Az álmaink

Zhang Yixing

Szokásos esti műszakom közben a pácienseim papírjait lapozgattam át, mikor az egyik ápolónő rohanása után tüdejére téve kezét, nagy levegőket vett, hogy lenyugtassa légzését és meg tudjon szólalni. Mindezt én türelmesen kivártam, addig becsuktam a dokumentumokat és visszaadtam a nővérnek a pult mögött. Kértem is volna a következőt, azonban a mellettem lévő megszólalt.

- Mr.Zhang, robbanás történt a régi autógyárban és rengeteg sérült van, arra kért a felettesem, hogy minden jelenleg bent tartózkodó, műtétet végezni képes orvos menjen az első emeletre.

- Rendben. – bólintottam.

Igazán megjavíthatnák már ezen az emeleten a bemondókat, mivel ez egy eléggé nagy hátrány számunkra. A liftben állva megigazgattam a köpenyemet és halkan elmondtam egy imát. Szokásom volt a páciensekért fohászkodni, habár rajtunk múlt minden, akkor is elkélt a segítség. A mozgó helyiségből kilépve ide-oda rohangáló orvosokba ütköztem.

- Áh! Yixing, Lim nővér eligazít, nekem mennem kell műteni.

- Hol találom?

- A folyosó végén. – adott útbaigazítást Kyungsoo, mielőtt elsietett volna.

Az irányt követve hamar belefutottam a keresett személybe. Ő pedig amint meglátott felkapott egy papírt és elindult balra.

- A páciensünk a négyes műtőben van, sokkos állapotban hozták be, így nyugtatót és altatót adtak neki. Elméletileg a robbanástól távol tartózkodott, de pár fém fúródott a teste különböző pontjaiba, amikből már eltáv-

- A lényeget. Mi a műtét oka?

- Az egyik a fülébe fúródott, egy gyors MRI vizsgálattal viszont megállapítottuk, hogy nem az agyáig hatolt.

- Mutasd. 

A képeket elvéve gyorsan kielemeztem őket, mielőtt a szobába léptünk. A pácienset már előkészítették, letakarták és a három darab segédem is készenlétben állt. Gyorsan magamra kaptam a kék ruhát, a hajhálót és a maszkot fülemre illesztve nekiláttam a munkának. A gond az volt azzal a fém darabbal, hogy görbe volt, emiatt több darabban kellett kiszednem. Sajnos már nem fog olyan jól hallani, akárki is legyen az.

A műtét végeztével megtöröltem homlokomat karomba és biccentettem nekik, hogy letisztíthatják és vihetik a szobájába. Azonban mikor egy alapos kézmosás után megfordultam, megpillantottam a páciens arcát. Chanyeol, Junmyeon munkatársa.

Kirohantam a műtőből, hogy megkeressem Lim nővért.

- Milyen robbanás volt ez? Kik voltak ott? Van halott?!

- Miért vagy ennyire kiborulva? – kérdezte Kyungsoo.

- Chanyeolt műtöttem az előbb!

- Lim nővér! Megmondtam, hogy ne hozzátartozónak a papírját adja oda! Most Yixing képtelen lesz többször műteni!

- Képes vagyok. Csak azt mondjátok meg, hogy Junmyeonnal mi van.

- Semmi. 

- Bővebben?

- Őt nem szállították kórházba, valószínűleg ott se volt.

- Kétlem.

- Yixing.

- Hm?

- Hajlandó vagy tovább dolgozni?

- Megpróbálok.

- Itt olyan nincs. Igen vagy nem?

- Igen.

Még kaptam két sérültet, akiknek valamelyik csontjukat kellett helyre rakni. Junmyeonról egész este nem hallottam semmit. Éreztem a zsigereimben, hogy vele is történt valami, ami zavart. Myeon még három héttel ezelőtt bejelentette, hogy beépítik egy ügy miatt, ezért nem kommunikálhatunk sehogy. Annyit elárult, hogy Chanyeollal lesz, de többet sajnos nem tudtam meg.

