December...az év legszebb hónapja, egyben az utolsó is, mégis mindig boldogságot hozott nekem az év utolsó hónapja. Csak ez az év kicsit más a többitől. Egyetemista vagyok, kommunikáció szakon, mindenem megvan ami csak kell egy lánynak...na jó majdnem minden. Ami hiányzik az nem más mint az igaz szerelem. Még a nyáron szakítottam a barátommal vagyis most már az exbarátommal, ugyanis oly annyira szerettet, hogy megcsalt a legjobb barátnőmmel a saját lakásomon...De lépjünk túl rajta, ami már megtörtént nem tudunk változtatni rajta, a jelen a fontos nem a múlt. Most egy az egyetemhez közeli kávézóban töltöm az ebéd szünetem. Szeretek itt lenni, ha tehetem akkor minden nap bejövök egy forró csókira vagy egy süteményre és nézem az elhaladó embereket, akik éppen a munkából jönnek vagy mennek haza, a gyerekeket ahogy játszanak, a madarakat, egyszóval innen mindent lehet látni. A hónap közepén vagyunk, valamint pár nap múlva itt a karácsony, mégse eset még a hó, ami kissé elszomorít. De nem szomorkodunk inkább nézem azt a fiút aki három hónapja, amióta elkezdem az egyetemet, megragadta a figyelmem. Minden alkalomkor engem néz de még egyszer se jött ide hozzám, ami elég fura. Ha jól informált vagyok akkor zene szakon van és becses neve nem más mint Oh Sehun, de van egy rossz oldala. Csak játszadozik a lányokkal, legalábbis nekem ezt mondták de lehet nem is igaz. Nagyon érdekel mit láthat bennem, hogy ennyire néz de mégse jön ide. Két asztallal van arrébb de nem egyedül, az egyik barátjával van akinek nem tudom a nevét de irtó jól néz ki.

~Sehun szemszög ~
– Nem kéne oda menned és legalább köszönöd neki, ha már majd felfalod a szemeddel – szólal meg Luhan pár perc elteltével
– Hallgass hyung – intem csendre, de persze hogy nem hallgat rám mert miért is?
– Ne légy tiszteletlen kölyök. De tényleg oda kéne menned hozzá mert lassan már három hónapja űződ ezt a játékot
– Olyan más mint a többi lány-suttogom de szerencsétlenségemre Luhan meghallja
– És mi azzal a baj? – iszik bele a buborékos teába, kérdőn nézve rám
– Aish hyung, nem érted. Ő tényleg más mint a többi – kezdem el bámulni az asztalt
– Még most se értem mi a baj azzal hogy félig Amerikai, én még csak félig se vagyok koreai mégis elfogadtál akkor öt miért ne? – homlok ráncolva néz rám. Esküszöm ilyenkor szívesen leütném ha nem lenne idősebb nálam. Sose fogom megérteni a barátnőiét, Xiaotong-ot hogyan tud vele lenni.
– Aish hyung...
– Ha beszélni akarsz vele, akkor siess mert ha jól látom épp készül elmenni – vág a szavamba mire felkapom a fejem és vallóban készülődni kezd.
Felállok és ki megyek a kávézóból, ugyanis idő közben kiment
– Kérlek várj egy kicsit – érem utol és mosolyogva nézek rá. Milyen szép lány
– Te vagy az a fiú aki már három hónapja bámul
– Én nem...én...sajnálom, bocsáss meg, de szeretnél találkozni velem? – kérdezem zavartan. Ha most vissza utasít Luhan-nak vége.
– Ad a telefonod – nyújtja ki az apró kezét
– Parancsolj – adom oda neki mosolyogva, hogy gondolom bele írja a számát
– Találkozunk az egyetem előtt este hatkor-szólal meg pár perc elteltével amint vissza adta a telefonom
– Kollégiumban vagy?
– Nem csak gyakorlatom van egy hétig.
– Oh értem, akkor este hatkor. Szia – még utoljára végig nézek rajta nem túl feltűnően majd hátat fordítok és vissza indulok a kávézóba hyung-hoz, aki már biztos vigyorogva vár engem.

~Choa szemszög~
Miután hátat fordított és ment egy pár lépést felugrott a kávézó előtt ami igen csak meglepett, de nem igazán foglalkozok vele. Nem hiszem, hogy lesz itt valami mert ha igaz amit mondanak róla, soha többet nem beszélek vele, még csak rá se fogok nézni. Velem többet nem fog játszadozni egy fiú se. Azonban mégis elmegyek erre a kis találkozóra mert az is benne van, hogy egyáltalán nem igaz és csak pletyka az egész. Akárhogy is most megyek a gyakorlatra majd utána meglátjuk mi lesz ebből. A barátnőim mint mindig most is, Sehun-rol beszéltek, hogy milyen jó lenne vele randizni meg ehhez hasonlókat. Oh ha tudnák, hogy én milyen ''szerencsés'' vagyok már rég nem élnék.
