„Jaj Jackson, drágám! Olyan rég láttalak, csak nem kerülöd az anyósodat!? Netán én is olyan bosszantó fajtájú vagyok?” Utolsó kérdését már Dylan apja felé fordulva kérdezte. „Nem dehogy is! Csak sok a munkám mostanában, és Dylan-nek is ott az egyetem. Viszont ígérem, ezentúl megpróbálunk többet jönni, de ha nem is mindig sikerül telefonálunk, így rendben lenne?” Dylan annál a résznél amikor megígértem, hogy többet jövünk a derekamba mart egyet. Persze nem erőset, sosem bántana szánt szándékkal. Éppen, hogy csak jelezze nem igazán ért egyet velem.

„Ó az igazán nagyszerű lenne, drágám.-majd a mögöttem álló, derekamat ölelő férjem felé fordult az anyja- Gratulálok, szívem, sikerült ki fognod magadnak egy fő nyereményt!” Pírba szökött az arcom, és, hogy elrejthessem az arcomra ki ülő vörösséget, lehajtottam a fejem. Viszont ezt az én drágalátós férjecském igen csak ki használta. Hátulról a nyakamba fúrta a fejét, és úgy válaszolt az anyukájának. „Tudom anya, és hidd el soha nem fogom el engedni magam mellől! Főleg, hogy olyan jók vagyunk együtt az ágyban.” Természetesen az utolsó részét csak az én fülembe suttogta, ezzel csak még inkább zavarba hozva engem.

Amikor elfordult az anyja, hogy vissza vonulhasson az ebédhez szükséges utolsó simítások véget, hátra fordultam és rá csaptam egyet Dylan felkarjára. „Annyira lökött vagy! És ha meghallotta volna valaki?” „Nyugi édesem, nem hallotta senki.” Hirtelen hátulról átkarolta a vállam egy erős kéz. „Én hallottam.” Mason húzogatva a szemöldökét nézet le rám. „Kabbe Mason!” A fejemet forgattam, de azért egy kis mosoly húzódott a számra. Dylan birtoklóan az ölébe ültetett, a fotelben ahol elfoglalta dicső helyét. „Fogd vissza magad.” Mason védekezően felemelte a kezét, és úgy dőlt hátra a tőlünk srégen lévő kanapén. „Nyugi öcsi, csak hülyültem. Tudod, hogy a másik csaja szent, persze a te esetedben a másik férje de érted a lényeget.” 

Hátrább csúsztam az ölében, ezzel egy kis mértékben izgatva őt. Persze ez esetben nem volt direkt, mégis csak Dylan bátyja is a szobában volt. Na de a kérdés ami felmerült mindenki fejében, hogyan tudtam, hogy izgatónak találta? Először is házasok vagyunk, és már több mint másfél éve együtt vagyunk szerintetek nem tudom mikor izgul fel? Másodszor és utoljára, mivel a harmadik tételig úgysem jutok el. Bele markolt a derekam, és a combom találkozásánál a csípőmbe. Nála pedig éppen ez jelenti, hogy igen is kezd kanos lenni. „Jackson, feljönnél velem az emeletre? Szerintem fent maradt a pulcsid.” „De hisz nem is hoztam pulcsit.” Hogy direkt csináltam-e? Talán de tudtam, hogy ettől csak még jobban be indul. Amikor ellenkezem vele. „Akkor az enyém!” És már húzott is az emelet felé magával. Még mielőtt felértünk volna a lépcső forduló tetejére, hallottam, ahogy Dylan anyukája felkacagott. „Mint ha csak magunkat látnám.” Gondolom itt megbökhette a mellette lévő férjét, aki hasonló hang tónusban nevetett fel. Aztán már csak Johanna hangját hallottam. „Fúj anya!”

***

Amikor haza értünk, komótosan levettem a kabátom, felakasztottam a fogasra majd a kanapé felé indulva csak ledobtam magam, és elterültem. Dylan csak mosolyogva nézett végig rajtam, majd a konyha felé vette az irányt. Hátra hajtottam a fejem és megnéztem hova megy. A konyha ajtajában tűnt el, majd a kezében egy sörrel és egy palack ásvány vízzel vissza tért hozzám. A hozott italokat a dohányzó asztalra tette, majd egy egyszerű mozdulattal felemelte a fejem, majd az ölébe helyezte. Előre hajolt a sörért, majd hátra dőlve ki nyitotta azt és bekapcsolta a tv-t. Ki nyújtottam a kezem a dohányzó asztal felé, de az túl messzinek bizonyult. Majd egy perc gyötrelmes próbálkozás után feladtam. Már épp ültem volna fel, amikor Dylan egy könnyed mozdulattal az ölembe rakta.

„Hát miért nem szóltál?” Csak felnéztem rá az öléből, majd össze szűkítettem a szemem. „Te egész végig néztél, hát miért nem segítettél?” Elmosolyodott, majd lehajolt hozzám és egy csókot adott az ajkaimra. Aztán egyet a homlokomra, az arcomra, az orromra és így tovább. „Mert elképesztően aranyos voltál, ahogy próbálkoztál.” Próbáltam tartani a póker arcot de nem megy túl könnyen, ha egy égetően igéző szempár néz le rád. „Aranyos mi? Hát az aranyos, ahogy én szenvedek?”

„De hisz megmentettelek, nem igaz? Jó nem fehér lovon érkező lovag volnék, de a motorom igazán menő.”