Mindig is mondtam neki, hogy tanárnak kellett volna mennie, nem rendőrnek, sajnos viszont soha nem hallgatott rám. Gimnázium utolsó évében jöttünk össze és ellentétes személyiségünk ellenére egész jól megvoltunk. Akkor kaptam fel a vizet, mikor rendőrakadémiára jelentkezett, a tudtomon kívül. Óriási veszekedés volt köztünk, annyira, hogy aznap este öccsénél aludt. Kyungsoo nem örült, mert ezzel elcsesztem a romantikus estéjüket, de én tényleg nem tehettem róla! Csak nem szeretném, ha a nap huszonnégy órájában veszélynek lenne kitéve.

Együtt maradtunk végül és évekig nem is volt gond. Mostanáig. 

Nyolc óra környékén éppen egy tömény koffeint erőszakoltam le a torkomon, mikor Lim nővér felém rohant szólni, hogy Chanyeol felébredt. Szinte azonnal a szobájába siettem.

- Hogy vagy?

- Xing? Istenem. – hunyta le könnyes szemeit. – Fáj a bal fülem. Mi történt? Hol van Junmyeon?

- Azt mondod, veled volt?

Bólintása után elsápadtam. Az nem lehet. Nem lehet, hogy meghalt. Nem! Visszaakarok menni az időben! Nem lehet, hogy az utolsó beszélgetésünk egy veszekedés legyen! Emlékszem, próbáltam őt lebeszélni erről, azonban lehetetlen volt, túlságosan csillogott a szeme. Azt hajtogatta, ez egy nagyon fontos megbízás lesz. Tudtam, éreztem, hogy veszélyes. De ő nem hallgatott rám. Csak ment a feje és a munka után.

Észbe kaptam és az emeleten lévő információs pulthoz rohantam.

- Kérem keressen rá a nyilvántartott halottakra a tegnapi robbanásról.

- Azonnal. – kezdett el pötyögni a gépén.

Láttam, hogy megjelent a folyosón Kyungsoo és kikerekedtek a szemei, miután megpillantott. Elkezdett futni, amitől még rosszabb érzésem támadt. Nem. Biztosan nem.

- Itt vannak. – fordította felém a képernyőt.

Gyorsan végigfutottam a neveken és sajnos még pont megtaláltam őt, mielőtt Kyungsoo odaért és elránthatott volna.

- Junmyeon meghalt. – suttogtam.

- Hősies halált halt, érted? – szorított magához Kyung. – Letartóztatták a helyi bűnözők fejeit. Hála neki.

- Junmyeon meghalt. – ismételtem rekedt hangon.

- Jobb helyen van.

- Nem… Nem lehet.. Junmyeon. Nem. Nem! – ellöktem magamtól és a sok engem figyelő szempárt figyelmen kívül hagyva Chanyeolhoz siettem. – Hogy halt meg?! Mi volt ez az egész?!

- M-mi?

Chanyeol oldalán ott ült Baekhyun, és kezét szorongatta. Ezek mi is lehetnénk, ha nem választottad volna ezt az állást. Nem, ha nem ezt választod, ide se kerültél volna.

- Mi történt?! Mi a szar történt vele?! – ragadtam meg kórházi ruháját könnyek között.

- Yixing! Yixing, engedd el! – rántott el tőle Kyungsoo. –  Nem tehet róla.

- Ott voltál! Ott voltál és nem segítettél rajta! A te lelkeden szárad a halála! Gyilkos vagy! Egy rohadt gyilkos! – akartam volna nekiesni, ha Kyungsoo és egy másik orvos ki nem rángat. 

Kivittek az épület elé és a lépcsőre ültettek. Kyung helyet foglalt mellettem és térdemre tette a kezét, ezzel is azt jelezve, itt van, nem vagyok egyedül. 

