Ha tudtam volna...

Park Chanyeol szemszöge 

Apró testével simán elfért volna köztem és az ajtó között, mégis félig-meddig rajtam feküdt. A fiúkkal éppen egy showt forgattunk, kezdve itt, az autóban. Néhány tag eléggé fáradt volt, többek között Junmyeon, Kyungsoo és Jongdae. Az előbbi még úgy ahogy próbált csatlakozni a beszélgetéshez, míg Kyungsoo inkább csak figyelt. Dae még csak annyit sem. Ha tudtam volna…

Volt egy játék, amiben a rajongók kérdéseire válaszolgattunk. Ez mind szép és jó, nagyon sokat nevettünk, aztán jött egy kérdés, pontosabban listázás, hogy szerintünk ki a legnagyobb 'baba', kire kell mostanában a legtöbbet figyelni. Mindenki Jongint tette be elsőnek, hiszen mostanában eléggé szétszórt lett, hogy szóló énekesként is debütált. Néha még enni is elfelejtett, így többször is a maknae etette meg. A második helyre túlnyomórészt Sehun került be természetesen, míg a harmadik hely eléggé változóra sikeredett. Viszont még így is hárman szavaztunk Jongdaera. Lepillantottam a vállamra, ahol Dae szuszogott lehunyt szemekkel. Elmosolyodtam. Ha tudtam volna… 

A rendező bő egy óra múlva mondta, hogy ennyi elég, ebből már biztos lesz vágható rész. Több se kellett a tagoknak, az álmos duo elaludt, Jongin és Sehun együtt hallgattak valamilyen zenét, Baekhyun a telefonján pubg-zett, Minseok meg ki tudja, hogy mit csinált éppen a saját készülékén. Nem láttam el odáig. Jongdaera pillantottam, aki még mindig békésen aludt. Hajába pusziltam, de nem volt reakciója. Ha tudtam volna… 

Negyedóra múlva megálltunk egy benzinkúton, mert több embernek is kellett pisilnie a személyzetből. Páran kihasználták az alkalmat és kiszálltak az autóból, hogy megnyújtóztassák tagjaikat. Nekem is könnyebbítenem kellett, így kihúztam a fülest a fülemből és Dae arcára simítottam, hogy gyengéden felkelthessem. Nem használt. Fogaimat összeszorítva emeltem fel meglepően könnyen mozgatható fejét és a másik oldalra helyeztem. Gyorsan kiszálltam a kisbuszból és berohantam pisilni. Mikor visszaértem a menedzser aggódva kérdezett tőlem valamit. 

- Mikor aludt el Jongdae? 

- Órákkal ezelőtt, még a forgatás alatt. 

- Nem tudjuk felébreszteni… 

- Tudom, én se tud-

- És nagyon lassan ver a szíve. 

Elsápadtam és szinte azonnal a kisbuszhoz siettem. Az egyik lány ujjait Dae csuklóján tartotta, miközben motyogott valamit. Csak Minseok, Jongin és Junmyeon voltak ébren, ők mind aggódva figyeltek, hogy mi lesz. Kétségbeesetten löktem el a lányt és elkezdtem rázogatni páromat. Az nem lehet, hogy órák óta ilyen állapotban volt és én nem vettem észre! Képtelenség! 

——visszaemlékezés——

Még gimiben ismerkedtünk meg. Mindketten oda meg vissza voltunk a zenéért. Én adtam a ritmust, míg ő énekelt vagy egy dalt, vagy egy általunk készített szöveget. Megismerkedésünk után fél évvel elhívtam randizni. Az egész este alatt zavarban volt. Pedig nem voltunk új helyen. A kertünkben néztük a csillagos eget. Emlékszem, még aznap este elcsattant az első első csókunk.

Együtt voltunk több éven keresztül. Egyik testnevelés órán esett össze. Azt mondta, fáradt, viszont előtte végig pörgött. Senki nem értette, hogy mi van vele. Ez a folyamat elég gyakran megismétlődött. Ráadásképpen Dae mondta, hogy gyakran órán a semmiből fekete foltokat kezd el látni, amik pislogás után sem tűnnek el. A pontot az i-re az tette fel, hogy napi szinten szédülni kezdett. Anyja egy vasárnapi napon vitte kórházba, mivel elájult otthon. Még ma is emlékszem arra az üzenetére, ami megváltoztatta a….az életünket. "Bradycardiát diagnosztizáltak rajtam". Nem tudtam, hogy mit jelentett az a dolog, így rákerestem. Alacsony pulzus, ami eléggé veszélyes. Aznap rámenekkel telepakolt táskával siettem át hozzájuk. Nem viselte meg különösebben. Kapott gyógyszereket, amiket használt is. Többet nem voltak súlyosak a tünetek. Néha viszont meg-megszédült még. 

