Nehezen lépkedtem az ajtóig, mert folyton meg csúsztam, majd mikor végre oda értem óvatosan nyitottam ki és néztem be a szobámba. Itt van Minseok, szuper most mit tegyek? Mielőtt jöttem volna fürödni elfelejtettem hozni ruhát, így most egy szál törölközőben bújok az ajtó mögött. Végül csak kiosontam a fürdőszobából majd felkaptam valami ruhát és mentem volna vissza átöltözni, de Minseok kulcsra zárta az ajtót. Mit akar? Elkezdtem pánikolni, félelmetes mosollyal indult meg felém. Minden egyes lépésénél hátra léptem egyet, míg a falhoz nem értem. Könnyes szemekkel néztem rá mikor elém ért. Miért félek tőle mikor semmit se csinált? Mi ez a rossz érzés? Miért sírok, hiszen csak a vállamra helyezte kezét? Remegve a sírástól fuldokolva tűröm ahogy a fülemhez hajol majd bele suttog.
-Yeoleum ébredj- rögtön abba maradt zokogásom- Kérlek ne hagyj magamra
Nehezen kinyitom a szemem és észre veszem Xiumint ahogy kezem fogva sír. Álmodtam volna? Gyengéden megszorítom kezeit, mire hirtelen fel kapja fejét. Először csodálkozva figyel aztán újra zokogásba tör ki, de ezúttal egy óvatos ölelést is kapott, amit először nem tudok viszonozni a belém hasító fájdalomtól. Amint alább hagy a fájdalom gyengén emelem fel karjaim szerelmem hátára. Ment szólni az orvosnak, de még azelőtt egy gyengéd csókot lehelt homlokomra majd pár perc elteltével Chanyeol lépet be az oldalán.
-Hogy vagy?- lépet az ágyamhoz
-Nem úgy volt, hogy az orvost hívod?- néztem értetlenül Minseokra
-Apa a műtőben van, ezért jöttem én. Na hadd lássam a sebed- colos válaszolt szerelmem helyet – Nagyon aggódtunk érted. Felismersz? Hogy érzed magad?- bombázott meg kérdésekkel Chanyeol
-Úgy érzem magam mint akin átment egy kamion, de mi történt Chanyeol? Mármint azután hogy lelőttek- nem akartam felesleges beszélgetést kezdeni vagy értelmetlen kérdéseket hallani, miszerint hogy vagyok, milyen fájdalmat érzek és ehhez hasonlókat. Hogyan érezze magát az ember miután a golyó elé vetette magát, annak érdekében, hogy megmentse szerelmét? Szarul, de nem a saját fajdalma miatt, hanem a párja arckifejezésén. Azt a fájdalmat ami tükrözi Minseok érzelmeit leírhatatlan, a saját épségem nem érdekel csak ö legyen jól.
- Majdnem három hónapig kómában voltál- nem tudom mennyi ideig vizsgált, de egy idő után kezdet kicsit zavarni, hogy egy fitnesz top felsőben vagyok, na meg egy rövid nadrágban. Talán már egy óra is eltelhetett mikor végre-valahára végzet.
-Egy pár napig még az ágyban kell lenned, utána szép lassan sétálhatsz de nem egyedül, muszáj valakinek melletted lennie, nehogy valami baj történjen- válaszként bólintottam. Úgy érzem ez sokkal nehezebb lesz mint gondoltam, egész nap feküdni nagyon nehéz dolog, csak kibírom valahogy.
-Tudod mennyire megijesztettél?- suttogta Minseok amint a colos elhagyta a szobát, nagyot nyelve néztem szemeibe, amik most boldogan mégis szomorúan csillogtak.
-Sajnálom- sütöttem le szemeim, nem akartam látni azt a fájdalmas tekintetett
-Nem kell, a lényeg, hogy most már itt vagy- óvatosan húzott magához egy ölelésért amit hagytam. Olyan boldog vagyok mellette. A következő három hét nagyon unalmasan telt el, hiába jöttek a többiek naponta többször, Minseok egy tapodtat sem mozdult mellőlem, mégis fárasztóan unalmas volt, ki akartam menni végre a saját lábaimon. Ezt azonban szerelmem nem hajlandó engedni, egész délelőtt győzködtem mire végre nagy nehezen beleegyezett. Izgatottan vártam, hogy kiérjünk az udvara, lassú léptekkel haladtunk a számomra kívánt helyre.
-Még vissza fordulhatunk Yeoleum- megszorította kicsit a csípőm
-Nem Minseok, sokkal jobban vagyok, és eddig tökéletesen bírtam szóval már az a fél méter semmiség- ellenkeztem, természetesen ö ennek egyáltalán nem örült, túlságosan félt. Érthető a történtek után, azonban nem kell még a széltől is féltenie, nem lesz semmi baj, remélem. Mikor kiértünk egy fa közelében ültünk le. Nagyot szippantottam a levegőben, annyira hiányzott ez, a madár csicsergés, a Nap sugarai ahogy felmelegíti a bőröm, ahogy a szél a hajamba kap és az arcomba fújja, mondjuk ez kicsit se hiányzott de még ezt is elviselem csak kint legyek.
-Jól vagy?- suttogja fülembe Minseok, válaszként hümmögők majd hátra dőlök a mellkasának. Ebben a pillanatban minden olyan tökéletesnek tűnik, a ránk sütő Nap, a szél ami kellemesen fúj de ami a legfontosabb hogy azzal lehetek akit teljes szívemből szeretek. Elmosolyodva hunyom le pilláim, kiélvezve ezt a boldog pillanatot, így akarok maradni. Örökre.