- Megmondtam neki, hogy ne legyen rendőr. Megmondtam neki, Soo… – suttogtam.

- Sírj, Xing. Túl sokáig tartottad vissza. Engedd el a könnyeket. Jobb lesz, ígérem.

Szavai után kitört belőlem a zokogás és belé kapaszkodtam, hogy ne rázkódjak annyira. Junmyeon meghalt. Már nincs köztünk. Hogy lenne minden jobb? 

- Soha nem lesz jobb. Nehm.. Mert meghalt.

———

Bő egy héten keresztül nem mentem be dolgozni, és minden nap leittam magamat annyira, hogy hallucinálni kezdtem Junmyeon jelenlétéről. Legalább ennyi megmaradt belőle a képeken kívül. A kilencedik nap Kyungsoo bekopogott az ajtómon és megpróbált rendbe szedni.

- Tudom, hogy gyászolsz, hidd el, mindannyian letörtek vagyunk, de Junmyeon ennek itt nem örülne. – mutatott körbe. 

- Ő már nincs itt. – húztam le egy kis pohárnyi tömény italt. 

- Attól még fentről figyel és nem örül ennek. Elzárkóztál tőlünk, holott csak segíteni akarunk. – váltott témát. 

- Nem tudtok segíteni!

- De, ha hagynád.

- Miért? Vissza tudjátok hozni Junmyeont?! 

- Yixing.

- Menj haza.

- Nem.

- Akkor máshogy fogalmazok. Takarodj a házamból! – dobtam felé egy üres üveget.

Szerencséjére volt annyi lélekjelenléte, hogy felkapja a karját, ezzel megvédte a fejét. Miután az üveg ripityára tört, összekarcolta Kyungsoo balját és leesett a földre, barátom egy csalódott tekintettel nézett rám.

- Ne haragudj, én-

- Ha összeszedted magadat, szombaton összeülünk Chanyeoléknál, ott megjelenhetnél, mert a barátaid ugyanúgy elvesztettek valakit, nem csak te.

Köszönés nélkül távozott. A földre dobtam magamat és magzatpózban a fejemre tapasztottam két kezemet.

Nem lehetne, hogy felkeljek egy két hónapos kómából? Hogy Junmyeon kijelenthesse, felmondott a munkahelyén és tanárnak készül? Nem akarom ezt. Nem akarlak elengedni. Azt akarom, hogy visszagyere. Hol vannak a terveink? Elutazunk Balira? Együtt megtanulunk egy új sportot? Ellátogatunk Európába? Soha nem lesz randink már Párizsban. Itt fogok nyomorogni egymagam ebben a, hiányod miatt eléggé tágasnak tűnő, lakásban. Fel kell takarítanom a tiszteletedre. Nem. Képtelen vagyok rá. A sok taknyos zsepi és üres üveg vagy doboz alatt ott vannak a képek amiken kisírtam a szememet. Nem akarom azokat látni. Nem akarom magamat látni a tükörben. Nem akarom összeszedni magamat. Ki akarom műteni a szívemet és odaadni neked. Túl korán mentél el. Itt hagytad a testvéred. Itt hagytál engem. Itt hagytad az álmaidat… az álmainkat.

———

Szombaton magamhoz képest eléggé összeszedetten jelentem meg Chanyeoléknál. Rajtam és a pároson kívül Junmyeon öccse tartózkodott a lakásban, így egy köszönés után hozzá léptem és hosszasan megöleltem.

- Együtt átvészeljük ezt, Jongin.

Vállamba bólogatott.

- Kyungsoo? – érdeklődtem. Bocsánatot szeretnék kérni tőle.

- Még dolgozik, de azt mondta, kezdjük el nélküle.

- Pontosan mit is?

Baekhyun felemelte borral teli poharát, Chanyeol addig nekem is töltött.

- Kim Junmyeonra, aki életeket mentett azzal, hogy sajátját elvesztette.