Akkor kaptam fel a vizet, mikor érettségink után boldogan bejelentette, hogy őt is felvette az sm. Én már gyakornok voltam ott pár hónapja, de nem tudtam róla, hogy ő is indult. Együttlétünk óta először ordítottam le a fejét. Jogosan. Az orvos azt ajánlotta, ne válasszon folyamatos aktivitást igénylő állást. Márpedig az idolok élete nem egyszerű. Mondta, hogy tudja, de az álma, hogy énekes legyen. Hozzávágtam, akkor youtube-ra töltsön fel dalokat, azzal is híressé válhat. Nem tetszett neki. Rühellte azokat az appokat. Régimódi volt, ha tehette a legkevesebbszer vette kézbe a telefonját. Ragaszkodott az elhatározásához. Kétségbeesésemben megzsaroltam azzal, hogy akkor szakítok vele. Könnyezve, de azt mondta, jó, legyen. Ha nem akarom őt így elfogadni. Zokogtam azon az estén. 

Kerültük egymást. Mikor pedig a bandánkba hozták a két utolsó tagot bemutatni, dühös lettem. Szinte lángoltak a szemeim. Féltékeny is voltam rendesen. Olyan jóban volt Baekhyunnel. Barátaink és egyben csapattársaink évekig nem tudták, hogy miért gyűlöltük egymást. Ez egyszerű volt: én nem akartam elveszíteni, ő pedig makacskodva közelebb merészkedett a halálához. 

Ketté osztották a csapatot. Mikor együtt csináltunk valamit a kamerák előtt, Dae boldognak mutatta magát, azonban, amint kikapcsolták a gépeket magányos farkassá változott. Egészen 2015-ig. A tagok távozásával ugyanis többször voltunk együtt, mint általában, viszont mivel én személyes okokból magamhoz láncoltam Baeket, Jongdaenek így se volt senkije. Vagyis csak azt hittem. Egyik napról a másikra összemelegedett Minseokkal. Nem bírtam idegileg. Baeket a lakásomba hívtam, hogy igyunk, viszont én lerészegedtem és mindent elmondtam barátomnak. 

A következő napokban bandatársaink egyre több okot találtak arra, hogy minket kettesben hagyjanak. Ó, tudtam én jól, hogy Byun Baekhyun keze volt a dologban! Mérges voltam rá, míg nem egyik ilyen alkalommal filmezés közben hagytak magunkra. Tél volt emlékszem, mert a fűtés ellenére Dae vacogott a takarója alatt. Alacsony vérnyomása miatt hamar lehűlt a teste. Ezt tudtam. Aznap szó nélkül mellé feküdtem, magamhoz öleltem és úgy néztem tovább a filmet. A téli időszak miatt ez egyre többször fordult elő. Lassan már beszélgetni is hajlandóak voltunk egymással.

Karácsony volt. A srácok közös fotót akartak, így egymás mellé álltunk. Sehun arra kért minket, hogy a mellettünk állónak csücsörítsünk, mintha meg akarnánk puszilni. Mit sem sejtve fordultam az egyetlen szabad személy felé. A fotó villanása előtt pár másodperccel Baekhyun összenyomta a fejünket. Tisztán emlékszem, hogy undorodva váltunk el egymástól és a beagle line harmadik tagját szidtuk, egyszerre. 

Aznap este nem bírtam aludni. Nem bírtam kiverni a fejemből azt a pillanatot. És akkor benyitott valaki. Gondoltam Sehun az, megint jött a töltőjét keresni. Kellemeset csalódtam, mikor Dae fölém mászott és ajkaimra mart. Aznap este éveken keresztül felgyülemlett feszültségünket vezettük le egymás testén. 

A többiek hamar rájöttek - elméletileg nem voltunk elég halkak -, csak a rajongók előtt kellett titkolnunk. Gyilkos pillantásaink szerelmesekké váltak. Koncertek alatt megragadtam minden lehetőséget, hogy Jongdae közelében legyek. Azonban továbbra is Chanbaek volt a leghíresebb páros. Ezen gondolkodva mindig jókat nevettünk este.

