14 évvel később-

A konyhában ügyeskedtem, és próbáltam valami normális kaját össze dobni Dylan számára az ebédje gyanánt. Rend szerint ha nem rakok ki neki semmit amit elvihetne, egyszerűen nem visz semmit és egész nap csak a kávés csészéjén lóg. Ami több szempontból is rossz, először is nem tesz jót az emésztésének, másodszor pedig olyan szinten felpörög, hogy azt az energiát nem könnyű levezetni. Na és egyet lehet találni, hogy ennek a levezetésére milyen módot szeretne alkalmazni legtöbbször. Szinte már biztos vagyok benne, hogy vannak olyan alkalmak amikor direkt nem viszi el az ebédjét csak, hogy este a teljes kimerültségtől, és a kielégültségtől pihegve boruljak vissza az ágyba. Ő ezen rend szerint jókat vigyorog, és rám veti magát újabb menetet követelve. Az ilyen alkalmak ki kerülése esetében, bár nem mintha annyira sokszor lenne ilyen, de a kezébe szoktam rögtön adni az ebédjével teli műanyag dobozt. Mert hát néha szükséges, hogy tudjak sántítás nélkül járni. Már épp a doboz tetejét zártam rá a dobozra, amikor egy kéz markolt bele a fenekembe. Hátam a mellkasának simult és hátra néztem a vállam felett. „Megint ki osontál az ágyból! Ezt vegyem úgy, hogy többé nem kívánsz engem?" Még mindig csak pizsama alsó volt rajta, és a belőle áradó forróság szinte égette a neki feszülő hátamat. „Ugyan kérlek, nem mintha máskor annyira ellen állnék." Bele csókolt a nyakamba, és a fülemhez hajolt. „Hmm, ez igaz."

„Apa, miért fogod apu fenekét?"

A mögöttem álló Dylan megdermedt, a kezét felvezette a fenekemről a derekamra és maga előtt tartva szép lassan megfordult velem, hogy takarni tudja a fenekemnek szorított merevedését. A négy éves kisfiúnk állt a konyha ajtóban, a plüssmaciját a kezében tartva. Álmos szemeit dörzsölgette apró tenyerével, alig kelhetett fel pár perce.

„Tudod tökmag, apa ezzel mutatja ki apu felé, hogy mennyire szereti őt."

„Szóval akkor nekem is meg kell fognom a fenekét, hogy megmutassam neki, hogy mennyire szeretem?"

Halkan felkuncogtam, ezzel magamra vonzva Justin gyönyörű szép világos barna szemeit.

„Nem picim, ez felnőttes dolog."

„Akkor, hogy tudom neked kimutatni?"

„Ahogy csak szeretnéd."

Édes vigyor ült ki apró arcára, kivillantva kicsit még hézagos fogsorát. Kezében a maciját lobogtatva futott felénk, majd szorosan átölelte mindkettőnk térdét. Lehajoltam és felemeltem apró testét, és cuppanós puszit nyomtam az arcára. Hangos kacagása töltötte be az egész házat, és ennél boldogabb már nem is lehetnék.

„Nagyon szeretlek, apu! Még Bruminál is jobban!"

„Na és én kimaradok?"

A vállam felett előre hajoló Dylan is édes puszit nyomott kisfiúnk arcára.

„Te vagy a másik kedvenc apukám!"

Justin-ról átpillantottam a már mellettem álló férjemre, és elöntött a végtelen mennyiségű boldogság. Ennél boldogabb életet nem is kívánhatnék.

Vége

Hát ennek is eljött az ideje, a második évad befejezőrésze. Hihetetlenül hálás vagyok nektek a sok támogatásért és szeretetért amit tőletek kaptam/kapok rendkívül jól esik! De ennek a történetnek itt a vége. Tudtam, hogy ez nem lesz olyan hosszú mint az első rész, de azért próbáltam minél több mindent össze hozni ebben a szezonban is . Most viszont ne legyetek szomorúak mert! Elterjedt a hír, hogy Jackson-ék lehet újra össze jöttek ami engem olyan mértékű boldogsághormonnal dobott meg, hogy lehet, hogy elkezdek egy másik jylan sztorit. Ki tudja, belőlük sosem elég! Most viszont első sorban egy teljesen más témában lévő könyvet  szeretnék írogatni.  Új még nekem ez a téma, mármint, hogy nem két általam ismert pasit hozok össze , szóval ,hogyha tudnátok nekem vissza jelzést küldeni azzal a könyvemmel, hogy egyáltalán tetszik-e annak örülnék. :) Na de még biztos találkozunk drágáim, pusszancs <3