– Igen! Öt centit nőttem – kiáltok fel boldogan amint meg mértem magam. Amilyen boldog vagyok olyan szórakozott hangulatban van Yifan, alig bírva vissza tartani a nevetést – Ne neves már
– Ne...nem tudom visszafogni magam - nevet fel jóízűen. Más esetben csatlakoznék hozzá és holnap reggelig együtt röhögnénk csakhogy most más a helyzet – Magassarkú van rajtad – mutat az említett lábbelire amiért bosszúsan vizslatóm
– Mert magasabb akarok lenni. Melletted törpének érzem magam – motyogom szégyenlősen
– Úgy kedvelek ahogy vagy, meg aztán ha magasabb lennél nem szólíthatlak tökmagnak – pimasz vigyor ül ki ajkaira
– Yah! A halálodat akarod? – alacsony vagyok ugyan, de erős is. Ezt a tény nagyon is jól tudja, mégis sokszor az agyamra megy puszta szórakozásból.
– Édes vagy dühösen – csíp bele arcomba, persze csak finoman. Miért pont öt kell szeretnem?
– Dumbo füleket szeretnél? – karba tett kezekkel meredek rá cseppet sem vicces hangulatban, amit szerencsére ö is észre vesz ezért rögvest abbahagyja a nevetést. Félő fulladást okoz egy nap.
– Kérlek ne – kiált fel ijedten, tenyerét fülére helyezve. Ilyenkor mondják, hogy édes a bosszú bár ez nem igazán az, viszont végre nem tesz megjegyzéseket amik csak számára humoros.
– Szeretlek – elő veszi a lehető legaranyosabb nézését, ami megteszi a hatását, ám nem adom fel olyan könnyen. Minden hasonló helyzetben ezt a szót használja fel védelme érdekében, mint mondtam nem adom fel olyan könnyen, szóval Yifan most nagyon mellé fogott.
– Ha te mondod – nemtörődöm stílusban válaszoltam, otthagyva a döbbent barátom.
~~~
– Yifan, ide adod a turmixot? Nem érem el – pufogok szerencsétlenkedésemen
– Látod? Nem hiába tökmag a beceneved – ismét az a pimasz vigyor díszeleg ajkain. Meghökkenve nézek rá, ez... Yifan szándékosan tette oda? Hát én megölöm.
– Köszönöm, óriás – viszonylag nyugodtan ejtettem ki a szavakat, nem adom meg azt az örömöt miszerint újra szórakozón rajtam.
– Mit tervezel Soojin?
– Semmit
– Ismerlek annyira, hogy tudjam valamit tervezel
– Igazából azon gondolkodom, hogyan öljelek meg álmodban-ravasz mosolyra húzom ajkaim
– Én komolyan kérdeztem – valóban komolyság cseng hangjában
– Ahogy én is – voltaképp nem, azonban neki nem kell tudnia, hadd féljen kicsit. Kéne sütnöm tortát a bátyámnak Minhonak, mivel holnap születésnapja.
– Nem fogsz bántani, igaz? – lép közelebb hozzám ami apró mosolyt csal ajkaimra. Nem válaszoltam mert koncentrálnom kell a torta készítésére, nem lenne jó ha újból elrontom. Tisztán emlékszem a tavaly sikeresen elrontottam úgy hogy kicsit édesebb volt mint ahogy Minho szereti, és ez épp elég volt neki, ahogy hogy az arcomba dobja ezzel együtt torta csatát kezdeményezve. Szóval, igen nagyon oda kell figyelnem. Egyszer csak arra leszek figyelmes, hogy a drága barátom karjaiba kap az emelet felé rohanva, ami kisebb sikítást csalt ki belőlem. Mikor a kívánt helyre érkeztünk, Yifan letett a második lépcsőfokra így majdnem szemmagasságba kerülhettem vele.
– Ne haragudj Soojin, csak egyszerűen olyan édes vagy, képtelen vagyok visszafogni magam – süti le szembogarait bánatosan, ami bizonyítja, nem viccel, valóban megbánta. Meg mosolyogtat cselekedete, na meg az édes pofija így nem is kérdéses, hogy megbocsájtok neki. Óvatosan tenyerem közé fogom arcát, hogy aztán a szemébe tudjak nézni.
– Már rég megbocsátottam – gyengéd csókot lopok tőle majd kikerülve a konyhába sétálok, hogy végre befejezzem a tortát.