Jajj annyira nagyon nagyon nagyon nagyon nagyon nagyon nagyon sajnálom, hogy csak így eltűntem, de rá lettem szoktatva az animékre és egyszerűen beszipantott 😂😂 de megérkeztem, és tervezek holnap, vagyis ma írni még egy részt, kezdenek izgik lenni a dolgok és hát nem egoból de már engem is érdekel a folytatás, pedig még meg sem írtam xdd van ennek értelme egyáltalán?xd na mindegy xd most 0:51 van de már nem bírtam ki, hogy ne rakjam ki, jó olvasást drágáim pusszancs ❤️❤️👑

Enelise szemszöge-

„Hogy micsoda?! Hogy tudsz egy ilyen dolgot, ilyen közönnyel közölni velem?! Hát akkor tényleg igaz, buzi lettél? Csak azt ne mond nekem, hogy pont benne tetszett meg valami annyira, hogy a megállapodás mellett döntöttél?!” Teljes sokként ért az, hogy csak így közöle, ő igen is elcsábított egy férfit! Ez elfogadhatatlanul, undoritó! Még is csak mindketten férfiak! Nem lehet igaz, hogy saját döntéséből csábította el! Ez az ember, aki előttem ül nem ugyan az, akibe még évekkel ezelőtt bele szerettem! Az, akibe bele habarodtam nem volt homokos! Önelégült félmosolyra húzódott az ajka, majd egy kicsit előrébb hajolt az asztal felett, de még tisztán láthattam, ahogy a jobbját szégyentelenül a mellette ülő, férfi, combjára simítja! Jackson arcára rózsás pír szökött a bensőséges érintés hatására. Az enyémre viszont csak undor. „Egész életemben csak arra vártam, hogy rá találhassak az igazira, szerinted elhajtottam volna azzal a tudattal, hogy ő az?”

Az undor helyét át vette a döbbenet az arcomon, majd kínosan felnevettem. Hátrébb dőltem a székemen, majd a homlokomra raktam a kezem. Ezt nem tudom el hinni, hát ebben a pasiban semmi tiszteség sem szorult?! Még, hogy ő neki az igazi! Hát, hogy tud egy ilyen fontossággal bíró dolgot ily könnyen kijelenteni? Mindkét kezemmel az asztalra könyököltem, és merőn néztem túlságosan is bizarr kettősükre. Az idő során Jackson is előrehajolt, és a vállával gyengéden Dylan-ének dőlt. Milyen felháborító már ez! Még csak le sem tagadják, hogy mik is ők valójában! „Aha, szóval ilyen könnyen fogadjam csak el, hogy az évek során hirtelen homokossá avanzsáltál?! Szerinted milyen érzés az, hogy most csak így kijelented ezt az egészet? Te vagy a kibaszott első szerelmem! Egész életemben azt terveztem, hogy amikor ki kerülök abból a rohadt bentlakásos suliból, te kint vársz majd rám és újra együtt lehetünk, viszont ezúttal már nem szólhat bele senki! Erre most itt ülök veled szemben, jobbodon a ’férjeddel’! Hát, hogy süllyedhettél ilyen mélyre?!”

Egy rosszat sejtő mosoly játszott a szája szélén, majd egy kicsit sem szemérmes csókot adott a mellette ülő Jackson ajkaira. Ezután pedig egy könnyed mozdulattal, átvette a kezét a vállán és csak még közelebb vonta magához. Egy pillanatra úgy tűnt mintha megfeledkeztek volna a külvilágról, és elmerültek egymás karjaiban. Mérhetetlen mennyiségű felháborodást keltett bennem, hogy ez senkit nem érdekelt annyira, hogy legalább egy megvető pillantást küldjön feléjük! Mindenki kortyolgatta tovább az italát, vagy épp majszolta a péksüteményét mintha nem is falná ilyen felháborító módon egymást két meleg férfi, egy kávézó közepén!
Miután végre egy kicsit hátrébb húzódott Dylan, valami megváltozott a tekintetében, először nem tudtam volna megmondani, de aztán leesett. Hiszen ő felizgult! Ugyan ez a fény csillant fel Jackson szemében is, majd előrébb hajolt és a lehető legérzékibben bele suttogott a fülébe.

Szerencsére azt nem hallottam, hogy mit mondhatott de azt igen, ahogy Dylan halkan felmorgott. Ennél a pontnál tudatosult bennem, hogy ez az ember aki előttem ül, már rohadtul más mint akibe bele szerettem régen. Előkertesem a táskámból a tárcám, ki vettem egy húsz dollárost, majd az asztalra dobtam. Felálltam az asztaltól,  és lesimítottam a szoknyám. Ezzel a tettemmel végre felhívtam magamra, valamennyi figyelmüket. Bár még mindig ott volt, mindkettőjük tekintetében az a mérhetetlen mennyiségű vágy.

„Lehet, hogy most én bele törődöm abba, hogy buzi lettél, de ne higgyétek azt, hogy ezzel vége is van mindennek.-lehajtottam a  fejem, és egy keserédes mosolyra húzódott a szám-Én csak a kezdete voltam az egésznek, és még nagyon-nagyon messze van a vég. Haha! Azt hittétek, hogy ilyen könnyen vége lesz mindennek? Ne legyetek ilyen kis naivok, el sem tudjátok képzelni, hogy hány ember van aki szívesebben látna titeket külön. Hogy hány ember akarna, a másikotok bőrében lenni. Ne higgyétek azt, hogy nem kell háborúznotok csak mert megnyertetek egy csatát. 
 
Felkaptam a táskám, majd emelt fővel távoztam a kávézóból, a kocsim felé tartva, pedig próbáltam összeszedni a maradék önbecsülésem, ami még nem zúzódott össze a megaláztatástól. De remek alkalom is volt, hogy végre felhívjak egy régi ismerőst. Ki kotortam a táskám mélyéről a telefonom, és a névjegyzékben az f betűhöz görgettem.