Eredetileg a Bts reakciós könyvembe szerettem volna tenni, de végül is ez már megfelel egy OSnek is, ezért nem igazán lett volna értelme ott közé tenni. Igyekszem a második részét minél előbb hozni. Jó olvasást, a véleményeket meg szívesen fogadom. 🥰

Ez az érzés egyre csak nőtt. A rettegés teljesen körbeölelte tested, majdnem fizikai fájdalmat okozva. A gyomrodban pihent, és valahányszor egy lépést próbáltál megtenni, egyre nehezebbé vált egyre jobban magába szippantva, míg nem teljesen úrrá lett rajtad a rettegés. Valami közeledett, ám elkeseredettségedben a legcsekélyebb fogalmad sem volt arról, mi rejtőzik azon a sarkon túl. Mások körülötted pánikba estek, és véres gyilkosságot sikoltoztak, miközben elmenekültek a mögöttük lévő dolgok elől. Bármi is jöjjön, minden bizonnyal magával ragadja az összegyűlt tűlelőket. Sebezhető voltál, de mégsem tetted azt, amit a többi ember. Bármennyire is szerettél volna elmenni onnét, a lábad nem engedelmeskedett. A téglafalra tetted a tenyered szorosan behunyva a szemed még mielőtt megfordulnál, ám mégis jobb ötletnek ígérkezett ha a többi emberrel menekülnél. Szörnyű látvány tárul eléd, amint megfordulsz. Egy csapatnyi embernek látszó lények sietek feléd. Csillogó szemeik, és a beteges vigyor ajkaikon, hányingert keltettek benned. Mozgásuk elég fura volt. Mintha holmi marionett babák lettek volna. Tehát ezért rohant mindenki? Ezért kiáltottak olyan vérfagyasztóan, mert a halottak visszatértek. Néhányan nem tudtak elmenekülni, így a lények áldozatává váltak. Te csak földbegyökerezett lábakkal álltál ott, végignézve ahogy a testek darabokra szakadnak embertelen erejük miatt. Fogaik úgy téptek szét a húst, mint a vajat. Ez nem olyan, mint egy videojáték, hogy a halál után újra lehet indítani, tudtad jól, ám mégis ezeken végignézve olyan mintha újraéledtek volna, csakhogy már nem éppen emberi létformában. Ezek a halottak egyre közelebb kerültek minden másodpercben, mikor valaki megragadta a csuklód ezzel megmentve a haláltól.– Mi a franc bajod van? – szólal meg megmentőd mély hangján, amitől megilletődsz. Először azt hitted, hogy azok a lényeg egyiké ragadta meg csuklód, ezért kiáltozni kezdtél próbálva kiszabadulni, de kellemeset csalódtál. Nem volt időd bármit is mondani, hiszen a nagyon helyes idegen ismét megragadta csuklód és valamelyik irányba futni kezdett. Egész magas alkat, így nagyon kellett igyekezned nehogy lemaradj vagy netalán pofára ess. Jobboldalra befordult majd egy hatalmas ajtó előtt megállt. 

 – Srácok, nyissátok ki az ajtót! – dörömbölt az említett tárgyra. Lenyelted a torkodban lévő gombócot, miközben próbáltad rendszerezni a légzésed egyre erősebben szorítva az idegen kezét. Olyan sok időnek tűnk míg végre kinyílt az ajtó, már attól féltél soha nem teszik meg ezt és utolérnek titeket azok a lények. Hirtelen kinyit az ajtó, majd az idegen férfi gyors létekkel behúzott a helyiségbe még mielőtt elkaptak volna titeket. Nagy erővel csapódtak az immáron zárt ajtóra megpróbálva bejutni ám nem sikerült, pár másodperccel később vérfagyasztó sikoly szakította félbe az úgynevezett zombik morgásait. Talán új áldozatokat találtak, olyan embereket akik nem tudtad elmenekülni. Sajnáltad őket, azt ami velük történik, azonban nem tehettél semmit. A megmentőd elengedte a kezed azt követően a többi férfihoz lépett. Úgy néztek téged mint egy potenciális prédát, akit bármelyik pillanatban megtámadnak, a szigorú arckifejezésük pedig még inkább megrémítettek. 

– Te ennyire hülye vagy? – harsogta az egyik, miközben a megmentőd kabátját markolta. A férfiak felhúzták a szemöldökét, hogy bebizonyítsák, hogy mutat. – Ehettél volna többet.

– Tudom, tudom! De csak szerencsétlenül állt ott, tennem kellett valamit hyung – mosolyogva felelt annak ellenére, hogy a másik konkrétan neki támadt. Érződött mennyire tiszteli, és ez téged is mosolygásra késztetett. – Te tudod az egyik legjobban, hogy minél több túlélőket kell megmentenünk – folytatta még mindig mosolyogva, ám kissé élesebb hanggal.

 – Neked kell felelősséget vállalnod érte. Gondolkodnod kell róla, és ha ez nem fog menni, gondolkodás nélkül ölöm meg – még pislogni is elfelejtettél szavai hallatán. Nem gondoltad volna, ekkora baj azt, hogy megmentett az idegen fiatal férfi. Ezek után beállt az a kínos csend, ami már-már zavaróvá vált. Vártad, hogy lépjenek valamit, figyelted minden egyes apró kis mozdulataikat, ám semmit sem tudtál kiolvasni belőle, ami a végére frusztrálóvá vált, azonban nem volt bátorságod neked kezdeményezni. Egyszer csak megéreztél egy kezed ami már rutinosan gyűrte fel a felsőd karodnál. Egyértelműen ijedten húzódtál hátra, tiltakozva a további érintkezésekkel, csakhogy az idegen férfi kedves mosollyal pillantott rád, ami bár te sem tudod miért de megnyugtatott. Meleg mosolya gy hatott rád mint gyerekkorodban édesanyád gondoskodása.

 – Ne félj, csak a sérülésed szeretném megnézni – emeli fel védekezésképp kezeit az egyébként igen széles vállal rendelkező férfi. – Mellesleg Seokjin vagyok – óvatosan bólintottál válaszként majd leültél az egyik szabad székre. Még mindig ugyan annyira izgultál az új helyzet miatt, miközben szemügyre vetted a hét férfit, kik szinte mind árgus szemekkel vizslattak téged. Eszedbe jutott, hogy illendő lenne megköszönnöd a meg mentődnek az életed, de ezzel az volt a baj, hogy akárhányszor neki kezdtél nem jött ki hang a torkodon. 

– Esetleg neved is van, vagy válaszunk mi egyet? – szinte köpi a szavakat az a férfi, aki nemrég nektek esett. Seokjin erősen félkarjába üt, mire akaratlanul is apró kuncogás hagyja el ajkaid, ami ugyan a sértett félnek nem tetszik. 

– T/N – felsóhajtottál, miközben kényelmesebben elhelyezkedtél a széken.

– Hoseok vagyok. Ő pedig Yoongi, Namjoon, Jimin, Taehyung és a kibaszott hős Jungkook. – jelentette ki ezek szerint Hoseok, miközben rámutatott az egyes tagokra. – Srácok, ha menni akarunk, most kell megtenni.

– Hová is megyünk? Az utcák tele vannak zombikkal – jelentette ki Jimin, miközben a kis zsebkést babrálta a kezében. – Ezen kívül csak ilyen apróságok vannak fegyverként – szavai hallatán mindenki bólintott, miközben egymást nézték. Ismerték az ajtón túl leselkedő veszélyt, csak azt nem tudták, készek -e szembenézni vele.

– Szét kell válnunk.

Forrás:tumblr