Volt azonban egy bizonyos nap, ami után a Chanchen vált egyre híresebbé. Jongdaeről posztoltam képet, mikor együtt mentünk el csillagokat nézni. Hogy felmelegedjünk, az autómban is volt egy kis kalandunk. 

Azután a nap után koncerteken Chanchen feliratú táblákat is láttam, ami kissé zavarba hozott. 

Barátaink egy húzós hónap után jöttek rá Jongdae betegségére. Nyugodtan ücsörögtünk a kanapékon, mikor láttam, hogy Jongdae megingott a konyhából kifele jövet. Leült mellém és egy szót se szólt. Ennyire gyakori lett volna?

Első albumja készülődése alatt történt meg a baj. Egyik nap teljesen pörgött, pedig húzós napja volt a sok programmal, de fel se tűnt rajta. Páran a nappaliban filmeztünk, mikor hangos csattanást, egy puffanást és csörömpölést hallottunk. Ijedten pattant fel mindenki, hogy ki volt az. Már akkor rossz előérzetem volt. 

Jongdaere az incidens után jobban odafigyeltünk. Több ilyen nem volt. 

Egészen máig. 

——visszaemlékezés vége——

- Szépen kérlek, ébredj fel, Dae. Kérlek – öleltem magamhoz, apró, törékeny testét. Semmi reakciója nem volt. 

- Hívjunk orvost? – kérdezte Junmyeon. 

- Még várjunk egy kicsit. 

- De meddig? Egész forgatás alatt meg se szólalt! – hitetlenkedett Minseok. – Majd felhívom akkor én – vette elő a telefonját.

- Ne! – kapta ki a kezéből a készüléket. Értetlenül pillantottunk rá, mire megrázta a fejét. 

- Sajnálom fiúk, de, ha nem lesz meg a határidőre az anyag az sm vezetőség kirúg, mint macskát szarni. Ha most mentőt hívunk, napokig nem tehetünk semmit. 

Hirtelen furcsa, szakadozó levegőt vett Jongdae és fáradt pilláit megemelve nézett rám egy nyújtózkodással kísérve.

- M-mi történt? Miért néztek enny-... – Szorosan magamhoz öleltem, nyakhajlatába temettem az arcom és sírni kezdtem. Egyik kezét tincseim közé vezette, míg a másikkal hátamat simogatta. – Bocsáss meg – suttogta. Tudta jól, hogy megint baj lehetett vele, így csak hozzám bújva nyugtatott. 

- Csak megmérem a pulzusod, jó? 

- Persze – tűnt el fejem tetejéről a keze. 

Óráknak tűnő percek után keze visszakerült a testemre. 

- Hozzád viszonyítva jó. Már rendben vagyunk, indulhatunk. 

- Ha gond van, azonnal szóljatok – mondta a menedzser. 

- Chanyeol…

- Igen? – emelkedtem fel egy szempillantás alatt. Elmosolyodott és ajkaimra hajolt. Hevesen verő szívvel viszonoztam, kezemet arcára téve. Gyengéden csókolgattuk egymás párnácskáit, kiélvezve ezzel minden pillanatot. 

- Vannak itt szinglik is – rugdosta meg az ülésemet Sehun. Egy pillanatra elváltam tőle. 

- Van egy pár jelentkező arra, hogy veled legyen, csak néz jobban körbe – kacsintottam és visszafordulva, Dae ajkaira martam. Belekapaszkodott pulóverembe, hogy ne dőljön el és úgy viszonozta heves csókomat. 

———

Sikerült a szoba beosztásokat úgy megoldani, hogy egy hálóba legyek Jongdaevel. Már csak az volt kérdéses, hogy franciaágyas lesz-e. Sehun nem akart egyedül aludni, így ő Junmyeonnal együtt megkapta az egyiket. Ezen kívül volt még egy, amit Minseok nagyon szeretett volna, de látva könyörgő arcomat, meghagyta nekünk.

A forgatás vége után lezuhanyoztam és befeküdtem az ágyba. Gondoltam telefonozok, míg Dae nem jön. Épp az egyik játékkal játszottam unalmamba, mikor Jongdae sírva bejött a szobába. Szinte eldobva a telefont pattantam fel, hogy odasiessek hozzá. Két kezem közé vettem arcát és hüvelykujjammal letöröltem könnyeit. 

- Mi a baj? 

