Senki se képzelné el Jeonghan-t, hogy most éppen a karjaim közt fekszik. Még én se addig míg kénytelenek voltunk egy agyban aludni, vagy kicsit piheni. Nem akartam felkelteni ezért nem mozogtam, ám egy idő után zsibbadni kezdet az oldalam így muszáj kiszabadulnom szorításából. Mikor már sikerült levennem karjait csípőmről, egy határozott mozdulatul újra Jeonghan mellé kerültem.
– Tudod, hogy nélküled nem tudok aludni – sóhajtott csukott szemekkel – Miért próbálsz elmenni?
– Elfelejtettem sajnálom – mikor megtaláltam számomra kényelmes fekvő helyem, fejem a mellkasára hajtottam.
– Megbocsájtok ha kapok egy jó re... – mondatára felemeltem a fejem és mutató ujjam ajkaira tettem.
– Akár mennyire is szeretném, tudom mit jelent a jó reggelt csókod -
Jeonghan óvatosan el emelte az ajkairól az ujjam és a szemeimbe nézet, nem tagadom kicsit szomorkás tekintettel figyelt de jelent pillanatban ez nem érdekel. Nagyon jól tudom, hogy abból a csókból sokkal több lenne azonban nem tudok ellenállni neki, így megszegve mondatom lassan és óvatosan nyomok egy apró csókot édes ajkaira.
– Tessék, megkaptad amit szerettél volna – mosolygok amint elválunk egymástól.
– Csak ennyi? – rekedtes hangja arra késztet, hogy csak is rá figyeljek. Jeonghan nyújtózkodni kezdet, legalábbis azt hitem, hogy megcsapolhasson ezért lehunytam a szemeim, ő azonban csak a hajam tűrte fülem mögé.
– Jó reggelt Areum.
Rögtön elkezdtem vörösödni amint tudatosult bennem, a szerelmem átvert és mivel nem akartam, hogy lásson a fürdőszoba felé indultam.
– Fölöslegesen menekülsz úgyis tudom, hogy zavarban vagy – kiált utánam.
Sóhajtva nyitok be a fürdőszobába egy forró tusolás reményében amit sikeresen el is végzek majd a tükör elé állok, hogy fogat moshassak ám ez nem tűnik sikeresnek. Jeonghan a hátam mögé áll és onnan figyel engem.
– Zuhanyoztál? – suttogta fülembe amit apró puszik követék a vállamon, illetve a nyakamon
– Hannie nincs most idő erre – alig lehetett érteni mit mondok a fogkrém miatt ennek ellenére fogadni mernék, hogy tisztán értette. Miután ki öblítettem szám felé fordultam.
– De mégis mikor? Mikor akarsz beszélni a következő
á... – nem fejezte be ugyanis le rántotta rólam a törölközőt, ami ez idáig tökéletesen takarta testem minden porcikáját.
– Milyen gyönyörű vagy.
A tekintete amivel végig mért tetőtől talpig, a mosolya ami csak egyre szélesedet, mind arra késztetett, hogy zavarba legyek.
– Remélem később is lesz részem ilyen látványban – közeledni kezdet felém csökkentve a köztünk lévő távolságot, miután befejezte mondatát a törölközőt lazán a vállára tette, egy gondterhelt sóhajtással kísérve. Hosszan csókolt meg ennek következtében éreztem borostáját ami kissé csiklandozót, muszáj volt mosolyognom rajta. Mikor azonban elvált tőlem, megbántam azt hogy először elutasítottam, nem is értem hogyan voltam erre képes. Mintha csak hallotta volna gondolataim, Jeonghan elkezdett le vetkőzni, mikor meg meztelenül állt előttem nem hogy a légzésem elállt de még gondolkodni sem tudtam. Na nem mintha most látom először meztelenül hisz mi már khm, szeretkeztünk, de minden alkalommal így reagálok. Amin ő természetesen jó szórakozik.
