Tisztán emlékszem a két évvel ezelőtt történtekre, mikor is elszöktünk Koreából Minseokal. Épp azon veszekedtünk miért kértem meg Kyungsoot, hogy játssza el a barátom, mikor a bátyám telefonja csörögni kezdet. Nem vette fel azonnal, ijedten néztek rám és mondta, hogy vegyem el a fekete bankkártyát a legfontosabb dolgaimmal együtt és fussak el. Tudtam valami nagy baj lehet ha ezt mondja, de szó nélkül tettem amire kért,  nagyon féltem, hogy esetleg valami baja esik viszont nem akartam még több problémát hozni rá így egy ölelés után kimentem a házból Minseokal a nyomomban.
El kellet mennyünk Koreából vagyis csak én mivel a többiek bele értve a bátyámat is ott maradtak, elintézni a dolgokat, de nem engedett el egyedül, mint kiderült a legidősebb tagot megbízta, hogy vigyázzon rám bármi áron. Így kerültünk Amerikába pontosabban New Yorkba. Eleinte minden olyan nehéz volt de amint lett munka helyünk és sikerült kicsit meg ismerni a környéket, jobb lett, azonban napról napra jobban nőt a honvágyam, és hiányoztak még az a pszichopata Chanyeol is, de Joonmyeon hiányzott a legjobban. Két éve nem láttam, nem tudom mi van vele valamint azt sem, hogy mit történt, miért kellet eljöjjek. Xiumin nem mond semmit, pedig biztos tudja.
-Yeoleum, nem megyünk el valahova?- az ö hangja szakított ki a kússza gondolataimból
-És hova szeretnél?
-Fodrászhoz. Haj szint akarok változtatni- mondja el tervét
-Azt otthon is meg tudom csinálni- kuncogni kezdek
-Na várj, ezért még kapni fogsz- fenyeget meg játékosan
Tényleg rá fér egy kis változtatás, a haja elégé megnőtt viszont a szín...nem tudom nekem jobban tetszik a fekete, igaz még nem is láttam más haj színnel, és remélem nem is fogom legalábbis nem olyan extrém színekkel mint mondjuk a zöld vagy a szivárvány. Mosolyogva fel állt a székről ahol egész eddig foglalt helyet, de a következő tettére mind a ketten meglepődtünk, egy apró csókot lehet ajkaimra. Olyan meglepő módon jól eset, szeretem volna mondani valamit azonban egy hang se jött ki a számon, de nem is lett volna rá esélyem mivel kopogtak az ajtón. Lassan oda mentem majd kinyitottam, kommandósok voltak.
-Történt valami?- kérdeztem félve ám választ nem adtak helyette megfogtak engem meg Xiumin-t és a kanapéra löktek, a félelemtől majdnem sírni kezdtem ha az említett személy nem suttog a fülembe.
-A fiúk azok- az előttünk állókra kaptam a tekintetem
-Mi?- nyeltem egy nagyot mire levették a maszkot és a bátyámmal találtam magam szembe
-Hülyék, megijedtem- adtam egy pofont Joonmyeonnak majd utána rögtön meg is öleltem rég látott testvérem – De mi történt?- engedtem el pár perc elteltével
-Choa elárul minket az ellenségnek, azok meg kis híján végeztek velünk- mondta el az igazat bátyám
-Várj...akkor Choa is...?- nyeltem egy nagyot a gondolatra, hogy ö is közéjük tartozik
-Igen, Choa is közénk tartozott, de amint sikerült elintéznünk az ellenséget, Sooman Észak-Koreába szállította öt- magyarázta Joonmyeon
-Ki az a Sooman?- húztam fel a szemöldököm, nem rémlik, hogy hallottam róla
-A főnökünk, Suho csak a csapat vezetőnk- válaszolt Kyungsoo. Kellet pár perc míg teljesen felfogtam a hallottakat, szóval ez az egész Choa miatt volt aki elárult minket az ellenségnek. Joonmyeon pedig féltet és meg akart védeni ezért titkolta el az egészet és küldött el, hogy biztos legyen a védelmemben Minseok- ra bízott. Nála jobb testvér nincs a világon, lassan fel álok és újra megölelem amit viszonoz.
-Köszönöm- súgom fülébe mire karjait még jobban körém fonja
-Pöttöm, nekem nem is örülsz?- hallom meg Yixing hangját, nevetve engedem el testvérem a háta mögé nézve pedig észre veszem a kínait aki  lebiggyesztett ajkakkal néz rám. Mosolyogva ölelem meg öt is mire a nyakamba nevet fel. Van ami nem változik és ez Yixing gyerekes énje, de pont ezért ilyen édes és szeretetre méltó ember.