Gyorsan eltelt ez a négy óra és mint ígértem a szép fiúnak, az egyetem bejáratához indulok. Amint meglátom a szívem rögtön gyorsabban kezd el verni, amit nem tudok tenni.
– Tudom, hogy ebédkor túl rámenős voltam. Oh Sehun vagyok, de a barátaim csak Hunnie-nak szólítanak – mosolyogsz rám szélesen
– Lee Choa. Örvendek – viszonozom kedves mosolyod
– Choa, milyen szép név
– Köszönöm – pirulok el
– Mit szeretnél csinálni?
– Nem tudom...
– Miért vagy ilyen? Csak nem én vagyok az első aki randira hív? – huncut mosollyal nézel rám
– Nem örülj ennyire, nem te vagy az első – húzom el a szám megsértődve, azonban egyáltalán nem vagyok az
– De remélem az utolsó vagyok – fogod meg a kezem és finomat húzni kezdesz valahova
– Hová viszel? – álok meg
– A partra. Milyen filmeket szeretsz?
– Romantikus és fantasy – válaszolom röviden. Igazából nem mondhatom, hogy nincs kedvenc filmem mert mindent megnézek amihez éppen kedvem van.
– Happy end-el a végén igaz? – mosolyod még szélesebb amint észre veszed, hogy viszonozom egyértelművé téve a válaszom –Tudod, más vagy mint a többi lány akikkel már randiztam
– És ez jó vagy rossz? – érdeklődők
– Természetesen jó
– Te is más vagy. Nem tűnsz olyannak mint amit hallottam rólad – valóm be ami már a beszélgetésünk óta akartam
– Oh...miért miket mondanak rólam? – suttogod lehajtott fejel
– Playboy vagy és csak játszol a lányok érzéseivel – mondom bizonytalanul mert félek mint mondasz majd
– Ez nem igaz, sose játszanék egy lánnyal se. Igen igaz, volt egy pár lány akivel tényleg játszottam, de ők se tettek másként
-Értem, azonban nem volt szép tőled- teremtelek le óvatosan nehogy meg sértődj.
– Voltál te már ilyen helyzetben?
– Hát nem tudom, szerinted jó látni ahogy a szerelmed a legjobb barátnőddel csal meg a saját ágyadban?
– Oh...sajnálom, és ezek után még tudsz boldog lenni – suttogod
– Mert csak a jelen számít semmi más – válaszolom suttogva akárcsak te.
Innentől kezdve gond nélkül beszélgetünk. Megfogtad a kezem majd a sebedbe tetted, hogy ne fázzon.
Sötét volt a díszek sorba világították meg nekünk az utat ezzel valamennyire eltüntetve a sötétséget.
– Szeretném ha havazna – nézek az égre reménykedve, de valljuk be ez nem egy tündér mese, ahol minden csupán egy varázs ütésre meg van
– Nem mondták volna a havazást
– Miért tetted tönkre a pilla.... – rivallok rád azonban nem tudom befejezni ugyanis havazni kezd.
– Nem vagy te véletlenül boszorkány? – kérdezed mosolyogva
– Meglehet...
– Tényleg? – felém fordulsz pár másodpercre a szemembe nézve majd megcsókolsz. Most érzem igazán az ünnep varázsát, azt hogy fontos vagyok számodra, érzem milyen gyorsan ver a szíved, ami mosolygásra késztet.
– Meg értem ha már nem akarsz többet találkozni velem – mondod miután elváltunk egymástól.
– Mondtam ilyet Sehun? Reményt adtál egy boldogabb jövő értekében -közelebb megyek hozzád és hirtelen lehúzlak egy újabb csókra amit mosolyogva viszonozol.
– Akarod-e velem tölteni a karácsonyt?
– Igen – fúrom arcom mellkasodba
– Addig míg a halál el nem választ?
– Mi? Ilyen hamar? – nézek rád furán, ám te csak édesen mosolyogsz
– A jelen fontos nem igaz? – csókolod meg homlokom.
– Akkor veled szeretném tölteni a karácsonyt míg a halál el nem választ – vigyorgok boldogan.
Még ha az utolsó hónap is az évből, képes megváltoztatni az egész életünk, legyen ez jó vagy rossz. Az én életem jóra fordult amiért nagyon hálás vagyok neked Sehun, és szerencsésnek érzem magam, hogy ilyen csodálatos szerelmem van.