– Csukd be a szád Areum, vagy fürdetsz velem – húzogatja szemölködék
– Not today Jeonghan – rázom nemlegesen fejem majd kimegyek a fürdőszobából, az én kis kuckómba amit természetesen megosztok vele.
Amint elkészültem a konyhába indultam egy életmentő kávét készíteni, hiányzik már a szervezettemnek egy kis koffein. Általában keserű szokott lenni a kávé de most nem igazán érzem mivel nem rég mostam fogat. Jeonghan még mindig a fürdőben volt mert lehetett hallani a víz csobogását, amivel nincs semmi baj azonban ö már egy órája, hogy bent van ami kissé aggaszt. Értem én idol de akkor is. Imáim meghallgatták ugyanis az említett személy pár perc elteltével végre kijött a helyiségből és a szobámba tartott felöltözni.
– Areum eszembe jutott mit mondott vagyis mit beszéltünk stylist noona – mondatára oda fordultam hozzá és egy elég bizonytalan fiút láttam magam előtt.
– Oh tényleg? – kérdezem tőle, válaszként bólint egyet.
– Ezért érted jövök hatkor – mosolyog édesen – Nem fogok késni, ígérem!
A vidámság ami körül vette, engem is boldoggá tett, ámde kövezetkő cselekedete mindent felülmúlt. Közelebb jött hozzám és egy apró de annál édesebb csókot lehelt ajkaimra, majd kiment az ajtón. Már rég nem csinált hasonlót mielőtt elmegy, érthető miért vagyok meglepődve. De biztosan az esküvő miatt ilyen, Minhyuk a Monsta X-bol elveszi feleségül élete szerelmét, amire természetesen Jeonghan is meg van hívva, neki köszönhetően pedig én is. Elhatároztam, hogy most már tényleg be totyogok a szobámba készülődni az esküvőre, viszont észre vettem a képet a kis asztalon. Ez volt az egyetlen kép amit Hannie hajlandó volt kinyomtatni, amiért örülök hisz annak ellenére, hogy nagy botrány is lehetett volna belőle, ő mégis megtette értem. Igaz nem nagy dolog egy kép kinyomtatása, de ha az ember barátja egy idol, igen is nagy dolog lehet belőle. Akaratlanul is az emlékképek elő jöttek, akárcsak egy moziban a film kezdete.

⚛★Flashback ⚛★

Nem mindig volt szerencsém üzleti terén, igazából az egész sikerem egy bizonyos gazdag emberel kezdődött. Egy kisebb bolt tulajdonosa vagyok, ám az utóbbi időben elég rosszra fordultak a dolgok. Az előző üzleti partnereim cserben hagytak, jobban mondva csak kihasználtak és egy kisebb adósságot hagytak itt nekem. Ezenfelül a boltra is ráfér egy át alakítás. Ezért is döntöttem úgy hogy kiadom albérletbe a vendég szobám, na meg persze szeretek más embereken segíteni.
– Jó estét – köszöntem kedvesen az épp szó szerint az ajtón beeső emberkének. Úgy látszik nagyon sietett.
Vártam arra hogy mondjon valamit, de jelenleg képtelen rá ugyanis csak liheg, gondolom sokat szaladhatott ha így elfáradt.
– Esetleg segíthetek valamiben? – kérdeztem rá hátha mondani fog valamit
– Kérem... – sóhajtott egy nagyot és csak ekkor figyeltem fel rá igazán. Yoon Jeonghan tévedett be az én kis üzletembe. – Meg tudná mondani hol van a közelben albérlet? Nagy szükségem lenne rá – pillantott rám reménykedve, válaszként csak bólintottam majd megköszörültem a torkom.
– Én...nekem van albérletem, vagyis a vendég szobám kiadom hacsak nem zavarja, hogy kicsi – nevetem fel kínosan a bénaságom miatt. Ez kell még Areum, égesd be magad egy idol előtt.
