan és barátnőm Yeoleum ellövették a telefont és gondolom írogatni kezdtek egymásnak. Én is szintén hátra dőltem ki nézve az ablakon mikor is a telefonom elkezd csörögni.
-Sooah megérkeztél? Este beugrok hozzád, jó?- aggódva mondja Hyunwoo
-Még nem, rendben oppa, addig is vigyáz magadra- válaszát nem várom meg és kinyomom
-Szóval tetszik az új album?- viccesen nyújtotta el a szót  Chanyeol. Csak most esik le, hogy a csengő hangom az Universe, ezt hogy magyarázom ki? Mondjam az igazat? Azt, hogy mennyire rám vall ez a dal, hogy Suho az univerzumot jelenti számomra?
-Persze, nagyon jó lett- mosolygok mintha minden a legnagyobb rendben lenne. Nagyából öt perc elteltével meg is érkeztünk, ebben az időben Chanyeol minden hülyeséget mondott csakhogy oldja a feszültséget ami sikerült is, nem hiába ö a Happy Virus.
-Remélem még találkozunk- ölel meg colos barátunk még a kocsiban, ki tudja ki van itt és mind tudjuk nem lenne jó ha meglátnák miközben két lányt ölel meg.
-Sziasztok fiúk- szállnék ki a járműből de az ö hangja megakadályoz ebben
-Milyen szép, eddig észre se vettél- mondja gúnyosan Joonmyeon
-Sajnálom az előbbit- kérek bocsánatot lehajtott fejel
-Több mindenért kell bocsánatot kérned- fájnak szavai, rosszul leszek tőle pedig semmi rosszat nem mondott csak az igazat, mégis borzasztó érzés
-Ne veszekedjetek most, kérlek- szól közbe Chanyeol
-Igazad van, nagyon sajnálok mindent- nem bírom tovább könnyeim útnak erednek, gyorsan kiszállok majd a lakás felé kezdek el szinte rohanni, szegény Yeoleum alig tud utol érni.
~ Suho szemszög ~
Remegő hanggal kért bocsánatot, ami arra késztetett, hogy hátra nézek, azonban hűlt helyét találtam.
-Hagyod elmenni? Menyi utána- kiabál rám csatatársam de nem hallgatok rá. Ha igazán sajnálja és szeret akkor keresni fog, bele fáradtam abba, hogy mindig én keresem meg. Szóltam a sofőrnek, indulhat nem törődve Chanyeol szitkozódásával, folyamatosan veszekedett velem ámde egyszer se válaszoltam. Az első dolgom az volt, hogy veszek egy forró zuhanyt amint a dormba értünk, hogy egy kicsit lenyugodhassak. Lehet Yeol-nak igaza van, utána kellet volna mennem,  lehet mostanra újra együtt lennék de éppen ennyi erővel hazudhatott volna és még jobban tönkre téve az amúgy is szar kapcsolatunkat, már ha ezt lehet annak nevezni. Egy törölközőt tekertem csípőm körül, utána a szobámba mentem valami elviselhető ruhát magamra kapva, de még mielőtt ez megtörténne valahol a telefonom jelez, üzenetet kaptam. Ahogy magamra kaptam egy egyszerű nadrágot egy fehér pólóval, az ágyra dobom magam elő keresve telefonom amit a földön találok meg. Hogy került oda? Mindenre számítottam csak épp nem Sooah-ra
„Tudom mindent elrontottam, fájdalmat okoztam neked de nem bírom már ezt. Nagyon sajnálok mindent, tényleg, ez bár mind nem számít szeretném ha tudnád" nem tudok hinni neki, bármennyire is szeretném nem megy, ennek ellenére mégse haragszom rá, mert míg ö talán csak eljátszotta két évig a nagy szerelmét én addig halálosan szeretem, és még mai napig is. Azonban félek, nem akarom újra azt a fájdalmat érezni mint akkor, nem akarok újra becsapva lenni,  mint már mondtam nem tudok rá haragudni, bár félve de válaszolok üzenetére.
