Jackson szemszöge-

Mindketten megdöbbenve néztünk a másikra. Őt megdöbbentette amit mondtam, és én pedig, nos, én is saját magamon döbbentem meg. De végül is már ki kívánkozott az a sok düh amit az miatt halmoztam fel, hogy a velem szemben ülő perszóna úgy döntött, hogy ő most igen is az életünkbe pofátlankodik. És hát inkább rajta csattanjon az ostor, mint valakin akit szeretek. Ha már szeretet, az arcomra ki ülő düh olyan gyorsan tűnt el, ahogy jött, miután megláttam az én kis 'kliensem' válla felett közeledni, az életem nagy részét kitöltő személyt. Helyére csak gúny, és megvetés került a velem szemben ülő nő felé irányítva. Kis idő múlva ő is vissza tért az átmeneti sokból, amit a szavaim következtében élt át, majd ki ült újra az arcára, az-az elképesztő mennyiségű megvetés.

Már épp nyitotta volna a száját, gondolom valami igazán ’kedveset' közölve velem, amikor nyikorogva oda húztak közvetlenül mellém egy széket. Már épp felemelte volna a hangját, hogy ki ossza az adott személyt, amikor rá jött ki is ül vele szemben. Viszont Dylan egy fikarcnyi figyelmet sem fordított rá, ahogy le ült már fordult is felém, és egészen közel hajolt a fülemhez, hogy csak én haljam, de azért a bensőséges hangulat is megvolt.

„Alig vártam, hogy újra láthassalak, ez a délelőtt szinte egy örökké valóság volt nélküled! Most pedig amikor végre újra láthatlak, nem, hogy nem vetkőztethetlek rögvest, de még őt is el kell viselnem. Úgy érzem valamiért haragszol rám.” Zárás képen még bele harapott a fülcimpámba, majd egy nála viszonylag nagy távolságot jelentő teret hagyott kettőnk között.

Amióta megjött most először fordult a velünk szemben ülő nő felé, bár feltűnően nem nagy kedvel. Én is átvezettem a mellettem ülő istentől a tekintettem rá, és mintha fájdalom csillogott volna a szemében, de egy perc múlva nyoma sem volt ennek az érzelemnek. Amint észre vette, hogy én is rá néztem rögvest rendezte a vonásait és oly természetességgel nyomta feljebb a melleit Dylan szemébe nézve, mintha az egy mindennapos dolog lenne.

Megforgattam a szemem, és inkább a már kihűlt kávémat kezdtem el kavargatni. Végül leraktam a kezem a pohár mellé, az asztalra és olyan szintű megvetéssel néztem rá, hogy mindenki más el szégyellte volna magát a helyében, persze mily meglepő nála semmilyen változást nem lehetett érzékelni, sőt ha lehet csak még jobban kidüllesztette a számomra inkább undorítónak tűnő mű melleit.

Újra elvezettem róla a tekintettem, majd a számhoz emeltem a kávés csészét, hogy igyak egy kortyot. „Tudod sosem tetszettek a melleid, de most, hogy így felpumpáltad őket csak még rosszabb lett. Bár be kell vallanom, igaz az is ront a helyzeten, hogy nincs farkad, és hát nem Jackson a neved. -gondolom nem kell megjegyeznem, hogy vissza köptem Dylan szavaira a kávét a pohárba, és egyéb helyekre. Nos senki nem mondta, hogy kulturáltan iszok kávét- Őszintén szólva nem hittem volna, hogy újra látlak majd téged. Más körülmények között, ha csak simán rám írtál volna, hogy találkozunk, bár nem őszintén szólva abba sem igazán mentem volna bele. Tudod eléggé baszott dolgokat csináltál tinédzser korunkban. És hát ha még nem lenne egyértelmű meleg vagyok, vagy, ahogy te nevezed 'buzi'. Életem egyik legboldogabb másfél évet éltem, megházasodtam, elvettem azt akit a világon a legjobban szeretek, erre te berobbantál az életünkbe és tönkre basztál mindent. Most őszintén mi a fasznak jöttél ide, és mi jogon szakítod el tőlem a férjemet?! Annak az egynek örülhetsz ha az én babyboy-om nem jelent fel. Egy dolgot azért még tisztázzunk nekem nem kellesz ,  és soha nem is fogsz. Szóval megtelhetnéd azt az óriási szívességet nekem, és eltakarodhatnál az életünkből, de kurva gyorsan!”

„Hogy, hogyan nevezted?! Babyboy?! Jézus hát nem látod, hogy mit művelt veled! Biztos elcsábított és át csalogatott a rossz oldalara, még nincs késő, hogy elhagyd! Én vissza kísérhetnélek a helyes útra, és ketten új életet kezdhetnénk!”

Dylan arcára egy önelégült vigyor ült ki, majd az asztalon lévő kezem után nyúlt, és az ajkaihoz emelte az összekulcsolt kezeinket. „Tévedés, nem ő csábított el, hanem én őt!”