– Nem dehogyis. Nagyon hálás lennék-hajolt meg egy apró mosoly kíséretében.
– Akkor szerintem mehetünk is-vetem el a kulcsokat miután bele egyezően bólintott. Mosolyogva intettem neki, hogy kövesen miután sikeresen bezártam a kis üzletem. Beszálltunk a kocsimba és már haza tartottunk.
– Meg kérdezhetem meddig szeretné ki venni az albérletet? – kérdeztem meg pár perc elteltével
Igen, tudom fura, hogy nem tegezem de nem akarok illetlen lenni.
– Még nem tudom, de kérlek tegez, nem sokkal lehetek idősebb. Jaj de illetlen vagyok még be se mutatkoztam – zavarában tarkóját kezdte el masszírozni – Yoon Jeonghan vagyok – mosolygot aranyosan mint egy kisfiú.
– Park Areum, örülök a találkozásnak. Az út további részében nem szóltunk egymáshoz, én nem tudtam mit kéne mondanom, ö meg nem tudom. Lehet rosszul érezte magát mellettem, viszont akkor meg nem jött volna el. Vagy lehet történt valami a csapat közt és ezért ilyen szótlan és talán zavarodott. Biztos ez lesz.
Amint haza értünk rögtön megmutattam hol fog lakni az elkövetkezendő napok, hetek, esetleg hónapok alatt, ami látszólag tetszett neki.
Már egy ideje egy hülye dorama nézéssel töltjük az időt, ami nem igazán köti le a figyelmem, de ezt Jeonghan-rol nem mondhatom el, látszólag nagyon is élvezi. Unalmamban az ujjaim kezdem el tördelni, azon gondolkodtam miért van itt Jeonghan, vagyis mi történhetett vele és persze ilyenkor kell önéletet kezdenie a számnak.
– Mi történt, hogy itt vagy? – amint kimondtam ami már nagyon érdekelt, rögtön kezem az ajkaimra tettem, habár már késő.
Az idol először furán nézet majd egy nagy sóhajtás kíséretében felém fordult.
– Ígérd meg, hogy nem mondod el senkinek, jó? – bólintottam miszerint értem és tartani fogom a szám. Jeonghan gondterhelten kezdte el vizslatni a kezeit, és én már itt tudtam, valami nagy baj van.
– Pár hete kezdődött az egész, mikor készültem a dormba a fiúkhoz. Az nap kicsit tovább maradtam próbálni, de arra nem számítottam, hogy egy kisebb csapat sasaeng vár rám egy utcában, közel az ügynökséghez. Szerencsére le tudtam hagyni őket, de pár nappal később újra megtörtént mint ahogy most is – láttam rajta, hogy nagyon megviselte ez az egész
– Szeretnék bocsánatot kérni a kellemetlenségért és a zavarásért, ígérem hamar elmegyek – nézet rám azokkal a szép szemekkel
– Én tartozom bocsánat kéréssel, nem lett volna szabad csak megkérdeznem. Természetesen addig maradsz míg szeretnél, egyáltalán nem zavarsz. Sőt őrülök, hogy segíthetek neked – mosolyogtam rá őszintén bízva benne miként jobb kedvre lesz.
