Összetört a szívem, apró darabokra amit talán idővel valaki helyre hozza. Nem tudom kiverni a fejemből Chen szavait. Az volt az utolsó alkalom, hogy láttam. A szüleim kérésére kinyitottam egy saját tánc termet a gyerekek számára, mivelhogy fel kellett mondanom, és ezért nem igen volt időm Chent keresni. Ö meg gondolom már beletörődött ebbe az egészbe, és elfogadta azt a tény, hogy nem lehetünk együtt. Pár napja volt karácsony, hát mit ne mondjak, nem volt valami fényes. Nyugodtan kijelenthetem, ez volt életem eddigi legrosszabb egyben legszomorúbb karácsony. Próbáltuk Minhyukal eltolni az esküvőt, de hát nem lehet a végtelenségig, és ezzel sikeresen feldühítőtűk a szüleinket. Előrébb hozták két hónappal az esküvőt, ennek következtében állok itt a tükör előtt az egyébként csoda szép menyasszonyi ruhámban. Egyáltalán nem így képzeltem el az esküvőm, hogy kényszerházasságbán lesz részem, még hozzá az egyik gyerekkori barátommal együtt. Emlékszem mikor ezt közölték velünk a szüleink, nagyon kiborultam, üvöltöttem, zokogtam és minden mást tettem amit csak el lehet képzelni ilyen vagy hasonló esetben. Még egy bárba is betévedtem, pár feles erejéig, arra azonban nem számítottam, hogy akkor ott Chen fogad majd. Nagyon meglepődött, ahogy én is de ennek ellenére csak akkor jött oda hozzám mikor már nem tudtam milyen világban élünk. Nagyon örültem neki, ö viszont kevésbé hisz a sárga földig ittam magam, nem lehettem valami szép látvány, ö mégis velem maradt míg Minhyuk meg nem érkezett. Bár azt nem tudom miért hívta, jobban örültem volna ha magához visz sőt ha elrabol egyenesen imádtam volna, csak sajnos nem ezt tette. Pedig abban a pillanatban csak erre vágytam. Elmosolyodom erre az abszurd gondolatra, de ha jobban belegondolok, sokkal jobb lenne ha most valamelyik szigeten élvezném a napsütést Chennel az oldalamon, minthogy apával vonuljak az oltár elé, várva a csodára ami megment a szenvedéstől.
-Kang Minhyuk, elfogadod-e hites feleségedül az itt megjelent...- ám a pap nem tudta befejezni mivel Minhyuk a kijárat felé kezdet el rohanni. Mindenki döbbenten nézte a vőlegény szökését.
-Sajnálom Eunbi, légy boldog azzal akit igazán szeretsz- kiabál az ajtóból majd eltűnik. Nagy szemekkel néztem utána, mindenki szomorú volt, anya még sírt is, egyedül én repestem az örömtől. Illetve nem voltam egyedül.
-Úgy tudom a menyasszonyok szöknek meg az esküvőről- neveti el magát Jongdae

-Jongdae- visítok fel majd a nyakába ugrok, azt hiszem ennyire még soha nem örültem a jelenlétének.
- Nagyon szeretlek- csókol meg szenvedélyesen. Azt gondolom csodák igenis léteznek, már maga a személy akit ölelek, egy csoda.
-Én is szeretlek- pihegem ajkaira csukott szemekkel.

Végül befejeztem ezt a nem túl izgalmas történetet. Remélem tetszet, és köszönöm hogy ennyien  olvastok. Nagyon örülök neki 😊