„Találkozunk reggel, ha tényleg így gondolod" jobb ezt személyesen megbeszélni, ezen felül látni szeretném teljes valóját, kis idő elteltével megkaptam a választ miszerint rendben van. Eldöntöttük nála fogunk találkozni, a dormban nem lehet. Szinte egész éjjel nem aludtam semmi, kíváncsi vagyok mit fog mondani, hazudik vagy igazat mond. A reggeli teendőim elvégeztével el indultam a megbeszélt helyre a managerel együtt, beleegyezett azzal a feltétellel ha kettőre a próba teremben leszek. Egy üzenettel jeleztem Sooahnak mikor megérkeztem, aki nem sokkal később a kocsinál volt. Baseball sapkát és maszkot felvéve léptem ki a kocsiból, szinte rohanva közelítettük meg a panel lakást. Csendben léptünk be a liftbe, ö megnyomta a tizenegyes gombot.  A város közepén lakik egy húsz emeletes panelházban.
-Miért költöztetek ide?- kíváncsian kérdeztem, igazából nem akarok egyből rólunk beszélni
-Egyedül költöztem ide- elégé meglepett válaszával, nem szeret egyedül lenni viszont az ember változik ez alatt ö sem kivétel. Az egyedül létről kezdtük el beszélgetni, már mint milyen neki egyedül élni ebben a kicsit nagy lakásban, de annál otthonosabban néz ki és első perctől kezdve amint beléptem ide, otthon éreztem magam, boldogsággal töltött el ez a tudat.  Pár percre eltűnt a konyhába italért, addig én alaposan szemléltem a nappalit, tényleg elég otthonos, a pasztell rózsaszín pedig egyértelműen elárulja, egy lány él itt.
-Biztos nem ettél ma ezért készítettem reggelit- mosolyogva helyezi le elém a reggelit, amit mindig kaptam mikor együtt voltunk.  A tányéron  sajtos szendvics egy pohár üdítővel volt, úgy ahogy szeretem mégis ez a dolog most feldühített, olyan kedves volt mint régebben.

-Tudod nem szoktam reggelizni- válaszként bólint – Miért hagytál el? Miért akarsz hazudni, hogy már megbántál mindent?- mogorván kérdezem, nem tudtam nem dühös lenni

-Olyan hülye vagy. Nem veszed észre, hogy nem ön szántamból tettem? Tényleg elhittél mindent?- ö is felemeli a hangját, soha nem beszélt így velem csak azon a napon
-Mit akarsz ezzel mondani? Kényszerített valaki?- visszább veszek hangomból
-Miattad tettem- kiabálja a szavakat, nagy  szemekkel bámulom az előttem lévő lányt, nem tudom mit mondhatnék. Ilyen vak vagyok? – Nem tudom miért vagyunk így itt együtt- kezd el sírni és bármennyire is dühös voltam rá, már nem tudok. Az, hogy sírni látom mindent megváltoztat, boldognak akarom látni nem ilyen összetörten, ami részben az én hülyeségem miatt van. Gyengéden karjaim közé zárom egy rég várt szoros ölelésben részesítem.
-Miért nem kéne itt lenünk, hmm?- valamivel lágyabb hangom súgom fülében
-Fájdalmat okozol, annyira nagyon szeretlek és legszívesebben megcsókolnálak, de nem lehet. Fájdalmat okoztam neked mert azt hittem jobb lesz ha elmegyek, hogy boldog lehelsz nélkülem, egy nyűgnek éreztem magam, de nem volt így igaz?- könnyes arccal suttogja. Válasz helyet gyengéden megcsókolom azonban nem tart sokáig.
-Nem kell ezt tenned- tol el magától
-Nem számít mi történt, szeretlek- valóban így gondoltam. Nem számít mi történt csak az iránta érzet szeretetem és az a tudat, hogy ö sem érez másképp megmelengeti szívem, ennél több meg nem kell. Újra ajkaira hajoltam ezúttal viszonozta csókom, ami mosolygásra késztetett. Annyira hiányzott már, az érintése, az ajkai, a csókjai, minden egyes porcikája veszettül hiányzott. Egymásba felejtkeztünk észre se vettem mikor vagy hogy jutottunk a hálóba, meztelenül zuhanva az ágyra egymást kényeztetve. Nem voltam senkivel az elmúlt egy évben, ugyan nem ö az első de egyben  biztos vagyok,  az utolsó nő az életemben, és szeretni fogom míg élek.