„Min Gaeun és Kim Yugyeom kérem, fáradjanak az igazgatóiba „

Amint meghallottam a nevem, szélsebesen összeszedem a dolgaim majd kiviharzok a teremből, mintha a világ vége elöl menekülnék. Elképzelni sem tudtam mit akarhat az igazgató, azt meg pláne nem, hogy miért pont Yugyeom lett hivatva. Ő az egyik legjobb tanuló, soha sem lógott még csak egy napot sem hiányzott, mindig bejött órákra, még ha a halálán volt a hűléstől. Ez volt az egyik dolog, amiért annyira csodáltam, míg mások félre lökték a könyvet csupán lustaságból, ő addig akár lázason is képes volt tanulni. Az igazgató irodájához érve, kopogok be az ajtón. A bizonyos igen szó hallatán, remegő kezekkel nyúlok a kilincsre. Először az igazgatót pillantom meg, majd őt. Fekete haja, kissé kócoson állt, szemeit nagyra nyitotta amint meglátott, bár nem értem miért, hiszen mindenki hallotta miképp hivatott minket az igazgató. Nem feltűnően végig mértem teljes valóját, gondolatban elkönyvelve, miszerint ma is ugyanolyan jól fest, mint minden nap. Köszönésképp meghajolva léptem beljebb az irodába, helyet foglalva Yugyem mellett.

– Szükségem van rátok, egy projekthez. Holnapig kész kell, legyen – nagyot nyelek mondatára. Igazán értesíthetett hamarabb róla, legalább fel tudtam volna készülni rá, de így... Mi lesz vele, Yugyeom közelében? Ki fogom bírni a projekt végéig?

– Miről kell írni? – a fiú hangja szakítja félbe gondolatmenetem

– Családról. Most viszont arra kérlek, hogy hagyatok magamra. Számítok rátok – int a fejével miképp elhagyhatjuk az irodát. Sóhajtva hagyjuk magára az idősödő nőt.

– Hova szeretnél menni? – kérdezi hirtelen Yugyeom felém fordulva

– Nem tudom – motyogom orrom alatt

– Mit szólnál a közeli kávézóhoz? – ereszt egy kedves mosolyt, mitől sokkal jobb kedvem lesz. Válaszként bólintok. Amint a kávézóba érünk, Yugyeom ment rendelni két forró csokit. Míg vártam rá, sajnos megtalált a volt barátom. Fájdalmasan húzom el ajkaim, hiszen nem épp kellemes mikor egy olyan emberel vagy együtt, aki nem is szeret.

– Csak nem randevún vagy Gaeun? – áll meg előttem. Nem volt kedvem hozzá, ezért próbáltam nem figyelembe venni, ám ő sem hagyta abba.

– Tessék, szívem – löki félre Yugyeom a volt barátom, ki csak csúnyán nézi az érkezőt. Én sem vagyok másképp, értetlenül pislogok fel megmentőmre, ő azonban csak édes mosoly kíséretében foglal helyet közvetlenül mellém, miután elém helyezte az italomat. Ezt megelégelve az exem, hátat fordítva hagyta el a helyiséget.

– Köszönöm – motyogom szégyenlősen, szüntelenül a poharat bámulva.

– Nem kell, megköszönöd szívem – ismételi el az előbb használt kedves szót. Szívem nagyot dobban, de pár másodperc múlva, ügyetlenül ütöm meg fél karját, mivel éppen azt értem el.

– Nagyon vicces vagy Kim – dünnyögöm a forró csokiba kortyolva

– Nem vicceltem. Tetszel nekem Gaeun – azt hittem ott fulladok meg

– Mi? – nyögöm ki nagy nehezen

– Kedvellek, csak eddig nem mertem bevallani – süti le szemeit, ami irtó aranyossá teszi. Apró mosollyal ajkaimon teszem le az asztalra a poharat, majd teljesen a fiúhoz fordulok – már amennyire ez lehetséges-, majd halkan kiejtem azokat a szavakat, ami már régóta kikívánkozik.

– Én is kedvellek