Este negyed tizenkettő van, és mi a meki egyik sarok asztalánál ülünk. Az egyik lábam át vetve Dylan combján pihen, rajta pedig a mancsa. A vártnál több ember volt, de még így is szinte egyedül voltunk. Már rég ki hozták a rendelésünket, mi még is inkább egymás szájával voltunk elfoglalva. Éppen szünetet tartottunk kettő, nyelv váltás között amikor megtörtem a csendet. „Veszel nekem fagyit?” Csak felnevetett, majd nyomott egy puszit az arcomra. „Amit csak szeretnél, na és milyet kíván őfelsége?” Egy pimasz mosollyal az arcomon néztem fel rá. „Rád bízom.” Csak mosolyogva megrázta a fejét, és a pultos srác felé vette az irányt. 

Dylan szemszöge-

Szinte teljesen üres volt az egész hely, de a nulla, huszonnégy órás nyitvatartás már csak ilyen. Amint oda értem a pulthoz, a mögötte lévő eladó srác fáradt tekintettel nézett vissza rám.  „Igen, mit adhatok?” Sajnáltam egy kicsit amiért ilyenkor is dolgoznia kell, viszont valakinek muszáj, nem igaz? „Mindegyik fagyi féléből kérnek egyet.” A srác nagy szemekkel nézett rám. „Szóval akkor ha jól értem, akkor lesz egy natúr vanília, és egy eper, csoki és karamell öntettel, külön-külön.” Elmosolyodtam, majd bólintottam. „Így van.” Fura mosoly futott végig az arcán, majd egy pillanatig hátra nézet a vállam felett. „Csak nem egy csajt akarsz lenyűgözni?” Felnevettem, és megráztam a fejem. „Nem, nem egy csajt. -felemeltem a bal kezem, és ezzel tisztán megmutattam a gyűrűmet- A férjem fagyit kíván, és én szeretem elkényeztetni.”

Zavar futott át az arcán, és egy röpke pillanatig kínos csend állt be. Aztán viszont egy mosoly húzódott az arcára. „Én is így vagyok a barátnőmmel, mindent megteszek csak, hogy a legjobbat kapja.” Vissza mosolytam, majd megvártam amíg elkészíti a fagyis poharakat és egy intés kíséretében vissza indultam az asztal felé.

Amint le tettem a tálcát az asztalra Jackson homloka ráncba húzódott. Mondtam már, hogy imádom amikor ezt csinálja? Minden apró kis dolgot imádok rajta. „Nem azt mondtam, hogy foszt ki a fagyis étlapot.” A vállamra csapott egyet, a mondandója megerősítése érdekében. „Neked csak a legjobbat, és te mondtad, hogy rám bízod. És én mindegyikből akartam hozni neked.” „Elkényeztetsz!” „Ez a cél.”

***

Másnap

Külső szemszögből-

Néztem, ahogy Dylan leparkol a motorjával az egyetem előtt és a telefont a füléhez tartva valakivel beszélt. Nagy mosoly volt az arcán, és valahogy nem akart lehervadni. Velem is volt ilyen boldog, és még lesz is. Életem legnagyobb hibája volt, hogy engedtem ki csúszni a kezeim közül. Vigyázz, te kis ribanc bárki is legyél, Dylan Geick csak is az enyém lehet!

Jackson szemszöge-

„Nem, nem vagyok pucér! Te perverz, épp az előadásodra tartasz és pont most akarsz telefon szexelni? Hihetetlen vagy, ugye tudsz róla?” Zavartan felnevettem, épp a konyha pultnál ültem, előttem a laptopom és a naptáromat raktam rendbe. Ó igen, új állasom van. Asszisztens vagyok, ugyan úgy, viszont most mínusz zaklató főnökkel.  Igazából Carol igazán kedves, hölgy. Kábé egy idős lehet a nénikémmel. Nem tudom pontosan a korát, nem lett volna túl diszkrét megkérdezni.

„Azt mondom, hogy rosszul vagyok és már is otthon leszek, veled.” Nem tehettem róla, de elpirultam, még jó, hogy nem látta, csak megerősítésként vette volna. „Hallgatás bele egyezés, babyboy.” „Ne merészeld! Hidd el, én is szívesen lennék veled, de neked egyetemen kell lenned. Ma még birkózó edzésed is lesz. Nekem pedig délben találkozom van, Carol egyik ügyfelével, hogy tisztázzuk a könyvével való dolgokat.” Ó igen, egy könyv kiadónál dolgozom. „Valahogy mindig mindent jobban tudsz, viszont még ezek ellenére is haza akarok menni hozzád.” Elmosolyodtam, majd felálltam a székről és az üres kávés csészével a kezemben a mosogató felé sétáltam. „Ó ha te azt tudnád, mennyire várom már a délutánt, hogy haza érjünk és újra lássalak. De addig még,- a karórámra néztem, és a telefonba mondtam a pontos időt- van hat és fél óra.” „Tudod, ezzel nem segítettél, sőt csak még jobban a karjaim között akarlak tartani.” „Nem kezdődött már el az előadás?” „Már rég bent ülök, édes.” Kitágult szemekkel hallgattam amit mond. „És még mindig velem beszélsz?! Azonnal tedd le, és figyelj!” „De a te hangodat jobb hallgatni.” El lágyult a hirtelen jött haragom, és egy nagy adag szerelem vette át a helyét. „Tedd le! Beszélgessünk sms-ben, az csendesebb.” „Ki mondta, hogy csendben akarok maradni? Akarod, hogy ki kiabáljam mindenkinek, hogy mennyire szeretlek?” Hirtelen megálltam a lépcsőn felfelé, éppen a fürdőbe indultam, de meg tántorított a mondata. „Ne merészeld!” „Ó, baby csak figyelj!” „Jézusom Dylan, ne merészeld!”
Természetesen nem hallgatott rám, és már csak azt hallottam, ahogy a vonal másik végén üvölt. „JACKSON KRECIOCH, MINDENNÉL JOBBAN SZERETLEK!” „Te teljesen őrült vagy!” „De?” Nagyot sóhajtottam, majd én is bele üvöltöttem a telefonba a válaszomat. „DE ÉN MÉG ANNÁL IS JOBBAN!”