-Álom volt?- zavartan nézek magam elé- Hyeseon, pontosan hányadika van ma?
-22, Szeptember 22. Miért?- furcsán pillant rám de most kicsit se érdekel
-Akkor nem álom volt- állapítom meg
-De mégis mi?
-A buli- vágom rá talán túlságosan gyorsan
-Persze hogy nem álom. Ennyire sokat ittál?- forgatja meg szemeit. A csók...igazi volt? Tényleg meg csókolt Chen? De hát miért? Tudtommal nem fogyasztott alkoholt, akkor meg mégis minek csókolt volna meg? Lehet az mégis álom volt. Amilyen gyorsan csak tudtam össze szedtem magam és elindultam az SM-hez, azonban a tánc teremben csak Kai volt.
-Ehhez kell egy partner, milyen szerencse, hogy itt vagyok- tettem le a táskám egy sarokba majd a vigyorgó fiúhoz léptem.
-Akkor felkérhetem a kisasszonyt egy táncra?- hajolt meg mélyen akárcsak régen
-A többiek?- kérdeztem mikor már pár perce táncoltunk
-Később jönni fognak- váratlanul felemelt, nem számítottam rá így nem csoda hogy félre léptem, ennek eredményében pedig leestem. Egyszer csak Jongdae guggolt le mellém, mikor ért ide? Az előbb még nem is volt itt, vagy csak én nem láttam?
-Jól vagy? Nem ütötted meg magad?- aggódva mered rám majd sérülés után kutat, mivel nem lett semmi bajom megkönnyebbülten szusszantott fel.
-Csak baleset volt, nem szándékosan csináltam- segített volna felállni Kai de ezt ö nem engedte. Ellökte a fiatalabb kezét majd védelmezően karjaiba vett - Azt mondtad nem érdekel- gonosz mosolyra húzza telt ajkait a kreol bőrű
-Nem is érdekel, csak az olyanoktól mint te- vádlón mutatott az említettre- meg kell védenem mert még szükségünk van a koreográfusra- szavai fájdalmasan dobbant egyet szívem. Most már biztos hogy nem csókolt meg, csak álmodtam az egészet. Soha nem fog másként nézni rám, bármennyire is szeretném, hiszen mégis csak egy rajongó vagyok a sok millió közül, és bár az egyik álmom valóra vált miszerint a közelükben lehessek. A másik az eddigi legfontosabb álom, nem fog valóra válni. Reménytelen hogy belém szeressen, a koreográfusba, az egyik örült rajongójába. Lehetetlen, de mit is gondoltam? Hogy majd egyszer elém áll és szerelmet vall, ki kell ábrándítsam magam mert ez nem a csodás mese világ ahol minden jóra fordul. Ez a kegyetlen valóság ahol még a szüleim sem akarnak, mindig is fontosabb volt nekik a munka mint a saját lányuk, soha nem kaptam meg azt a szülői szeretetet mint mások, csak sóvárogtam utána. Ideje elfogadnom, hogy attól mert oly annyira szeretném ezt nem fog valóra válni.
Egy üres teremben fekszek a kanapén az orvost várva. Chen ragaszkodott hozzá hogy vizsgáljon meg egy orvos, egy ideig itt volt velem de aztán elküldtem a többiekhez próbálni. Nem kell virrasztania mellettem, nincs komoly bajom csak iszonyatosan fáj a bokám, amiről nem kell tudnia. Hosszú perce a plafont bámulom, mivel az orvos még mindig nem jött és kezdek unatkozni is. Hirtelen kinyílt az ajtó és egy megszeppent Chenle lépet be rajta.
-Már azt hitem az orvos az- motyogtam orrom alatt
-Biztosan jönni fog, de megkérdezhetem ki vagy?- zárta be az ajtót
-Kim Eunbi, az Exo koreográfusa- mosolyodtam el
-Oh már hallottam rólad. Zhong Chenle az NCT egyik tagja- jön közelebb aranyosan bemutatkozva
-Ismerem a csapatot, nem igazán erősítem a fandomot de nagyon tetszenek a dalaitok- ülök fel lassan, annyira kényelmetlen már feküdni
-Ennek örülök, de mond csak mi történt?- aggódva kezd el vizslatni
-Ah csak félre léptem tánc közben, és Chen ragaszkodott az orvoshoz- vakartam meg zavartam a tarkóm
-Eunbi jól vagy?- hirtelen ront be Baekhyun oldalán egy Jongdaeval és az orvossal
-Akkor én most megyek. Jobbulást- mondja Chenle majd ki is lép az ajtón. Kicsit furcsán nézek utána de nem tudok rá koncentrálni mivel az orvos vizsgálni kezdte bokám majd valami kenőcsel kente be. Ezzel a kenőcsel kell kennem kétszer naponta, és ne erőltessem a lábam, úgy hamarabb fog gyógyulni.