- Nem találom a gyógyszereim! – tört ki belőle ismét a zokogás. 

- Hé, Daedae, nyugi – öleltem magamhoz. – Biztos a bőröndödben van. 

- Nem! Ott néztem meg legelőször! A staffos elsősegély táskában sem volt! Biztos, hogy nem hoztam el és-

Ajkaira hajoltam, hogy egy csókkal lenyugtassam. El akart tolni magától, azonban én az ágyra döntöttem és fölé tornyosulva csókoltam tovább. Még próbált eltolni magától, de hamar feladta a küzdelmet és karjával, lábaival átölelt engem. Feljebb toltam az ágyon és fordítva helyzetünkön, magamra fektetve folytattuk tovább ezt a romantikus pillanatot. Ő azonban elvált tőlem. 

- Chanyeol, be kell vennem a gyógyszereim. 

- A táskámba van.

- Mi? – tolta fel magát mellkasomra támaszkodva. 

- Nem fért el a tiédben, ezért az enyémbe tettük, nem rémlik? – simítottam hátra rakoncátlan hajtincseit. 

- Nem! Miért nem mondtad előbb?! Teljesen bepánikoltam és mfhh… – Mondata egy nyöszörgésbe fulladt, ami megmosolyogtatott. Elváltam tőle. 

- Szeretem figyelni, hogy az érintésemtől nyugszol le.

- De ez akkor se jó! Mi lett volna, ha annyira bepánikolok, hogy az én kis vérnyomásom hirtelen óriási lesz?!

- Dae. 

- Nem, Chanyeol! Kérlek ne csinálj ilyet többé – jelentek meg könnyei. Bólintottam és magamhoz öleltem. 

- Ne haragudj. 

- Rád nem tudok. 

Elmosolyodtam.

———

Másnap Sehun ébresztett fel minket, hogy reggeli. Mögötte kamerák voltak, amiből ismét rájöttem, hogy ez nem egy szabadnap, hanem forgatásnap. 

- Nem akaroook – bújtam a takaró alá és homlokomat Dae hátának döntöttem. 

- Hyung, kész a reggeli. 

- Mhhmm. 

- Milyen lusták vagytok! 

- Te mondod? – nevetett fel reggeli rekedtes hangján Jongdae. 

- Na, legalább te felkeltél. Chanyeol! 

- Hagyjad, majd felkeltem.

Hallottam, hogy kisétál és becsukja maga után az ajtót. Jongdae kikelt az ágyból és ő is távozott. Sóhajtottam egyet és lehunytam szemeim. Pár perc múlva valaki belépett és pakolászni kezdett. Kidugtam fejemet a takaró alól és megláttam Jongdaet, amint valamit keresgélt a bőröndömben. Ekkor eszembe jutott a tegnapi sírásának az oka.

- A kis zsebben van, kívül. 

- Köszi – nyitotta ki azt és kivette belőle a gyógyszereit. Vízzel lenyelte azokat, majd egy sóhaj kíséretében leült az ágyra. Lehunyta szemeit és megint sóhajtott egyet. Arcán átsuhant valami és mintha bekerítette volna a sötétség. Szomorú volt. Derekánál fogva magamhoz húztam, az ölembe és úgy öleltem meg. 

- Mi a baj? 

- Csak...néha elgondolkozom, hogy lehet, meg kellett volna fogadnom a tanácsod és a youtubeon meghúzódni. Stresszes dolog idolnak lenni és ez az én szívemnek nem tesz jót. Meglehet, kéthetente orvoshoz járok, de nem mindig mond olyan eredményeket, amik jók lennének.

- És most milyen az állapotod? 

- Mihez viszonyítva? 

- A gimis időkhöz képest. 

- Annál egy kicsivel rosszabb. De, ha a szakításunkat nézem, annál jobb. 

- Szóval én is nagy szerepet játszok az állapotodban…

- Mondhatni.

- És mitől stresszelsz mostanság? 

- Hogy a rajongók kezdik összerakni a képet. Mi van, ha a dispatch egyszer elkap minket? 

- Semmi. Felvállalhatjuk vagy letagadhatjuk. Ez nem fog változtatni a kapcsolatunkon, legalábbis szerintem. Rosszabb időket is megéltünk már, nem? – kuncogtam. 

- Igaz – dőlt nekem. 

- Szóval nyugi, minden oké lesz – pusziltam nyakára. Hirtelen átgondoltam ezt az egész vállaljuk fel magunkat dolgot. És tetszett. – Mi tennél, ha az sm kitenne minket? 