Nem, én erre nem vagyok felkészülve. Haza kell mennem. Nem érdekel, hogy otthon rengeteg olyan dolog van, ami rá emlékeztet, de nem állok készen arra, hogy szocializálódjak.

Fel akartam állni, azonban Jongin megfogta a kezemet és maradásra kényszerített. Emiatt Chanyeoltól az üveget már könnyes szemekkel vettem el.

- Junmyeonra! Nála jobb rendőrtársam soha nem lesz. – követte példáját Chanyeol.

- Junniera, a legjobb testvérre. – csuklott el a mellettem ülő hangja.

Rajtam volt a sor, hogy mondjak valamit, de képtelen voltam szavakat formálni. Ugyan elnyíltak ajkaim, viszont nem jött ki egy hang se belőlem.

A legjobb elképzelhető kapcsolatra? Hiszen veszekedve váltunk el. A legboldogabb éveimre? Egy hullámvasút volt az életünk, egyszer fent, egyszer lent, nem voltunk folyamatosan az egekben. A legjobb élettársra? Ott voltunk egymásnak, mikor szükségünk volt valakire. Sokat veszekedtünk, leginkább a munka miatt. Ez választott volna szét minket? Igen. A rohadt munka. Ha nem lenne, még mindig foghatnám a kezedet. Még mindig csókolhatnálak. Még mindig ölelhetnélek. Még mindig szerethetnélek.

- Életem szerelméreh.. már most hiányzol. – emeltem fel egy pillanatra a poharamat, majd gyorsan lehúztam és a mosdóba mentem. A csempén összeestem és kitört belőlem a zokogás.

———

Két nappal később ugyan bementem dolgozni, de életkedvem se volt semmihez. A temetést kellene megszervezni, és ha még egy napot otthon maradok, dührohamom lett volna.

- Jól van a karod? – kérdeztem ebédszünet környékén Soot.

- Nem is látszik, ne aggódj. – legyintett egy halvány mosollyal. De, látszott. – Te hogy vagy?

- Szarul.

Bólintott, mást nagyon nem tudott mondani.

- Meg se találták a holttestét és így kell eltemetnem. – törtem meg a csendet.

Tekintetét felemelte a bögréjéről és elhúzta a száját.

- A külföldön meghalt katonák nagy részét üres koporsóban temetik el.

- Junmyeon nem ezt érdemli.

- Yixing.

- Junmyeon előtt ott állt az élet, és a munka miatt oda az egész. Az álmainknak annyi. Köddé vált. Kampec.

- Xing.

- Nem bírom. – ültem le a székre könnyezve.

- Egy jobb helyen van már. Nem a legjobb a mai világ.

- De-

- Xing. Tudom, hogy nehéz és nem fogok hazudni, nagyon sokára fog enyhülni a fájdalmad, de fogd fel ezt úgy, hogy neki mást szánt a sors. Lehet, itt van melletted, az őrangyalodként és nem tudsz róla.

- Soo.

- Fejben enged el őt, a szíved úgyse fogja elengedni a láncokat, viszont így legalább nem omlasz össze. Ne hagyd, hogy a gondolataid tönkre tegyenek. Junmyeon jobb helyen van és nem hiszem, hogy örül annak, amit lát. – mutatott rám. – A temetés után vegyél ki szabadságot és pihend ki magad.

- Megpróbálom. Köszönöm a tanácsot. – biccentettem.

A napom további része monoton volt, azonban, szerencsére, nem volt semmi komolyabb feladatom. Biztos mindenki azon van, hogy ne terheljenek le, aminek örülök. Vagyis csak örültem. Hazatérve ugyanis ismét zokogva estem össze.

———

Másfél hét alatt enyhült a munka utáni sírásom mértéke, amit haladásnak véltem. Ma reggel sikerült még mosolyognom is pár másodperc erejéig, aminek a többiek igazán örültek. Chanyeol visszajött a kórházba, mert fájlalta egy kissé a fülét, amiről később kiderült, hogy szex közben Baek túl erősen harapott rá gyógyulófélben lévő testrészére. Mit ne mondjak… Gratulálok nekik.