Ezután a beszélgetés után minden megváltozott. Közelebb kerültünk egymáshoz, sokat beszélgetünk néha még együtt is főztünk, olyanok voltunk akár csak a barátok, akik már sok éve ismerik egymást, ami részben igaz. Hisz én már a debütálásuk óta ismerem őket, mindent nyomon követek ami velük kapcsolatos, de arra nem számítottam, hogy Jeonghan alig pár hét alatt megbarátkozik velem. De nem bántam, egyáltalán nem, noha tudtam ha ennek az egésznek vége akkor nem fog keresni, de addig is kiélvezem a vele töltött pillanatokat. Akkor még így gondoltam, azonban nagyon nem így lett. Egyik este mikor épp a vacsorát készítettem, Jeonghan egy üveg borral rontott be a lakásba, nagy vigyorral az arcán. Aztán vacsora után minden olyan gyorsan történt, hogy felfogni se volt időm. Yoon Jeonghan berúgót, ennek következtében megcsókolt. Ez csak is az alkohol hozta ki belőle, én mégis vissza csókoltam. Ezek után még közelebb kerültünk egymáshoz míg nem elhívott randira, egy eldugott kis titkos helyre ami csak is a miénk volt. Egy kisebb kert volt, egy tóval a közepén, de annál gyönyörűbb volt. Itt készült az első közös fotónk is amit nagy harc közepette sikerül elkészíteni. Egymást ölelve, irdatlan nagy mosollyal arcunkon készítette el Jeonghan. Abban a pillanatban azt kívántam bárcsak így maradnánk öröké, egymást ölelve.

 ⚛★Flashback end⚛★

Bazsalyogva tettem vissza a helyére, az első fotónkat, és most tényleg a szobámba mentem készülődni.
A kis birodalmamban várt rám a szép rózsaszín ruhám amit viselni fogok az esküvőn. Ujjaimmal végig simítottam a puha selymes anyagon, a felső részénél egy rózsa forma díszelgett.
Teljesen készen voltam, vagyis nem mondhatom ezt ugyanis nem találtam a szandált, mit nővéremtől kaptam.
– Hol van már? – üvöltöttem dühösen pár perc sikertelen keresés után
– Talán ezt keresed? – hallottam meg szerelmem hangját
A hang irányába fordultam, egy huncut mosollyal fogadott Hannie, a szandálommal kezében. Azonnal oda szaladtam hozzá kikapva kezéből a rég kereset tárgyat.
– Hol volt? – vettem fel a fehér lábbelimet
– Az ajtó mellett – mutatott a búvóhelyre
Közelebb jött hozzám egy édes csókért.
– Olyan gyönyörű vagy – simított végig arcomon, én meg kétségesen simultam bele. Annyira szeretem.
~~~
Miután összeadta a pap az újdonsült házaspárt, mindenki ment az esküvő következő helyszínére, ahol vár ránk a sok ital, étel és persze a zene meg a szórakozás.
Egy asztalnál álltam beszélgetni körülbelül velem egykorú lányokkal, meglepő módon egész jól megértettük egymást. Nagyon jól éreztem magam velük. Egyszer csak azt vettem észre, hogy Jeonghan felénk tart.
– Jó estét, hölgyek – üdvözölte kedvesen a lányok – Elkérhetem Areum-ot? – a derekamra teszi óvatosan kezét és aprót biccentve köszön el a kicsi társasságtól, miután megkapta az igen választ. Azt hitem felkér táncolni de helyette kivezetett az udvara. Megborzongtam mert bár nyár van így estére mégis lehűlt a levegő, a vékony kis ruhám pedig nem adott szinte semmi meleget.
– Fázol – állapította meg szerelmem miközben kigombolta zakóját és félig rám terítette. Még ha igen nézhetünk ki, ennek ellenére nagyon is boldog voltam, remélem Jeonghan is. Olyan meghitt volt ez a pillanat, így tudnék maradni egész életembe, öt ölelve, néha egy-egy puszit hinteni selymes arcára, a csillagokat nézve együtt. A kellemes csöndet ö törte meg, csilingelő hangjával.
– Két éve ismertük meg egymás, sose gondoltam volna, hogy ennyire szeretni foglak, sőt még abban se hitem, hogy rám talál a szerelem – hosszú csókot nyomot ajkaimra – Talán hálás kéne legyek annak a sasaeng csapatnak, mert ha ők nem kezdenek el üldözni, lehet nem találom meg életem értelmét – suttogta ajkaimra majd egy édes puszit nyom a rá ölelt magához. Talán igaza van és hálát kéne adnom azoknak az őrülteknek, nekik köszönhetően enyém a világ legjobb pasija.