Minseok karjaiban ébredtem fel, arra emlékszem, hogy felszálltunk a repülőre, nagyon úgy látszik elaludtam. Szomorúan vizslatott aminek okát nem tudom, de rossz így látni, szorosan megölelem, ö pedig megpuszilja homlokom viszont nekem ennél több kell. Lehúzom egy rövid de annál édesebb csókra. Amint leszállt a gép és felvettük a csomagjainkat, meg állítottam a fiúkat.
-Mi Junmyeonal megyünk a kórházba- jelentem ki a nagy bőrönd pakolás közben
-Miért? Beteg vagy?- kérdezte aggódva Baekhyun
-Anyához megyünk- suttogtam a szavakat
-Minseokkal mész, én nem...
-Ne csináld ezt, kérlek. Most az egyszer gyere velem, nagyon kérlek oppa-könyörögtem hátha meg győzöm öt végre
-Nem Yeoleum- rázza meg a fejét –Megcsalta apát, aztán téged is ellökőt magától, mond milyen anya az ilyen?- szinte üvöltötte, a többiek még csak döbbenve néztek hol rám hol a bátyámra. Igaza van, nem tagadom, én is utálom amiért elhagyott engem és Junmyeon apját megcsalta ki tudja kivel, és igen ebből le lehet következtetni, féltestvérek vagyunk, de soha nem rekesztetek ki a családból. Számomra Suho apja az igazi apám, mert semmilyen kapcsolat nincs köztünk mégis sajátjaként nevelt fel.
-Csak most az egyszer kérlek, oppa- könnyes szemekkel néztem fel rá, mire bele egyezően sóhajtott fel.
-Mi lenne velem nélküled húgi?- húzz magához egy szoros ölelésbe, a többiek még mindig értetlenül figyeltek minket, de nem érdekel, később mindent elmondunk nekik. Végül beültünk egy taxiba ami egészen a kórházig vitt minket. Egy nővér a szalonba vezetett ahol anya feküdt, a gépek a gyenge élet jeleit mutatták. Gyorsan hozzá szaladtam mikor lassan kinyitotta a szemét és elmosolyodott, akkor vettem észre Junmyeont is.
-Anya...-suttogta bátyám – Sajnálom amit mondtam neked, nem gondoltam komolyan csak dühös voltam. Szeretlek anya- fogta meg a bal kezét és megpuszilta. Anyára néztem ki könnyes szemekkel nézte fiát
-Én sajnálom, hogy nem voltam veletek, hogy eldobtalak magamtól Yeoleum, nagyon szégyellem magam. Nincs rá mentség amit tettem, ezért nem is kérem, hogy bocsássatok meg csak azt hogy szeressétek egymást, legyen boldog és szép életetek, és nem kövessétek el azt a hibát amit én. Egyedül azt sajnálom, hogy a hülyeségem miatt elhagytam két gyönyörű gyereket- zokogtam szavain tudtam nem sok van neki hátha, de szeretem, nem akarom, hogy itt hagyjon.
-Nem mondj butaságokat anya, természetesen megbocsájtunk. Szeretünk anya- zokogtam még jobban
-Vigyázz rá Junmyeon- ezek voltak utolsó szavai, a gép sípolása jelezte, hogy már nincs köztünk. Junmyeon óvatos puszit hintett anyánk homlokára majd a zokogó valómat megölelte. Nem lehet elmondani mit éreztem akkor, egy szülőt elveszíteni sosem könnyű, és bár anya eldobott magától születésem után, mégis szeretem hisz neki köszönhetem az életem. Amint testvérem elintézte az iratokat haza indultunk, ahogy beléptünk a lakásba rögtön Chanyeol szobájába mentem, szerencsére nem tartózkodót benne így nyugodtan el tudtam végezni amiért jöttem. Sietnem kellett, mert ha Chanyeol rajta kap nekem végem, gyors mozdulatokkal beadtam magamnak egy adagot, majd kis idő elteltével éreztem, forogni kezd a szoba, valamint szédültem is, de jól éreztem magam. Ez így ment két héten keresztül míg véletlenül túladagoltam magam. Nem tudom hogyan jutottam a kórházba vagy hogy ki vitt be csak egy nagyon mérges Junmyeon figyelt engem.
-Hülye vagy? Majdnem meghaltál- motyogta fájdalmasan –Ezentúl Minseok fogja minden egyes lépésedet figyelni, és ha valami bánt elmondod nekem- nézet rám szigorúan mire bólintottam
-Sajnálom- könnyezve hajtom le a fejem
-Nem baj Yeoleum, a lényeg, hogy itt vagy és rendbe fogsz jönni- vont szoros ölelésbe testvérem viszont nem sokat maradt mert Minseok beszélni szeretne velem. Féltem mit fog mondani azonban meglehet egy szót sem fog hozzám szólni, hiszen megbocsájthatatlan amit tettem. Lélegzet vissza fogva néztem ahogy az említett helyet foglal az egyetlen széken.
-Miért tetted ezt szerelmem?- fogja meg a kezem –Annyira megijedtem mikor Chanyeol a karjaiban hozott be a nappaliban téged- szóval a colos mentett meg
-Oppa...
-Reménykedtem benne csak egy rossz vicc csakhogy kicsit sem volt az- kezdet el sírni, összeszorult a szívem
-Minseok, annyira nagyon szeretlek- suttogtam kezeinket bámulva
-Kérlek ígérd meg, ha kórházba fogsz kerülni, ne túladagolás miatt jó?- szorítja meg a kezem jobban
-Ígérem- mosolyogva pillantok könnytől csillogó szemeibe, apró csókot lehel ajkaimra majd homlokomra is
Ma engednek ki a kórházból ám legnagyobb bánatomra nem Suho jött értem ugyanis halaszthatatlan dolga akadt. Helyette szerelmemet küldte, örülök neki nem arról van szó csak hát szeretem volna egy kis időt tölteni testvéremmel. Elég hamar értünk haza, bevallom már nagyon hiányzott főleg Xiumin szobája, hirtelen észre veszem a rózsaszirmokat amik egészen szerelmem szobájába vezetnek. Izgatottan, remegő kezekkel nyomtam le a kilincset de ami ott fogadott az csodálatosan szép, az ágyon úgyszintén rózsaszirmok foglaltak helyet, ezúttal egy szívet ábrázolva, az éjjeli szekrényen pedig egy pár illatgyertya kapott helyet.
-Minseok...ez gyönyörű- lépek be a szobába boldogan, olyan romantikus a hangulat
-Van egy jobb meglepetésem számodra- vigyorogva húz magához
- Kicsim, csukd be a szemed és számolj el tízig és tegyél három lépést hátra.