- A bandából? 

- Mindenből. 

- Addig nem zavarna, míg együtt vagyunk. 

- Hm, jó.

- Mire készülsz? 

- Kapaszkodj – csúsztattam kezemet feneke alá és felkaptam. 

- Chanyeol! – sikított fel a hirtelen mozdulatok miatt. Megindultam vele kifelé a szobából, mire folyamatosan szidni kezdett, suttogva. Nem foglalkoztam szavaival, az étkezőbe mentem és leültettem az egyik székre. 

- Látom, sikerült felébresztened – jegyezte meg Sehun. Jongdae elpirult.

- Talán túlságosan is – nézett rám morcosan. 

- Úgyse tudsz dühös lenni rám – kacsintottam.

- Szerencsédre.

———

Sikerült elég anyagot gyűjteni tíz nap alatt, így az utolsó kettőt ránk hagyták, hogyan akarjuk tölteni. Jongdaevel kitaláltuk, hogy menjünk az egyik látványossághoz, így jól eltakartuk az arcunkat, vonatra szálltunk és elmentünk a legközelebbi kilátóhoz. Aznap követtem el azt a hibát, hogy megcsókoltam publikus helyen, mivel annyira kívántam már. Ha tudtam volna… 

———

Két héttel azután, hogy elkezdték naponta leadni a sorozatunk részeit, a dispatch megjelentetett egy cikket, ami rólunk szólt. Remegett a kezem a sorokat olvasva és könnyek gyűltek a szemembe. Az én hibám...ha nem csókolom meg, nem lenne egy súlyos bizonyítékuk ellenünk.

- Mi az, Chan? – kérdezte Jongin. A dormban lévő tagokkal az asztalnál ettünk, mikor én elsápadtam a cikk miatt.

- Tudják… – suttogtam. 

- Kik és mit? 

Feléjük fordítottam a kijelzőt. 

- Francba – sziszegte Junmyeon. – Ha ez felvidít, emlékszel, mit mondott a vezetőség. Nem lesztek kirúgva, csak fogjátok vissza magatokat.

- Én...az én hibám. 

- Chanyeol n-

Csörögni kezdett a telefonja, így bocsánatot kért, felállt és arrébb vonult telefonálni. 

- Jongdae miatt aggódsz, igaz? – tette vállamra a kezét Sehun. Bólintottam. – Szívós a srác, nem lesz gond. 

- De, érzem. 

- Akkor ne érezd – nevetett poénján Jongin. 

- Fogd be! Nem vicces! – szólt rá Sehun. 

- Oh, elnézést – tette fel kezeit. – Megyek is, nem zavarom a romantikus pillanatotokat – gúnyolódott. A maknae összeszorította a fogait. 

- Kórházban van – esett a székre Jun. 

- Ki? – kérdezte Kyungsoo. 

- Minseok hívott, hogy a comebackjükre gyakoroltak, most volt szünetük és Jongdae a telefonján nézett valamit, mikor hirtelen szédülni kezdett és elájult. Nagyon alacsony volt a pulzusa. – Felálltam a székről. – Maradj, mindjárt itt van és elvisz a kórházba.

Így is volt, pár perc múlva megjelent egy zokogó Baekkel, majd velem visszaindult. Az orvosok azt mondták, hogy súlyosabb lett az állapota, mert a szíve elkezdett kihagyni ütemeket. Lerogytam a székre, mellé. Az én hibám volt.

Órákkal később felkelt, én pedig zokogva magamhoz öleltem. 

- Sajnálom, sajnálom! Az én hibám. 

- Chanyeol, ne hibáztasd magad, nem te tehetsz arról, hogy beteg vagyok. 

- De arról igen, hogy miattam rosszabb a helyzet. Ha tudtam volna, hogy figyelnek minket, nem csókollak meg és n-

Ajkaimra hajolt, hogy csendbe maradjak. Apró tenyerével arcomra simított és letörölte könnyeimet. 

- Nyugi. Rosszabb már nem lehet. 

- Ne mondd ezt! Akkor tuti, történni fog valami! 

- Chanyeol.. 

- Igen? – néztem feszülten a szemeibe. El fog hagyni. Ezer százalék. Hiszen idegesítő vagyok. 

- Csókolj meg. 

Felgyorsult a szívverésem és mohón kezdtem el falni párnácskáit. 