-Jobban vagy?- kérdezte Chen amint kimentem és becsuktam az ajtót
-Jól vagyok nem kell aggódnod értem. Most viszont menyünk gyakorolni- semlegesen mondom az említett helyre indulva
-Lehet a fejét is beverte- suttogta oda Baekhyun csapat társának. Mindenki kérdezősködni kezdet mikor a tánc terembe értünk, Kai rengetegszer kért bocsánatot, amire nem lett volna szükség hiszen tényleg nem ö a hibás.
§§§
Ma van egy fellépésük a fiúknak, izgulnak ahogy én is de tudom, jól fog sikerülni hisz minden erejükkel erre a fellépésre dolgoztak. Két hét telt el a kis balesetem óta, már sokkal jobban vagyok ezért kedvem szerint táncolhatok. A tekintetem nem tudom levenni szerelmemről, tudom nem volna szabad, de annyira tökéletes.
-Tényleg jó koreográfus vagy- meglepetten fordulok hátra, egy vigyorgó Chenle áll előttem egy pár csapat társával.
-Mit kerestek itt?- felhúzom a szemöldököm
-Mi leszünk a következő csapat aki fellép- osztja meg velem az információt Taeil
-Oh, akkor mindent bele fiúk. Legyetek ügyesek- mosolyodom el mire ők is. Pár percig még beszéltünk de aztán mentek készülődni ugyanis az Exo már jön le a színpadról. Mid aki már fellépet, jöttek gratulálni a fiúknak és amint én is megtettem, elhagytam a helyszínt. Fölöslegesnek éreztem magam, egyel többnek akinek nincs ott helye, így hát inkább úgy döntöttem sétálok egyet. Utam először egy boltba vezetett mivel nem vacsoráztam elégé megéheztem. Két szendvicset vettem, magam se tudom miért és egy palack vizet. Amint kifizetem egy elhagyatott padra ültem, hogy csendben tudjam elfogyasztani az ételt. Nem tudom mit tegyek Jongdaeval kapcsolatban, elszeretném mondani neki hogy szeretem, de öt kicsit sem érdeklem és ha ezt megteszem félek még ennél is jobban eltaszítom magamtól.
-Ah, miért ilyen nehéz elmondanom hogy szeretlek Chen?- ijedten kapom hátra a fejem mikor egy kezet érzek meg a vállamon
-Hát itt vagy? Mindenhol kerestelek már- ül le mellém mosolyogva én meg lélegezni is elfelejtek. Vajon mennyit hallott? Egyáltalán mióta van itt? Azt hiszem most nagy szarban vagyok – Jól vagy? Olyan ijedtnek látszol, talán megijesztettelek?- fordul felém, megkönnyebbülten szusszantok fel, ezt azt jelenti nem hallott meg semmit.
-Jól vagyok, csak kicsit fáradt és éhes. Biztos te is éhes vagy, tessék- előveszem táskámból a második szendvicset és mosolyogva felé nyújtom amit természetesen elfogad
-Honnan tudtad? Majd meghalok. Köszönöm- boldogan kezdi el majszolni a kapott ételt. Az elkövetkezendő néhány perc csendesen telt el, számomra kicsit kínosan.
-Tudom hogy szeretsz- ö töri meg a csendet. Szavai hallatán nagyot nyelek, félve pillantok rá- Én se érzek másként, eddig nem voltam biztos az érzéseimben de...-fordul teljesen felém állam alá nyúlva kényszerít hogy a boldogan csillogó szemeibe nézek- Szeretlek Eunbi- lassan hajol ajkaimra egy gyengéd szerelmes csókot lehelve rá. Ez biztos nem álom.