Sooval mindennapossá váltak az ebédszüneti társalgások, amiért hálás is voltam neki. Tőle megtudtam, hogy Jongin se kezeli jobban bátyja elvesztését, már hetek óta otthon dekkol, ezért elhatároztam, hogy ma kitérőt teszek a hazafele utamon.

Ezt a tervemet felrúgták, mikor a bejárati ajtó irányába lépkedve két véres alakot fedeztem fel, akik erre bicegtek. 

- Mr.Heung! – szóltam a közelben lévő orvosnak, aki megpördült. Ledobtam a táskámat a közelben lévő üres székre és intettem, hogy siessen utánam.

A bal oldali láthatóan nem tudott jobb lábára rálépni, így a mellette lévő segítette. A mögöttem siető orvos elkapta a vállamat és megállásra kényszerített. Értetlenül néztem rá.

- Fegyver van náluk.

- De nem ránk fogják. Nyugodj meg, nem fog megismétlődni a múltkori eset. – toltam le magamról a kezét és odasiettem a két idegenhez. – Innen átveszem, Önnek van sérülése? – akartam volna megfogni a bal oldali illető karját.

- Xing? – emelte fel a fejét, míg lerángatta a véres kapucnit magáról. Az nem lehet. – A lábába lőttek, nekem semmi bajom. – intézte szavait Mr.Heung felé.

Könnyeim folyni kezdtek az arcomon, megmozdulni viszont nem tudtam, ott álltam előtte, mint a cövek. Életben van. 

- A-azt mondták halott vagy. – szólaltam meg végre, mikor megölelt.

- Sajnálom. Jongdae azt mondta muszáj beírniuk az áldozatok közé és akkor nem bukok le. – fúrta arcát a nyakamba. – Nem akartam, de muszáj volt. Ne haragudj.

Elhajoltam tőle, hogy arcát két kezem közé zárva megcsókolhassam. Életben van. Nem tudom, mi ez az egész, vagy hogy hogyan élte túl a robbanást, egyáltalán honnan jöttek most azzal az emberrel, de életben van és ez a lényeg. Pillanatunkat ő szakította meg, mikor ijedten elvált tőlem.

- Chanyeol ugye jól van?

- Igen, egy fülsérüléssel megúszta.

- Ah, hál istennek. – könnyebbült meg, majd egy halvány mosollyal hüvelykujjával törölgetni kezdte a könnyeimet.

- Fel kell mondanod, ezt nem akarom még egyszer átélni.

- Xing, ígérem, több ilyen munkát nem vállalok el, de nem foszthatsz meg az állásomtól. Ez volt kiskorom óta az álmom. 

- Junmyeon!

- Sh. Megígérem. Főleg, hogy Jongdae se fog elvállalni több ilyet.

- Mert?

- Akivel jöttem, ő a párja. Minseok mesterlövész és velünk fejeztette be a bevetést, mert egy díler megszökött.

- Ti csináltátok a robbanást?

- Nem. Ők háborúztak egymás között, a gyár véletlen robbant fel.

- Értem. – húztam magamhoz közelebb. – Biztos nem vagy sérült?

- De.

- Hol? – toltam el ijedten.

- Itt. – mutatott a szívére. – Majdnem két hónapig nem láthattalak, összetört a szívem, össze kellene varrni.

Megnyugodtam, hogy nincs komolyabb baja annál, hogy egy nagy idióta, így magamhoz húztam derekánál fogva és szenvedélyesen megcsókoltam.

[Ezzel a one shottal szeretnék Boldog Születésnapot kívánni és egyben megköszönni azt, hogy olvasod és kommentelsz a történeteim alatt❣️ Remélem tetszett a történet, chanbaek_vkook_4ever❣️❣️]