———

A következő két hónap Jongdae számára volt a legnehezebb. Kéthetente háromnapos koncertjük volt. Igaz, a rajongók többsége elfogadott minket, de az egyik nap több utáló is kitalálta, hogy Jongdae szólójánál fújogni fognak. Összetört. Minseokék mondták, hogy már a koncert vége felé, a színpadon bekönnyezett. Nem viselte jól, napokig egyedül akart lenni. A következő koncert csak rosszabb lett. Egyre jobban kezdték ignorálni őt. Ha Minseok vagy Baekhyun tett valamit, egyből visítottak, de Jongdaenél nem volt semmilyen hevesebb reakció. Összesen volt még három hasonló koncertjük. Tudtam… tudtam, hogy nincs jól, de ő csak mosolyogva megrázta a fejét. "Jól vagyok, ne aggódj."

Megcáfolta ezt az állítását. Vacsora közben kijelentette, hogy kilép a bandából. Kiakadtunk, viszont mielőtt bárki nekiesett volna, felmentem vele a szobánkba. 

- Komolyan gondolod? – szólaltam meg fél óra múlva. Frissen zuhanyozva, az ágyban fekve bámultam arcát. 

- Igen. Túl sokszor hagy ki ütemeket a szívem, nem akarok a színpadon meghalni. 

Az utolsó szótól nekem maradt ki egy szívverésem. 

- Nem fogsz meghalni – öleltem magamhoz könnyezve. Egy szó nélkül bújt hozzám és simogatta a hátam. 

———

Jongdae utolsónak tervezett koncertjére gondoltam, elmegyek. Dae fáradt volt, viszont mosolyogva köszöntött a backstageben. 

- Hogy vagy?

- Picit fáradt vagyok, de amúgy jól – hajolt a számhoz. Derekánál átölelve húztam magamhoz. Dae könnyezni kezdett, ezért gyorsan elváltam tőle.

- Ne sírj, kérlek. Itt foglak várni, rendben? 

Bólogatott. 

———

Különleges dologgal készültek a rajongók, mintha megérezték volna, hogy éppen mire készült Jongdae. Hangos ujjongással fogadták a dalát, a koncert vége felé pedig egy videót vetítettek le. Bocsánatkérő videót. Pár rajongót felismertem, ők ott voltak az utáló tömegben. Dae sírni kezdett, de most valahogy máshogy. Leguggolt és jobb keze a mellkasa és térde közé volt beszorítva. Minseok azonnal leguggolt hozzá. Baek a videóval volt elfoglalva. Megindultam a lépcsőn, de az egyik lány, a személyzetből, visszafogott és megrázta a fejét. 

- Kérlek. Úgyse lesz több ilyen pillanat. Ki fog lépni innen. 

- M-mi? – sokkolt le. Igen, rajtunk kívül nem tudta senki. 

Kihasználtam ezt a pillanatot és felsiettem a színpadra. Mivel nem nagyon volt fény, nem ismert fel senki. Leguggoltam hozzájuk és két kezem közé vettem Dae arcát. Megijedt. 

- M-mit csin-csinhálsz itth?

A videó leállt, a fényeket visszakapcsolták, a rajongók pedig egy pillanat erejéig csendbe maradtak. Tudtam, hogy mindannyian ránk kíváncsiak. Az egyik kamerás is megjelent mellettünk. 

- Kérlek, ne kapj szívrohamot – hajoltam ajkaira. Éreztem az ellenállását, majd a remegését, mikor a rajongók sikítozni kezdtek. Nem volt fújogás, vagy ha volt is, nem lehetett hallani. Jongdae nagy nehezen átkarolta a nyakamat és sírva viszonozta. Mikor elváltunk, még egyszer szájára pusziltam és felsegítettem a földről. 

- Még mindig ki akarsz lépni? Nem szeretnél maradni? – Baekhyun a mikrofonba szipogott. Minseokra néztem, aki szintén sírt. Fülére akasztott mikrofont a szája elé húzta és kimondta azt a szót, amitől a rajongók megőrültek, mi pedig a fellegekben éreztük magunkat. 

- Maradok – mondta sírástól rekedt hangon. 

Magamhoz rántottam és hevesen megcsókoltam. 

[babyunikornis számára írtam❣️ Nagyon szépen köszönöm, hogy ennyire odaadóan olvasod a történeteimet~! 😊 Remélem, hogy tetszett ez az os is❣️]