„Örülök, hogy újra láthatlak. Nos akkor folytathatjuk a tervezést? Vagy még mindig, inkább a sima fekete szín vonz?” Egy mosolyt kanyarítottam az arcomra, csak, hogy még jobban elnyerjem a szimpátiáját. Vissza mosolygott, de volt valami a mosolya mögött. Volt egy sejtésem, hogy mi járhat a fejében, de nem árulhattam el magam. El sem tudom képzelni, hogy miért pont őt választotta, hogy megcsaljon. Amiről mint később kiderült, hogy nem is megcsalás, csak egy hülye picsa miatt létre jött, kurva nagy katyvasz.

Nos igen egy hét alatt igen csak fel tud fordulni valaki élete. Két napja, hogy Dylan anyja mindenről beszámolt nekem. Viszont még nem volt erőm, hogy beszéljek Dylan-nel. Na meg ki találhatjátok kivel ülök épp szemben. Mindkettőnk részéről megnem nevezett utálat irányul a másik felé, persze erről mindketten kényszeresen nem veszünk tudomást. Kétlem, hogy tudná, hogy rá jöttem ki is ő valójában. Szerintem ő csak egy hülye buzit lát bennem, aki nem képes átlátni a dolgokon. De végül is igaza van, egész végig senkire nem hallgatva begubóztam egy szobában, és némán keseregtem. De most, hogy tisztán látok, ki használom az előnyömet.

„Nem, meggyőző érvekkel rukkoltál elő múltkor, végül is elvetettem a sima fekete borító ötletét. Szerinted lehetne tele vad virágokkal? És arra rá arany színű betűkkel a nevem.” Egy mosolyt küldött felém, ami ennél nem is lehetett volna hamisabb. „Remekül hangzik, és az eredeti nevedet szeretnéd használni, vagy inkább írói álnéven adnád ki?” „Az Enelise elég jól hangzik nem gondolod?” „Én is vissza mosolyogtam, viszont az én hamis mosolyom nem volt olyan borzalmas mint az övé. Sőt szinte még én is elhittem, és ez pont elég volt ahhoz, hogy könyékig benyalja. „Nagyon szép név, de miért nem használod a saját neved, végül is ez nem olyan könyv amit álnéven kéne kiadni.” „Ez mellett voksoltam, oké?!” Rögtön miután ki mondta ezeket a szavakat, föleg ilyen hangsúllyal, újabb hamis mosoly érkezett felém. Csak nem ki esett a szerepéből a mi kis színésznőnk? Most figyelj, ilyen egy jó színész.

„Jaj azért meg ne egyél, -nevettem fel hamisítatlan nevetéssel- akkor legyen az Enelise. Bár szerintem a Margaret is szép név. Feljegyzem a borítóval való kéréseid, és csinálok neked néhány sablont ami alapján választhatsz, rendben lesz így?” „Tökéletes, akkor újabb egy hét múlva ugyan itt, szia.” És már tipegett is ki az öt kilométeres magassarkújában. Csak én éreztem úgy, muntha elmenekült volna?

***

Az irodámban ülök, és a gyűrűt forgatom a kezemben, amit egy hete épp, hogy a legmesszebbre akartam hajitani magamtól. Végig simítottam a bele gravírozott szövegen, és csak még egyszer elmosolyodok rajta. 'Örökké az enyém'   

Ó istenkém, hogy omolhatott össze minden ilyen gyorsan? Már annyira hiányzik, de ő azóta sem kereset, talán talált valaki jobbat. Lehet, hogy ki használja, hogy végre szabad, és, hogy egy irtó jó pasi. Talán már tényleg vége, és ideje lenne tovább lépnem.

Az önpusztító gondolataimban a titkárnőm zavart meg, ahogy be osont az irodámba, majd már csukta is be maga mögött az ajtót. Felhúzott szemöldökkel néztem fel rá, és kérdő tekintettel néztem rá.

„Azon nyomban ki kell másznia az ablakon!” „Hogy micsoda?” „Itt van az exe!” „Melyik?” „A magas, kigyúrt. Legutóbb azt mondta semmi képen ne engedjem be, de valahogy elbűvölte az örökké dühös tekintetű Rosa-t a portán és éppen felfelé tart! Jaj istenem! Ez annyira izgalmas, jaj várjon!- majd oda fut az ajtó zárjához és elfordítja azt- Így már tuti biztos!” Csak újra vissza dőlők a székembe, és próbálom össze szedni a gondolataim. Mit keres egyáltalán itt? „Az nem igazán tartja vissza, ha nagyon akar bejut.”

Vajon azért jött ide, hogy a szemembe nézve szakíthasson, ettől talán nem lenne bűntudata. Vajon milyen lesz az életem nélküle? Keresnem kell egy másik lakást, vagy lehet vissza költözőm LA.-be. Túl sok emlék jönne szembe velem itt. A gondolataimból Emily, a titkárnőm sikítása szakít ki. Már majdnem meg kérdeztem, hogy mi a baj, amikor én is meghallottam a kilincs erős rángatásának hangját. Megjött Dylan. Egy nullától, tízes skálán mennyire fog vajon fájni a szakításunk? Egy erős tizenegyes a szavazatom. És bumm, az ajtó kitárul, és elém tárul az a látvány amit sose gondoltam volna, hogy látni fogok. Dylan ki sírt szemekkel, az orr fújástól ki pirosodott orral néz vissza rám.

„Kérlek gyere vissza hozzám, babyboy!”